Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-30 / 101. szám
2 Képújság 1987. április 30. BÉKÉT A VILÁGNAK! Várkonyi Péter bécsi tárgyalásai Mindkét részről kiemelkedően jónak és európai példát mutatónak ítélik meg a magyar-osztrák kapcsolatokat, azok sokrétű továbbfejlesztése közös cél. Egybehangzóan ezeket a gondolatokat fogalmazta meg Alois Mock alkancellár és külügyminiszter, illetve Várkonyi Péter külügyminiszter azon az ebéden, amelyet a két politikus eredményes tárgyalásai után rendeztek szerdán az osztrák fővárosban. A magyar diplomácia vezetője, aki hivatalos látogatást tesz Ausztriában, szerdán kétórás, beható tárgyalást folytatott házigazdájával. Ennek keretében áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. A kelet-nyugati viszony, a nemzetközi béke és biztonság kérdéseiben az álláspontok alapvetően azonosak, vagy igen közelállóak voltak. A két külügyminiszter megvitatta az európai biztonsági és együttműködési folyamat helyzetét, a bécsi utótalálkozóra váró legfontosabb feladatokat s állást foglaltak a helsinki folyamat fenntartása, erősítése mellett. Várkonyi Péter a nap folyamán látogatást tett a parlamentben, ahol Leopold Gratz-cal, a nemzetgyűlés elnökével és más tisztségviselőkkel tanácskozott a kapcsolatok fejlesztéséről. Tárgyalásaikat követően a két külügyminiszter egyezményeket írt alá. Az egyik módosítja, illetve kiegészíti a közös határ jelzéséről s az ezzel összefüggő kérdésekről 1964-ben aláírt államközi szerződést. A másik, államközi egyezmény, a kölcsönös érdeklődés tárgyát képező kérdéseket szabályozza a nukleáris létesítmények terén. Várkonyi Péter szerdán délután látogatást tett Franz Vranitzky kancellárnál, majd Kurt Waldheim szövetségi elnöknél. Külügyminiszterünk, akinek látogatását érdeklődéssel kíséri az osztrák sajtó, a rádió is, ma sajtóértekezletet tart, majd részt vesz az osztrák-magyar egyesület fogadásán. Várkonyi Péter délután a diplomáciai akadémián tart előadást és este hazautazik. Tíz év után ismét kiváló a Paksi Ruhaipari Szövetkezet Tegnap délután tartotta a paksi városi tanács dísztermében ünnepi küldöttközgyűlését a Paksi Ruhaipari Szövetkezet. A küldöttközgyűlésen részt vett Váradi László, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának titkára, Fodor Tibor, a Kiszöv elnöke, Fábi Andor, az OKISZ pénzügyi főosztályának vezetője és Simon Péter országgyűlési képviselő. Frast Antal, a szövetkezet elnöke ünnepi beszédében elmondta, a tíz év előtti termelést több mint 70 százalékkal növelték a nyereség 2,2-szeresére emelkedett és meghaladta a 25 millió forintot. A szövetkezeti vagyon is jelentősen, 60 százalékkal lett több, így mára már meghaladja az 51 milliót. Mindezt 10-12 százalékos létszámcsökkentés mellett érték el. A beruházási terhek ellenére az egy főre jutó bér 9 év alatt 6,9 százalékkal, míg az egy főre jutó kereset átlagosan 8 százalékkal nőtt. A termelésben meghatározó a Triumph-termék, gyorsult a műszaki fejlesztés, nagy mennyiségben kerültek lecserélésre a gépek, megoldották a sűrített levegő ellátást, ezzel lehetőséget teremtettek a legkorszerűbb gépek alkalmazására. Jól sikerült a bedolgozói rendszer anyaggal és munkával való ellátása is. Jelentősen, 14 százalékkal nőtt a kiszállított termékek mennyisége, ehhez jött az exportösztönzés és sikerült árat is emelni a piacon. A termelés így elérte a 129 millió forintott amiből a bérmunka aránya 40 százalék. A termelés 90 százaléka exportra kerül, ahol a minőségi normák igen szigorúak. A gyártott termékek esetében a reklamációk aránya még az egy százalékot sem éri el. A gazdálkodás minőségi mutatói is jelentősen javultak, a nyereség 38,8 százalékkal nőtt. Az idei félévvégére, szeretnék befejezni a bonyhádi üzem bővítését és teljes felújítását valamint a Tolnai úti üzemház bővítését is megkezdik még az idén. Az Ipari Minisztérium valamint az OKISZ nevében Fábi Andor adta át a Kiváló Szövetkezet kitüntető címet és oklevelet Frast Antalnak. A kitüntetés átadása után Fodor Tibor, a Kiszöv megyei elnöke gratulált a dolgozókat képviselő küldötteknek és elismeréssel szólt arról, hogy a Paksi Ruhaipari Szövetkezet a megye legjobbjai közé tornázta föl magát, amit kiváló minőségű munkájuknak köszönhetnek. Ezt követően kiosztották az arany-, ezüst- és bronzkoszorús szintet elért brigádok jutalmait, valamint hárman vehettek át Kiváló Munkáért kitüntetést, míg kilencen érdemelték ki a Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntető címet. Száztízen - köztük sok bedolgozó - pénzjutalmat kapott.- szs « A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, az ágazati szakszervezetekkel és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben tavalyi munkájuk és a szocialista munkaversenyben elért eredményeik elismeréséül Kiváló vállalati címet adományozott több vállalatnak, köztük a Tolna Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnak és a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinátnak. Kiváló szövetkezet címet kapott többek között a naki Dózsa, továbbá a paksi Vörös Csillag Halászati Termelőszövetkezet. Mai kommentárunk A lisszaboni döntés Furcs - ám nyilvánvalóan véletlen - egybeesést produkáltak a politikai események: ugyanazon a napon jelentették be a parlament felosztását Portugáliában és Olaszországban. Néhány órával később már közzé is tették az előrehozott választások időpontját; az ibériai országban július közepén szólítják urnákhoz a szavazópolgárokat, Itáliában pedig még ennél is hamarabb, június közepén tartják az idő előtti voksolást. A római fejlemények aligha keltettek meglepetést, hiszen hosszú hetek óta folytak a különböző pártvezetők közvetítő tárgyalásai egy új koalíciós kabinet összekovácsolásáról - mindeddig sikertelenül. Ám, ha nem is ennyire látványosan, jó ideje politikai kötéltáncot mutatott be a lisszaboni kormány is, hiszen az 1985 októbere óta hatalmon levő szociáldemokrata - bár politikájában inkább jobboldali - vezetésű csapat az utóbbi hónapokban enyhén szólva ingatag helyzetbe került. Nemhogy abszolút vagy relatív többséggel, de még a mandátumok egyharmadával sem rendelkezett a lisszaboni törvényhozásban. így Cavaco Silva miniszterelnök mindenféle kormányzati vitában vagy törvényjavaslat keresztülvitelében kifinomult taktikázásra, pártok közötti bonyolult alkudozásra kényszerült. A legutóbbi politikai válság e hónap elején robbant ki, amikor a szociáldemokrata kormányzatnak nem sikerült elkerülnie a már jó néhányszor fenyegető fordulatot és alulmaradt egy bizalmatlansági szavazáskor. Ettől fogva a szakértők többsége egybehangzóan vallotta, hogy a lisszaboni kabinet napjai meg vannak számlálva. Az előrehozott választás kiírásának megakadályozására csupán az a lehetőség jöhetett volna számításba, ha sikerül a pillanatnyi erőviszonyok alapján, a jelenlegi törvényhozás pártjaiból egy új kormányzati formációt kialakítani. Ehhez viszont, úgy tűnik túl nagyok voltak már a pártok között feszülő ellentétek. A több mint egy évtizede egymást váltó különböző polgári kormányzatok gazdasági és politikai következetlenségei, a csökkenő életszínvonal miatt kiélesedett társadalmi feszültség és az állandósult belpolitikai bizonytalanság a jelek szerint a választások előrehozására szorította valamennyi pártot. Arra a kérdésre azonban, hogy a rendkívüli választások egyben változást is jelentenek-e majd, egyelőre aligha lehet választ adni. A Cavaco Silva csapatát megbuktató pártok képviselői ugyanis - a kommunista párton kívül - eddig kevésbé foglalkoztak az alternatív programtervezetek népszerűs tésével, inkább a perlamenti bel- harcra összpontosítottak. A döntés tehát Lisszabonban csak nyár közepére várható. SZEGŐ GÁBOR Ülést tartott a TOT elnöksége A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége szerdán ülést tartott. Á testület a mezőgazdasági szövetkezetek tavalyi gazdálkodásának eredményeit értékelte. Foglalkozott továbbá a tartósan fizetésképtelenné vált termelő- szövetkezetek gazdálkodásának idei, első negyedévi tapasztalatairól. Az elnökség megvitatta a területi szövetségek ellenőrzési irodáinak 1986. évi tevékenységéről és az ellenőrzés főbb tapasztalatairól szóló előterjesztést. PANORÁMA BUDAPEST - Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Beatrix holland királynőt, Hollandia nemzeti ünnepe alkalmából. „Csak egy Föld” - világkampány planétánk védelmében Gro Harlem Brundtland asszony az ENSZ környezet- és fejlődés világbizottságának elnöke, norvég kormányfő lapp néviseletbe öltözött küldöttséget fogad „Egyidejűleg kell küzdeni a világ erőforrásait elfecsérlő fegyverkezési verseny megfékezéséért és a természeti környezetrombolás megszüntetéséért jelentette ki Gro Harlem Brundtland norvég miniszterelnök asszony londoni sajtóértekezletén azután, hogy a világ ifjúsága képviselőinek hétfőn ünnepélyesen átnyújtotta az ENSZ által létrehozott környezet és fejlődés világbizottság zárójelentését. Brundlandt asszony utalt a 320 oldalas jelentés „Béke, biztonság, fejlődés és környezet" című fejezetére, amely rámutat, milyen szoros összefüggés van a fegyverkezési hajsza, illetve a világ hatalmas térségeiben pusztító nyomor és a környezetrombolás között. A világbizottság elnöke hangsúlyozta azonban: ezek a problémák ugyan együttesen kerültek az emberiség napirendjére, mégsem szabad a nyomor és a környezetrombolás ciklusának megtörésére azon a címen várakozni, hogy még nem sikerült megállítani a fegyverkezési versenyt. A bizottság jelentése megállapítja, ho'gy a világ 1985-ben 900 milliárd dollárt költött fegyverkezésre, vagyis többet, mint az emberiség szegényebb felének teljes évi jövedelme. Összesen félmillió tudós dolgozik fegyverzetkutatási programokon, felemésztve a kutatásra és fejlesztésre fordított összes költségeknek a felét. Napi 2,5 milliárd dollárt költ a világ fegyverekre. Vagyis félnapi fegyverkezésből fedezni lehetne a trópusi erdőségek megmentésére kidolgozott akció- program egy évi 1,3 milliárd dolláros költségét. A sivatagosodás megfékezésére kidolgozott ENSZ-program 4,5 milliárd dollárba kerülne egy év alatt, amit kevesebb, mint két napi fegyverkezési kiadás fedezhetne. Tíz napi katonai kiadásból tiszta vízhez juthatna az egész „harmadik világ” ahol betegségek 80 százalékát a vízszennyeződés okozza. Mindössze 10 órai fegyverkezésről kellene lemondani ahhoz, hogy a családtervezés hatékony előmozdításához szükségesévi 1 milliárd dollár többletet előteremtsék. Tudván tudva, hogy ezek a pénzeszközök nem csportosíthatók át varázsütésre, s főleg, mondjuk „tízórányi fegyverkezési költség” aligha vonható ki és utalható át manapság valamiféle világszámlára közvetlenül - az arányokat mégis jól érzékeltetik ezek a megdöbbentő egybevetések. Ebben az összefüggésben a jelentés üdvözli a nukleáris fegyverkezési hajsza megállítására tett nemzetközi erőfeszítéseket. Hangsúlyozza: „Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár jelentős előrehaladást tett a hadászati fegyverzetkorlátozási megállapodás felé s ennek folytatódnia kell, hogy megfordítsák több évtized riasztó irányzatát. Úgy tűnik, hogy a két vezető nagyhatalom közel jutott a megállapodáshoz az európai közép-hatótávolságú fegyverrendszer tekintetében, amelyet a rövid hatótávolságú előretolt rendszerek betiltásának kell követnie... Előreléptek a hadászati fegyverek 50 százalékos csökkentésire vonatkozó megállapodás felé is, amit e fegyverek teljes felszámolásának kellene követnie. Megállapodásra kell jutníok annak megakadályozására, hogy á fegyverkezési verseny kiterjedjék a világűrre... A nemzeteknek szakítaniok kell a „fegyverkezési kultúra, romboló logikájával, hogy minden figyelmüket közös jövőjüknek szentelhessék. A nemzeteknek nem szabad saját fegyverkezési versengésük foglyaivá válniok. Szembe kell nézniök azzal a közös kihívással, hogy csakis a -fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtésével és közös erővel lehet megszüntetni a konfliktusveszély növekvő arányú környezeti forrásait”. A környezet és a természeti erőforrások megóvásával fenntartható fejlődés eszközrendszerét és cselekvési programját körvonalazó zárójelentés közreadása egyúttal jeladás volt a világméretű felvilágosító és mozgósító kampány megkezdésére. Brundtland asszony, a világbizottság elnöke kedden Washingtonba repült, hogy személyesen prezentálja a „Közös jövőnk” című jelentést az Egyesült Államok kormányának és népének. Május 5-én és 6-án az EGK- és az EFTA-tagállamok miniszterei veszik át és vitatják meg a jelentést. A jövő hónap folyamán New Yorkban és Amszterdamban „Csak egy Föld” fórumon rendeznek nyilvános vitát a világbizottság ajánlásairól. Május 11 -12-én Budapesten vitatják meg a „Közös jövőnk”-et a KGST-tagor- szágok környezetvédelmi miniszterei, tervgazdálkodási és külügyi szakértői, illetve a tudományos élet és az ifjúsági szervezetek képviselői. Júniusban az afrikai országok környezetvédelmi miniszterei tanácskoznak a jelentésről Nairobiban, júliusban Peking- ben, majd Új-Delhiben a dél-ázsiai országok illetékes minisztereinek értekezletén kerül napirendre a cselekvési program. A következő fórum július végén az Afrikai Egységszervezet Addisz Abe- ba-i csúcsértekezlete, azután pedig augusztusban a latin-amerikai országok montevideói miniszteri értekezlete lesz. A környezet és fejlődés világbizottsága azt reméli, hogy a kormányok és a népek egyidejű mozgósításával kialakulhat a világközvéleményben a fejlődés új korszakához nélkülözhetetlen újfajta gondolkodásmód. Vagyis az a felismerés, hogy csakis a nemzeti és nemzetközi erőfeszítések ösz- szehangolásával és közös cselekvéssel lehet megfordítani a földünk és az emberiség közös jövőjét fenyegető irányzato- Keit KÖVES TIBOR Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Hirohi- to császárnak, az uralkodó születésnapja, Japán nemzeti ünnepe alkalmából. RÁBAFÜZES - Olasz békestaféta érkezett az itáliai Alfonsinéből Magyarországra. Szerdán délelőtt Rábafüzesnél köszöntötték a delegációt, a futók és a stafétát kisérő gépkocsik a Balaton-part mentén folytatták útjukat Budapest felé. Alfonsine város és a Pest megyei Nagy- káta között mint 25 éves a baráti kapcsolat. Budapesten a delegáció vezetői találkoznak az Országos Béketanács képviselőivel és ellátogattak a Parlamentbe is. MÜNCHEN - Bajorország fővárosában szerda este ünnepélyesen megnyílt a kortárs magyar képzőművészetet bemutató, mind ez ideig legnagyobb NSZK- beli kiállítás. A híres belvárosi Maximilian utcában lévő galériában 55 magyar alkotó összesen 147 festményét, grafikáját, illetve kisplasztikáját láthatja a nagyközönség május 28-ig. A tárlat védnökségét Franz Josef Strauss, bajorországi miniszterelnök és Köpeczi Béla művelődési miniszter vállalta. PRÁGA - Kísérletképpen szabad orvosválasztást vezetnek be május 1-től Csehszlovákiában. A kísérletet a csehországi Chrudim és Tabor városának, valamint a prágai negyedik kerület körzeti orvosi és szakrendelőiben kezdik meg. MOSZKVA - Afrika déli részén tovább tart az egész nemzetközi légkörre is kedvezőtlenül ható robbanásveszélyes helyzet, amelyet a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző rendszere okoz. Ezt a közös álláspontot fejtették ki Eduard Se- vardnadze szovjet külügyminiszter és a frontállamok külügyminiszteri küldöttségének szerdai moszkvai találkozóján. PEKING - Lubomír Strougal csehszlovák miniszterelnök szerdán befejezte hatnapos hivatalos látogatását és elutazott Kínából. A csehszlovák kormányfő megbeszélései nyomán kölcsönösen megállapították, hogy a látogatás és a tárgyalások eredményeként új szintre emelkedett a sokoldalú kapcsolat Kína és Csehszlovákia között.