Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
1987. augusztus 20. NÉPÚJSÁG 7 Opponensi vélemények és Humboldt-ösztöndíj Egy kandidátus, aki mindössze harmincöt éves Repülés farmernadrágban Lebonyolódnak a formaságok, melyek meglehetősen szigorúak, körültekintőek, alaposak. A némi várakozási idő senkit nem zavar, kedélyesen beszélgetünk az őcsényi repülőtér egyik pavilonja előtt. A háromesztendős Gergő sem nyűgös, csak hát nagyon szeretné már látni „édesapa repülőgépét”, ami most már valóban indulhat. Engedélyek, útvonalegyeztetés, minden rendben. Talabos Gábor a négyszemélyes pilótája, s lévén ez az ezredik körüli felszállása, olyan nyugalommal és természetességgel megy a géphez, mint bárki az Íróasztalához, az esztergapadhoz, a pult mögé... Dr. Zalai Gaál István - ő a cikkünk főszereplője, tehát a 35 éves régész kandidátus - fényképezőgépeit ellenőrzi, fotóriporter kollégám pedig néhány ötletes tanáccsal látja el. Gergő pedig izgatottan lépeget édesanyja mellett, hiszen végre megnézheti, „hogyan röpköd” apu.- Ugye, utána hazavisszük a te repülőgépedet? - kérdi, s meg sem várja a választ, máris tervezget, hogyan játszanak Zsófival - kétéves testvérével - a gépen, s ki mindenkihez látogathatnak el pillanatokon belül. Hallani hallja, érteni nem érti édesanyja - dr. Vadas Zsuzsanna, aki a szekszárdi múzeum történésze - megjegyzését:- Előbb egy kis Trabantot kellene összehozni! Következik a beszállás, fölbúgnak a motorok, iszonyatosan erős a hang, egymás szavát sem értjük. Indul a gép, gyorsít, majd megáll egy pillanatra, s emelkedünk. Gergő két kézzel integet. Alattunk a Sárköz települései, s alig néhány perc, Mórágy-Tűzkődomb felett vagyunk. A pilóta kissé oldalra dönti a gépet: lehet fényképezni.- Kandidátusi disszertációm alapját részben a mórágy-tüzkődombi ásatási anyag és a megfigyelések eredményei szolgáltatták - mondta egy korábbi beszélgetés alkalmával Zalai Gaál István. Elemzései kiindulásaként azt a megfigyelést vette alapul, hogy a mórágy-tűz- kődombi temetőben, de a nyugati vonal- diszes kerámia és a'lengyeli kultúra más temetőiben is a sirok csoportokat, ezeken belül pedig gyakran csoportosulásokat alkotnak, s egy teljes sírcsoport antropológiai nézőpontból már reprezentatív érték. Készülnek a felvételek, Talabos Gábor a nem értő számára fantasztikus ügyességgel „forgatja” a gépet - mindig a legjobb szögbe. Aztán elmosolyodom, s azt jegyzem füzetembe, hogy „farmernadrág”... Nincs is ebben tulajdonképpen semmi érdekes, vagy éppen mégis van? Mert Zalai Gaál István most is egy világos ingben és egy farmernadrágban van, s általában ilyen öltözékben közlekedik, dolgozik. Nem sötét öltönyben jár, most sincs rajta nyakkendő, paraplét pedig véletlenül sem hozott. Mi több, aranykeretes szemüveget sem hord. Szakálla Mindjárt kezdődhet a légi fotózás sincs, haja nem ősz. Pedig az ember mindennek ellenkezőjét gondolná a „kandidátus” hallatán. S fehér tóga? Az végképp nincsen, pedig annak idején régi Rómában a közhivatalra pályázó Személyek, candidátusok ennek jeléül ffehér tógát viseltek. Ma pedig? A kandi- cátusok olyan tudósok, kutatók, akik rtiegszerezték az első akadémiai tudományos fokozatot. Vagyis az emberek általában idősebb valakit sejtenek e megjelölés „mögött", nem pedig egy harmincöt éves farmeros fiatalembert. Mindez persze nem naivitás, hiszen hazánk vidéki múzeumaiban mindössze három régész kandidátus dolgozik. Közülük kettő ötven év körüli és múzeumigazgató, Zalai Gaál István pedig a szekszárdi Béri Balogh Ádám muzeúm munkatársa.- Keszthelyen, a gimnáziumban érettségiztem 1970-ben. Tanulmányaimat négy év múlva folytattam a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán régészet, történelem és könyvtár szakon. Az első év végén a könyvtár, a második év végén a történelem szakot adhattam le és specializálódhattam ősrégészetre. Kezdettől fogva az ősrégészet, ezen belül a neolitikum kérdései foglalkoztattak. Mivel érdekeltek a Kárpát-medence és a Balkán neolitikus, aeneolitikus kapcsolatai, bulgáriai ösztöndíjra pályáztam: 1977-ben két hónapot töltöttem ott egyetemi részképzés keretében.- Egy-két hét és ismét Bulgáriába utazik, hogy...- Hogy ásatásvezetöi megbízatásomat betöltsem... Azaz erre a tisztre a saarbrückeni egyetem ős-, koratörténeti és előázsiai régészeti intézete kért fel. Bulgáriában, a török határ melletti Drama nevű faluban „folytatjuk” az ásatást. Azért mondom, hogy folytatjuk, mert annak idején Palesztinában már „ástak” e „témában”, de a háború miatt nem tudták folytatni. így a német-bolgár közös munkában vehetek részt. Egy NSZK-beli világhírű professzor az ásatás vezetője, a megállapodás pedig úgy szól, hogy a németek finanszírozzák a munkát, ők adják a szakembereket és a felszerelést, a bolgárok pedig a fizikai munkaerőt. Egyébként erre a célra, mármint az expedíció számára egy használaton kívüli iskolát alakítottak át, s hét kilométer utat építettek, hogy megközelíthető legyen a terület. Az utóbbiakat Todor Zsivkov veje „vezényelte le”. Ezek után természetesen arról faggatom a fiatal kandidátust, hogy munkahelyéről kikérte a Magyar Tudományos Akadémia, s fizetik az útiköltségét, ellátást kap, itthon a család pedig a fizetését - mi a haszna e hathetes kinti kutatásból és a többi másikból - a megyei múzeumnak?- Bővíthetem a tudományos kapcsolatokat, szerezhetek könyvtári kapcsolatokat, ami egy intézmény számára igen fontos - hangzik a meggyőző válasz, majd a következő útról beszélgetünk, ami az NSZK-ba tart, s egy teljes esztendő időtartamú.- A kandidátusi disszertációm elkészülte után nyújtottam be pályázatot Humboldt-ösztöndíjra, mivel feltétlenül szükség van a kutatások további folytatására, s amire a jelenlegi körülmények között itthon nincs lehetőség... Tehát pályázati kérelmemet az Országos Ösztöndíj Tanács pozitívan ítélte meg, s nemrég megkaptam az igenlő választ. Most pedig következzék néhány az opponensi véleményből, melyek Zalai Gaál István a „Közép-európai neolitikus temetők szociálarcheológiai vizsgálatai” című kandidátusi értekezésével kapcsolatban íródtak le: „Megfelelő módszer kialakításával általánosítható modell alkotható, amellyel a társadalmi egységek, rokonsági fokok, hierarchia is valószínűsíthetők.” „A disszertáció az általános trendeket helyesen mutatja be a Körös-kultúrától kezdve a lengyeli kultúráig.” „A jelölt érdeme, hogy a régészet terén jelentkező fogalomzavart tisztázni kívánja. Az anyajog nem azonos a nőuralommal, és más fogalom az idős férfiak uralma, a gerontokrácia és az apajog, a patriarchátus.” Ezek után fontos a kérdés: mikor kezdődött a szerelem a régészettel?- Egészen kicsi koromban. Édesapám a keszthelyi múzeum igazgatója volt. Múzeumban laktam... - így az egyszerű válasz, s ezek után érhető, hogy a ma már régész kandidátus kitűnőre diplomázott, summa cum laude lett a doktorija, hogy sikeresen védte meg a kandidátusi értekezését, hogy a Soros Alapítvány kétszázezer forintot bocsátott rendelkezésére, hogy azt „elássa”. * Egyre kisebb a szél, csökken a sebesség, majd simán áll meg a gép. Kiszállunk. A fiatal kutató újabb bizonyító értékekkel, a még filmkockákkal tér a földre. Azokkal a felvételekkel, melyek jól mutatják a sáncokat és az erődítményt, melyek lentről fényképezve szinte beleolvadnak a síkba. Gergő széttárt karokkal rohan édesapja elé. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Műszergyár, Szekszárd Erősebb kötődés, kisebb fluktuáció Saját tanműhely - 25 év Egy budapesti vállalat - akkor úgy hívták, hogy Mechanikai Mérőműszerek Gyára - 1962-ben Szekszárdon alapozásba kezdett. Kettős értelemben is. Elkezdődött az építése az ide telepítendő gyárnak, s ezzel közel egy időben megindult a leendő gyár részére a szakember- képzés. Az MMG Automatika Művek Szekszárdi Műszergyárában két olyan tabló van, amelyen a gyár tanműhelyében 1965- ben végzett gépi forgácsoló és szerszámkészítő szakmunkások képe látható. Két csoport a négyből, akik elsőként kezdték meg a műszergyár tanműhelyében tanulmányaikat. Negyedszázad alatt Akkor, 1962 nyarán tolongtak a jelentkezők a szakmunkásképző intézet udvarán. A felvételi vizsgán sikeresen szereplő közel 80 fiatal gépi forgácsoló, szerszámkészítő és mechanikai műszerész szakmák közül választhatott. Két csoportban érettségizett fiatalok tanultak, amire kórábban Szekszárdon, de Tolna megyében sem volt példa. Szekszárdon nem volt az új gyár számára megfelelő képzettségű és elegendő számú szakmunkás, ezért elengedhetetlen volt a saját képzés. Az érettségizettek még a katonaságnál is kaptak egy év halasztást, hogy megindulhasson a munka. Huszonöt évvel ezelőtt aligha sejthette bárki is, hogy negyedszázados folyamatos képzés kezdődött 1962. szeptember 1-jével. Az azóta eltelt időszak alatt az említett szakmákon kívül oktattak időnként géplakatosokat és elektroműszerészeket is. Közel ezer fiatal tanulhatta meg a szakma gyakorlati részét. Ez év szeptemberében a 90. tanulócsoport kezdi meg tanulmányait. Pontos adatot ugyan nem tudunk, de nagyon valószínű, hogy nincs a megyének olyan ipari létesítménye, ahol ne dolgozna „műszergyári” szakmunkás. Szólni kell arról is, hogy az önálló tanműhely - amelyre jogosan büszkék a gyár vezetői - csak az 505. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárai és oktatói segítségével hozhatta az elért eredményeket. A gyár és az iskola együttműködése példás. Hasonlóan jó a kapcsolat a szekszárdi Rózsa Ferenc Szakközépiskolával is, melynek beindulásától szinte folyamatosan biztosítja a gyár a műszergyártó és a karbantartó szakmát tanulók részére a szakmai gyakorlat lehetőségét. Miért? A tanulóval bizony vesződség van, meg pénzbe is kerül. Ebből sok vállalat nem csinál titkot, és nem vállalja a gondokat. A műszergyárban más a szemlélet. Úgy értékelik, hogy a tanuló és a vállalat között három év alatt kialakuló sokrétű kapcsolat hosszú távon gyümölcsöző. A tanuló megismeri a gyárat, a dolgozókat, a vezetőket. Meg tudja mondani, hogy a szakmunkásvizsga után mely területen szeretne dolgozni. A gyárnak is lehetősége van arra, hogy a jó képességű emberek közül válasszon, akiket már az első naptól kezdve hasznosan lehet foglalkoztatni. Nagy előny a gyár szempontjából az is, hogy a felvételt nem kell a véletlen jelentkezésre bízni. A tanulók a gyári feladatok megoldásakor anyagi hasznot is hoznak, hiszen az általuk végzett munkáért nem kell munkabért fizetni. Segíthetnek egy-egy váratlan, soron kívüli feladat megoldásában is. A tanulóképzés területén elért eredmények a káderutánpótlásban is érződnek. A gyárban a legkritikusabb, legnagyobb tudást igénylő helyeken „saját” szakmunkásaik vannak. A csoport- és szalagvezetök 95 százaléka, a művezetők több, mint fele kezdte gyári pályafutását szakmunkástanulóként, de két üzem- és három osztályvezető is hasonlóan indult. Apa és fia Csapó Károly személyzeti osztályvezető érettségi után 1962-ben a tanműhelyben kezdte el tanulni az esztergályosszakma csinját-binját. A szakmunkásvizsga megszerzése után először gépbeállítóként dolgozott, majd 1966- ban, amikor a fiatal gyárban fiatal szb-tit- kárt kerestek, őrá esett a választás. Az a funkció azonban nem volt függetlenített, mellette ellátta a tanműhely vezetését is. Módja volt tehát megismerni a képzést a másik oldalról is. 1975-től kezdve személyzetisként van szoros kapcsolatban az oktatással. 1962-ben, a műszergyár tanműhelyében. Néhányan az érettségizett esztergályostanulók közül.- Az eredmények eléréséhez kellenek a jól kvalifikált emberek, ezért nagyon fontosnak tartom a szakmai képzést, hivatásnak érzem az e területen való munkámat - mondja. Aztán a gyerekeket említi. Fia - a példa! - szintén vasasszakmát fog tanulni. A szakmunkásképzés gyári beindulásának 25. évfordulóján ifjabb Csapó Károly is a műszergyár tanműhelyében kezdi meg a szakma elsajátítását. A gép mellett Csapó Károly nem az egyetlen, akinek első munkahelye a műszergyár. Azok közül, akik vele együtt kezdtek szakmát tanulni annak idején, harmincketten ma is itt vannak. Valamennyien exponált helyen, kulcspozícióban dolgoznak. Aki közülük kilépne, ha nem is lenne pótolhatatlan, de hiányozna a gyárnak. Elmondható ez azokról is, akik nem lettek vezetők, hanem ma is gép mellett dolgoznak. Kisebb megszakításokkal 25 éve áll az esztergagép mellett Budai Erzsébet. Három évig Lipcsében, majd terhessége alatt rövid ideig itthon is meósként dolgozott, de azt kevésbé szerette.- Nem bírta a hátam az ülést - mondja.- És a lába bírja az állást? - kétkedem. Mosolyog. Szereti ezt a változatos munkát, jól is csinálja. Tavaly miniszteri kitüntetést kapott. Csökkenő érdeklődés Vezetők, illetve továbbra is fizikai dolgozók. Ők, akik az egykori „inasokból” ma is a gyárban vannak. Azok, akik a legerősebben kötődtek a vállalathoz, akikre leginkább lehetett számítani. Akik már a lezsírozott gépek indításánál jelen voltak 1964 augusztusában, akik ezért helyzeti előnyben voltak a később jövőkkel szemben. Akik pedig elmentek? Azok többnyire nem a gyárral voltak elégedetlenek, hanem szakmát változtattak. Biztosítási ügynök, tanár, újságíró, rendőrtiszt s bizonyára seregnyi egyéb foglalkozású került ki közülük. Többnyire magasabbra törtek, érettségiztek, akiknek pedig az érettségi bizonyítványuk már kezdetben megvolt, még tovább tanultak. Igaz is: hallottam, előrébb már le is írtam, hogy akkor tolongtak a szakmunkásnak jelentkezők, ki lehetett válogatni a jó képességűeket. Ma? Évről évre csökken a jelentkező tanulók tanulmányi eredménye, még így is alig jön össze egy- egy tanulócsoport. Csapó Károly mégis így fogalmaz: „Nagyon reméljük, hogy még sokáig nem kell abbahagyni saját műhelyünkben a tanulóképzést, hiszen enél- kül az elmúlt 25 évben rohamosan növekvő feladatainkat nem tudtuk volna teljesíteni. A szekszárdi műszergyár jó gazdasági eredményeihez az oktatás, annak szervezése is hozzájárul”. ROSTÁS ILONA Egy tárgy a kismórágyi leletből A szereidében (Archív felvételek)
