Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
1987. augusztus 1. ^DéPÜJSÁG 11 A magyar-francia kapcsolatok tündöklő fejezete Múzeumi hajlékot kap a Brunszvikok öröksége A Brunszvik nővéreket ábrázoló festményt a XIX. század elején készítette egy eddig ismeretlen művész Fodor András: Találkozás A nyújtózó emlékű kék hegyek futó szemembe ugranak a partról, és távolból, áttetsző égi párnán, szabadot, tisztát egyengetve hátán, feszíti ágyát nékem is a tó. A hosszú szél zöld hullámokat lökdös, rezgeti ingem selymét s így repes: — No kiskomám, látod, itt így csinálom... Én bólintok: — Ismerlek, kellemes, te loptad ki a víz szagát a rétre, langy szárnyad engem ott is így emelt, — szólok — s míg fejem fordítom utána, arcomra ő mosolygós fürtöt ejt. A víz habkarját tartva lomha keccsel nyúlkál felém mohos kövek közül. — Hát megjöttél? — liheg, mint jó komondor, mely kéretlen is lábaidhoz ül. Mögüle egy-egy kíváncsi taraj ágaskodik hasadt, fehér bozonttal, amint zuhanva bukik le a mélybe, lassú hullámok hentergik feléje: — Úgy kell! Mit bámulsz! Hiszen ismerős! Dobrin Dobrev: Vélem ény Nem tudtam türtőztetni magam, és fölkerestem az egyik patinás intézményt. Benyitottam a legelső szobába, és így szóltam:- Szeretném megmondani a véleményemet!- Pozitív vagy negatív értelemben? - kérdezték.- Negativ a javából! - feleltem állhatatosan.- Mi itt csak pozitív véleményekkel foglalkozunk. Menjen át a szomszéd szobába, ott bárki elmondhatja a negatív véleményét! Bementem hát a másik szobába.- Szeretném kifejteni a negatív véleményemet!- Éljen! - és megtapsoltak. - Na és miről szándékozik véleményt mondani? Munkahelyi vezetőről vagy jelenségről?- Vezetőről! - vágtam ki huszárosán.- Mi itt csak jelenségeket érintő negatív véleményeket hallgatunk meg. A főnökökről a szomszéd szobába lehet nyilatkozni. Benyitottam a harmadik szobába is.- Szeretnék negatív véleményt mondani egy munkahelyi vezetőről!- Bravó, ilyen emberekre van szükségünk! - lelkendeztek. - Még csak azt árulja el, a saját főnökéről van szó vagy a munkahelyi vezetőkről általában?- A sajátomról! - válaszoltam bátran.- Mi nem foglalkozunk konkrét személyekkel. Menjen át a szomszéd szobába! Ott mindenki elmondhatja a negatív véleményét a főnökéről. Oda is bementem.- Szeretnék negatív véleményt mondani a... - és ekkor a torkomra forrott a szó. A saját főnököm állt előttem. Úgy látszik, mialatt szobáról-szobára tévelyegtem - előléptették. Szabó Zoltán: A tardi helyzet - cifra nyomorúság A történelem tetten érhető nemcsak a termelőerők fejlődésében, az intézmények tündöklésében vagy bukásában, az egyének legbelsőbb életében is. Egy elfojtott sóhajtásban, a feltörő érzelmek miatt halkabbra fogott mondatban. A Brunszvik nővéreket ábrázoló festmény átadásakor Madame de Gérando Judith így fogalmazott: „Itt maradt a lelkűnkből egy darab... Ezentúl még gyakrabban járunk errefelé gondolatainkban...” A kép évtizedekig velük volt. Gyerekként „két tündérként” emlegették, akikről édesanyjuk meséi szóltak. Később a történelem tanúságtevőjeként tekintettek rá. A két szép fiatal nő pasztellképét mostantól Martonvásáron őrzik. „Én, Madame de Gérando, magam és három testvérem nevében, attól az óhajtól vezérelve, hogy a csalábm történetében meglévő magyar-francia rokoni szálak a két ország kapcsolatainak erősítését szolgálják, a mai napon a tulajdonomat képező Brunszvik nővéreket ábrázoló képet a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozom. Kérem, hogy a kép a martonvásári múzeumban méltó helyre kerüljön...” Az ajándékozási nyilatkozat 1986 novemberében íródott Montmo- rencyban, ahol a kép a Rousseau Múzeumban a Magyarok és franciák című kiállításon szerepelt. Emma és Ágost románca A martonvásári Brunszvik család férfiága kihalt, de leányága máig virágzik. Brunszvik Teréz húgának, Karolinának volt a lánya Teleki Emma - Blanka testvére -, aki egy ízben Teréz társaságában Párizsba utazott. Ott ismerkedett meg Auguste de Gérandóval, akihez 1840-ben feleségül ment. Szerelmükkel kezdődött a francia-magyar kapcsolatok egyik legszebb fejezete. Ágost, aki jogot végzett, Magyarországra költözött ifjú asszonyával. Az apai ágon elfranciásodott spanyol, az anyai részről pedig olasz grófi család sarja 1840-48. között ismerkedett hazánkkal. A valóság felfedezésének vágya fűtötte, mert tudta, hogy a sajtó magyarellenes „firká- szai” hamis információkat terjesztenek rólunk nyugaton. Könyvet írt a magyarok eredetéről, Erdélyről. 1848-ban jelent meg Politicai közszellem Magyarhonban a francia forradalom óta című munkája. 1846- ban vették fel az Akadémia külföldi tagjai sorába. 1849 nyarán Dembinszky törzskarához akart csatlakozni, hogy megírja szabadságküzdelmeinket, de az összeomlás hírére érkezett. Kalandos úton kimenekült, a viszontagságok azonban megviselték szervezetét. Tüdőbajban halt meg Drezdában, 1849. december 8- án. A magyar-francia barátság szalonjai Özvegye és két gyermeke száműzetésre kényszerült, Párizsba költöztek. Emma párizsi szalonja a francia-magyar barátság otthona. Megfordult nála többek között Lamartine, Victor Hugo. Az emigráns családok gyermekeinek könyvet írt, fordított. 1869-ben hazaköltözött. Pesti szalonjában Jókai, Liszt is megfordult, és természetesen jeles franciák. 1877-ben Szatmár megyei birtokára, Pálfalvára költözött, ahol több könyvet írt. 1893-ban halt meg. Ágost és Emma lánya, Antónia, pedagógus és irodalmár lett, Brunszvik Teréz és Teleki Blanka eszmei hagyatékának folytatója. Ő fordította franciára többek között Jókai regényét, A kőszívű ember fiait. Fivére, Attila földrajztudós és irodalmár, Pesten szerzett bölcsészdoktori címet. Reclus Új egyetemes földrajz című nagyszabású munkájában ő írta a magyar fejezetet. Ő volt az ötletadója Verne Várkastély a Kárpátokban című regényének is. Nem folytatom az utódok felsorolását. Regényt lehetne írni a magyar és francia kultúrához ezer szállal kötődő történelmi családról, amelynek legfiatalabb hajtása Félice, a Sor- bonne-on magyar- spanyol szakon végzett, most írja disszertációját Victor Hugo és az 1848-as emigráns magyarok kapcsolatáról. Pár hete kötött szövetséget egy magyar ifjúval. Az esküvő az ősi fészekben, a martonvásári kastélyban volt. A nyitottság nem önfeladás Másfél évszázada a család tagjai szüntelenül építik, erősítik a hidat a két ország között. Lehet az ember egyszerre jó magyar és jó francia? Lehetséges a kettős kötődés? Lehet két hazája valakinek? Ez a család erre a kérdésre igenlő választ ad. Az igazsághoz hozzátartozik, nem sok ilyen példánk van. Ezért nemcsak az egyének felelősek, a történelem viharai is, amelyekben kevesen tudtak ennyire talpon maradni. Sorsuk igazolja, a nyitottság sohasem jelent önfeladást. A földerítések, a portyázások nemcsak ismeretszerző alkalmak, közösségierkölcsi szerepük van, ezekről többnyire ígéretes, emberi-szellemi kapcsolatokkal térnek haza az utazók. A történelmi család a jövőben újabb otthont mondhat magáénak, Marton- vásárt, ahol Beethoven mellett végre a Brunszvikoknak is lesz múzeuma. A tudatokban, a szívekben már régóta honos ez a szellemi örökség, csak az ereklyéknek méltó helyet kell emelni. Erre nincs alkalmasabb mecénás, mint az MTA Martonvásári Kutató Intézete, amelynek nyitottsága, szellemi tágassága, messze földön ismert. ZÁGONI ERZSÉBET Jó fél évszázada, amikor ezek az írások először megjelentek, politikai, irodalmi, és sajtótámadások érték Szabó Zoltánékat. Mert - mi sem természetesebb a magyar Glóbuszon - a nemzet krízishelyzeteiben mindig megnő az Írástudók felelőssége, s nagy szerencsénkre mindig támadnak józanul gondolkodó hazafiak, Írástudók, akik felismerik ezt a felelősséget, és teszik a dolgukat, mint például a Német maszlag, török áfium ellen való orvosságot (ró Zrínyi Miklós, vagy a szatmári adózó nép állapotát elemző Kölcsey Ferenc. S ezzel már jeleztem is azt a hagyományt, mintegy mintát, amelyet követhetett, fölvállalhatott az a lelkes író- és politikuscsoport, amely nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé a két világháború között, mint Magyarország fölfedezését. A magyar valóság alapos föltárását - és fölrázását - szorgalmazva lényegében Ady nyomdokain haladtak, aki már a történelmi Magyarország széthullása előtt figyelmeztetett a helyes történelem- és valóságlátás szükségességére. Csak az a nép - és politika - birtokolja a sorsát, amely tárgyszerűen és naprakészen ismeri a kor adott valóságát. Milyen volt ez a magyar valóság Trianon után? A kérdésre ma már pontosabban tudjuk a választ - hála éppen Szabó Zoltánéknak -, de akkor a népi (és más) írók tollából megjelenő szociográfiák sokkoló erővel hatottak. Ko- dolányi János és Fülep Lajos hívta fel a figyelmet először a dunántúli parasztság (Ormán - ság) önpusztító „egykésedesére” s később tudatosodik, hogy a baj nem regionális: az egész magyar társadalom beteg. Sorra jelennek meg a diagnózis értékű munkák: Nagy Lajos Kiskunhalom, Illyés Puszták népe, Féja Géza Viharsarok, Kovács Imre A néma forradalom cimű műve, s Szabó Zoltánnak a most harmadik kiadásban is kézbe vehető szociográfiái. A tardi helyzetben azt Irta Szabó Zoltán, hogy a magyar paraszt éhes, éhezik. Az éhség azonban nem csupán a mindennapi táplálékra vonatkozik, hanem a földre, életlehetőségre, demokráciára is. A megdöbbentő tények, emberi sorsok magukra a szerzőkre is a felfedezés erejével hatottak. Egy eladdig idillinek tűnő parasztképről fújták le a port, a lila ködöket. A falu nem tudja eltartani a népét, mert kinőtte a határát. A kis parasztgazdaságok parcellákká osztódnak, s az adott termelési kultúra mellett (főleg gabonaneműek, csökkenő állattartás) sem elég munkát, sem elég jövedelmet nem biztosított a sok gyerekkel megáldott parasztcsaládnak. így jött létre az az energiákat pocsékoló és a végletekig kizsaroló kényszerhelyzet, hogy a tardi parasztok távoli uradalmakba kénytelenek menni dolgozni, summásként. Ez: a falu emberfeleslege, illetve annak foglalkoztatása egészen más szempontból jelent majd gondot, immár megváltozott körülmények között 3-4 évtized múlva. De erről már a másik, az új Magyarország felfedezése sorozat kötetei tudósítanak a hatvanas évek közepétől (lásd például Mis- kolczi Miklós, Moldova György, Mocsár Gábor, Őrszigethy Erzsébet, Erdei Ferenc, Horváth Dezső és mások köteteit). A cifra nyomorúság az északi országrész (Nógrád, Heves, Gömör, Abaúj), s a legfontosabb társadalmi osztályok (a parasztság, a munkásság, valamint az akkor „középosztálynak” nevezett értelmiség) árnyalt elemzését adja. A mai olvasót (különösen, ha értelmiségi) éppen ez utóbbinak az irónikus és kíméletlen látlelete ragadja meg. Sok ponton ma is érvényesnek érezzük ugyanis mindazt, amit a (vidéki) értelmiség hibáiról elmond. Mert az értelmiség definiálását minden kornak újra el kell végeznie, feladatait pontosan megfogalmaznia. S ez ma sem könnyebb, mint Szabó Zoltá- nék idejében, mert noha a történelem ritkán ismétli önmagát, gondjaink ma sem kisebbek, kevésbé bonyolultak, minta Cifra nyomorúság írása idején voltak. HORPÁCSI SÁNDOR Montmorency az 1800-as években. 1986-ban itt íródott az ajándékozási nyilatkozat a Magyarok és franciák című kiállításon.
