Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

6 KÉPÚJSÁG 1987. április 4. Kovács Gy. Ernővel, a szekszárdi alsóvárosi pártaiapszervezet titkárával | - Mit jelent a nevében a „Gy.” betű?- Máris mondom, ugyanakkor meg­kérdezem, hogy miért van az Ön neve előtt a „V.”? I- Az én betűm magyarázata biztosan sokkal egyszerűbb, mint az öné. Férjemet Vancsó Istvánnak hívják. Vagyis a „V.” az ö vezetéknevének első betűje.- Tényleg igaza van. Az én kommen­tárom bonyolultabb, s azt is hozzá te­szem, hogy a nevem variálása tulajdon­képpen kényszerhelyzet volt. Ereden­dően Kovács Gyula Ernő volt a nevem. Amikor 1941-ben elvittek katonának Lé­vára, egy kellemetlen dolog „derítette ki”, hogy van a seregben még egy Kovács Gyula. (Ott nekem is csak a Gyulát je­gyezték be.) Szóval a névrokonom igen sok csibészséget követett el, s bizony, gyakran én vittem el a balhét. Nahát eb­ből elegem lett, így a Gyulából csak a Gy. maradt meg. Többé nem kevertek össze bennünket. Í- Legalábbis a katonaságnál nem. Mert a múltkor több ilyen sztorit is mesélt.- A napokban a feleségem az SZTK- ban volt, Rákérdeztek a laborban, hogy hol a férje. Mondta, hogy kint ül, vár rám. Erre meglepetten kérték számon, hogy miért nem mentem vissza az eredménye­kért. Mert szerencsére nem voltam vizs­gálaton. Egészséges vagyok. Kiderült, hogy egy Gy. nélküli névrokonom ered­ményéről van szó. I- Örömmel hallom, hogy egészséges. Gondolom, hogy ez is magyarázata hihe­tetlen vitalitásának, tettre készségének, a rengeteg munkának, amit végez, s amit mindig áthat a jószándékú segíteniakarás.- Én is örülök, hogy ezt igy látja, hogy ezt így látják... Tudja, az embert először is a családban kapottak határozzák meg, majd a környezete és a körülményei ala­kítják. Persze, nem önkényesen, nem kí­vülállóként. És most idézem édesanyám szavait, melyek számomra törvénnyé vál­tak: „Fiam, ha jót nem tudsz tenni ember­társaiddal, soha ne ártsál!” Édesapám példája is mindig előttem van: ő vöröska­tona volt. Sajnos, korai halála miatt a 4. polgárit nem tudtam folytatni... Heten vol­tunk testvérek. I - Tehát dolgozott.- Igen, segédasztalosként már tizenöt éves koromban, 1934-ben kapcsolatba kerültem a mozgalommal. S számomra ez nagyon természetes volt. | - Miért sóhajtott?- Arra gondoltam, hogy milyen nehéz volt akkoriban az élet. Az ember nem vál­lalhatta nyíltan önmagát, nézeteit, esz­méit. Csak egy egészen köznapi esetet mondok el, ami még ennyi esztendő után is úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Szóval az első csendőrpofonokat 1938. november 8-án kaptam... Akkori­ban milyen szórakozásuk lehetett a fiata­loknak? Kint álldogáltunk az utcán, be­szélgettünk, énekelgettünk esténként. Volt egy szép dal, ami úgy kezdődött, hogy Moszkva felől szól a harang... Na­gyon szerettünk dalolni. Azon az estén két barátommal beszélgettünk az iskolá­nál. Az utca kihalt és csendes volt. Az em­berek féltek, mert akkoriban elkezdték összeszedni a kommunistákat. Szóval beszélgetünk, mire két csendőr lépett hozzánk. Az egyik elkapott, s igen meg­vert. És állandóan azt kiabálta: „Na te kö­lyök, most mondd el, hogy neked honnan szól a harang?”- - Azt már mondta, hogy 1941-ben vitték | el katonának. Hol harcolt?- Nem sorolom föl. Csak annyit emlí­tek, hogy kikerültem a Don-kanyarba... Hát erről beszélni nagyon nehéz. Az ott történteket, azokat a borzalmakat köny­vekből, filmekből, visszaemlékezésekből sokan ismerik. A zászlóaljból hetvenötén jöttünk haza 1943-ban. Hat hónap után ismét menni kellett. I- Tele félelemmel, mi több, halálfélelem­mel.- Az az ember, aki azt mondja, hogy a háború tüzében nem félt, az letagadja az igazat. Az az érzés, ha nem is olyan erővel, de még ma is föltárnád bennem, ha egy olyan filmet nézek, ami a háború­ról szól. Ugye, azt tudja, hogy a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Országos Szö­vetségének tagja vagyok. Ez büszkeség­gel tölt el, de nem ezért hoztam szóba. Hanem az előző téma kapcsán. Amikor ülésünk van Budapesten, jut időnk a be­szélgetésre is. Bizony a régi bajtársak között még ma is gyakori téma az a rette­net, a félelem, ami tulajdonképpen nem volt férfiatlan. Egyszerűen emberi volt. _ - Ott tartottunk a kronológiában, hogy másodjára is kikerült a frontra.- Igen, a Kárpátokba. És ott szöktem át a szovjet hadsereghez. Ez 1944. október 15-én történt. Először a 4. Ukrán Frontnál voltam, majd rövid idő múltán a 2. Ukrán Fronthoz kerültem Malinovszkij marsall kötelékébe a felderítő és kémelháritó osztagba. Kérésemre a Garam környé­kén teljesítettem szolgálatot. Ott szület­tem, tehát a vidéket jól ismertem. Igaz, ez a terület meglehetősen veszélyes volt, hi­szen közvetlenül a frontvonalban voltunk. | - Találkozott Malinovszkijjal?- Egyszer igen. A Brünn környéki har­coknál látogatott meg bennünket. Éppen pihenés közben. Egy tisztáson krumplit sütöttünk. Feledhetetlen pillanatok azok... Letelepedett közénk, elővette a kését, ő is vett egy sültkrumplit, meghá­mozta, eszegette és beszélgetett velünk. Megkérdeztük, hogy mikor lesz vége a háborúnak. Mondta, hogy hamarosan... és elmagyarázta, hogy miért. Aztán az erőviszonyokról, a németek összeroppa­nás előtti állapotáról beszélt. I- Ön pedig készséggel beszél mind­erről, egyáltalán a múltról, a mai fiatalok­nak történelmet jelentő esztendőkről, ha arra felkérik.- Úgy gondolom, hogy ez rendkívül fontos. Hiszen mi a fiataloknak adjuk át a stafétabotot. Ők viszont csak általunk ismerhetnek meg a múltból bizonyos dolgokat, módszereket. Merítsenek erőt tőlünk és felkészülten, biztos kézzel vi­gyék a stafétabotot, mert valóban „Jö­vőnk a tét!” Hiszem, hogy e gondolat kö­rül kell összefognunk. S ha nem beszél­getünk, ha nem ismerjük egymást, akkor hogyan bízzanak bennünk? Mert a biza­lomra nagy szükség van. És igényeljék a fiatalok a segítségünket, mindazokét, akik átélték a nehéz időket. Tiszteljék a múltat, a hagyományokat, s amit elér­tünk. Úgy gondolom, hogy a hibákkal együtt sincs okunk szégyenkezni.- - Ugyan nem kanyarodtunk el a témától, | de kérem, legyen kicsit konkrétabb.- Az 5. számú általános iskolásokra gondol? | - Igen.- A XIII. pártkongresszus meghatároz­ta feladatainkat. Annak végrehajtása - mármint a gyakorlatban - az alapszerve­zetekben történik. Magam a gyakorlat embere vagyok, s igyekszem aprópénzre váltani - a szó legnemesebb értelmében - a feladatokat. Az alsóvárosi lakóterületi pártaiapszervezet és az iskola megálla­podást kötött, hogy segítjük a munkáju­kat, a kisdiákok pedig műsort adnak ün­nepségeinken. Tehát: tízfős előadói cso­portot szerveztünk, s megállapodtunk, hogy a tanévek második felében az osz­tályfőnöki órákon és más alkalmakkor szakelőadásokat tartunk a gyerekeknek. Például az állampolgári jogokról és köte­lességekről, (sőt, az előadó bírósági tár­gyalásra is elviszi őket), az orvosok az egészséges életmódról szólnak, vagy a káros szenvedélyekről, a civilizációs be­tegségekről; de témáink között szerepel a környezetvédelem, a polgári védelmi ismeretek, a közlekedés és sorolhat­nám...- - Hát tessék is sorolni, hiszen az ön té­maköre még nem is szerepeit.- Igaz... Visszaemlékezések, a közel­múlt történelme. S tudja, igyekszem vilá­gosan, szépen magyarul beszélni a gye­rekeknek. Úgy vélem, nem kell félni az egyszerű szavaktól. Azok a tiszták, az egyértelműek, a megbízhatóak. I- Ne haragudjon a fogalmazásért, de va­lamit el is lesett a gyerekektől. Arra a hatal­mas órárendszerű naptárra gondolok, ami _ a lakásukban függ a falon. No és a pre- | ciz és hasonlóan teleírt határidő naplójára.- Valóban nagyon hasznos az az óra­rend. Pontosan tudom, hogy mikor hol van dolgom, hányra ígérkeztem el. A fele­ségem is figyelemmel kíséri az időbeosz­tásomat, s figyelmeztet, hogy most ide, vagy amoda kell indulnom. A feleségem minden szempontból csodálatos társam. Nélküle bizonyára nem lennék képes eny- nyi feladatot vállalni, s ennyi időt ilyen kiegyensúlyozottan szentelni a közélet­nek. I- Mielőtt a közélet tájait járnánk be, ké­rem, hogy csak sorolja el élete fontos állo­másait.- Szívesen teszem, de a maguk mód­ján mind-mind fontosak voltak számom­ra. A háború után a zselizi járás párttitká­ra lettem, majd áttelepítettek bennünket Magyarországra. Itt is politikai munkás voltam. Először a DÉFOSZ-ban, aztán a MEDOSZ-ban, majd HVDSZ-ben. Utá­na 1955-ben vidéki munkára kértem ma­gamat, így lettem Kertén téeszelnök. Az ottani sikerekre büszke vagyok, s vissza­járok oda is. Aztán következett az MHSZ, majd 12 évig Ajkán dolgoztam a bányá­ban. Szép évek voltak.- Mindössze öt éve élnek itt Szekszár- don. Kapcsolatteremtési készségéről csak felsőfokon lehet beszélni. Hiszen sok ba­rátja van, párttitkárrá választották, vezető­je a helyi veteránklubnak, tevékenykedik a megyei munkásőrség parancsnokságán, kitűnő a kapcsolata a tanáccsal, a Hazafias Népfronttal...- Egy kicsit visszakanyarodok. Meg­betegedtem, s néhány év után az orvo­sok határozottan javasolták a levegővál­tozást. Azért esett Szekszárdra a válasz­tás, mert a feleségem legkedvesebb lá­nya családjával együtt itt él. S megjegy­zem, az orvosoknak igazuk volt... Mint már említettem, egészséges vagyok és dolgozom. | - Tehát a kapcsolatok...- Azok megteremtésének vágya alkati kérdés. De múlik a fogadtatáson is. Szó­val kettőn áll a vásár mindig. S ehhez hozzá tartozik az is, hogy a városi pártbi­zottság is sokat segít a munkámban, ha bármilyen gondom van, hozzájuk fordul­hatnak. Csak egy egészen egyszerű pél­da. Gépkocsit biztosítanak, hogy időn­ként meglátogathassam a környékben élő és mozgáskorlátozott ellenállókat. Olyankor a feleségemmel megyek. Be­szélgetnek az asszonyok, s beszélge­tünk mi, a bajtársak. így sokkal meghit­tebb, s nagyon jólesik nekik az úgy­mond, nem hivatalos jellegű találkozás.- Hasonló, mint ahogyan a pártaiapszer­vezet tagjai is találkoznak egymással, s nemcsak a taggyűlésen, hanem számos más alkalommal is. S ezeket nevezhetjük akár hivatalos, akár nem hivatalos találko­zóknak, a tény attól tény marad.- Pontosan így van. Elmondhatom, hogy alapszervezetünknek 63 tagja van, közülük negyvenötnek van pártmegbíza­tása. Tehát a számok önmaguk helyett is beszélnek. No és a hétköznapok... Ott élünk ezen az új és nagy lakótelepen, ahogyan egy elvtárs fogalmazott a XII. pártkongresszuson, „a mi üzemünk a la­kóterület”, tehát a politikai és gazdasági kérdésekkel egyaránt foglalkoznunk kell. A körzetek szerepe egyre nagyobb a vá­rospolitikai kérdésekben és más egyéb­ben is. Valljuk, hogy körzeti pártmunkánk javításával, szélesítésével nő a tekinté­lyünk. De olyant is mondhatok, hogy - bár jelentéktelennek tűnik - amennyiben gond van a vízszolgáltatással, vagy el­romlik az utcai vízcsap - erre is volt példa - nekünk kell bejelentenünk, hiszen mi vagyunk otthon. Oda kell figyelni min­denre, mégha a körülmények nehezek is. Azonban a figyelem, a mindennapi gon­dokkal való foglalkozás nyugalmat sugá­roz az emberek felé. S dolgozni is csak akkor tudnak rendesen az emberek, ha az otthoni dolgok rendben vannak. I- És önöknél is rendben minden, bár a telefonszámláját kissé sokallom. A felesé­ge nem?- Nem... Nézze, telefonügyben sem vá­logatok. Ha hívni kell valakit, ha baj van, az én ajtóm mindig nyitva áll. I- Kívánom, hogy sokáig működjön még a telefon ilyen aktívan oda és vissza. V. HORVÁTH MÁRIA MÚLTUNKBÓL Néhány hónappal ezelőtt igazi meglepetés ért, amikor munkahe­lyemre értem. Idős, alacsony, nehéz mozgású, de meglehetősen tempe­ramentumos, erélyes hangú asz- szony várt rám. A levéltár igazgatójá­val akart beszélni, mert mint mon­dotta, ő tud a részére megfelelő iga­zolást adni... S amíg találkozásunk létre nem jött, elmondotta érkezésé­nek okát az őt körülvevőknek. S hogy az érdeklődés meglehetősen nagy volt iránta - érthető. Nem igen láthat­tak ők élő, egykori földbirtokosnőt, akinek kívánságára , parancsára a szolgák, cselédek, napszámosok, részes munkások százai indultak munkára, vagy éppen a szólítás ide­jén vehették sátorfájukat... Az egykori földbirtokosnő tehát egyszerűen személyében is érde­kesség volt az ifjabb nemzedék szá­mára. Még nagyobb volt a rácsodál- kozás, amikor jövetele célját is közöl­te a körülötte lévőkkel: szüksége van az egykori vagyonára, adják ki neki volt birtokai telekkönyvi számait, s a hatóságoktól majd ennek birtokában visszaszerzi a földet.- Minek kellene a birtok, megmű­velni már úgysem tudja? - hangzott a kérdés. A válasz eléggé sajátságos volt; - Úgy tervezem, hogy 200 hol­dat saját kezelésben tartanék, 1800 holdat pedig bérbe adnék a termelő- szövetkezetnek... A 200 holdat pedig hűséges szolgálóimra hagyom... Meg aztán visszakövetelem a kasté­lyomat is. Budapestről vissza akarok jönni embereim közé... Bizonygatta az idős asszony, hogy Szovjetunió és Anglia között 1917-1918-tól füg­gőben lévő fizetési ügyekre kötött 1986. évi megállapodás arra kötelezi a magyar kormányt, hogy az 1945- ben kisajátított nagybirtokokat adja vissza volt tulajdonosainak, vagy fi­zessen kártérítést.../?/ íme, 1986 de­cemberében, és 1987 januárjában felbukkant egy földvisszaperelő, aki nem értette meg sem 1945 végén, sem 1946 elején az országot meg­mozgató jelszót: FÖLDET VISSZA NEM ADUNK! A több mint négy évti­zed sem volt elegendő, hogy megért­se a megváltoztathatatlant. (A fen­tiekhez tegyük hozzá: a helyi tanács, humanitárius okokra hivatkozva, le­hetővé tette az egykori földbirtokos­nőnek, hogy volt kastélyának né­hány helyiségét használhassa. A be­költözés megtörtént.) Az idős asz- szony többször is megtette Buda- pest-Szekszárd közötti utat, hogy a levéltár, a megyei tanács és még ki tudja milyen szerv nyújtson neki se­gítséget a birtokba helyezéshez... Nem értette - és nem érti -, hogy ma is változatlanul érvényes az évszá- dos per lényege: a föld azé legyen, aki azt megműveli, s hazánkban egyetlen négyzetméternyi földet sem adunk vissza a feudális-tőkés nagy­birtokrendszer visszaállításához... Negyvenkét esztendővel ezelőtt, 1945 márciusában, áprilisában a né­pi demokratikus forradalom egyik nagy vívmánya zajlott a megyében is: a föld kisajátítása és kimérése. Hogyan történt? A Tolna Megyei Levéltárban sok tízezer oldalnyi irat hűen őrzi az egykori történelmi ese­mény minden lényeges mozzanatát. Községről községre nyomon követ­hetjük, miként írták össze a földre jo­gosultakat, miként vették birtokba a földet, és osztották szét, megváltoz­tatva ezzel nemcsak a birtok-, ha­nem az osztályviszonyokat is. A tör­téntekről rendszeresen beszámoltak a megyei újságok is. Ezek közül be­mutatunk néhányat. 1945. március 27-én a Tolname­gyei Néplap arról adott tájékoztatást, hogy „Szekszárdon vasárnap dél­ben a Béla téren nagygyűlés volt a Függetlenségi Frontba tömörült pár­tok rendezésében. A több száz főnyi közönség jelenlétében először Klein Kálmán lépett az emelvényre és a következő szavakkal vezette be a nagygyűlést: Mélyen tisztelt Polgá­rok! Földért vágyakozó munkások és napszámosok! Magyarország történetének egy olyan szakaszába értünk, ami megértéssel párosulva, évszázados vágyálmot vált be. Ha megértik az idők szavát, minden be­csületes, földművelő munkás a saját földjén dolgozhat, saját birtokán fejt­heti ki a legnagyobbat, a legtökélete­sebbet, amivel elősegítheti az ország építését. Mindezt az Orosz Hadsereg hozta nekünk. Hálával és köszönettel tartozunk a magyar kormánynak is, hogy időt nem vesztegetve megra­gadta az első pillanatot a föld népé­nek legrégibb, legsürgősebb vágyai végrehajtására...” A tudósítás beszámol a koalíciós pártok képviselőinek felszólalásáról. Egybehangzóan méltatták a földre­formtörvényt. A végrehajtást sürget­ték. A Tolnamegyei Hírlap 1945. már­cius 31-i számában interjút közölt a megye főispánjával. Természete­sen itt is szóba került a földreform. A következőket olvashatjuk: „Minden faluban a legrövidebb időn belül megkezdi működését a földigénylő bizottság és a tervezet szerint már április elején megkezdő­dik a földigénylők kielégítése, hogy októberben megelégedésre elinté­zést nyerjen. Bár az igás hiány, a fel­szerelés hiányos volta sok nehézsé­get okoz, a magyar fajta leleményes­sége és földszeretete bizonyára meg fogja találni a kivezető utat.” 1945. március 29-i keltezésssel a Tolnamegyei Néplap április 1-i szá­ma közölte a megyeszékhely föld­igénylő bizottságának felhívását, mely szerint minden jogosult „föld­igénylését 24 órán belül, de legké­sőbb húsvét másnapján jelentse be, mert a később érkező igényléseket nem áll módunkban elfogadni. Fi­gyelmeztetjük a kishaszonbérlőket, hogy igénylésüket a fennálló rendel­kezések szerint be kell adniok. Je­lentkezni lehet Szekszárdon, a Pirni- tzer-féle ház I. emeletén.” Április 3-án jelent meg a Tolname­gyei Néplap hasábjain a megyei Földbirtokrendező Tanács felhívása. Felszólította a községi földigénylőbi- zottságokat, hogy az igénylők ösz- szeírását fejezzék be és az igényelt földek felosztási tervezetét a járási Hármas Bizottsághoz terjesszék fel, jóváhagyás végett. A járási bizottsá­gokat pedig arra utasította, hogy „a hozzájuk beérkező felosztási tervezeteket 48 órán belül hagyják jóvá, hogy a földek minél előbb az igénylők birtokába jussanak... A fel­mérésnél a községházakon meglévő mérőlánc és mérőszalag elkérendő, hogy a mérések lehetőleg pontosak legyenek.” Tolnán húsvét hétfőjén tartottak gyűlést a földigénylők. Az egykori tu­dósítás szerint igen népes volt a ta­nácskozás, amelyen a munkáspár­tok képviselői beszéltek a földre­formról és szakszerű magyarázattal szolgált Székely István, aki Buda­pestről érkezett, s az országos föld­igénylő bizottságnak volt tagja. Dombóvárait is húsvét hétfőjét tar­tották alkalmasnak a földreformmal foglalkozó népgyűlés összehívásá­ra. Az egész járásból toborzódott a hallgatóság. Külön érdekessége volt a gyűlésnek Cseri József felszó­lalása, aki a tudósítás szerint „vázolta, hogy a rendelet megjele­nése előtt a párt szervezete igyeke­zett szövetkezeti formában 50 föld­nélküli családot 50 hold földön fog­lalkoztatni. A szövetkezeti formát kell, legalább ez évben, a nagybirtokon is megvalósítani, hogy a kezdet nehéz­ségei áthidalhatók legyenek.” Ugyancsak a Tolnamegyei Néplap közölte - április 12-én -, hogy a „rendelet végrehajtása az egész me­gyében teljes erővel megindult, sőt a megye községeinek közel a felében már végrehajtást is nyert. Egyes he­lyeken ezek közül most folyik a ház­helyek kijelölése, illetve kimérése. A rendelkezésre álló adatok szerint kb. 70 000 kát. hold áll jelenleg ki­mérés alatt, illetve már ki van mérve.” A rendelet végrehajtása Ozorán kezdődött. 1945. április 3-án este a lakosság a község főterén ünne­pélyesen fogadalmat tett, hogy a bir­tokába jutott földet, ha kell fegyverrel is megvédi. Április 4-én pedig meg­csörrent a földosztó lánc... S ezek után 1987-ben még volt, aki vissza­igényelte birtokát... A láncát tépő egykori jobbágy, nincstelen paraszt, és a vele szövetségben lévő mun­kásosztály együtt védte meg a népi demokratikus fejlődés nagy vívmá­nyát, amikor kiadta a harci jelszót: „Földet vissza nem adunk!” S ez ma is érvényes! K. BALOG JANOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom