Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-23 / 197. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. augusztus 23. Pénztárak, pénztárgépek és pénztárosnők. A szekszárdi 17-es és 50-es boltokban ugyan édeskevés a vásárolt áruk el- csomagolására rendeltetett hely, de azért néha megállók a pénztárosnők háta mögött szemlélődni. Nem valami megnyugtató látvány. Az ujjak szüntelen zongoráznak a billentyűkön, órák hosszat, hisz ezekben a boltokban szinte sosincs megállás, állandó a csúcsforgalom. A munkatudomány hivatalos mívelői bizonyára számot vetettek már azzal, hogy milyen fizikai teljesítmény rejlik a gyenge (?) pénztárosnői ujjak működése nyomán. Én nem vagyok a munkatudomány mívelője, így inkább csak töprengek egy keveset. Bárkányi „National” kasszák emléke ébred, melyek úgy zakatoltak, akár a néhai HSCS traktor és csattanva lökték a váltópénzzel teli fiókot működtetőjük hasa felé. A mai, misztikus, zöld számokat is kiíró masinák már a technikai fejlődés csúcsát jelentik. Természetesen, csak elődeikhez képest, mert egyébként egyáltalán nem. Helsinki egyik önkiszolgáló boltjában a pénztárgép maga olvasta le az áru kódjeleit és ha valaki történetesen egy doboz szardíniával a zsebében, fizetés nélkül óhajtott volna távozni, számolhatott a pénztárgép kétségbeesett sikolyaival. Persze a finn bolt igazán önkiszolgáló volt és nem kellett kü- lön-külön sorba állni a kenyérnél, felvágottnál meg a pénztárnál. Megyénk székhelyének más pontján (pl. az Utasellátónál) sikerrel egyesítették a manuális és a gépi munkát. A pénztárgép kiköp egy cédulát, amire aztán a pénztárosnő kézzel írja rá „féleséget”. Ez szakkifejezés, juszt se magyarázom meg. Gyerekkoromban a mersei Kohn fűszeresnél még fagolyós gép is divatban volt, melyhez hasonlókkal egyébként a Szovjetunióban mindmáig villámgyorsan végeznek el nagyon bonyolult műveleteket is. Mindezekből óhatatlanul következik, hogy pénztárgépet kezelni nem könnyű szakma és az a 2-300 forintos „mankópénz” - a szó egyébként telitalálat! - édeskevés biztonságot jelent. Például a vásárlókkal szemben.- Milyen a vásárló? - kérdem egy lélegzetvételnyi szünetben az egyik hölgyet.- Sokféle... - mondja óvatosan és nem kevés tapintattal.- Figyelje meg maga! - így egy másik. Óvatosságukat megértem. Szakmánk egyik alapszabálya, hogy informátort nem adunk ki. Ők a vásárlókkal teszik ugyanezt, nem minősítik őket. Tehát figyelek és tipizálok. „A figyelmes”. Már jó előre kézbe fogja a pénztárcáját, esetleg előkészíti a hozzávetőleg kifizetendő összeget. Érzésem szerint ő áll legközelebb a pénztárosnöi szívekhez. „A tűnődő”. Elmerülten figyeli a gépet, a billentyűket, a pénztárosnő nyakában lógó láncot, esetleg a fehér köpeny felső gombja mögötti testtájakat. Huszonhatféle áru blokkolása után nekigombolko- zik, előveszi a bukszáját és abból lehetőleg a legnagyobb címletű bankjegyet. „A bizalmatlan.” Ö kérdi meg, hogy jól számolt-e a „kedves”. Jól számolt, de őt már annyiszor becsapták, hogy ezt talán még otthon se hiszi el. „Az udvarias”. Köszön, megköszöni a visszajáró pénzt és távozáskor is elköszön. Viszonylag ritka madár. „A rövidlátó”. Otthon hagyta a szemüvegét, így kénytelen teljes bizalommal a pénztárosnő elé tárni tárcája tartalmát. Sosem csalódik, mindig krajcárra pontosan veszik el tőle a szükséges összeget. „A sietős.” Csak egy skatulya gyufát vesz és ezen a jogcímen szeretne tizennégy sorbanálló elé kerülni. Se a sorbán- állók nem szeretik, se a pénztárosnők.- Mi a szakmában a legfontosabb? - kérdem. Tűnődés, aztán:- Türelem!- Jó idegzet!- Biztos kéz és szem!- Áru- és árismeret! Az utóbbi egyre fontosabb. Az árváltozásokat besulykolni ném akármilyen feladat, de abban valamennyi megkérdezett hölgy egyetértett, hogy a lefelé menő árakét könnyebb lenne. Ez azonban úgy tűnik, hogy egyelőre még odébb lesz.- Megbecsülik-e a vásárlók a pénztá- rosnöket?- Csak úgy, mint egymást! Marad a kérdés, hogy ez sok-e, vagy kevés... ORDAS IVÁN Eljárt fölöttük az idő? Bádogosokra pedig szükség van... Hogy kinek mi a nagy idő...? A két sógor a dunaföldvári bádogosműhelyben 1940 óta dolgozik együtt. Nem gondolkoznak azon, hogy az eltelt idő egy fél emberöltő, csöndben, becsületben és tisztességben végzik munkájukat. Mert ez a legfontosabb és mint az állítják, a legmaradandóbb érték. Az idősebb, Fekete József, aki megvetette a műhely alapjait, igaz, akkoriban még a mai iparossorral szemközti épületben. Panaszolja is, hogy kényszerből költöztek át ebbe a szűkös helyiségbe, ami világosnak, egészségesnek éppen nem mondható. Határozottan, de szomorúsággal a hangjában vallja, hogy az idő múlása a bádogosszakma elmúlását is jelenti, hiszen ma már csak nosztalgiával emlékezhet arra, amikor Pakson még hat műhely volt a főutcán és csak természetes, hogy minden valamirevaló falunak volt bádogosa. Most Szekszárdról, Dunaújvárosból, sőt Kalocsáról is Duna- földvárra járnak az építtetők... Lehangoló, de az idős mesterember éppen tíz esztendeje, nyugdíjba vonulásakor szabadított fel utoljára inasokat, azóta senki nem jelentkezett. Lejárt volna az ideje, más vette át a helyét a bádogosmesterségnek? Aligha. Mácsai Lászlóval, a sógorral és egy kisegítővel is nehezen bírják a megrendeléseket teljesíteni, különösen manapság, az építkezések szaporodásával. Mert ereszcsatorna nélkül hogy emelhetnének házat...? Már nincsen idő vizeskannát, hurkatöltőt, pogácsaszaggatót készíteni és nem kell vásárra járni, hogy ott kínálják portékájukat a konkurenciával együtt. Nincsen konkurencia, nincsen utánpótlás. A családban sem öröklődik tovább a mesterség. A két sógor már nyugdíjasként kezdi reggelenkét hét órakor a munkát a műhelyben, de egyre nehezebb tartani a tempót. Igaz, nemrégiben ledöntötte lábáról a betegség a 75. évében járó mestert, mégsem adhatta meg magát, mert mint mondja, húsz évi munkája van még hátra. takács - kapfinger Fekete József, akinek még húszévi munkája van hátra Harminc iktatott ügy a BONY „KS”-nél A jogsegélyszolgálat tapasztalatai A jogsegélyszolgálatok alapvető szabályozása már több, mint tíz éve megtörtént. A Minisztertanács és a SZOT előírta, hogy egyes ágazatokban a kiemelt, másutt az A és B kategóriába sorolt vállalatoknál, továbbá a hatszáz dolgozót foglalkoztató ipari szövetkezeteknél kötelező a bevezetése. Időről időre, a változó társadalmi gazdasági követelményekhez igazodóan, kiegészítő irányelvek jelennek meg. Ez történt legutóbb is, amikor az irányelv a munkaidőalap védelmében szorgalmazza a szolgálatok képviseleti tevékenységének kiterjesztését. Mára a vállalatok, szövetkezetek többségében felismerték a jogsegélyszolgálat nyújtotta vállalati előnyöket. Nem lehet mindegy a vállalatnak - legalábbis ott, ahol komolyan veszik a társadalmi-gazdasági kibontakozás programját -, hogy milyen a dolgozóinak a közérzete. Vannak-e a figyelmüket a munkától elterelő „magánproblémáik", látják-e azok megoldását, vagy kilátástalannak tűnő gondjaikat nap mint nap a munkahelyre vive, pontatlan, selejtes munkát végeznek. A dolgozóival törődő vállalati és szakszervezeti vezetőknek nem elég csak üzemorvost, hanem „jogorvost” is alkalmazni kell az eredményes kibontakozás rögös útjainak egyengetésére. Milyen ügyekkel, mennyit, milyen eredménnyel foglalkozott a jogsegély- szolgálat - erről beszélgettünk dr. Bokor Sándor jogtanácsossal, a Kiszöv jogi iroda vezetőjével, aki a BONY „KS” Cipőipari Szövetkezetnél lát el jogsegélyszolgálatot 1978 óta.- A szövetkezetnek mintegy hatszáz dolgozója van és három telephelyén Bonyhádon, Pakson és Szekszárdon van fogadóóra hetente egy-egy alkalommal. A legnagyobb az ügyfélforgalom Bonyhádon. Az elmúlt évben harminc ügyet iktattunk, ami azt jelenti, hogy ennyi esetben került sor legalább beadványszerkesztésre. A „csak” tanácsadásokat nem iktattuk, mert amíg kitölteném a nyilvántartólap rubrikáit, addig a jogi tanácsot is megadom. A szóbeli tanácsok száma az iktatott ügyeknek több mint háromszorosa. Tizenöt ügy polgári jogi - pénz- tartozások behajtása, épületszavatosság, lakáshasználat, kártérítés, stb. - volt. Tizenkét ügy családjogi - házasságfelbontás, tartásdijak behajtása, gyermekelhelyezés stb. -, három ügy pedig államigazgatási tárgyú volt. Ezekből tízben láttam el bírósági képviseletet. Egy- egy ügy sem fejeződött be két-három tárgyaláson alul. Perindítás előtt mindig megmondom, hogy érdemes-e perelni.- Nincs a nyilvántartásban munkaügyi vita...- Ez nem jelenti azt, hogy ilyen panasz- szal egyáltalán nem fordultak volna hozzám, csupán azt, hogy a szolgálat közreműködésével a problémák megoldódtak mielőtt azok a döntőbizottság elé kerültek volna. Az ilyen jellegű sérelmek többnyire a szabadságkiadással, útiköltségelszámolással, nyereségrészesedéssel kapcsolatosak. Bár munkaügyben igen kevesen fordultak a jogsegélyszolgálathoz. Ezt én annak tudom be, hogy a munkáltatói döntések többségében törvényesek, és megalapozottak, amit a dolgozók is elfogadnak.- Ügyfeleiből huszonkettő nő és csak nyolc férfi. Mivel magyarázza a számokat?- Ennek okát alapvetően két tényezőben látom. Egyrészt a szövetkezet dolgozóinak nagy többsége nő, másrészt úgy tűnik, hogy a családokon belül, a családi munkamegosztásban a nők vállalják magukra a jogi ügyek intézését, de azt is megkockáztatnám, hogy nálunk a nők a kezdeményezőbbek a házasságok felbontásában.- Melyik ügyére emlékszik vissza a legszívesebben?- Nincs kedvenc, vagy nem kedvenc témám. Mindegyikben pernyertesek lettünk, így mindannyira szívesen emlékszem. Mégis említenék egyet, amikor egy válóper kapcsán három kiskorú gyermeket sikerült az apánál elhelyezni. Ez a mai bírói gyakorlatban többnyire fordítva szokott lenni. Sikerült a feleség, illetve anya gyermeknevelésre való alkalmatlanságát bizonyítani a bíróságon. De említhetnék a polgári jog területéről is egy járadék iránti kártérítési pert. A nyugdíjas szövetkezeti dolgozó saját udvarán beleesett egy, a kivitelező által le nem fedett munkagödörbe, majd műtét után tüdőembóliában meghalt. A szintén nyugdíjas öreg képviseletében indult a maratoni per - két évig tartott -, mert kétszer járta meg mind az első, mind a másodfokot. A bíróság végül is jogerősen több mint kétezer forint havi járadékot ítélt meg ügyfelemnek. Ez szakmai szempontból volt számomra érdekes és tanulságos.- Hogyan látja a szolgálat és a munk- időalap kapcsolatát?- A fogadóórákat úgy szervezzük, hogy azok a napi munkaidő végére essenek. A jó munkahelyi légkör kialakításában a jogsegélyszolgálat is kiveszi a részét. Arról nincs tudomásom, hogy készült-e olyan felmérés vagy értékelés, ami konkrétan mutatna rá a szolgálati és a munkaidőalap összefüggésére. Tény azonban, hogy a jól szervezett jogsegélyszolgálat egyik eszköze a munka- időalap védelmének. Valóban nem mindegy, hogy naponta hány dolgozó hagyja abba munkáját ügyes-bajos dolgaik intézése miatt különböző hatóságoknál. Nem utolsó szempont az ingyenesség sem, hiszen a dolgozókat komoly ügyvédi költségektől kíméli meg a szolgálat. Igaz kis számban, de vannak még vállalatok, ahol bár kötelező, mégsem „értek rá” a jogsegélyszolgálat bevezetésével foglalkozni. E munkáltatóknál nyilvánvalóan nem ismerték fel ezen intézmény és a gazdálkodás eredményessége közötti összefüggést. Lehet, de akkor illő lenne levonni a megfelelő következtetéseket. SZABÓ GYŐZŐ A takarítónő A takarítónőket soha nem viszik a televízió kamerái elé, nem dugnak az orruk alá mikrofont, s nem kérnek tőlük véleményt az újságírók. A gondnokok elnéz- nek'felettük, mert ők a gondnokok, az igazgatók nem is tudják, hogy kik tartják tisztán talpuk alatt a parkettát. Erzsinek 32 éves a munkaviszonya. Harminckét éve takarítónő. Ebből tizenhármat a TOTÉV-nél, nyolcat a műszergyárban, kilencet pedig a BVK-nál töltött el. A sorrend nem is lényeges. Erzsiké sem, hiszen ő 3600 forintra tornázta fel a bérét ennyi idő alatt. Fölnevelt egy gyereket, a férje a házasságuk ötödik évében elhagyta. Erzsi most kérdezés nélkül beszél:- Nézze uram, én itt ülök maga előtt, s arra kérem, hogy hallgasson meg! Engem soha senki nem hallgat meg. Az osztályon, ahol takarító vagyok, jószerint nem is ismerem a vezetőt, a beosztottakat, de látom a rúzsvéges csikkeket, a konyakos poharakat, aztán a vécében azt a rendetlenséget... Amikor ezeket látom eszembe jut: „A jó anyátokat, hát ti otthon hogy éltek?” Nézze, én cigányasszony vagyok. Ez nem érdem, nem is állapot. Tudom, maguknak más a véleményük, a tanult emberek a tanultakhoz húznak, hozzánk a padlóvikszolókhoz, a klozettisztitókhoz kevesebben. De higgye el, mi is emberek vagyunk.- Erzsi, szólíthatom így?- Igen. Olyan ritkán szólítanak így.- Na, most akkor azt mondja el nekem, hogy mégis miért volt maga 32 évig takarítónő?- Azért, mert én ehhez értek. Van még hátra fél évem, s azt mondják, kapok egy kis nyugdíjat, azzal sem fogom magam majd a medvéket a fához támasztani, de adnak néhány órát helyettesítésként is, az segít abban, hogy megéljek. A leányom ápolónő. Most éppen a második aranyos kis unokámmal van gyesen, az ő férje Sztalinvárosban sofőr, nagyon jól élnek. Szép házat építettek. Havonta mindig náluk vagyok egy napig. Tudja, nekem az a boldogság. Itthon meg az, hogy most még takarítok, dolgozom, amit rám bíznak megteszem. Aztán - mint már mondtam - kapok egy kis nyugdijat és mehetek helyettesíteni, ha már majd a postás csenget az ajtómon. Merthogy azért ne is dicsekedjek, szoba-konyhás lakásra azért nekem is tellett. Köszönöm, hogy meghallgatott. PÁLKOVÁCS JENŐ ) Mácsai László 1940-ben követte sógorát, bádogosnak állt
