Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-03 / 52. szám

2 NÉPÚJSÁG 1987. március 3. Rendkívüli plenáris ülés Genfben (Folytatás az 1. oldalról.) riumra, a jelek szerint a Szovjetunió mó­dosított azon az álláspontján, hogy cso­magtervként kezeli a fegyverzetcsökken­tés kérdését. Az Új Kína moszkvai keltezésű hírma­gyarázatában egyebek között rámutatott, hogy a szovjet javaslat megvalósítása elősegítheti a szovjet-amerikai kapcso­latok javulását és általában a nemzetközi légkör enyhülését. A tokiói külügyminisztériumban - az első hivatalos reagálásokat közlő hétfői lapok szerint - az újabb szovjet javaslatot úgy értelmezik, mint annak a készségnek a megnyilvánulását, hogy akár a közeljö­vőben újabb szovjet-amerikai csúcsta­lálkozóra kerüljön sor. Ingvar Carlsson svéd miniszterelnök ugyancsak kedvezően értékelte az Euró­pában lévő szovjet és amerikai közép­hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodásra tett szovjet javas­latot. A szovjet lépés felcsillantja a döntő fordulat reményét, s konkrét eredmé­nyekhez vezethet - mondta Carlsson Linköpingben, a meggyilkolt svéd kor­mányfő, Olof Palme emlékére rendezett ünnepségen. Ottawában Joe Clark kanadai külügy­miniszter is támogatásáról biztosította a szovjet elképzelést, hogy a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást ne tegyék függővé a ha­dászati fegyverekre vagy más fegyver- rendszerekre vonatkozó megegyezéstől. A nukleáris fegyverzet csökkentése fe­lé mutató jelentős lépést tesz lehetővé az a javaslat, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára fejtett ki - állapította meg Neil Kinnock, az ellenzéki brit Mun­káspárt vezetője. Ezáltal lehetővé válna, hogy Európát megtisztítsák a közepes hatótávolságú atomrakétáktól és a nukleáris harcászati fegyverzettől. Bemard Rogers, a NATO európai had­erőinek júniusban leköszönő főparancs­noka úgy vélte, hogy nem szabad felszá­molni az európai közepes hatótávolságú nukleáris rakétákat, ha nem történik elő­relépés más kelet-nyugati leszerelési problémák megoldásában. Mihail Gorbacsovnak a béke megszi­lárdítását és az európai biztonságot szol­gáló új, nagy jelentőségű javaslata külö­nös mértékben érinti az NDK alapvető ér­dekeit, mert Európa közepén, a két társa­dalmi rendszer és a két katonai tömb vá­lasztóvonalán helyezkedik el, ahol a nuk­leáris katasztrófa veszélye pontosan ér­zékelhető - hangsúlyozza hétfői kom­mentárjában a Neues Deutschland. Az NDK éppen ezért üdvözli és teljes erejével támogatja a szovjet kezdemé­nyezést - írja az NSZEP központi lapja, „Ezt a nagy lehetőséget ki kell használni” című kommentárjában. A Neues Deutschland, valamint az NDK rádiójának és televíziójának kom­mentárjai is emlékeztetnek arra, hogy Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke már több ízben, így az NSZEP KB tavaly no­vemberi ülésén kifejtette: a közepes ha­tótávolságú rakéták kérdésének megol­dása után az NDK területéről is kivonha­tok lennének a harcászati rakéták. Az európai közép-hatótávolságú raké­ták megsemmisítése kulcsa lehet a világ­méretű nukleáris leszerelésnek, és törté­nelmi esélyt nyújt az egész emberiség­nek - állapítja meg az új szovjet kez­deményezésről hétfői vezércikkében a Rudé Právo. Az írás rámutat, hogy a reykjaviki szov­jet-amerikai csúcstalálkozó új helyzetet teremtett, megmutatta, hogy lehetséges a leszerelés. Mai kommentárunk Amerikai vendég Kínában George Shultz amerikai külügyminiszter a kínai fővárosban tárgyal. Ez még akkor Is jelentős világpolitikai esemény, ha a Gorbacsov-nyilatkozat jórészt „ellopta a színpadot" minden más külpolitikai hír elől. A Zsemin Zsipao, a KKP központi lapja például egyértelmű elismeréssel és érdeklődő várakozással kommentálta az új szovjet javaslatokat, s ez jól érzékelteti: sok minden megváltozott a világpolitikában azóta, hogy - éppen másfél évtizede -1972. február 28-án Sanghajban - aláírták a nevezetes kínai-amerikai közleményt a két ország kapcsolatairól. Akkor, tizenöt esztendeje az aláírás legfőbb külpolitikai célja mindkét részről a Szovjetunió katonai-diplomáciai bekerítése, elszigetelése, gyengítése volt. A most Pekingbe látogatott amerikai külügyminiszternek már aligha lehetnek olyen illúziói, hogy a Kínai Népköztársaság a másfél évtizeddel ezelőtti szovjetellenes célok je­gyében lehet Washington partnere. Ehhez alapvetően megváltozott mind a szov­jet-kínai, mind kínai-amerikai viszony jellege. A szovjet-kínai viszony változását nemcsak a Gorbacsov-javastat kínai kommen­tálása tükrözi. Shultz már Kínába érkezett, szovjet kollégája pedig nagy ázsiai körút­ra indult, amikor a moszkvai televízió Kilences stúdió című reprezentatív műsorá­ban Igor Rogacsov, a területileg illetékes szovjet külügyminiszter-helyettes szüksé­gesnek látta annak hangsúlyozását, hogy „a hatalmas gazdasági és emberi poten­ciállal rendelkező Kína a maga nemzetközi tekintélyével igen konstruktív szerepet játszhat az ázsiai-csendes-óceáni térségben”. A voltaképpen szívélyes kínai-amerikai kapcsolatokat néhány tényező árnyékol­ja be. Peking ben úgy látják, Tajvan még mindig túl nagy gazdasági és katonai segít­séget kap Washingtontól, bár az szavakban egyetért az „egy Kína” koncepcióval. További „árnyék" az a máig tartó amerikai csalódás, amely a kínai-amerikai gazda­sági csere nagyságrendjével kapcsolatos. A nagy kínai belpolitikai nyitás után bizo­nyos amerikai körök évtizedeket átívelő milliárdos szuperüzletekre számítottak. Ezeknek azonban határt szabtak - a nemzetközi helyzet változása mellett - bizo­nyos belső kínai realitások is. A nyilvánvalóan szívélyes hang mellett a jelentős vendég mostani tárgyalásai is csak e realitások medrében folyhatnak. HARMAT ENDRE PANORÁMA MADRID - Acél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója hétfőn befejezte spanyolor­szági látogatását, amelyre a Spanyol Kommunista Párt kutatóintézetének meghívására került sor, és hétfőn Rómá­ba utazott, ahol az OKP vezetőivel folytat megbeszéléseket. BÉCS - Hétfőn a bécsi magyar nagy- követségen tartották 23, az európai utó­találkozón részt vevő ország képviselői­nek második, nem hivatalos tanácskozá­sát arról, miként lehetne megindítani az európai leszerelési tárgyalásokat a ha­gyományos fegyverek vonatkozásában. Hír szerint a 23 állam - a NATO 16 és a Varsói Szerződés 7 tagországának kép­viselői - minden hétfőn tart majd ilyen konzultációt, a házigazda felváltva nyu­gati, illetve szocialista ország lesz. GENF - Genfben hétfőn megkezdő- döt a faji megkülönböztetés felszámolá­sával foglalkozó ENSZ-bizottság 34. ülésszaka. Az ülésen várhatóan ismét előtérben áll majd a dél-afrikai helyzet, valamint Izrael politikája a megszállt terü­leteken. Napirenden van 30 ország, köz­tük hazánk jelentése arról, hogyan hajt­ják végre az említett egyezmény előírá­sait. WASHINGTON - Howard Baker, a Fehér Ház új kabinetfőnöke hétfőn vette ét megbízatását. Baker egyelőre csak kisebb személyi változásokat tervez az apparátusban, de máris kijelentette, hogy a legszigorúbb ellenőrzést kívánja megvalósítani a Fehér Ház minden politi­kai részlege, így a nemzetbiztonsági ta­nács apparátusának tevékenysége felett is. ÚJ ABC-BOLT SZEKSZÁRDON Hangulatos eszpresszó, paprikafüzé­rekkel díszített csempés pult teszi meg­hitté és a szokásostól eltérővé a tegnap bemutatott és ma megnyíló új ABC-áru- házat Szekszárdon, a Wesselényi utcá­ban, a megyei kórházzal szemközt. A 15 millió forintos költséggel épült, 660 négyzetméter alapterületű üzlet a tő­kehústól a hidegkonyhai készítménye­ken át egészen a vegyiárukig csaknem mindent kínál, ami a konyhán, a háztar­tásban nélkülözhetetlen. A forgalmas he­lyen lévő boltban az év hátralévő részé­ben 75-80 millió forintos forgalomra szá­mítanak. Az üzlet gazdasági társaság formájában működik, amelynek tagjai a Mecsek Füszért és a Szekszárd és Vidé­ke Áfész. Az áruválaszték bőséges lesz, ezt ga­rantálja, hogy igen sok élelmiszer-terme­lő, forgalmazó üzem, vállalat szállítja ide termékeit.- dvm ­■ -If r Az új bolt neve Dália Fotó: K. A. Vita a brit alsóházban Ki készíti a reggelit? A nőnapi megemlékezések szokatla­nul korán kezdődtek az idén Nagy-Bri- tanniában. Méghozzá olyan égiháború- val, amelyet alighanem még sokáig meg- emlegetenek a szigetországban. A mindkét nembeli lakosság kedélyeit felborzoló ügy meglehetősen ártatlanul indult. Már amennyire az ártatlanság fo­galma egyáltalán összeegyeztethető a kortespolitikával. De hát végtére is mind­egy, hogy a nemzetközi nőnap közelsé­ge, avagy inkább az általános választá­sok előérzete ihlette-e meg a törvény­hozókat. Mindenesetre tény: február 17- én különleges téma került az alsóház Neil Kinnock és felesége az emelvényen, tele virággal és örömmel. Nem csoda, hiszen ez a felvétel a Brit Munkáspárt legutóbbi kong­resszusán készült, ahol Kinnockot a párt ve­zérévé választották. napirendjére: a nők szerepe a közélet­ben. A vita eleve érdekesnek ígérkezett. Hi­szen a téma időszerűségét maguk a je­lenlévők demonstrálták a legékesszó- lóbban. Nem a felszólalásaikkal, hanem a puszta jelenlétükkel. Az alsóház nemek szerinti megoszlása ugyanis meglehető­sen eltér az országos átlagtól. A ház fa­lain kívül 105 nő „jut” 100 férfire, a tör­vényhozás üléstermében viszont az arány 623:27 a férfiak javára. Vagyis: mindössze 4 „honanya” jut 100 honatyá­ra. A szigetország leányai és asszonyai, akik az elsők között vívták ki ma­guknak a választójogot, a megvá- laszthatóság tényleges érvénye­sítése tekintetében bizony meg­lehetősen elmaradtak a más or­szágokban sem túlságosan elké­nyeztetett sorstársnőik mögött. Viszont azzal büszkélkedhetnek, hogy az ország történetének első miniszterelnök-asszonya - Mar- gareth Thatcher - immár nyolca­dik éve kormányozza az orszá­got, megdöntve ezzel a „politikai állóképesség” fél évszázados re­kordját. Mégis, éppen a nők poli­tikai „beleszólási joga” körül tá­madt az óriási vihar, amelynek hullámai máig sem csitultak el. Sajátos módon éppen az a párt kérdőjelezte meg a nők „belebe- szélési” jogát, amely Nagy-Bri­tannia első miniszterelnöknöjét adta. Ráadásul egy asszony tette ezt - az egészségügyi államminiszter. Edwina Currie asszony a konzervatív kormánypárt nevében zárta a nők közé­leti szerepéről tartott - a munkáspárti el­lenzék kezdeményezésére napirendre tűzött - alsóházi vitát. A Munkáspártnak, fejtegette Currie asszony, igazán nincs mit a konzervatívok szemére vetnie, hi­szen az árnyékkabinetben helyet foglaló 24 szóvivője között csupán egyetlen nő­nek szorítottak helyet. Vagyis férfiak ve­zetik a Munkáspártot. Azaz, hogy - fűzte hozzá bocsánatkérö mosollyan Edwina Currie - kissé hibáz­tam, amikor az imént azt mondtam, hogy férfiak vezetik, s most azon tűnődöm, hogy ez valóban igaz-e. A tévedéseinek nyilvános beismerésé­ről nem különösebben nevezetes Currie asszony hangos tűnődése azonnal kaján kuncogást váltott ki a kormánypártiak padsoraiban. A munkáspárti tábor pedig felkészült a legrosszabbra.- A Munkáspártot ugyanis egy hölgy vezeti - az orránál fogva. Az a hölgy, aki a reggelit készíti a Kinnock-háztartásban. Méghozzá egy olyan hölgy, akit nem vá­lasztottak be az alsóházba, aki a CND (nukleáris leszerelési mozgalom) buzgó aktivistája, s az ország védelmi politikájá­nak ellenfele - vágta ki a végső tromfot a konzervatív miniszter asszony. Utolsó szavai már teljes hangzavarba fulladtak. Mindenki megfeledkezett a vitatott té­máról. Például arról, hogy a férfiak átlag- keresete miért magasabb 53 százalékkal a női átlag keresetnél, vagy hogy a veze­tő munkakörökben miért csökkent 10 százalékról 6 százalékra a nők aránya a legutóbbi évtizedben. A Munkáspárt ve­zérére mért „oldalbordatés” kortespoliti­kai kihatásai minden mást háttérbe szorí­tottak.- Nemének szégyene! - kiáltotta oda egy munkáspárti képviselőnő Currie asz- szonynak, akinek a konzervatív honatyák éppen gratuláltak a „telitalálatért”. Úgy tűnik azonban, hogy a közvéle­ményben nem aratott osztatlan sikert ez a „telitalálat”, s nemcsak azért, mert Cur­rie asszony bőkezűen osztogatott egészségügyi jó tanácsai már korábban sem bizonyultak túlságosan népsze­rűeknek. (A közelmúltban a tömeges munkanélküliségtől sújtott vidékek la­kosságának siralmas egészségügyi álla­potát a „helytelen életvitelnek” és a „rossz étkezési szokásoknak” tulajdoní­totta, legutóbb pedig kijelentette, hogy „a jó keresztények nem kapják meg az AIDS-betegséget”, s az utazgató üzlet­embereket sem fenyegeti korunk pesti­se, ha külföldi útjaikra magukkal viszik a feleségüket vagy - egy jó könyvet.) Arra a nem éppen „finom célzására”, hogy a munkáspárti vezér háztartásában az asszony „viseli a nadrágot” az érintett hölgy, Glenys Kinnock csupán ennyit vá­laszolt:- Nyugtalanító, hogy egy képviselő és egy miniszter azt sugalmazhassa, hogy What would YOUR 0 life tie like.. > ' nimm uoc UMIC3I Hilu THATCHER'S I m ICftEfKi: UtCtólp A Daily Mirror 1979-es választási címlapja. Rajta a Konzervatív Párt vezetője, Margaret Thatcher asz- szony, a kezében partvissal. A férjé­ről - sajnos - nincs az archívu­munkban fotó. Öt állítólag a brit honban is ritkán lehet nyilvános helyen látni. (Archív felvételeink) csak a parlament tagjának van joga poli­tikai véleményalkotásra és kiállásra az általa fontosnak tartott ügyek mellett... Ezzel az állásponttal a nagy nyilvános­ság előtt a tory párt sem száll szívesen vi­tába. Kiváltképpen nem a közelgő általá­nos választások előtt. Elvégre a női sza­vazók mégis csak többségben vannak. Különben is: Denis Thatcher úr politikai jogait sem vonta még kétségbe senki csupán azért, mert az ő háztartásában - állítólag - Margaret Thatcher asszony készíti a reggelit... KÖVES TIBOR (London)

Next

/
Oldalképek
Tartalom