Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-14 / 164. szám
2 Képújság 1987. július 14. lljabb francia-iráni diplomáciai incidens Újabb diplomáciai incidens kavarta fel a Franciaország és Irán között több mint egy hete tartó nagykövetségi viszály lassan elcsituló hullámait. Az incidens szombat este történt a genfi repülőtér francia szektorában, de a hír csak a hétfő hajnalban, a teheráni rádió híradása nyomán pattant ki. Az iráni külügyminisztériumnak a rádióban ismertetett közleménye szerint Irán párizsi nagykövetségének egyik diplomatája, Mohszen Aminzadeh, visz- szatérőben volt Genfből francia területre, BUDAPEST - Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn megkezdte évi rendes szabadságát. *- Eugen Lüthy altábornagy, a svájci hadsereg vezérkari főnöke - Pacsek József altábornagynak, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének, honvédelmi miniszterhelyettesnek a meghívására - hétfőn hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett. BELGRAD - Ötnapos hivatalos látogatásra hétfőn Jugoszláviába érkezett Muhammed Szadik al-Mahdi szudáni miniszterelnök. A szudáni kormányfő Bran- ko Mikulics jugoszláv kormányfő meghívásának tesz eleget. * Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára háromnapos hivatalos látogatása befejeztével vasárnap elutazott Jugoszláviából. Az ENSZ főtitkára a 14. Nyári Universiade vendégeként tartózkodott Zágrábban. Az ENSZ július 11 -ét az „Ötmilliárdomodik ember napjának” nyilvánította. Pérez de Cuellar szombaton ellátogatott az egyik zágrábi szülészeti klinikára, ahol egy aznap született kisfiút hivatalosan az világ ötmilliárdomodik lakosának szemeltek ki. Jugoszláviai tartózs ekkor a francai rendőrök tettleg bántalmazták. Az iráni hatóságok a teheráni francia ügyvivőnek tiltakozó jegyzéket adtak át a francia rendőrség „barbár” eljárása miatt. Az iráni diplomata szerintük fejsérülést szenvedett és a genfi kórházban ápolták. Francia részről lényegesen csekélyebbnek tüntetik fel az incidens tényeit. A francia hírügynökségek illetékes párizsi forrásból azt szivárogtatták ki, hogy kisebb incidens történt ugyan, de „tettle- gesség nélkül”. Szerintük nem a rendkodása során az ENSZ főtitkárát fogadta Lazar Mojszov jugoszláv államfő. GENF - Genfben befejeződött minden idők legnagyobb békestafétája. Száz fáklyás futó érkezett vasárnap a Nemzetek Palotája elé, miután a staféta több mint 70 nyugat-európai városon haladt keresztül. Stockholmból, Glasgowból, Madridból, Nizzából, Athénból és Bécs- ből indultak el a távfutók. A békestaféta április végén kezdődött, és augusztusban fog véget érni. KAIRÓ - Kairóba érkezett Avraham Tamir izraeli kabinetfőnök, hogy előkészítse Eszmat Abdel-Megid külügyminiszter esetleges izraeli látogatását. Őt év óta nem járt Izraelben egyiptomi külügyminiszter. A látogatás célja egyfajta közel-keleti rendezés lehetőségeinek egyeztetése. DÁKKÁ - Flarminckét órás általános sztrájk, tízezres tüntetés és utcai összecsapások voltak a hétvégén Banglades- ban. Vasárnap mintegy tízezer ember vonult a parlament felé a bangladesi fővárosban, így tiltakozva egy törvénytervezet ellen, amely a hadsereget is bevonná a helyi közigazgatásba. A felfegyverzett rendőrosztagokkal való összecsapások során 50 ember megsérült, százat letartóztattak. A nyolcpárti ellenzéki koalíció válaszlépésként újabb - hatórás - sztrájkra szólította fel a lakosságot. őrök, hanem a vámtisztviselők ragaszkodtak Aminzadeh kézitáskájának felnyitásához és átnézéséhez, aminek a diplomata ellenállt. Francia álláspont szerint a kézipoggyász nem futárzsák, ami sértetlenséget élvez, tartalmát joggal ellenőrizhetik a határon a felhatalmazott szervek. Tény, hogy a diplomata szombaton, majd vasárnap is mentőkocsin utazott a genfi kantoni kórházba orvosi ellátásra. Párizsban most feszült figyelemmel várják, tovább mélyül-e az incidens nyomán a dilpomáciai feszültség. Bohuslav Chnoupek életrajza Bohuslav Chnoupek 1925-ben született Pozsonyligetfalun. Felsőfokú tanulmányait 1946. és 1950. között a pozsonyi gazdaságtudományi főiskolán végezte. Diákévei alatt szerkesztője lett a Borba című főiskolai lapnak. 1950-től 1952-ig tagja volt a Szlovák Újságírók Szövetsége elnökségének. 1950. és 1958. között a „Smena" ifjúsági lap eperjesi tudósítójaként dolgozott, majd a pozsonyi Pravda munkatársa lett. 1960-tól 1965-ig Moszkvából tudósította lapját. Visszaérkezése után 1967-ig a Predvoj néven megjelenő ideológiai-kulturális folyóirat főszerkesztői posztját töltötte be. 1967-től 1969-ig a csehszlovák művelődésügyi és tájékoztatási miniszter első helyettese volt, majd egy évig a Csehszlovák Rádió vezérigazgatójaként dolgozott. 1970-ben hazája moszkvai nagykövetévé nevezték ki. Bohuslav Chnoupek 1971-től tölti be a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének tisztét. 1972 óta parlamenti képviselő, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának tagja. 1966-tól 1969-ig a CSKP KB ideológiai bizottságának tagja volt. 1966-ban Csehszlovákia Kommunista Pártja XIII. kongresszusán a Központi Bizottság póttagjává, majd 1969-ben a testület tagja lett. A csehszlovák külügyminiszter több magas állami kitüntetés tulajdonosa; 60. születésnapja alkalmából hazájában a Köztársasági Érdemrenddel ismerték el tevékenységét, s megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendje szovjet kitüntetést. PANORÁMA Jogi normák és a „peresztrojka” Két orosz szót - peresztrojka és glesz- nyoszt - már hónapok óta a legtermészetesebb módon használnak a tömegkommunikációs eszközök világszerte. Lefordításukra többnyire nincs szükség; újságolvasók, politika iráht érdeklődők tudják, hogy e kifejezések a Szovjetunióban megindult mélyreható változásokat jelölik, de használatuk egyben érzékelteti azt is, milyen nagy figyelemmel kísérik a világon e folyamatokat. Átalakítás és nyíltság - e fogalmak a folyamatok tartalmát fejezik ki tömören. Ez a két folyamat lépett előre a Szovjetunióban nemrég, a Legfelsőbb Tanács ülésszaka révén. Három törvénynek az elfogadásával demonstrálta a szovjet vezetés eltökéltségét: a megkezdett úton nem lehet visszafordulni, tovább kell haladni. A gazdaságirányítás folyamatban lévő átalakításának alapja az állami vállalatról (termelési egyesülésről) szóló törvény. Korábban az aprólékosan kidolgozott és „odafentről” a vállalatokra kiosztott tervmutatók, utasítások lehetetlenné tették a termelőegységek önálló működését. A Szovjetunióban először kidolgozott törvény központi gondolata az, hogy a nép- gazdasági mechanizmusnak olyan termelési és társadalmi feltételeket kell elősegítenie, amelyek a vállalatokat legfőbb feladatuk elvégzésére, a népgazdasági és lakossági igények minél teljesebb kielégítésére, a szükséges termékek minél kisebb ráfordítással történő előállítására ösztökélik. A termelési és a szociális fejlesztés mostantól közvetlenül, sőt elsődlegesen a vállalati tevékenység eredményétől függ -, a kollektíva munkájával megkeresett eszközöktől. A gazdasági gyakorlatban új kategóriát vezetnek be, a gazdasági elszámolási szerződést. Ez lesz a munkabérnek és az anyagi ösztönzésnek, a vállalat termelési, tudományos és műszaki fejlesztési alapjának és a szociális fejlesztési alapnak a legfőbb forrása. A törvény szerint minden egyes munkás fizetése közvetlenül a munkája függvénye. Az egyik alapcél a termelékenység növelése, mégpedig a brigádvállalkozási rendszerrel, a brigád önelszámolásának segítségével. A vállalat köteles veszteség nélkül működni. Ha tartósan veszteséges, akkor a 23. cikkely szerint póthiteleket, s egyéb lehetőségeket kap. Ha ezek sem segítenek, akkor felszámolják a vállalatot. (A másutt történő elhelyezkedést az érintett dolgozóknak biztosítani kell.) Figyelemreméltó ez is: az új törvény általánossá teszi a két műszakos termelést. Ott, ahol kivételesen drága, különlegesgépek működnek, kívánatosnak tartják a három vagy négy műszakos termelést. Nyikolaj Rizskov kormányfő terjesztette elő a minisztertanács javaslatait a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén Az elfogadott törvény szerint a vállalat- irányítás legfőbb fóruma a vállalati gyűlés (konferencia), vagy az általa választott szerv, a kollektíva tanácsa (munkás- tanács). Jogköre igen széles. Igazgatót választhat titkos vagy nyílt szavazással öt évre, és javaslatot tehet a posztjára alkalmatlanná vált igazgató elbocsátására. Mindezzel a cél az, hogy belátható időn belül valóban működő rendszerré változtassák a gazdaságirányítás forradalmi átalakításának azt a programját, amelyet az SZKP Központi Bizottságának júniusi ülése hagyott jóvá. A szovjet parlament egy további törvényt hozott arról, hogy az ország életének legfontosabb kérdéseit a jövőben össznépi vitára kell bocsátani. Ezentúl szabály lesz az ország politikai, gazdasági és szociális fejlesztése alapkérdései, az alkotmányos jogok, szabadságjogok és az állampolgárok kötelezettségei, s más fontos kérdések össznépi megvitatása. A szovjet törvényhozás által a mostani ülésszakon elfogadott harmadik törvény meghatározza, hogy az állampolgárok milyen módón kereshetik igazukat a bíróságoknál vezető beosztásban lévő személyek jogsértő cselekedeteivel szemben. A törvény értelmében minden állampolgárnak joga van a vezetők, illetve az általuk képviselt szervek ellen panaszt tenni, s ha az elkövetett, vitatott cselekedet nem tíz évnél régebben történt, a bíróság köteles azt megvizsgálni. „A nyilvánosság nem egyszerűen a bajok nyílt bírálatának lehetősége, hanem a tájékozottság, a kulturáltság, az ismeretek kiszélesítése, elmélyítése is” - állapította meg az SZKP elméleti folyóirata, a Kommunyiszt vezércikke. Az elmúlt két esztendő gyakorlata erősítette meg, hogy csak ily módon lehetséges a helyes politikai döntések megértetése, s a tömegek aktív mozgósítása, a változásokban való érdekeltségük megteremtése. Sőt, továbbmenve - Mihail Gorbacsov egyértelműen beszélt erről az 1987. januári plénumon elhangzott zárszavában - a nyíltság, a kritika és az önkritika, az ellenőrzés a tömegek részéről, az SZKP-nak mint kormányzó pártnak igen fontos, működésének valós és megbízható normája is. Ennek nem egyszerűen csak erkölcsi vagy politikai normának kell lennie, hanem - az új törvények jelzik - olyan jogi normának is, amelyet megfelelő módon biztosítanak. VAJDA PÉTER Mai kommentárunk Senki többet, harmadszor... Tíz és tél millió ausztrál szavazó járulhatott az urnák elé a távoli ötödik kontinensen, hogy eldöntse, ki kormányozza a következő esztendőkben a föld résznyi országot. Bár a körülmények miatt a végeredményt csak csütörtökre ígérik, a szavazás egyértelműen eldőlt: a szavazatok több mint felének összeszámlálása után immár bizonyosság, hogy ismét az ötvenhét esztendős kormányfő, Bob Hawke Munkáspártja szerezte meg a győzelmet. Az egykori, fegyenctelepből lett angol gyarmat nem túlságosan hosszú történetében példátlan, és Ausztráliában ennek megfelelően ünnepelt esemény, hogy egy kormányfő egymás után háromszor vezeti győzelemre pártját általános választásokon. Bár a kenguruk földjének kapcsolatai ma már alaposan meglazultak az egykori anyaországgal, éppen a közelmúltban került sor ott is hasonló eseményre: Margaret Thatcher is harmadszor lett miniszterelnök, csak nem a Labour, hanem a Tory, vagyis a Konzervatív Párt színeiben. Talán nem túlzás az a megállapítás, hogy a két jelenség hátterében van némi hasonlóság. Bár a dolgok ennél bonyolultabbak, és az eltérések is jelentősek, mindkét esetben az a dolog lényege, hogy egy markáns politikus meg tudta győzni a közvélemény többségét arról: a jövő érdekében egyszerűen elkerülhetetlen a nadrágszíj meghúzása, hogy a lakosság nem tehet mást, minthogy tudatosan vállalja a gazdaság korszerűsítésével járó átmeneti nehézségeket. Ausztrália lakosai sokallják a külföldi adósságot, és a mintegy kilencszázalékos évi inflációt, sokallják a munkanélküliség arányát, és aggódnak az ausztrál dollár meglehetősen törékeny helyzete miatt. Hogyan lehet az, hogy mégis a folyamatosságra szavazott a többség? A válasz két legjelentősebb tényezője a következő lehet: 1. A miniszterelnöknek - valószínűleg nem alaptalanul - sikerült elhitetnie a szavazók jó részével, hogy a jelenlegi bajok gyökere még a most ellenzéki liberálisok kormányzásának idejére nyúlik vissza, mert ők riadtak vissza - éppen politikai, választási okokból a „kemény orvosságok” alkalmazásától és 2. A választók ugyanerre a számlára írták az ellenzéki koalíció (a liberálisok és a Nemzeti Párt) jelenlegi, a helyzethez képest irreálisan kecsegtető ígéreteit, amelyeket inkább a szavazatszerző szándék, mint a valóság motivált. Az ausztrál többség tehát úgy döntött, hogy inkább a bajok feltárása, mint eltus- solása vezethet el a kibontakozásig. A jelenség nemcsak Ausztráliában lehet tanulságos. HARMAT ENDRE Líbia és Csád határvitája Líbia vasárnap arra figyelmeztette a ndzsamenai kormányt, hogy a vitatott Aouzou határsáv elfoglalására irányuló mindenféle katonai akcióját hadüzenetnek fogja tekinteni. A líbiai külügyminisztérium ugyanakkor leszögezte, hogy nem tartózkodnak líbiai csapatok csádi területen. Hisszén Habré csádi államfő a múlt hét csütörtökén ugyanis azt állította, hogy Líbia az Aouzou földsávban, vagyis szerinte csádi területen, jelentős csapatösszevonást hajtott végre. A csádi elnök vasárnap háromnapos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett. A Dzsana hivatalos líbiai hírügynökség a tripoli külügyminisztérium szóvivőjét idézve közölte azt, hogy nincsenek líbiai csapatok Csádban, s hogy líbiai csapatok csak az ország nemzetközi határain belül állomásoznak, az Aouzou földsév pedig - mint azt Líbia már több ízben is hangoztatta - „ugyanolyan része Líbiának, mint Tripoli és Benghazi”. Líbia - hangzik még a nyilatkozatban - mindenféle, Aouzou ellen tett katonai lépést a Csád és a támogatói által intézett hadüzenetnek fog tekinteni. Hisszén Habré most látogatott először Párizsba azóta, hogy kormányának hadserege francia támogatással a polgárháború dúlta Csád északi részételfoglalva, az év elejév az egész ország területére kiterjesztette fennhatóságát. Hisszén Habré Párizsban találkozik Francois Mitterrand köztársasági elnökkel, Jacques Chirac miniszterelnökkel és André Gi- raud hadügyminiszterrel. Az amerikai függetlenségi ünnep a hónap elején az idén nemcsak az Alkotmány kikiáltásának 200. évfordulójával volt több a szokásosnál, hanem egy összenépi megemlékezéssel is a majdnem 15 éve befejeződött vietnami háborúra. Ám e megemlékezés közben még most sem dőlt el, hogy a bűnbánaté, vagy a büszkeségé-e benne a főszerep. A filmesek nem haboztak szembenézni a keserű tényekkel: Oliver Stone Oscar-díjas „Szakaszba, vagy Stanley Kubrick „Tiszta fémzubbony" című alkotása, vagy a „Kötelesség tornya” című tv-dráma a háború elembertelenítő hatását mutatja be, hősi mítosz nélkül, sokkolóan kegyetlen eszközökkel. Ugyanakkor Washington egyik külvárosában nagyszabású jótékonysági koncertet szerveztek az „Isten hozott benneteket itthon” (Welcome Home) rendezvénysorozat keretében olyan sztárok részvételével, mint Neil Diamond, a Crosby, Stills and Nash, John Fogerty, a Four tpos, Kris Kristofferson és Stevie Wonder. A Home Box Office kábeltelevízió - a koncert közvetítési jogainak megvásárlása mellett - több dokumentumfilmet is készített az egykori vietnami veteránokról, hogy hősiességükre emlékezve országos gyűjtést rendezEmlékezés zenek nekik. A Welcome Home reméli, hogy sikerül legalább 10 millió dollárt összeszednie alapítványához. A vietnami veteránok többsége mostanra ért abba a korba, hogy komolyan beleszóljon az ország életébe. Ma már ők töltik be a vezető pozíciókat a hadseregben, bekerültek a Nemzetbiztonsági Tanácsba, mi több, elnökjelöltjük is van-Albert Gore, Tennessee állam demokrata párti szenátora. A többségüknek azonban Vietnam csupán fájó sebet, esetleg egy életre szóló rokkantságot jelent. Erre mutatott rá a napokban Peter Fonda egy interjúban. A neves filmszínész, aki számos háború és estab- lishment-ellenes alkotásban szerepelt (Szelíd motorosok, Két amerikai), úgy vélekedett, hogy az amerikai kormányzat nemigen törődik az egykori harcosokkal, és ma sem hajlandó vállalni a felelősséget a háborúért. A veteránok megsegítésében aktívan közreműködő Fonda szerint a Reagan-kormánytól, amely a szociális költség- vetést amúgy is alaposan lefaragta, nem sok jó várható. Holott rengeteg pénzre lenne szükségük: tolókocsikra, Braille-rendszerű vakírógépre, különleges személyi számítógépekre, és az „Agent Orange” vegyi fegyver hatásának további tanulmányozására és áldozatainak gyógyítására. Ha a kormány nem foglalkozik a múlt eme örökségével, akkor - mint már annyiszor - a művészeken a sor. Azokon a művészeken akik - mint például Fonda - többségükben nem élték át a dzsungelháború borzalmait, de otthon megszólaltatták a nemzet lelkiismeretét.
