Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

6 KÉPÚJSÁG 1987. augusztus 15. MÚLTUNKBÓL óestógetés I- Úgy tudom,, hogy egy évtizeden át dolgozott a TÁÉV-nél, mint szoba- festő-mázoló. Annak idején említet­te, hogy a jól keresők közé tartozik, s mégis otthagyta munkahelyét Miért?- Az az igazság, hogy ott nekem min­den összejött. Valóban a jól keresők közé tartoztam, ami havi hatezer forintot jelen­tett. Édesapámmal voltam egy csapat­ban, ö volt a brigádvezető. A srácokkal is jól megértettük egymást. Szóval jó volt ott. Amikor édesapám hat évvel ezelőtt nyugdíjba ment, Márton István - a mosta­ni elnökünk - is a brigád tagja lett. Válto­zatlanul jól éreztem magamat. Sőt, válla­lati gmk-t is alakítottunk... I- A kérdésemre viszont még nem felelt, s az elmondottak alapján még inkább kérdőjelek támadnak ben­nem, hogy miért a „szakítás”?- Nézze, nekem négy gyerekem van. Annak ellenére, hogy jó volt a keresetem, s a feleségem is dolgozik természetesen, a havi bevételünk csak nehezen fedezte a kiadásokat. Azokat a kiadásokat, amik­re feltétlenül szükség volt. Szerettem a munkahelyemet, a munkatársaimat, s ve­lük nem is akarom szembeállítani a csa­ládot, mármint a szeretet terén, mert az más dolog. Tény, hogy kellett a pénz, ki­csit több pénz. Gondolhatja, hogy meny­nyire örültem, amikor létrejöhetett a gmk. Igaz, hogy többet dolgoztunk, de a borí­tékba is több került. I- Hát akkor pláne nem értem a dolgot!- A vállalat igazgatója egy idő után nem engedélyezte a vgmk-t. Nyilván az ő szempontjai is valahol érthetőek, de úgy érzem, hogy a mienk is. Ráadásul a vgmk-k megszüntetése nem volt általá­nos a városban, az országban. Azt mon­dom, hogyha ezáltal a fizetésünk meg­emelkedett volna, akkor nyilván mara­dunk. De az ember szeretne jobban élni, még a kétgyerekes családoknál sem bűn, ha többet akarnak keresni, Úgyhogy négy társammal együtt eljöttünk a TÁÉV- től, majd még ketten - ők is szobafestök- mázolók - követtek minket. Elkezdtünk gmk-ban dolgozni, majd ketten még csatlakoztak hozzánk. Ez 1983-ban volt.- Naivnak tűnne feltenni azt a kér­dést, hogy miként lehetéges vég­eredményben azonos munkáért egyik helyen hatezer forintot keresni havonta, a másikon pedig tizenkét­ezret. Azért kérem, hogy válaszol­jon erre is.- Szívesen, de előbb korrigálom az ösz- szeget. A gmk-ban megvolt a tizenöt is... Tehát akkor kifejtem: a munkánk időben nem volt több, mint annak előtte. Úgy két­ezer óra itt is, ott is évente. A munka haté­konysága és szervezettsége viszont me­rőben máslett. Az előzővel összehason­líthatatlan. A vállalatnál rengeteg időt vett el az utazás. Például amikor Komlóra jártunk dolgozni. De ez még a kevesebb. Az volt a legszörnyűbb, amikor munkate­rületre kellett várnunk, vagy éppen anyagra. Vagy: leféstettünk egy szobát, azután jött a kőműves, vagy a villanysze­relő, s „nekiesett" a kész falnak. Folytas­sam?- Nem... Ebből ennyi is elég, a lé­nyeg benne van. Nagyon is szemlé­letesen. Most már rá sem kérdezek, hogy miért volt, van (lesz?) így? In­kább beszélgessünk a mostani i munkaszervezésről, pontosabban a mostaniról és a gmk-s időről! Az ol­vasók miatt jegyezzük meg, hogy két évvel ezelőtt kisszövetkezetet alapítottak, ezért a két megjelölés.- Egyrészt változás történt a munkák vállalásában. Ahogyan változatlanul most is, a gmk-s korszakban is mi végez­tük a Szekszárdi Húsipari Vállalat felké­szítését a különféle szemlékre, már ami a festést, mázolást illeti. Ezen kívül iskolák, óvodák rendbetételét vállaltuk, amit év közben csak a hét végeken lehetett csi­nálni. A „húsipariban" pedig éjjel dolgoz­tunk. A másik dolog az, hogy minden munkánk fix áras. Ha egy hétig csináljuk, vagy két napig, a díj ugyanaz. Szóval itt van a kutya elásva. Másképpen: nincs időhúzás, mert azzal magunk ellen ten­nénk. Nincs silány munka, mert azzal is hasonló a helyzet. Mit mondjak? Időben és minőségben igyekszünk a maximáli­sát adni. A saját érdekünkben is. Például miattunk a Húsipari Vállalatnál egyetlen szemle sem hiúsult meg. I- Most azért szóljon egy-két szót a két évvel ezelőtt alakult kisszövetke­zetről!- Öten alapítottuk meg, s azóta har- mincketten vagyunk. Nevünk: Szekszár­di Építőipari Kisszövetkezet. A tagok kö­zött az építőipar legfontosabb szakmáját képviselik egyen, ketten, négyen. Raj­tunk kívül ötven-hatvan gmk-s alvállalko­zó is rendszeresen dolgozik a kisszövet­kezetben. Megjegyzem azt is, hogy az adminisztrációt alig néhányan végzik, s úgy látom, hogy egészen jól.- A kisszövetkezetben úgyneve­zett brigádbesorolás van. Önnek negyvennégy forint az órabére. Te­hát az egy bizonyos munka már nem fix áras, mint a gmk-ban. Mégis ti­zenkétezer forint a havi keresete, er­re jön a gépkocsihasználat díja, ami tulajdonképpen forog. Most, ezek után ne mondja, hogy időben nem dolgoznak többet, mint a vállalat­nál...- Érdekünk, hogy többet dolgozzunk, mert többet akarunk keresni. Például nemrégen Mesztegnyőn vállaltunk mun­kát. Mi van, ha reggel héttől délután né­gyig dolgozunk? Utána kell valamit csi­nálni... Menjünk el a kocsmába, söröz­zünk, s igyuk el a kereset egy részét? Na, nem! Dolgoztunk 12-13 órát. Nem ment el, hanem gyarapodott a pénzünk, s előbb is jöhettünk haza néhány nappal. I- Itthon mindig várja -a család, a négy gyerek, no és az utóbbi időben a családi házuknak az építése is... Mert nőnek a gyerekek, szűkül a la­kás.- Bizony, igy van. Zsuzsi 11, Laci 10, Krisztián 9, Gábor pedig 8 éves. Édes­apám egyszer - még nagyon régen - azt mondta: „Fiam, neked vagy egy gyere­ked sem lesz, vagy nagyon sok.” Hát az utóbbi lett az igaz. De így van jól... Igaz, Gábort kifejezetten nem akartuk, ő „csak úgy jött”, de bevallom, kezdettől ő a kedvenc. Egyébként Zsuzsáék, vagyis a feleségemék is négyen vannak testvé­rek, négy lány. Mi pedig hatan: három fiú, három lány. Aki nem nagycsaládban élt, el sem tudja képzelni, hogy az milyen nagyon jó dolog. Az ember mindig szá­míthat valakire, mindig várja valaki ott­hon... azt hiszem, hogy a többgyerekes csatádban egy-egy embert több öröm ér, mint ahol csak egyetlen gyerek van. Mert az örömöt megosztják egymással.- Egyetértek. Viszont az is igaz, hogy a nagycsaládokban a gond is több. Például ami a megélhetést ille­ti. Ezt már ön is elismerte a beszél­getés elején, hiszen a család létszá­ma volt a fő oka váltásának. Most ak­kor beszéljünk arról, hogyan osztják be keresetüket, mire futja, mire nem. Persze, pontos számadást nem vá­rok, hiszen az magánügyük.- Én pedig szívesen mondom a szá­mokat, viszonylag pontosan. Azért vi­szonylag, mert a pénzt a feleségem oszt­ja be. Kivéve a kilométerpénzt. Tehát, mint már mondta, az én havi jövedelmem 12 ezer forint. Feleségem a kórházban, az onkológián dolgozik. Fizetése 3700 forint. Ehhez jön még a 3800 forint körüli családi pótlék. Ez 19 500, durván 20 ezer forint. Ez látszatra sok pénz, viszont hat részre oszlik. Az OTP-be pedig havonta 5600 forintot fizetünk a részletekre, re­zsire. szóval ebben minden benne van, még a gyerekek napközije is.- Azt tudom, hogy felesége - ter­mészetesen - nagy háztartást vezet, tehát sok forintot visz el az étkezés. Azután ruházkodni is kell, valameny- nyi elmegy a szórakozásra... és még . annyi minden másra. Tehát úgy ér- | zem, jogos a kérdés, hogy miből tud­nak építkezni?- Mondhatnám, hogy a semmiből, de- hát ez igy mégsem igaz. Tehát: leadtuk az OTP-nek az öröklakást, 180 ezret kap­tunk a városi tanácstól, mint a nagycsa­ládosok szociális támogatása. (Ebből nyolcvanezret nem- kell visszafizetni, a százezer pedig kamatmentes kölcsön.) A gyerekekre 150 ezer a szociálpolitikai tá­mogatás, 380 ezer OTP és 100 ezer a bankkölcsön, és 100 ezer forintot össze­gyűjtöttünk. Áprilisban kezdtük az épít­kezést, s már csak a tető hiányzik. I- Igen jól haladnak, pedig mint mondta, nyáron is dolgozott még megyénkén kívül is. Azt hitte, saját kivitelezés...- Az is. Ha ráérünk, a hét végeken dol­gozunk. Az alapbetonozást teljes egé­szében magunk végeztük, pedig nem volt könnyű munka. Azután rengeteget segí­tenek a haverok, a munkatársak. A fala­zással két nap alatt végeztünk. De tudni kell azt, hogy a bátyám és a sógorom is kőműves. Szóval a mi új otthonunk kalá­kában épül. Van aki a „tartozását” adja vissza, van, akinél ezután dolgozom le a mostani segítséget. Olyan ez, mint a ve­tésforgó.- Beszélgetés közben kiderült, s az lett volna furcsa, ha nem, hogy pontosan tudja, hogy mennyibe ke­rülnek a különböző építéshez szük­séges anyagok. Arra viszont tud-e válaszolni, hogy mi az ára egy kiló cukornak, egy liter tejnek, egy kiló sertéscombnak...?- Mondhatnám, hogy most megfogott, mert pontosan egyiket sem tudom. Nem én vásárolok be, a kosztpénz a felesé­gem fennhatósága alá tartozik. A húst vi­szont én szerzem be. Mondjuk látok szép csülköt, belsőséget, vagy más egyebet, abból „föltankolok”, aztán tesszük a hű­tőládába. Szóval ezért jó, ha viszek min­dig magammal rendesen pénzt. Egyéb­ként nem számoltatjuk el egymást. Minek is tennénk? Fontos dolog a bizalom. Í- Azért az is fontos, hogy megte­heti, hogy jócskán tart magánál pénzt Ennek viszont más ára van.- Ezt hogy érti? I- Úgy, hogy azért állnak így anya­gilag, ahogyan állnak, mert sokat dolgozik. Nyilván ezzel fordítva ará­nyos a családdal eltöltött idő. Nem bánja? Nem bántja?- Erre mit mondjak? Dehogynem. De a maga szavait citálva mindennek ára van. Kinek lenne jobb a fordítottja? Azért, amióta van autónk - két éve vettük -, azért könnyebben érek haza a család­hoz, el-elmegyünk Domboriba, vagy máshova. Persze, véletlenül sem higgye, hogy a kocsit olyan nagyon szeretem. Régi, használt szerkezet, de feltétlenül szükség volt rá a munkámhoz. Pedig ne­kem az ágy, a gyaloglás és a kerékpár a mindenem. Feküdnék, vagy sétálnék naphosszat.- Értem, annál is inkább, mert igen mozgékony embernek ismerem. Hi­szen sok esztendőn át focizott a TÁÉV csapatában. A sport szeretete megmaradt. Mind a négy gyereke sportol, a fiúk „keményen edzenek”. - Na, igen. Ez qagyon fontos. Szóval 11 évig játszottam a TÁÉV színeiben. Amikora „gmk-ügy” volt, csapatommal is szakítanom kellett, persze nem a saját elhatározásomból, akkor átmentem Bá- taszékre, ahol másfél évig középhátvéd voltam. Sérülés, térdműtét és kész... De a mozgásigényem megkövetelte a sportos mozgást. így játékvezető lettem. I- Végezetül még egyetlen kérdés. Jövőre bevezetik a jövedelemadót. Nem tart tőle?- Nem tudom, hogyan érint bennünket. De mit mondjak? Kicsit többet, kicsit még keményebben dolgozunk. Tudom, hogy menni fog. Soha nem beszélni kell, ha­nem dolgozni! ■ - Ehhez kívánok sikert, kitartást! Az egykori dokumentumok sokaságát őrzi a Tolna Megyei Levéltár, amelyek a hárommillió koldus országának idősza­kából valók, abból az időből, amikor nem jutott jog, kenyér is alig; amikor az ország lakói egyharmadának az életszínvonala a ma már alig elképzelhető szintű nyo­mor volt; amikor általános volt a tbc; amikor ebből a helyzetből a kivezető utat sokan gyakran csak az önpusztitás- ban látták. Akkor készültek ezek az írá­sok, amikor a hullámsírból kifogott tete­mekért kapott néhány pengő biztosított többeknek megélhetést a Duna mentén... levél a 3 millió koldus országából Az alábbiakban egy dunaföldvári ci­pészsegéd könyörgő levelét közöljük. (Az írás eredetileg egyetlen mondatból áll, csak a könnyebb olvashatás érdeké­ben bontottuk azt több mondatra és al­kalmaztunk írásjeleket). íme a levél: „Nagyságos al Ispán úr! Alázatos könyörgéssel fordulók a Nagyságos al Ispán úrhoz, amejben kér­ném szépen hat apró gyermekem van, a legidősebb tiz éves, és a Duna Földvári községi képvisellőtestülethet kérvényt ad tam be, tekintettel a nagy családómra, némi segítségér. A képviselőtestület azt a határozatot hozta, hógy havónként há- róm pengőt kapok, de azt is csak egy hó­napba adták, és meg vónták tőlem. Azt mondja a fő Jegyző úr, hogy az nem pénz és nem érdemes ki utalni sem. És még, Nagyságos al Ispán ur, a határozatban ben foglal ták, hógy adjam be a gyerme­keimet a Pécsi álámigyermekmenhejbe. De én és Feleségem mink inkább meg­halunk, mint hógy ha szép gyermekeink­től megváljunk. A határozatban írták, hogy fellebbezés fojtán forduljunk Nagy- ságós al Ispán úrhoz. Kérném szépen a Nagyságós urat, amenyiben módjában áll, szives kedjen igazán nagyón szegény családon segitteni. 43 éves romai kathó- iikus ember vagyok, foglalkozásóm czi- pész segéd, négy évet töltöttem a világ háborúban, két darab vitéz ségi érmem van. Czipész keresetből éllek nyolczad magammal. Nem kívánnék Nagyságos ur kérem szépen többet, mint havónta leg­alább hét vagy nyolcz pengőt, hogy lag béremet a negyed évenkint tudnám ren­dezni. Négy fiú és két lánygyermekem van. Nagyságos al Ispán ur kérem szé­pen, nem kérvényt irók, mert ara nekem, hogy kettő pengős béjjeget vegyek, nincs tehetségem, mikor napi keresetem átlagóssan nem több mint egy pengő negyven vagy ötven fillér. Ebből élünk nyolczan. Ingó vagy ingatlanvagyónóm nincsen, ezért alázatosan kérném szé­pen a Nagyságos al Ispán urat, szíves­kedjen részemre a Duna Földvári községi képvisellő testületnél kidolgózni, hógy nagy és szűkölködő családóm részére legalább a fent említett összeget havón­ként meg kaphassam. Szívességét és fá­radozását nagyságós urnák előre is megköszönve, maradók alázatós tiszte­lettel számtalanszór csókólóm kezeit. Engel Gyula czipész segéd Duna Földvár alsó rév ut 22. szám.” Utóiratként azt kérte Engel Gyula az alispántól, értesítse, számíthat-e segítsé­gére. Az alispán nem késlekedett, a levelet elküldte a paksi főszolgabíróhoz, tájé­koztatást kérve. Ö pedig a dunaföldvári elöljáróságtól kért helyzetelemzést. A kö zségi elöljáróság 1935. január 7-én azt jelentette, hogy a karácsonyi ünne­pek alkalmával élelmiszercsomagot ad­tak a családnak, benne hús, cukor, zsír, bab, krumpli, kávé, és adtak tüzelőt is. Azt is közölték, hogy esetenként pénzbeli se­gítséget is nyújtottak nekik. Említik, hogy a képviselőtestület kész lépéseket tenni a gyermekek állami menhelyeken való elhelyezése érdekében, de ezt a szülők ellenzik, „dacára annak, hogy a gyerme­kek elvétele az apától feltétlen előnyö­sebb lenne, mert az atya tüdőbajos, és könnyen gyermekeit is megfertőzheti.” Alig néhány hónappal később az alis­pán visszatért Engel Gyula kérelmére. Újabb információt kért. A dunaföldváriak ekkor Igy jelentettek: „Tisztelettel jelentem, hogy folyamódó hasonló helyzetben igen sok család él Dunaföldváron.” Az ügy 1935. június 7-én azzal zárult, hogy az alispán felkérte a paksi főszolga­bírót, értesítse Engel Gyulát, ő sem tud segítséget nyújtani fedezet hiányában. Csak minden negyedik szavazott Ritka az olyan irat, amelyben a köz- ' ügyek iránti közömbösségről panaszko­dik az alispán. Általában inkább hallga­tott, semhogy papirra vesse elégedetlen­ségét. A törvényhatósági bizottsági vá­lasztás mindig a hatóságok figyelmének középpontjában volt. Vigyáztak arra, hogy a baloldali ellenzékiek lehetőleg semmibe se köthessenek bele, ugyanak­kor megakadályozzák, hogy akárcsak egyetlen szociáldemokrata helyet kap­jon a megye legfőbb önkormányzati szervében. Ez nem mindig sikerült. Az alispáni hallgatásnak véget vetett az 1934. december 18-i megyegyűlés. Az alispán számokkal bizonyította: a lakos­ságot nem érdekli, hogy mi történik „a megyénél”. A gyűlésre beterjesztett írás­beli jelentésben a többi között a követke­zőket olvashatjuk: „Folyó évi október 27-én zajlott le a legtöbb adófizetők közül történő törvény- hatósági bizottsági tagválasztás. A 432 választó közül a rendes tagokra leszava­zott 259 választó, tehát 59,9 százalék, míg a póttagokra csak 131 választó, te­hát az összválasztók 30,3 százaléka. Az összes választók közül történő tör­vényhatósági bizottsági tagválasztások folyó évi november hó 9-én bonyolíttat- tak le, csekély érdeklődés mellett. A vá­lasztásra jogosult 112 834 szavazó közül összesen csak 30 015-en adták le sza­vazatukat, tehát az összes választóknak csak 26,6 százaléka. Szomorú jele ez an­nak, hogy vármegyénk közönsége köz­ügyeinkkel szemben olyan közönyössé­get tanúsít, hogy legnevezetesebb állam- polgári jogosultságával sem él és az al­kalmat, mellyel a közügyek intézésére befolyást gyakorolhatna, kihasználatla­nul hagyja.” Tehát a szavazati joggal rendelkezők­nek alig negyede járult az urnákhoz. Kri­tika volt az a voksolás a javából. Ez azonban nem változtatott semmit, ment minden a maga útján, úgy mint koráb­ban... Földbirtokosok, nagybérlők, ügyvé­dek, papok, bankárok, dzsentrik marad­tak továbbra is a törvényhatósági bizott­ságban. A főszolgabíró, az egyházközség és a napozók „csatája” Pakson Az alábbiakat még a helytörténetírás sem jegyzi fel. Pakson valamikor két szabad strand és egy uszoda volt. Az úgynevezett „Kavi­csos” és a vele szemben, a Duna bal partján lévő strand kiváló minőségű, ho­mokos fürdőhely volt. Kedvelt volt a Du­nában levő uszoda, amelynek több ka­binja, két medencéje, továbbá napozás­ra kiválóan alkalmas része is volt. S ebből lett a baj... Ugyanis napoztak ott sokan fürdőru­hában. Ez szemet szúrt a járás főszolga- bírájának. Szigorú szabályt hozott: hét­köznap délután 4 óráig engedélyezte, va­sár - és ünnepnapokra pedig eltiltotta na­pozást. Különösen tiltotta a „heverészve napozást”. A főszolgabíró döntése osztatlan elé­gedetlenséget váltott ki a „fürdőközön­ség” körében. Kérték az alispánt, állítsa vissza az eredeti állapotot. A főszolgabíró pedig külön levélben indokolta a határo­zatot: „... az uszodának déli külső peremén, amely eredetileg is úgy látszik napozók­nak készült, a fürdőzési időszakban élénk napfürdőzés folyt, amit a fürdőzők megszoktak. Ámde a sétány alatti uszo­dának a sétányról kitűnően látható part­felőli járóin vegyesen fekve napozó fér­fiak és nők sokszor éppen nem ízléses látványt nyújtottak a sétány közönségé­nek. Azért akartam úgy áthidalni valahogy a dolgot, hogy az uszoda külső, partfelöli járóin bizonyos megkötöttséggel legyen szabad a napfürdőzés. Ugyanis d.u. 4 órától kezdve, amikor már az első sze­mélyszállító hajó szokott érkezni, a sé­tány - a maga nemében egyetlen Pakson - egyre jobban megtelik közönséggel, vasárnap pedig különösen délután zsú­folt szokott lenni a sétány a néptől.- Ezzel bátorkodom magyarázni Mél­tóságod által hatálytalanított intézkedé­semet, amivel csak jót akartam, s nem is gondoltam, hogy a fürdőzők körében olyan erős ellenhatást vált ki..." Az erkölcscsősz szerepében tetszelgő főszolgabíró határozatát tehát az alispán megsemmisítette. Ez viszont nem tetszett a r. kath. egyházközségnek. O egyenesen a belügyminiszterhez fordult. Sérelmezte, hogy az alispán a ré­gi gyakorlatot helyezte vissza jogaiba. Azt követelte a minisztériumtól, hogy tilt­sa meg „a heverészve való napfürdő­zést.” A minisztériumot nem hatotta meg az egyházközség követelése, és en­gedélyezte, hogy júniusban és júliusban este 8, augusztusban és szeptemberben este 7 óráig napozzanak az arra ráérők. Ettől kezdve napozhattak önmaguk és az egykor oly szép rózsaligettel ékesített sétány nézelődő látogatóinak örömére... K. BALOG JÁNOS Anczló László és V. Horváth Mária a megélhetésről és a családról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom