Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

TOLNA _

6 TíÉPÜJSÁG

1987. augusztus 20.

Dr. Pámer Frigyes és László Ibolya a boldogulásról

I- Tudja, hogy ismertem már a személyes találkozás előtt is a rádió és televízió jóvoltából?- Nem lep meg, de ennyi idő után is kellemetlenül érint, mert soha sem szerettem nagy nyilvánosság előtt szerepelni, de mire észbekaptam, már benne voltam nyakig. Odahaza járt Tolnán Görgé- nyi Zoltán rádióriporter, aki a szüleihez fűződő barátság jogán meglátogatott. Mindenféléről beszélgettünk, ő arról faggatott, hogy vagyok, mit csinálok és mire megyek vidéki körállatorvosként? Riport lett ebből a beszélgetésből, amit később a Falurádió sugárzott.

I- Úgy hallottam, annak idején Tolnán is, Mözsön is igen nagy ovációt váltott ki ez a műsor. Nem értem, hogy akkor miért maradt rossz emléke?- Nem is ez volt, ami megkevert, hanem az, hogy a riport nyomán eltalált hozzám előbb a nagy televízió, utána pedig - amikor megtudták, hogy német származék vagyok és jól beszélem a nyelvet - megjelent a pécsi körzeti stúdiónak az a stábja - Wolfart Jánossal és Stangl Mártával az élen -, amelyik az Unser Bildschirm adásait készíti. Addig rendben is volt, amíg csak arról volt szó, hogy riportot készítenek a műtéti eljárásról, amit idehaza én alkalmaztam először a tehenek szopásgátlását biztosítandó. Erről szólt a rádióriport is. No de, itt operálni kellett a kamerák előtt! Rettenetesen izgultam, csurgott rólam a víz. A műtét sikerült, közben megtudták, hogy gomboson is, szájharmonikán is jól játszom. Rávettek a játékra, de én kikötöttem, hogy a kamera elfordul amíg játszom.

Í- Erre emlékezem. Esze ágában sem volt hálistennek elfordulni.- Hát ez az. El se hiszi, milyen kegyetlen ugratás kezdődött megyére szólóan a „föllépésem” után. Még a feleségem is azzal ugratott odahaza, hogy „úgy látszik hires állatorvos soha se lesz belőled, de harmonikásnak elmehetsz”. Még szerencse, hogy minden szenzáció három napig tart és leszálltak rólam a heccelődők.- Az a bizonyos műtéti eljárás pedig bekerült azóta Pámer Frigyes nevével az Állatorvostudományi Egyetem tankönyvébe. Ehhez talán késve se késő gratulálni. De ezért is minden elismerésem, amit nemrég halászléfőzőként produkált Domboriban a 3. országos német nemzetiségi ifjúsági táborban. Értesüléseim szerint itt is muzsikált.- Ezt csak a gyerekek mesélhették el! Tényleg voltam náluk többször, mivel a fiam éppen idehaza volt, az ő társaságában kíváncsiskodtam bele a táborozók életébe. A fiatalokon kívül sok baráttal, ismerőssel is találkozhattam ott, olyanokkal, mint Leipold Péter, a Neue Zeitung főszerkesztője, vagy Wolfart János, és Kalász Márton József Attila-díjas költő, író, akihez különösen meleg barátság fűz, mióta Berlinben - ahol akkor dolgozott - megismertetett vele Kárpáti Pál újságíró, író, műfordító, aki a Humbold Egyetem docense.

I- Arról a Paul Kárpátiról van szó, aki a Honecker-látogatáskor tolmácsolt és Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést is kapott a magyar kultúra szolgálatáért?- Pontosan. Gyerekkori pajtásom, fa- lumbeli barátom a Pali és tudja, hol ünnepeltük meg a kitüntetését? Idehaza, Tolnán. Az ő családját Györkönyből akkor telepítették ki - 1947-ben - amikor nekünk is menni kellett volna. De erről talán később, ha egyáltalán szükséges.- Föltétlenül beszélnünk kell erről is, de jó lenne előbb többet tudni arról, hogyan született meg az a bizonyos műtéti eljárás. Most, ha nem tévedek már hat éve az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatója itt, Szekszárdon. Akkor, amikor a megoldást alkalmazni kezdte, körállatorvos volt Tolnán.- Kezdhetem a választ pontosítással? Nem szültem, hanem hazahoztam az eljárást, mégpedig az NDK-ból, egy Oe- deranban élő állattenyésztő barátomnak és munkatársainak közreműködésével. Tudja, régi problémája volt az állattenyésztőknek a növendék üszők és tehenek közötti szopás, önszopás. Kívülálló el se hinné, micsoda kártétele van a szarvasmarhák e rossz szokásának szabad- tartásos körülmények között. Hogy bele ne menjek unalmas szakmai fejtegetésbe; egy olyan tehenészetben, amelyikben 3650 liter az átlagos tejtermelés, a szopós tehén - napi 10 literrel számolva - ugyanannyi tejet szopik ki, amennyit megtermel. Namármost, országos viszonylatban és literenként 5 forintos áron ez másfél milliárdos évi veszteséget jelent, nem beszélve a szopás és önszopás állategészségügyi ártalmairól, például a tőgygyulladásról, vagy az immunglobulin-szegény föcstejképződés- ről.

I- Sommásan szólva, állattenyésztők és állatorvosok régi problémájára talált megfelelő választ ezzel a bizonyos műtéti eljárással.- így van és ha érdekes a történet, szívesen mesélem el. Nem emlékezem már pontosan, de valamikor 75-76-ban jelent meg svájci szaklapban egy amerikai kolléga munkája a szopásgátlást szolgáló nyelvmütétekről. Később sikerült kideríteni, hogy a már említett oederani állattenyésztő barátomék gazdaságának állatorvosa sikeresen végzi ezeket a beavatkozásokat. Nosza, megkértem a barátomat, hogy szervezzen meg nekem egy magán tapasztalatcserét. így történt. Beültem a kocsimba, megtanultam, hazahoztam az eljárást.

I- Szavaiból az derült ki, hogy rengeteg barátja lehet idehaza is és határainkon túl is. Tetszik nekem, hogy a szakma, a zene, a barátság egyaránt fontos szerepet játszik az életében.- Csakugyan fontosat. Pedig van, amikor olyan megnyilvánulásomra, hogy „én szeretek dolgozni, imádom a munkámat”, még a tekintetekből is az süt, hogy „tisztára bolond ez a pasas”. Mások ezt ki is mondják, de nem bánom.- Én sem bánnám a maga helyében. És most jöjjön szülőfaluja, Györ- köny, ahova most is hazajár. Tudom, hogy nemrég családostul otthon volt a parádés nemzetiségi napon. Azt is sikerült felderítenem, hogy rokoni szálak fűzik a község tanácselnökéhez, Rohn Mátyáshoz és Kuti Imréhez, a falumúzeum létrehozójához.- Én úgy érzem, nem is tudnék nem hazajárni. Most meg, hogy kezd visszaszínesedni, gazdagodni a falum élete, ott a helyem, akárhányszor valami történik ott. Hazudnék pedig, ha azt mondanám, hogy nem fájnak olykor az emlékek. Édesapám hentes és mészáros volt, ma se tudom miért került föl 1947-ben a kitelepítendők listájára. Én akkor 13 éves voltam és a bonyhádi gimnázium diákja, az öcsém még csak tizenegy éves. Apá- mék elhatározták, hogy tapodtat se mennek, hogy mi elbújdosunk a kitelepítés elől. így is volt. Előbb Pálfa adott menedéket, munkát, megélhetést, majd Nagydo- rog, végül Pusztahencse. Ott laktunk kint a később butaságból boszorkánynak kikiáltott Vica néni szomszédságában. Két dologért voltam én akkoriban oda, az egyik a tanulás volt, a másik a harmonika. Utóbbi szenvedély máig megmaradt, a tanulás helyett azonban nekem is meg kellett fogni derekasan a munkát. Mikor, mi jött.

I- Megmondaná, hogy mi volt az, ami a szüleit itt tartotta, amikor mindenüktől megfosztottan, egyedül a munkaképességükben, szorgalmukban, egymásban bízhattak?- Látja, ez az, amit gyerekként és később fiatalemberként se értettem igazán. Csak korosodva döbbentem rá, hogy a szülőföld szeretete volt az, ami erőt, reményt adott nekik. Nehéz ezt szavakba önteni. Egy biztos, a szüléimét soha nem

láttam addig olyan boldognak, mint akkor voltak, amikor 1954-ben visszaköltöztek Györkönybe. Édesapám sajnos húsz évvel ezelőtt meghalt, de édesanyám ott él ma is. Mégse csak ez húz engem haza olyan gyakran, hanem a barátok, ismerősök is.

I- Beszéli még egyáltalán a Tolna megyében előforduló tájnyelvekhez nem hasonlító györkönyit?- Hát, egy idő óta néha rám szólnak az öregek, hogy „nézd már, elfelejtette az anyanyelvét”. Pedig azt igazán nem szeretném.

I- Árulja el nekem, hogyan sikerült azt a bizonyos, majdnem százéves gombos harmonikát máig megőriznie?- Jó bizonyítványért kaptam ezt a hangszert a szüleimtől, és amikor elmenekültünk, a hangszer ott maradt a házunkban. Talán az egész világon se volt olyan szomorú kisgyerek, mint akkor én voltam. Édesapám nem tudta nézni. Visz- szalopakodtunk egy éjjel a faluba és az akkor még lakatlan házból elhoztuk a harmonikát.

I- Gyanítom, hogy a tanuláshoz vezető útja se volt rózsabokrokkal szegélyezett, sima út.- Nem lehetett az, de ahogy soha se mondtam le a muzsikálásról, a tanulásról se tettem le. Jelentkeztem is amint lehetett szakérettségire, de nem vettek föl, mert beleírtam az önéletrajzomba, hogy német származású vagyok. Elkeserített, de el nem tántorított a kudarc. Legközelebb amikor jelentkeztem, egy barátom szívből adott jó tanácsára a származást nem írtam be az önéletrajzba és máig hálás vagyok neki, mert ezután ment minden. Kissé késve, de kitüntetéssel érettségiztem és mivel nyomban elkezdhettem az Állatorvosi Főiskolán a tanulmányaimat, 1959-ben, huszonöt évesen kaptam meg a diplomámat.

I- És hazajött a megyébe dolgozni. Meg sem kérdezem, hogy miért.- Ez volt számomra a természetes. Soha nem is terveztem mást. Tudja, még 1956-ban se, pedig akkor mindenki a bűntelenül elszenvedett megpróbáltatásokat hánytorgatta és nekem is sokan tanácsolták, hogy meg se álljak Bécsig. De én innen akkor már ugyanúgy nem mehettem el, mint a szüleim 1947-ben. Egyébként Szekszárdon kezdtem meg a pályafutásomat, mert helyettesítenem kellett egy kollégát, aki éppen a hadsereg vendégszeretetét élvezte. Innen kerültem Nakra, ahol majdnem nyolc évig dolgoztam és ezután következett Tolna. Szekszárdról nősültem, a feleségem - aki jogász - félig székely. Fiam harmadéves állatorvostan-hallgató, a lányom jogásznak készül. Jó lesz majd öreg napjainkban hazavárni Tolnára a gyerekeket. Ott építettük föl a családi házunkat, ami 1971-ig - amíg el nem készült - nem engedett bennünket külföldi baráti és rokoni látogatásokra se. Az a leghőbb vágyam, hogy a gyerekeim helyükre találó, boldog emberek legyenek.

Í- A mai családi és társadalmi háttérrel ez nem is olyan rendkívüli kívánság.- Aláírom.

I- Én pedig szívből köszönöm, hogy időt szakított erre a beszélgetésre.

MÚLTUNKBÓL

Az alispáni hivatalban „koppányszán- tói zendülés” néven vették nyilvántartásba az iratokat. Az eseményeket olyan súlyosnak ítélték, hogy az alispán személyesen, telefonon kért információt a tamási főszolgabírótól, majd az események részletes leírását is igényelte.

Az eseményekhez elöljáróban tudni kell, hogy a nagy gazdasági világválság éveiben, mert az adókötelesek közül igen sokan fizetni nem tudtak, a kormány ún. adófizetési moratóriumot rendelt el. Ez többek között azt jelentette, hogy a kormány türelmi időt adott az adózó polgároknak, nem lehetett adósság miatt végrehajtást eszközölni, nem lehetett az adósok ingatlanait és ingóságait elárverezni. Amikor azonban a moratórium megszűnt, a hatóságok erélyes intézkedéseket tettek az elmaradt adók behajtásáért. Ez történt Koppányszántón is.

Amikor a többszöri felszólítás ellenére sem fizettek, megkezdődött a zálogolás, majd 1934. november 19-én megkezdődött a zálogtárgyak összehordása. Ezen a napon Bilecz Ferenctől és Bilecz Vilmostól vitték el a lefoglalt tárgyakat. Ök ellenállást tanúsítottak ugyan, de fegyverhasználatra nem került sor, mert miként azt a jelentésekből olvashatjuk a „nevezetteket a hozzátartozói és az elöljáróság kiküldöttei” lecsillapították őket.

November 20-án folytatódott a zálogolt tárgyak összehordása. Az eseményekről idézzük most a főszolgabírói jelentést:

...a délutáni órákban, amikor a zálogtárgyakkal a kocsik a községházához érkeztek, a községháza közelében lakó Rozsó Simon házának udvarán botrányt és feltűnést rendezett azáltal, hogy udvarában hangos lármával megfenyegette hozzátartozóit is azzal, hogy végez velük, de azt kiáltozta, hogy felakasztja magát. Ezen botrányokozás a községi lakosság körében a végrehajtások erélyes foganatosítása folytán fennállott izgalom következményeképpen nagy tömeget cső- dített oda Rozsó Simon lakása környékére, s a községháza előtti térre, hol is az ott megjelent tömeg izgatottan viselkedett úgyannyira, hogy a csendőri karhatalom egyszeri felszólítására nem, hanem csak annak kilátásba helyezése után, hogy a karhatalom fegyverét használja, oszlott széjjel”.

A közigazgatási szervek vezetői úgy vélték, hogy a „botrányrendezés" tervszerűen volt előkészítve, és előre kitervelt rendzavarást akartak kirobbantani a koppányszántóiak. Állítólag ilyen jellegű besúgás is érkezett a községi elöljárósághoz. Ilyen tervszerűséget azonban sem ajárásfőszolgabirája, sem a kivezényelt, nyomozással megbízott csendőrség sem talált. A jelentésekből azonban tudott, hogy az elöljáróságon elhangzottak bizonyos burkolt célzások, olyanok, mint például „A csendőrség nem lesz mindig a faluban...” ezek a község vezetői ellen irányultak. A főszolgabíró elrendelte, hogy az ilyen kijelentéseket tevőkkel jegyzőkönyvet vegyenek fel, amely alapját képezheti az ellenük való eljárásnak.

A „koppányszántói zendülés” nem volt zendülés, de jelezte, hogy a gazdasági válság hatására a tönk szélére jutott kisbirtokos parasztság esetleg kész a végrehajtást foganatosító személyekkel szemben határozott ellenállást tanúsítani.

MUNKÁÉRT

KÖNYÖRÖGTEK

Nagy számban találhatók a Tolna megyei alispánok iratai között olyan kérvények, beadványok, levelek, amelyekben a munkanélküliek arra kérik a megye első számú tisztviselőjét, hogy juttasson számukra valami munkaalkalmat, segítse őket keresethez. Két szedresi levelet idézünk a sok közül. Az elsőt Tóth Nándor írta 1935. február 22-én:

„Alulírott azzal a tiszteletteljes kéréssel járulok Méltóságodhoz, hogy engem a Tolna vármegye területén történő útépítések egyikéhez munkafelügyelőnek kinevezni méltóztassék.

Tiszteletteljes kérésemet a következőkkel bátorkodom támogatni:

Édesanyám teljesen vagyontalan özvegy, akinek hét gyermeke van, mind a heten kereset nélkül, Édesanyám csekély, havi 80 pengős nyugdíjából élünk. 1930-ban érettségiztem, s azóta nem tudok elhelyezkedni, 1933. július 10-étől 1934. szeptember 20-ig, mint utász kar- paszományos töltöttem le a katonaidőmet a M. kir. Folyamőr Árvédelmi zlj-nál Baján. Testvéreim között én vagyok a

legidősebb és nagyon kérem Méltóságodat, hogy tiszteletteljes kérésem figyelembevételével juttasson abba a helyzetbe, hogy kistestvéreim nagyon kis darab mindennapi kenyeréhez még egy kis darabot adni tudjak.

Kérésemet még egyszer megújítva azt Méltóságod szíves jóindulatába ajánlva maradtam Méltóságodnak alázatos szolgája.”

Az alispán a fenti kérvényt átadta az Államépítészeti Hivatalnak, ahonnan a következő vélemény érkezett:

„Miután az útépítéseknél részben a múlt évben alkalmazott, már gyakorlattal bíró s reászoruló munkafelügyelők, részben már régebbi kérelmük folytán előjegyzésbe vett, s Méltóságod által is támogatott pályázók alkalmazását fogom javaslatba hozni, jelen kérelem elutasítását hozom javaslatba".

Tóth Nándor az alispántól ezek után csak rövid választ kapott:

„Bemutatott okmányainak visszaadása mellett értesítem, hogy kérelmét ezidő szerint nincs módomban teljesíteni.”

1935. február 23-án Pekárdy Béla küldött levelet az alispánnak. Ö is útépítési munkafelügyelő szeretett volna lenni. Levelében a többi között a következőképpen írta le helyzetét:

„Tiszteletteljes kérésemet bátor vagyok a következőkkel indokolni: 1932. évi július 1. óta állás nélkül vagyok, a rossz gazdasági viszonyok miatt a vegyészi pályámon elhelyezkedni nem tudtam és ezen idő alatt magánszorgalomból Szedres község jegyzői irodájában dolgoztam díjtalanul.

Okmányaimat azért nem tudom csatolni, mert malomellenőri kinevezés végett a M. kir. Pénzügyminisztériumhoz nyújtottam be.”

Pekárdy szerencsésebb volt, mint Tóth Nándor.

Vegyészi oklevelével útépítési felügyelő lehetett - de október 6-án már újabb alkalmaztatást kért az alispántól. Kikerült az utcára...

CIRFA NYOMORÚSÁG

A fenti dokumentumokkal illusztrált nyomorúságos helyzetben terjedelmes levél érkezett Bittó György budapesti gyárostól az alispán címére (iktatószám: 4380/1935).

Bittó országos kezdeményezéssel állt elő: hozzák létre a „lovas díszbandérium országos szövetkezetét". Leírta a szervezet célját is:

„A nemzet társadalmi osztályaiból, törvényhozásából, történelmi egyházaiból, fegyveres szervezeteiből, vármegyék és városok törvényhatóságaiból és egyesületeiből egy nemzeti díszbandériumot megszervezni, felszerelni és országosan vezetni; gazdaságilag és pénzügyileg megalapozni.”

Bittó véleménye szerint a díszbandérium hivatását így fogalmazhatjuk meg:

I. Vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója Öfőméltóságá- nak 15 éves kormányzása után jól kiérdemelt országos megünneplése alkalmából a nemzet hódolatát bandérium diszfelvonulással bemutatni.

II. V. György angol király Őfelsége 25 éves uralkodásának jubileumi megünneplésére a díszbandérium angliai kiszállítását előkészíteni és oda kivezetni. E célra az országos bandériumból egy külföldi szereplésre alkalmas különítményt megszervezni; a szereplésre kiképezni és felszerelni.

III. Szent István királyunk trónjának betöltésére, illetve a kormányzás ünnepi külsőségeinek megrendezésére nemzetünket felkészíteni, a kormányzási szertartás szabályait korszerűen átdolgozni és azt törvényhatóságilag újból megalapozni.

Az új szabályok alapján aztán a dísz- bandériumi felvonulásokat rendszeresíteni és évenként azt Szent István napján megismételni; idegenforgalmi érdekességeink és egyéb nemzeti czéljaink elérésére, ősi traditióink megörökítésére azt megszervezni.

A Nemzet nagy tömegei és királya (?) közötti találkozást évenként ezzel biztosítani, az ország fővárosát a magyar népnek bemutatni és kultúrintézményeivel megismertetni.

IV. Egy „állandó királyi önkéntes lovas dísztestőrséget szervezni.”

Cifra nyomorúság - lehet ehhez még tenni valamit?

K. BALOG JÁNOS