Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-03 / 129. szám
2 NÉPÚJSÁG 1987. június 3. Nemzeti gyász Libanonban Ma temetik Tripoliban a meggyilkolt kormányfőt Amin Dzsemajel libanoni elnök hétfőn Szelim el-Hossz közoktatási és munkaügyi minisztert bízta meg ideiglenesen a kormányfői teendők ellátásával. A libanoni hadsereget riadókészültségbe helyezték. Rasid Karami meggyilkolt miniszterelnök holttestét szűkebb szülőhazájába, az észak-libanoni Tripoliba szállították és ma helyezik ott végső nyugalomba. Libanonban hétnapos nemzeti gyászt rendeltek el. A hadsereg nyomozói megállapították, hogy a miniszterelnököt szállító helikopterben, Karami ülése mögött mintegy 3 kiló robbanóanyagot helyeztek el. Csak a szerencsén múlott, hogy a helikopter egyáltalán leszállhatott, s nem zuhant le a robbanás után a benne ülő sebesültekkel együtt. Egyelőre a legcsekélyebb jel sem utal a merénylők személyére, politikai hátterére - bár találgatások vannak. A probléma az - mondják Bejrútban -, hogy túlságosan széles a gyanúsíthatók tábora. Libanon vallási és politikai erői hovatartozásuktól függetlenül elítélték a merényletet - amelynek körülményei változatlanul homályban vannak. (Az AFP jelentése szerint eddig két szervezet: a „Libanoni Titkos Hadsereg” és az „Az Iszlám mártírjait megbosszuló szervezet" vállalta magára a miniszterelnök meggyilkolását. A hírügynökség ugyanakor megjegyezte, hogy a libanoni merényleteket követő telefonhívások általában hamisnak bizonyulnak, s maguknak a szervezeteknek a létezése is kétséges.) Karami utódjaként Szelim el-Hossz közoktatási és munkaügyi minisztert bízta meg a libanoni elnök ideiglenesen a kormányfői teendők ellátásával (Telefotó) Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki részvétét Amin Dzsemajelnek, a Libanoni Köztársaság elnökének Rasid Karami libanoni miniszterelnök halála miatt. „Magyarország Hollandiában” Kedden nyílt meg Amszterdamban a „Magyarország Hollandiában” elnevezésű bemutatósorozat. Az ünnepség alkalmából Beatrix holland királynő fogadta Köpeczi Béla művelődési minisztert, aki delegáció élén hétfőn érkezett Hollandiába. A kulturális eseménysorozat hivatalos megnyitó ünnepsége kedd délután volt a királyi palota mellett lévő Új Templomban. PANORÁMA KALOCSA - A német fasiszták által 1942-ben földig rombolt csehszlovákiai falura, Lidicére emlékeztek kedden Kalocsán az embertelen pusztítás áldozatául esett település magyar testvérvárosában. Az 1955-ben emelt lidicei emlékműnél tartott kegyeletes ünnepségen Fodor István, az Országos Béketanács titkára emlékezett a fasiszta barbárság lidicei áldozataira, s beszélt napjaink békeharcának céljairól, eredményeiről. Felszólalt Frantisek Puskás, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetséginek tanácsosa és Jaroslav Musilek, a budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója. MOSZKVA - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kedden a Kremlben fogadta az Orvosok a békéért, a nukleáris háború ellen mozgalomnak a szovjet fővárosban tartott kongresszusán résztvevő küldöttségeinek vezetőit. PRÁGA - A csehszlovákiai magyar gyermek- és bábszínházak, valamint próza- és versmondók találkozója kezdődött kedden a szlovákiai Dunaszerda- helyen. A Duna menti Tavasz elnevezésű, hagyományossá vált fesztivált a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK rendezi. Az ötnapos eseményen 15 társulat és hatvan versmondó lép fel. A dunaszerdahe- lyi színjátszó találkozón szlovákiai, magyarországi és jugoszláviai bábegyüttesek is bemutatkoznak. VARSÓ - A reális megközelítés térhódítását jelző, kedvező irányba tett lépésnek értékelte Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője az NSZK javaslatát Lengyelország adósságainak átütemezésére. A szóvivő szokásos keddi sajtóértekezletén annak a reményének adott hangot, hogy a nyugatnémet kezdeményezést támogatni fogják a Párizsi Klubba tömörült nyugati kormányok is. BELGRAD - A jugoszláv, a magyar és az osztrák rendőrség sikeres együttműködésének köszönhetően Szabadkán letartóztatták Vojiszlav llics 23 éves törökkanizsai, valamint Hadzsi Ramies 25 éves és Fahrudin Karpuzi 31 éves zvorni- ki lakosokat, jugoszláv állampolgárokat. Az a vád ellenük, hogy május 1 -jén Bécs- ben, a West Bahn szállóban meggyilkolták, majd kirabolták Nagy György szabadkai származású amerikai állampolgárt. Viták és mosolyok A Hetek Velencébe készülnek Aligha babonások a vezető tőkés országok állam- és kormányfői, hiszen a tizenharmadik találkozójukat az eddigi „leglabilisabb” terepen tartják. 1975-ben a Párizs melletti Rambuillet-kastélyban gyűltek először össze a Hetek, azaz az Egyesült Államok, Kanada, Japán, az NSZK, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország politikájának legfőbb irányítói, azzal a kinyilvánított céllal, hogy kötetlen csevegést folytatnak a világ gazdasági ügyeiről. Tizenkét esztendővel később, most június 8-án Velence lesz a vendéglátó, s a tengerre épült városban már korántsem csak a gazdaság a csúcsértekezlet egyetlen témája. Az elmúlt években mindinkább általános politikai eszmecserévé alakult át az egykor valóban gazdasági csúcstalálkozó. Tavaly Tokióban a legnagyobb figyelmet keltett eredmény például az volt, hogy a Hetek - itt-ott zord hangú - nyilatkozatot fogadtak el a terrorizmus elleni harcról, mindezt néhány héttel azután, hogy a washingtoni kormány az általa terroristának minősített Líbia ellen küldte bombázóit. Ennek ellenére a Hetek változatlanul gazdasági csúcsértekezletnek nevezik hagyományos évi találkozójukat, pedig két-három napos eszmecseréjük mind nagyobb részét a világpolitikai témák megvitatásának szentelik. Ez várható most Velencében is. Hiszen ma olyan kivételes fontosságú nemzetközi ügyek foglalkoztatják a világot, mint a karnyújtásnyi távolságba került fegyverzetcsökkentési megállapodás a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. A közepes és rövidebb hatótávolságú európai atomfegyverek kérdésében sok a vita és a nézeteltérés a nyugat-európai nagyok és amerikai szövetségesük között. Ha Ronald Reagan közeli sikert szeretne a fegyverzetkorlátozásban, és szeretné mielőbb tető alá hozni a következő szovjet-amerikai csúcstalálkozót, akkor a legkiválóbb alkalma Velencében nyílik meggyőzni néhány vonakodó-aggódó szövetségesét. Márpedig az amerikai elnöknek a jelek szerint nagy szüksége lenne odahaza néhány látványos külpolitikai sikerre. Ezzel érvelnek azok a megfigyelők, akik Velencétől valamilyen komoly fejleményt várnak az európai atomfegyverek kérdéskörében. Úgy is fogalmazható ez, hogy a nyugati szövetségi rendszer általában lépéskényszerben van a keletnyugati kapcsolatok és a fegyverzetcsökkentés ügyeiben, különösen a Varsói Szerződés legutóbbi javaslatai - mondhatni javaslatsorozata - után. Ezért aztán a velencei alkalmat hiba lenne kihagyniuk a Heteknek. Viták persze bőven lesznek erről a lagúnák között, ahogy a szokásos huzavonák várhatók a gazdasági témák boncolgatásánál is. Immár évek óta tendencia, hogy a hét legfejlettebb tőkés állam különböző felállásokban támadja egymás világgazdasági magatartását, s a saját érdekeinek megfelelő gyógymódokat ajánl. Az idén bizonyosan ismét nekitámadnak Japánnak a többiek, főleg az USA, mert a szigetország árui számukra felettébb kellemetlen módon árasztják el az amerikai és a nyugat-európai piacokat. Japán viszont - aligha egymaga - újra az Egyesült Államok szemére veti, hogy a Reagan-kormány még mindig nem tesz semmit a dollár árfolyamának esése ellen, pedig hát az már-már kritikus helyzetet teremt a Hetek többségének. Aztán szóba kerül nyilván - mint évek óta mindig - a világkereskedelem korlátainak lebontásáról tervezett nemzetközi értekezlet, amelyet viszont Franciaország ellenez keményen, s eddig minden évben sikerrel meg is akadályozta a konkrét megegyezést az ilyen konferencia időpontjáról. Valutaárfolyamok, kamatok, költség- vetési hiányok, kereskedelmi többletek, ihfláció és fellendülés - megannyi téma, amelyben - éppen mert különböző a helyzetük és nagyon is eltérő az érdekük - olykor keményen összecsapnak majd a Hetek, miközben a nyilvánosság előtt mosolyogva állnak tablót, mutatva, hogy itt voltaképpen szövetséges és baráti országok vezetőinek kellemes csevegéséről van szó. Miként azt tizenhárom évvel ezelőtt célként meghirdették. AVAR KÁROLY Mai kommentárunk Válaszra várva Nyugat-európai útra indul szerdán Ronald Reagan amerikai elnök. Látogatásának fő eseménye a június 8. és 10. között Velencében megrendezésre kerülő tőkés csúcstalálkozó lesz. A vezető nyugati hatalmak állam-illetve kormányfői immár tizenharmadik alkalommal ülnek össze ebben a keretben az égető nemzetközi és világgazdasági kérdések megtárgyalására. Egy különleges évforduló előzi meg a velencei csúcsot: június 5-én lesz negyven esztendeje, hogy az Egyesült Államok meghirdette a Marshall-tervet, a világháborúban meggyengült Nyugat-Európa gazdasági fejlesztését célzó programot. Sajátos módon az egykori hitelezőből napjainkra a világ legeladósodottabb országa lett; az amerikai állam tartozásai megközelítik a 2000 milliárd dollárt. A módosult erőviszonyok adják meg majd most Velencében is a kereskedelmi, gazdasági viták hátterét. S orvoslás aligha várható ebben a kérdésben. Ugyanakkor jogos a remény, hogy a velencei találkozó előrehaladást hoz az egész világ sorsát befolyásoló fegyverzetcsökkentés témakörében. Nyolc hónapja immár, hogy Reykjavikban Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan fontos megegyezésekre jutott, s körvonalazódhatott a nukleáris rakétáktól mentes Európa képe. Több nyugat-európai fővárosból azonban vezető politikusok fenntartásaikat hangoztatták. Időközben Párizs és London is támogatásáról biztosította a szovjet-amerikai megállapodástervezetet és a közép-hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről. A múlt héten a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé berlini találkozóján nemcsak megerősítette készségéta történelmi jelentőségű leszerelési indítványok iránt, hanem bizalomerősítésként a két szövetségi rendszer katonai doktrínájáról is tárgyalásokat kezdeményezett. Kedvező fejlemény ilyen értelemben a velencei találkozó előtt, hogy végül utolsóként Bonn is módosított nézetén: az NSZK kormánypártjai hosszas vita után a hét végén egyetértésre jutottak, hogy támogatják az úgynevezett kettős nullamegoldást, azaz a közép- és rövid-hatótávolságú rakétafegyverek leszerelésének tervét. Erről csütörtökre várható a hivatalos nyugatnémet kormánynyilatkozat. A válaszadás sora a NA TO-nál van. Velencében az elvi egyetértés születhet meg, részletek megfogalmazása az Észak-atlanti Szövetség külügyminisztereinek feladata lesz. Június 11-én éppen Raykjavíkban ülnek össze. Az elkövetkező tíz nap tehát nagy fontosságúnak ígérkezik. Földrészünk népei joggal várják, hogy a Varsói Szerződés kezdeményezésére, a nukleáris fegyverektől mentes Európa tervére a NATO végre egységes és egyetértő választ ad. ORTUTAY L GYULA KGST-tanácskozások hazánkban (Folytatás az 1. oldalról.) Az ülés szünetében Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megnyitotta a napirend témájához kapcsolódó fotó- és modellkiállítást. A tárlat a magyar kivitelezésében itthon és külföldön létesített mintegy ötven korszerű mezőgazdasági és élelmiszeripari épületet mutatja be. Kedden Balatonfüreden megkezdődött a KGST Gépipari Együttműködési Bizottsága traktor és mezőgépgyártó ágazati irodájának 4. ülése. A háromnapos tanácskozást Vlagyimir Sabanov, a Szovjetunió traktor és mezőgazdasági gépgyártási miniszterhelyettese nyitotta meg. A mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó KGST-iroda két évvel ezelőtt jött létre. Az átszervezés után sikerült lényegesen előbbre lépni a szakosítás terén: előkészítették a mezőgazdasági gépek részegység- és alkatrészgyártásának egységesítésére vonatkozó megállapodást. Az Egyházközi békebizottság közgyűlése Az Országos Béketanács Egyházközi békebizottsága - a béke- és barátsági hónap alkalmából - ünnepi közgyűlést rendezett Szakács Józsefnek, a Magyar- országi Szabadegyházak Tanácsa elnökének vezetésével kedden a Magyarországi Református Egyház zsinatának üléstermében. A tanácskozáson a református, az evangélikus, a baptista, a metodista, az adventista, az ortodox, az unitárius és az izraelita egyház, illetve felekezet képviselői vettek részt. A közgyűlésen „A társadalmi fejlődés és a béke építésének összefüggései” címmel előadást tartott Horn Gyula kül- ügyminisztériumi államtitkár. Az ünnepi közgyűlést köszöntötté Fila- ret metropolita, az Orosz Ortodox Egyház Külügyi Hivatalának vezetője, a Szovjet Béketanács vallásos erőkkel együttműködő bizottságának elnöke, s átadta a résztvevőknek a Szovjetunióban élő, a békéért tevékenykedő vallásos emberek üdvözletét. Az Országos Béketanács nevében Barabás Miklós főtitkár köszöntötte a közgyűlést, s átnyújtotta az OBT emlékplakettjét Aranyos Zoltánnak, az Egyházközi békebizottság főtitkárának. Az OBT emléklapját kapta tíz egyházi személy. Ezt követően a közgyűlés nyilatkozatot fogadott el. A dokumentumban a hívő emberek üdvözlik a Varsói Szerződés és a NATO közötti bizalomépítő, sokoldalú, a leszereléssel, haderőcsökkentéssel és kiegyenlítéssel, továbbá a katonai doktrínákkal foglalkozó tárgyalások gondolatát. Kórházi KISZ-vezetők tábora (Tudósítónktól) A Tolna “Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet KISZ-bizottsága KlSZ-veze- tők és KISZ-aktivisták részére 3 napos házi vezetőképző tábort szervezett az intézett fadd-dombori üdülőjében. Az első nap meghívott vendégeiként az intézet párt-, állami és szakszervezeti vezetői válaszoltak a munkahellyel összefüggő kérdésekre, majd dr. Csehák Judit miniszterelnök-helyettes baráti találkozó keretében adott igen részletes, őszinte válaszokat az egészségügy helyzetével és jövőjével kapcsolatos, valamint a fiatalokat érintő és érdeklő kérdésekre. A második nap vendégeként 3r. Pólyák József, a KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsának tagja a KISZ helyzetéről, az egészségügyben betöltött szerepéről tartott színvonalas előadást, melyet kötetlen beszélgetés követett. A harmadik nap vendégeként Pál Tamás ifjúságszociológus videóvetítéssel egybekötött előadása reálisan, a szociológus és közgazdász szemszögéből próbálta bemutatni a jelen helyzetet, továbbá bepillantást nyerhettek a fiatalok a kutatások és számítások alapján elképzelhető jövőbe. A tábor programjában többek között vetélkedők, pol-beaténeklés szerepeltek. KÖVESDI MÁRIA Tavaly Tokióban randevúztak a „Hetek”