Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
1987. április 25. NÉPÚJSÁG 7 Halmainé Gyurisán Márta édesapja irataival Kik voltak Gyurisán Menyhért fűtői, hiszen ők is részesedtek a sikerből, ha másodkézből is? Kövesdi János évtizedekig dolgozott Gyurisán mellett a mozdonykonyhában. A kisebb gépen Babai Béla volt szinte az állandó embere, olvasom ki az iratokból. >x Most mivel foglalkozik Gyurisán Menyhért sztahanovista mozdonyvezető? - kérdem a leányától.- Nyugdíjban van. Az egyik pártalap- szervezetben bizalmi. Kertben foglalatoskodik. Havonta többször is hazajön. Mi is gyakran utazunk hozzá.- Hiába hívom - mondja Harangozó László főnök. - Hiába személyesen, levélben. Nem jön... Egyetlen gőzösünk sincsen. Itt, úgy gondolom, idegenül érezné magát, hiszen a hatezer lóerős villanymozdonyok és az azokat szolgáló emberek már egészen más világot jelentenek egy igazi mozdonyvezető számára.- Tudja, édesapám őrzi az összes újságcikket, amelyeket róla, kollégáiról írtak a Tolnai Naplóban, meg a Népújságban. A kitüntetései rendben sorakoznak, ha írnak apámról, elküldöm ezt a cikket is. Hadd emlékezzen a régi szép időkre, fiatalságára. Keresni kell már a sztahanovistákat, az élmunkásokat. Alig találunk közülük egyet-egyet. Több mint harminc éve akasztottak utoljára munkás zubbonyára sztahanovista jelvényt... PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Czakó Sándor Az egyik asszony gyors léptekkel elsiet az irattárba. Pár perc múltán sárgás, foszló irathalmazzal tér vissza. Minden nyugdíjas iratát megőrzik. Nem szabad egy lapot sem belőle selejtezni. Itt van mindenkié, aki valaha is a fűtőházban dolgozott. - Tehát édesapám betöltötte a 74. évét. Abban az időben fiatal leány voltam, gimnazista, emlékszem rá, hogy alig találkoztunk. Apám minden hónapban több mint háromszáz órát töltött szolgálatban. Abban az időben 36 órás távoliét nem volt ritka. Arra emlékszem, hogy örökké csörgött az óra, édesanyám készítette az útravalót, a tiszta ruhát, és apám csöndben elment szolgálatba. Szorongva vártuk mindig haza.- A legtöbbet a 424-034-es mozdonyon dolgozott. Csak amikor nehezére vált már a munka, akkor kért kisebb mozdonyt, a 275-057-est, a „nyalókát”. 1940. december 12-től volt mozdonyvezető. A vasúton pedig 1938. december 29-től volt szolgálatban. A sztahanovista oklevelet, az elsőt 1951-ben kapta meg. Három év múlva, egy évben kétszer is kitüntették a sztahanovista címmel. Kiváló dolgozó címet kapott 1955-ben. Ugyanebben az évben a Szocialista Munkáért Érdemrendet kapta meg. Kutatok az emlékezetemben. írtam én annak idején Gyurisánról, amikor az 500 kilométeres mozgalom volt. A tartalma ennek a munkaverseny formának: úgy utazni a géppel 500 kilométert, hogy javításra ne kelljen beállni a mozdonyszínbe. Aztán volt a kétezer tonnás mozgalom. Ez pedig azt célozta, hogy minél nagyobb súlyú „elegyet” továbbítsanak, irányvonatként. Mindig hírt kaptam a vontatási emberek sikereiről. Jól kiépített munka- verseny-nyilvántartási rendszer volt a fűtőházban.- Arra a kétezer tonnás mozgalomra alig emlékszem - mondja a főnök, Harangozó László. - Egy alkalommal 1968- ban a vasutasszakszervezet kongresz- szusa tiszteletére vállaltam, hogy elviszek egy vonatot a 424-essel. Mentünk, csattogtunk, s amikor jött egy emelkedő, csak-csak lépésre kényszerültünk, sőt meg is álltunk. Pedig nekünk akkor már jó szenünk volt, nem úgy mint a hőskorban, amikor Gyurisán Menyhérték hősies tetteiket végrehajtották. Sok fáradtság, lemondás, kínlódás volt a mozdonyvezetők élete. A 424-es a maga,idejében világszínvonal volt. Ám világszínvonalon adta a reumát, az isiászt, az ízületi betegséget a rajta dolgozónak. gesen nyugdíjba... Innen, a mi fűtöhá- zunkból 1968 májusában köszönt el. S fölköltözött Rákoscsabára, minden vágya az volt, hogy legyen Pest közelében egy családi háza. Egész életére erre gyűjtött. Amikor nyugdíjba ment, elment egy intézménybe fűtőnek.- Hát akkor hiába jöttem, hogy jó híreket hozzak, szerezzek Gyurisán Menyhért kiváló mozdonyvezetőről.- Nem - mondja a fiatalasszony. - Mert azonnal hozzuk apám kartonját. Nehéz a vállalkozás. Hol találok manapság olyan embert, aki az újjáépítés majd az első ötéves terv idején élmunkás majd sztahanovista lett. Abban az időben 25-35 év között voltak, akik a munkájuk után a magas kitüntetést kapták. Java részük már nyugdíjas, sokan közülük eltávoztak az élők sorából. Mártái Ottő üzemfőnök nem mai vasutas, abban az időben kezdte a szolgálatot amikor mindenki arccal a vasút felé fordult. A dombóvári üzemfönökség irodájában vesszük számba, hogy kit találunk meg a régiek közül, akik aktívan dolgoznak. Senki nincs. Erdős Dezső volt a „nagy régiek” közül az utolsó, de ő is tavaly elment nyugdíjba. Itt van még két „öreg” nyugdíjas az állomáson szolgálnak, de ők nem kaptak sem élmunkás, sem sztahanovista jelvényt, kitüntetést. Kérdeztük a szakszervezeti nyilvántartót, a személyzetist. Nincs élmunkás. És a mozdonyvezetők között? Gyors telefon Harangozó László üzemfőnöknek. „Majd találunk egyet, jöjjenek!” A válasz megnyugtatott. Bár bennem, aki ugyancsak a régi szép időkben oly sokat írtam a mozdonyvezetők korai hőstetteiről, motoszkál a kisördög: a mozdonyvezetők, fűtők is kiöregedtek. Például Kósa Kálmán. A MÁV legjelentősebb munkása volt, szenelő. A dolga az volt, hogy naponta megrakjon vagy százötven csillét szénnel, és azt küldje fel a mozdonyokra. Aztán voltak mozdonyvezetők, mint az Ormossy, aG. Kiss és a Gyurisán. Az ám! A Gyurisán Menyhért!- Nyugdíjas - mondja a logikus választ Haraszti Imre személyzetis.- De nálunk dolgozik a leánya, a Márti. Nézzünk be hozzá - invitálja. Az irodában három asszony dolgozik. Asztalaik tele iratokkal. A bágyadozó tavaszi napsütés nem melegíti föl az irodát. Kávéillat lengedez s kívülről dízelmozdony morgása hallatszik be. Gyurisán Márta Halmai Lászlóné az első asztal mögött ül.- Édesapám tavaly december 31-én ment végleKERESTEM EGY SZTAHANOVISTÁT... A munkasikereket elismerő oklevelek a főnöki iroda falán. A huszonhatszoros újító Luspai József életútja mentes a vargabetűktől. Számára a szakmai elhivatottság, a céghez való hűség volt mindig is a meghatározó. Egyszer fordult meg a fejében, hogy otthagyja első munkahelyét, az MMG Automatika Művek szekszárdi gyáregységét, mert akkor úgy érezte, belefáradt a mű vezetőség be. Ám felettesei az üzemen belül más munkahelyet ajánlva gyorsan maradásra késztették a nagyvállalatnál is elismert forgácsolót. Tulajdonképpen gimnazista korában is, egy gyermekkori álomtól vezérelve az erdészpályát választotta volna szíve szerint, az egykori garaysta diák. Mindehhez jó ajánlásnak érezte a jeles érettségi bizonyítványt, hogy Sopronba kerülhessen az Erdészeti és Faipari Egyetemre, de terve mint szappanbuborék pattant, amikor az MMG budapesti toborzói megjelentek az alma materben. Dehogyis említi szomorkásán a hirtelen pályaválasztást, hiszen a decsi szülői házban még két testvére taníttatása hárult a Luspai családra.- Hatvankettő ősze kék overálban a rövid nyár után már a forgácsoló-tanműhelyben talált kinn, a Tartsay úton, a mostani Patyolat csarnokában. Az MMG szekszárdi gyáregységének még az alapjait sem rakták le, amikor két érettségizett és két általános iskolát végzett osztályt indított a nagyvállalat. Az érettségi ellenére felvételi vizsgát kellett tennünk, többek között kiváncsiak voltak a rajzkészségünkre. Számomra nem okozott különösebb gondot, mert a gimnáziumban tanultunk ábrázoló geometriát. Jómagam egy kis olasz esztergához állhattam, s másfél év múlva már szakmunkásbizonyítvánnyal a zsebemben hat hónapra Budapestre kerültem társaimmal együtt az anyagyárba, mivel az új üzem még nem készült el. Öreg szakik mellé osztottak be bennünket, de az már más iskola volt... Luspai József és szerszámkészítő-lakatos kollégái immár belekóstolva a nagyüzemi munkába, visszatértek tehát Szekszárdra, aholis a gyáregység szakmunkásgárdájának magját adták. Azóta jó néhányan ugyan megváltak a cégtől, de akik maradtak, ma a középvezetők gerincét képezik. A fiatal esztergályos a katonaság után fél esztendő múltán automata gépre kérte magát, míg egy napon hívatták az irodaházba. Az akkori osztályvezető tisztában volt Luspai József felkészültségével, azzal, hogy szakmai téren bizonyított. Szükség volt az agilis művezetőkre. Ám a fiatal vezetőnek az első időszakban meglehetősen furcsa volt, hogy embereket bíztak rá, többek között egykori csoportvezetője főnöke lett. Nem is tetszett a gyáregység vezetőinek, hogy Luspai József napközben és munkaidő után is az esztergagép mellé Luspai József állt, hogy pótolja az időszakos elmaradást. Figyelmeztették: a munkatársaktól kell többet követelni! Kimondatlanul is érezhető, miért tette ezt a fiatal művezető: mindenféle tekintetben bizonyítani akart... A nyílt tekintetű, szókimondó szakember végső soron ma is nosztalgiát érez az esztergagépek iránt. Mint szerszámüzemi művezető, a gyártóeszközök javításáért illetve előállításáért felelős. A valamikori kétszáz órás művezetői tanfolyam ma már nem elegendő a technikai fejlör dés követéséhez. így leginkább a forgácsológépek irodalmát forgatja otthon, no meg a Commodore elé ül.- Az én generációm még a tizes szám- rendszerben nőtt föl és jó ideig idegen volt a gondolkodásomtól a számítógépek nyelve. Nem szégyellem, hogy harmadikos^ gimnazista fiam segít olykor-olykor, aki matematikusnak készül. Számára pofon egyszerű a kettes számrendszer, a mi korosztályunknak viszont kényszerűségből is lépni kell. A gyáregységnél most folyik a számítógépes rendszer kiépítése. Jelenleg 15 kisebb és két nagyobb géppel rendelkezünk amit a budapesti központtal kötnek össze. Magam is a vállalat által szervezett házitanfolyamra járok, otthon gépre vittem a szerszámüzem részletes bérelszámolását, s azt istudom, hogy a hozzám tartozó ötven embernek mi a hobbija, hány családja van, mennyi szabadság jár nekik. Csak le kell hívni az adatbankból. Az viszont még nincs számítógépen, hogy Luspai József és az alkotó team az évek során hány bevezetett újítással gazdagították a gyáregységet. Fejből nem is emlékezett rá, ezért segítséget kért a gyáregység újítási előadójától miszerint eddig 26 műszaki újdonság megvalósításának volt részese. Munkatársait is arra ösztönzi, hogyha egy szakmunkás újít, az legalább annyi hasznot hozzon a vállalatnak, mint az éves keresete. Ugyanakkor meggyőződése, hogy egy-egy ötlet megvalósítása nem nagyon képzelhető el csapatmunka nélkül. Az MMG-nél hagyomány az évente megrendezendő ötletnap, ahol azonnal díjazzák a hasznosítható javaslatokat. Luspai József legutóbb azt vetette föl, hogy a mechanikus esztergák több mint hatezer görbevariációját gépre kellene vinni, így a komputer segítségével pillanatok alatt kiválaszthatók lennének a vezérlőelemek, ami jelentősen megkönnyítené a forgácsoló döntését. Az újítások, melynek részese mint alkotó, több százezer forint megtakarítást jelentettek eddig a vállalatnak. Ezek közül megemlíthető az orsós fúrófejek gyártásának bevezetése, az egy menetben 10 furatot mélyítő célszerszám megszerkesztése és még sorolhatnánk... Luspai József ugyan nem lett erdész, ám a fák, a természet iránti vonzódása az általa telepített kerékhegyi gyümölcsösben testesül meg. Ha csak teheti, a tanyára jár, ahol negyven fa várja... SALAMON GYULA
