Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

1987. április 25. 6 "NÉPÚJSÁG MÚLTUNKBÓL- Mielőtt elindultam volna ide Kis- vejkére, átlapoztam azokat az újság­cikkeket, amelyek erről a vidékről szólnak. Zömmel a táj szépségét di­csérik, a Völgység pompás lankáit, a festőknek való környezetet, aztán felsőfokban dicsérik az itt élő embe­rek tudás- és kultúrszomját, a színi­előadásokat, ahol mindig telt ház van, és lelkes a publikum. A gazdál­kodásról meglehetősen vérszegény a híradás, gondolom azért, mert ezek a szép lankák igen gyenge ter­mőképességű földek.- A szövetkezetünk a domborzati vi­szonyai, meg a föld aranykorona-értéke alapján is kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú téesz. Az összterület aranykorona­értéke 9,6, a szántóterületé pedig 13,8. Ez a terület kirándulóhelynek szép, de gazdálkodni itt rendkívül nehéz. A nö­vénytermesztés költségei nálunk lénye­gesen magasabbak mint másutt, s ez az állattenyésztés eredményét is befolyá­solja. I- Milyen gazdálkodási múltja van ennek a vidéknek?- A szövetkezet öt község határában gazdálkodik 4700 hektáron, 2800 hektár szántón. Ezen a vidéken az állattartásnak vannak nagy hagyományai, főleg a szarvasmarhával foglalkoztak mindig is szívesen az emberek. Sajnos, egyre ke­vesebb háznál találhatunk szarvasmar­hát, aminek az oka ismert: a fiatalok sok­nak találják az állattartással járó munkát. Négy éve kezdtük el a szarvasmarha-ki­helyezési akciót, jelenleg 360 hízóbika van kinn a tagoknál. Az állattartás szép hagyományát így próbáljuk folytatni, és segíteni.- Az állatok abrakját, takarmányát ezen a földön kell megtermelni. Mennyi búzát ad a föld, s a talaj meg a domborzati viszonyok miatt meny­nyivel kerül többe, mint másutt mondjuk egy mázsa búza előállítá­sa.- A szövetkezet növénytermelése im­már 6 éve eléri a megyei átlagot. Tavaly 53 mázsa búzát, 81,5 mázsa kukoricát, 21,5 mázsa napraforgót takarítottunk be egy hektárról. Ehhez azonban 150-200 kiló műtrágya-hatóanyaggal kell többet felhasználni, mi a megyében a legna­gyobb műtrágya-felhasználók közé tar­tozunk. Mégis azt valljuk, ha drágábban is, de ki kell hoznunk a földjeinkből a ter­mésmaximumot. Az eredményesség persze kevesebb, hisz a termés 70 szá­zaléka fedezi a termelés költségeit, s 30 százalék a haszon. Ez a 30 százalék a mi adottságaink mellett nem rossz ered­mény, igazán nem panaszkodhatunk. I- Meglehetősen nagy könnyebb­ség, hogy önök a kedvezőtlen adott­ságaik miatt árkiegészítést kapnak az államtól.- Állami támogatást és árkiegészítést is kapunk. Az állami támogatást minden szövetkezet kapja, az árkiegészítés ösz- szege nálunk minden értékesített nö­vénytermesztési és állattenyésztési ter­mék után 15 százalék. Ez durván 12 millió forintot jelent a szövetkezetnek. Mint­hogy a szabályozóváltozások miatt 1985-től az elvonás összege 11,3 millió forint lett, nagyon gyorsan keresni kellett azt a gazdálkodási formát, amely több jö­vedelmet ad. Tehát ha mi nem kedvezőt­len körülmények között dolgoznánk, ak­kor is állandóan azon kellene törnünk a fejünket, hogy mi hozza a legtöbb pénzt. Azt is figyelembe kell persze venni, hogy a termeléshez szükséges gép- és vegy­szerárak rendszeresen emelkednek, ugyanakkor a mezőgazdasági felvásár­lási árak majdhogynem változatlanok.- A gyakorló agráriusoknak mos­tanában többet kell gondolkodni, számolni, mérlegelni, töprengeni, s nemcsak nézni, hanem látni is. Igaz, itt ezt már korábban is megtették: 1978-ban igen korszerű hizómarha- telepet építettek, ami annak idején 20 millió forintba került. Mostaná­ban sokat hallani arról, hogy nem éri meg szarvasmarhát tartani, mert a hús világpiaci ára igen erőteljesen lezuhant.- A tehenészetet mi 1985-ig állandóan fejlesztettük, bővítettük. Jelenleg 700 hústehenet tartunk, magyartarka az alapanyagunk. Az ágazat 1983 végéig rentábilis volt. A következő évtől már lett egy kevés veszteség, s azóta ez a veszte­ség minden évben növekszik. A húsmar- hatermeléssel azért kezdtünk foglalkoz­ni, mert búzát, kukoricát a nagyon gyen­ge földeken nyereségesen termelni sem­miképpen nem lehetett volna. A meredek lejtőkön gyakran borultak föl a kombáj­nok - szerencsére nagyobb baleset nem történt. Ezeken a területeken legeltetjük a húsmarhákat, ez a legolcsóbb, hisz a be­takarítást maga az állat végzi el. A szarvasmarha hektáronként 50 mázsa búzával egyenértékű árbevételt képes produkálni. Ahogy azonban már említet­tem, az ágazat pozíciója romlik, ezért ta­valy úgy döntöttünk, hogy csökkentjük a tehénlétszámot. Jelenleg ugyanis olyan drága a borjú előállítása, hogy a végter­méken nemigen van nyereség, igy in­kább megvesszük a hízóalapanyagot. Az ágazat önmagát eltartani nem tudná, az árkiegészítésnek köszönhető, hogy mégis van némi nyereség a szarvasmar­hán. A termelés eredményei nem rosz- szak, számos helyezést, oklevelet nyer­tünk versenyeken, kiállításokon. A szak­embergárdánk kitűnően dolgozik, hisz évek óta 100 százalék fölötti a borjúsza­porulatunk, az elhullás nem éri el az öt százalékot sem. Ezek mellett sem tar­tunk ott, ahol kellene, mert a végterméket nem fizetik meg. A világpiaci helyzetet mi is nagyon jól ismerjük. De nekünk itt kell megélni ahol élünk, s a körülményeink meghatározzák a termelés szerkezetét és módját. Mi továbbra is húsmarhatar­tással kívánunk foglalkozni. Úgy, hogy megpróbáljuk csökkenteni a költsége­ket. El sem tudom képzelni, hogy ezen a vidéken ne legyen szarvasmarha, s hát a marhahúsra is mindig szükség lesz. A külföldi vevők jönnek, valamelyest javult az ár is - bízom abban, hogy visszanyeri pozícióját az ágazat. I- Tudja minek van most jó ára a nyugati piacon? A csikóhúsnak.- Erről még nem hallottam. De hát ná­lunk „elfogyott” a ló, hobbiból tartják leg­feljebb. I- A beszélgetés elején említette, hogy a legfontosabb feladatuknak az önköltség csökkentését tartják. Mit tesznek azért, hogy csökkenjen a termékek önköltsége.- Érdekeltségi rendszerben dolgozik a műszaki ágazat. Több éve bevált mód­szer az üzemanyag-megtakarítási pré­mium. A megtakarított érték 80 százalé­káig fizetjük a prémiumot, a túlfogyasztás értékének 80 százalékát viszont a gép­kocsivezető fizeti be a téesz pénztárába. Korábban rendszeres volt a gépkocsik túlfogyasztása, mióta ez a módszer él, nálunk kizárólag megtakarításról beszél­hetünk. Ezt a rendszert szeretnénk beve­zetni a traktorosoknál is: a normálhektár lesz az alapja, hisz tudjuk, hogy egy-egy traktornak mi lesz a feladata egész év­ben. Ennek kiszámoljuk a költségvonza­tát, s ha üzemanyagot takarított meg a traktoros,prémiumot kap. Aztán ha az ál­talános költségeinket boncolgatjuk, meggyőződésem, hogy ez nálunk elég magas. I- Ez azt jelenti, hogy önnek sokat kell számolnia, s az íróasztal mögött üldögélnie?- Köztudott, hogy én nem nagyon sze­retek a szobámban rostokolni. Egyéb­ként nagyon jól szervezett a könyvelési adminisztratív csöport a szövetkezetünk­ben, s az üzemgazdasági csoport dolga a számítások elvégzése. A 80-as évek eleje óta havonta részletes kimutatást készítenek minden ágazatról, úgy hívjuk ezt mi, hogy „kis zárszámadás”. így aztán bennünket nem érhet év végén meglepe­tés, minden ágazatvezetö értékeli havon­ta a munkát, látja, hol tart. A vezetőség összeül és megvitatjuk a problémáinkat. Csodálatosan jó dolog ez, mindig min­dennel tisztában vagyunk, s az ágazatok a költségekkel, a bérekkel egész évben önállóan gazdálkodnak. I- Mikor kezdődik itt a tsz-ben a munkaidő és mikor van vége?- A munkaidő végét soha nem tudjuk, reggel mindig fél hétkor kezdünk. A kol­légákkal a gépműhelyben találkozom munkaelosztáskor, ide jönnek reggelen­te a traktorosok, gépkocsivezetők, kő­művesek, ácsok. Mindig van valakinek problémája, amit ott azonnal megbeszé­lünk, - igy nem fordulhat elő, hogy a téesztag egész napja azzal telik, hogy keresi az elnököt. Nagy család a mienk, 490 embernek osztunk havonta fizetést. Szeretem tudni hogyan élnek, dolgoznak az embereink, ezért aztán célszerű, ha én keresem a találkozást velük. Vonatkozik ez nem csupán a földdel, az állatokkal foglalkozó emberekre, hanem azokra is, akik a cipőfelsőrész-készítő üzemben dolgoznak - ők 170-en vannak. Az öt kö zség asszonyainak itt, a kis „gyárunk­ban” tudunk munkát adni. I - Öt község, öt gond.- Nem nevezném gondnak, inkább fe­lelősségnek, feladatnak tartom például most a lengyeli iskola bővítését, ami öt, öt és fél millió forintba kerül. Részt vál­lalunk ebből, fuvart, munkát, társadalmi munkát biztosítunk. Jó körülmények kö­zött tanulhatnak a gyerekek, s kiegyen­súlyozottan, nyugodtan dolgozhatnak ezalatt a szüleik. Í- Mennyire figyelik egy téeszel- nöknek az életét az emberek?- Nem tudom pontosan megítélni, leg­feljebb annyira, hogy mindig tudják mer­re járok, itthon vagyok-e, vidékre men­tem, vagy járom a határt. Érthető ez, hisz egy téeszelnöktől sok mindent elvárnak a munkahelyen is, és a községekben is. Sokan ismernek, hisz van elég társadal­mi megbízatásom: tanácstag vagyok, Bonyhád város pártvégrehajtó bizottsá­gának már második ciklusban a tagja, ti­zenhárom éve munkásőr, a takarékszö­vetkezet igazgatósági tagja is, s mellette amire csak megkérnek, mindenben részt veszek. I- Mi volt mostanában a legna­gyobb élmény az életében?- A magánéletemben a kislányom most ballag, érettségizik a pécsi Széche­nyi István Gimnáziumban, s Bajára, a ta­nítóképzőbe készül. Igen sok örömöm van benne. Aztán élménynek nevezhe­tem azt is, hogy lassan tíz esztendeje együtt van a csapatunk: tizenkét fiatal mérnök kezdett itt dolgozni 1978-ban, s közülük egy sem ment el. Pedig a gyenge adottságú, s kevesebbet fizető szövetke­zetei gyakran hagyják ott az emberek. Itt nálunk sikerült úgy egymásra találnunk, hogy most már egymás gondolatát is is­merjük. Sokan nem hiszik, pedig így van: nagyon izgalmas dolog olyan helyen dol­gozni, ahol bár nehezebb a munka, de jobban látható az eredmény. Itt nálunk mindig kell valamit produkálni, s ez sike­rélményt jelent, ami lelkesít, s ilyenkor az emberek újabb feladatot tűznek maguk elé.- Fejezzük be a beszélgetést úgy, ahogy kezdtük, lapozzunk a múlt­ban. A Tolna Megyei Népújságban 1970. június 2-án a következő cím­mel jelent meg cikk: „Tekintély ke­restetik Kisvejkén”. Ma, 1987-ben mi ad tekintélyt a faluban élő ember­nek?- A munka, a tisztesség, és az ember­ség. Annak van tekintélye, aki sikereket ér el a munkájában, aki akar, és tud segíteni másokon, s akinek mindig van néhány érdeklődő és jó szava az ember­társaihoz. D. VARGA MÁRTA Volt, amikor az úgynevezett „cigány- kérdés” a hatósági tevékenység egyik központi kérdése volt. Nem vitatható, hogy a népcsoport tagjai közül azok, akik nem illeszkedtek be a társadalomba, sok bosszúságot okoztak a lakosságnak. A felszabadulás előtt - de még utána is né­hány évig - olyan társadalmi problémá­nak tekintették ezt az ügyet, amit kizáró­lag rendőri-csendöri intézkedések egész sorával lehet megoldani. Szekszárd város polgármestere a har­mincas évek elején sokáig mérlegelte, eleget tegyen-e a Schmidek téglagyár tulajdonosai kérésének, követelésének. Végül is 1931 nyarán elhatározásra ju­tott, helyt adott a panaszosok kérésének és a Rózsamáj-dűlőben lakó cigányokat az alsóvárosi temető mögé telepíttette át, mondván, ott nem okoznak kárt a tégla­gyár tulajdonosainak, s az általuk a sza­badban gyújtott tüzek sem veszélyeztetik többé az üzemet. Csakhogy az új környezet sem változ­tatta meg őket, s akik korábban sem vol­tak törvénytisztelők, fittyet hánytak az emberi együttélés legelemibb szabályai­ra is. Most az új telephez közel lakók mentek panaszukkal a polgármesterhez- csoportosítsa őket át, akárhova, de a jelenlegi lakóhelyüktől minél messzebb. Nehéz helyzetben volt a polgármester- az ügyben magára maradt. A képvise­lőtestület úgy foglalt állást, hogy a döntés legyen a polgármester joga, cselekedjék belátása szerint. Ezt követően az állam­rendőrséghez fordult, adjanak neki ott tanácsot. De velük sem ment semmire. Nyakába szakadt az egész. Belátása szerint döntött tehát, amikor a temető mögé irányította a cigányokat. Úgy vélte, olyan jól sikerült a döntés, hogy „alkal­masabb helyet maguk a panaszosok sem tudnak megjelelölni, mert itt ellen­őrizhetők rendőrileg a legkönnyebben és nincsen a városnak egyáltalán olyan területe, ahol szívesen fogadnák” őket. Az eset híre az alispáni hivatalba is el­jutott. Bepanaszolták a polgármestert, hogy az ügyben semmit sem tett, sőt, a panaszokat tartalmazó iratot intézke­dés nélkül visszadta a kérelmezőknek. A megye első tisztviselője felszólította a polgármestert jelentéstételre. 1932. ápri­lis 28-án megszületett a válasz. Ebben jelentette, hogy „az összes panaszolt esetek megszüntetése érdekében egy­idejűleg az államrendörségnek írtam fo­kozottabb ellenőrzés gyakorlása végett”. A történelem azóta többször is bizonyí­totta, hogy a polgármester nem találta meg a cigánykérdés helyes, emberi megoldását. ínségbúza Cikónak Az 1932. év a hírhedt ínséges évek egyike volt, amikor megyénkben is a la­kosság számottevő hányada nem tudta a saját élelmezéséhez szükséges lisztet, gabonát megvásárolni. Nem volt fizető­képes vásárlóerő. Éhínség fenyegetett ismételten. A helyzet átmeneti megoldá­sát szolgálta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium az országos tartalékból a vármegyéknek bizonyos mennyiségű gabonát biztosított. Ezt a mennyiséget készpénz, vagy hitel ellenében szétosz­tották a községeknek. Ha a községeknek volt pénzük, azonnal fizethettek (a me­gyében - ismereteink szerint - ilyen köz­ség nem volt, hisz a lakosság nagyobb hányada az adót sem tudta fizetni, a köz­ségeknek emiatt alaposan megcsappant a bevételük, ha viszont nem volt pénz, az ügyet a képviselőtestület elé kellett vin­ni... Cikó község képviselőtestülete 1932. április 2-án délután rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a közjegyző ismertette a helyzetet, majd megszületett a határozat. Idézzük: „5/1932. számú véghatározat. A megejtett szavazás eredménye alap­ján előadó körjegyzőnk javaslatához ké­pest egyhangúlag elhatározzuk, hogy a téli ellátásra szoruló községi ellátatlanok részére f. évi március hónapra utólag még 16 mázsa búzát kérünk és igény­lünk ezen célra a M. kir. Földművelésügyi Minisztérium részéről a törvényhatóság részére engedélyezett inségbúzából. Az ínségbúza árának megtérítésére kötelezzük magunkat s a vármegye által előlegezett vételárat, annak az általa meghatározandó időben megtérítjük. Jelen határozatunkkal március hónap­ra igényelt 16 mázsa inségbúza megtérí­téséhez szükséges 96 pengőt - hason­lóan a 28/1931. sz. véghatározathoz - 5 év alatt 5 százalékos kamat mellett leen­dő törlesztéssel kölcsön vesszük a mun- kássegély-alaptól. A kölcsön első évi tőke és kamat tör­lesztésére a község már kész 1932. évi költségvetésébe - a 28/1931. sz. végha­tározat alapján már felvett 48 pengőn kí­vül - a VII. fejezet alá bevétel és kiadás utólag még 24 pengő felveendő. Jelen határozatunkat ezennel kihirdet­jük és a sürgősségre való tekintettel ki­mondjuk a birtokon kívüli végrehajtható­ságát s a községi elöljáróságot a határo­zatnak a községben szokott módon leen­dő közhírré és közszemlére tételére fel­hívjuk.” Az alispáni hivatal a határozatnak megfelelően 16 mázsa gabonát juttatott a cikói nincsteleneknek. Anarchista röplap Dunaszentgyörgyön A paksi főszolgabíró „MA" (az az sür­gős!) jelzéssel levelet kapott az alispáni hivataltól. Idézzük: „Az idezárt FELHÍVÁS-t, melyet Duna- szentgyörgy községben folyó hó 2-án este találták, oly utasítással adom ki, hogy annak szerzőjére és terjesztésére vonatkozólag a csendörség bevonásával legszélesebbkörű és legsürgősebb nyo­mozást vezesse be és az eredményről hozzám azonnal jelentsen.” A FELHÍVÁS, amit eljuttattak a főszol­gabíróhoz a következő: FELHÍVÁS (1931. XI. 28.) Mélyen tisztelt polgártársak! Ösz- szetartásra van szükség, minden kö zség és város irtsa ki a maga vérszopóját. Szóval a 10,20, 40, 60 stb ezer pengős fizetésű tisztviselő­ket, mert ez meg nem érdemlett fi­zetés, és még külön megemlítem a 9 év óta ellenünkre nyakunkon ülé ....bíró és pénztárnok, mint tolako­dó gazemberek azonnali kiirtását, (az igazság) (Szer k. megj.: a bíró nevét nem közöl­jük, ma már ennek ugyanis nincs jelentő­sége.) , A röpirat mérete 12,5 cmx20 cm, sima fehér papír. A szöveget indigóval sokszo­rosították. A röplap írója ismerte a ma­gyar helyesírás szabályait, de nem volt rendszeres tollforgató. Vastag hegyű ce­ruzával készült a röplap. Amikor a főszolgabíró megkapta az alispáni utasítást, azonnal intézkedett. Erről és az eredményről, 1931. decem­ber 21-én tett jelentést. Idézzük: „Tisztelettel jelentem, hogy a kérdéses röpcédula szerzője és terjesztője után már Méltóságod rendeletének kézhez vétele előtt f. évi, dec. ...-n (nincs ponto­sabb keltezés) a legszélesebb körű nyo­mozást elrendeltem, és annak foganato­sítására a faddi m. kir. csendőrőrsőt fel­hívtam. A mai napon faddi kiszállásom al­kalmával azonban azt jelentette nekem az őrsparancsnok, hogy a nyomozásnak eddig semmi pozitív eredménye sincsen. Mihelyt bármi eredményről értesülök, Méltóságodnak azonnal jelenteni fogok.” Az alispán türelemmel várt. Várta, hogy a csendőrök végül is megtalálják a szer­zőt, és bíróság elé állíttathatják. De a fő­szolgabíró nem jelentett. Emiatt 1932. március 7-én ismét jelentéstételre szólí­totta fel a főszolgabírót. Ö mindössze egyetlen mondattal válaszolt: „Tisztelettel jelentem, hogy a fenti ügy­ben bevezetett csendőri nyomozás nem járt eredménnyel.” A jelentés kelte: 1932. április 12. (alispáni iktatószám: 6694/ 1932.). Ki volt a röpirat szerzője? Ma sem tud­juk. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a szerző anarchista nézeteket val­lott, a céltalan, eredményre nem vezető erőszak híve volt. Nem tartjuk valószínű­nek azt sem, hogy a Dunaszentgyörgyön ekkor működő baloldaliak közül lett vol­na valaki a szerző. A község baloldali ér­zelmű lakói - akik közül többen börtön- büntetést is szenvedtek nézeteik miatt - ultrabalos nézeteknek soha hangot nem adtak. A helyileg készített röplap arra azon­ban mindenképpen jó, hogy emlékeztes­sen bennünket az 1932-es nehéz esz­tendőre, amely a tömeges elégedetlen­ség forrása volt. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom