Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-23 / 45. szám
2 ^ÉPÜJSÁG 1987. február 23. Befejeződött az országos elméleti tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról.) gítani és korszerűsíteni' a szocializmus koncepcióját és társadalmi gyakorlatát. A munka középpontjában a társadalmi gyakorlat elemzése és az ebből építkező szocializmus-felfogás állt. Nem voltak, természetesen nem lehettek azonban bizonyos ütközésektől mentesek a konferencia eszmecseréi, mert jól tudjuk, hogy a társadalmi és az ideológiai életben több a feszültség annál, mint amennyi felszínre kerül. Ki-ki a saját nézőpontjából közelítette meg a szóba került témákat, de mindenki azonos szándékkal: jobbítani, gyarapítani! Elhangzottak nem egészen megérlelt gondolatok, úgy is mondhatnám: félmondatok is. De véleményt őszintén cserélni csak egész mondatokkal lehet, félmondatokat egyikünk sem köteles megérteni. Bizonyos egyenetlenséget tükröztek a viták múltunk megítélésében is, s különösen az úgynevezett 50-es éveket illetően. Ezek az esztendők persze még mindig sok levonandó tanulságot hordoznak. Két dolgot azonban le kell szögezni: rossz úton jár, aki csak a bajokban akar mind mélyebbre ásni, mert a fel- hánytorgatással új nemzedékeket tántoríthat el forradalmunktól. De az sem cselekszik helyesen, aki - ez ellen védekezésül - csak a „szépre emlékezik”. A nemzet iránt érzett felelősséggel kell megtalálni a helyes arányt. Mert a pártban volt bátorság, volt erő szakítani azzal, amivel szakítani kellett, ez vezetett el a megújuláshoz. De volt olyan tapasztalat is ezekben az években, amire építeni lehetett, s ezért a folyamatosságot is vállalhattuk. Közös a felelősségünk abban, hogy az új nemzedékek egy vállalható, a jövő számára is tanulságokat hordozó múltat kapjanak örökül.- Ez az elméleti tanácskozás a Központi Bizottság kezdeményezésére ült össze, színvonalas, a vita felelősségét érző-vállaló eszmecserét folytatott. Ezt a szellemet kell megőriznünk, mert csak így tudunk előbbre jutni. Ezt kell tennünk a továbbiakban is, az itt felmerült kérdéseket nem tekintjük, nem tekinthetjük lezártnak. Párt, ideológia,, politika - említette a vita címszavait a Központi Bizottság titkára, s hozzátette: talán nem is baj, hogy értelmezésükben nem mindig teljes az egyetértés tudós és politikus, az elméleti műhelyben munkálkodó kutató, s a gyakorlatban dolgozó pártmunkás között. Egyetlen követelményt azonban akár tételesen is megfogalamzhatunk: a tudománynak és a politikának együtt kell munkálkodnia! A helyzetfeltáró társadalomtudományok és a döntést hozó politikai szervek, intézmények között feltétlenül lennie kell egy közösen művelt területnek, s ez a politikai ideológia. A politika épít a társadalomtudomány következtetéseire, de helyzetfeltárás mellett a különböző alternatívák feltárását, kimunkálását is várja e műhelytől. A köztük lévő összefüggés jól érzékelhető, ha visszatekintünk az elmúlt harminc esztendő kimagasló eredményeire. így például arra, ahogyan - szerintem - a reform is született: a politika, a tudomány és a gyakorlat szakembereinek egymásra találásából. Nem jó azonban a tudomány és a politika között az olyan „munkamegosztás”, hogy az egyik csak feltár, a másik pedig majd kezd vele valamit. Közös a felelősségünk abban, hogy épüljön, gyarapodjon ez az ország.- Elfogadva, hogy életünkben a ráció az elő számú követelmény, nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy nem tudunk érzelmek nélkül se élni! A szükséges összhangot itt is meg kell találni, azt is figyelembe kell venni, hogy milyen az ország közérzete, milyen a közhangulat, s milyen reményeik vannak az embereknek. Érdemes megszívlelni azokat a gondolatokat, amelyeket Lenin utolsó írásaiban olvashatunk. Az egyik az a tanács, hogy elemezzük pontosan a gazdasági viszonyokat, s arra alapozva személyes példával bizonyítsuk meggyőződésünket. A másik gondolat arra hívja fel a figyelmet: a kommunista számára az az igazi próba, hogy a marxizmust hol, mikor és hogyan tudja cselekvésre váltani. E gondolatok arra ösztönöznek bennünket is, hogy biztosítsuk a tudomány, az ideológia és a politika összefogását, cselekvésük - vitákkal óhatatlanul együtt járó - összhangját. Egy másik fontos témakörre áttérve három kulcsszót említett Berecz János: párt, szocializmus, reform. - Ezen a konferencián - mondotta - általános volt a reformfolyamat melletti kiállás, a reform ma már létezésünk eszköze, formája, talán tartalma is. Ezért se feledkezzünk meg arról, hogy a szocialista építés folyamatában a párt kezdeményezte a reformot, ha kezdetben - bizonyos önmegtartóztatással - új gazdasági mechanizmusnak neveztük is el. A kezdeményezést korábbi, olykor keserű történelmi tapasztalatok ösztönözték, politikai bátorság is kellett, az a meggyőződés, hogy erre van szüksége az országnak. Most másutt is megindultak megújulási folyamatok, nemzeti és nemzetközi ügy lett a szocializmusban a reformfolyamatok kibontakoztatása. Tudományos alapossággal kell feldolgozni, elemezni ezeket a külföWi tapasztalatokat úgy, hogy alkalmasak legyenek új tanulságok levonására, felhasználására. Erre természetesen figyelnünk kell, de számunkra most is az egyik, legfontosabb feladat, hogy hasznosítsuk saját fejlődésünk tapasztalatait. Egyik fontos tapasztalat: a Magyar Szocialista Munkáspárt felismerte, hogy a társadalmonban több területen pluralizmus van. Amikor kimondta, hogy a marxizmus-leninizmus hegemóniájára törekszik, egyúttal azt is elismerte, hogy a társadalomban többféle ideológia létezik. A magyar társadalom ideológiai szempontból plurális, a párt tehát nem monopóliumot, hanem hegemóniát hirdetett meg! De valamiféle pluralizmust ismert el akkor is, amikor a reformprogram kidolgozása során megfogalmazta a társadalom érdektagoltságát. Vitáinkban mostanában megjelenik a politikai pluralizmus kifejezés is. Mert ha van érdektagoltság, akkor annak vannak bizonyos politikai vetületei is. Ha a politika csak össztársadalmi érdeket fejez ki, akkor nem tükrözi eléggé a tényleges érdektagoltságot. Felvetődhet a kérdés, hogy a szocializmus építésének jelenlegi történelmi szakaszában kifejlődhet-e többpólusú, több hatalmi központú társadalom. A válaszunk egyértelmű: nem! Nem, mert a köztük folyó politikai harc alapjaiban osztaná meg a társadalmat, a többrétegű érdekeket kifejező politikai intézmények tevékenysége és együttműködése helyett. A hatalmat egy sokféleképpen fejlődő intézményrendszerben kell megvalósítani,'gyakorolni, amelyben a pért vezet, de a hatalom gyakorlását - együttműködve a társadalom különböző csoportjaival - megosztja. így a különböző politikai intézményekben kifejeződő érdekek valóban a közös célt képviselik. E téren természetesen még sok fontos, nagy horderejű kérdés vár tisztázásra. A kiindulópont azonban világos: a párt vezető szerepének most már elég a korábban vallott globális felfogása, ki kell egészülnie - mert ha nem, annak közösen látjuk kárát - a különböző területeken működő szervezetek növekvő önállóságával, felelős politikai szerepével. Ma már világosan látjuk például, hogy lényegesebb munkamegosztást kell teremteni, a párt és az állam között. Nemcsak a józan felismerés, hanem körülményeink is ezt diktálják. A gazdasági reform további kibontakozása óhatatlanul konfliktusokat is hoz a társadalomban, ám minden érdekütközést nem vállalhat fel egy- egy pártszervezet. A konkrét gazdasági intézkedések konkrét következményekkel járnak, a döntések olykor érdeket sértenek. Ezt figyelembe kell venniük az állami szerveknek, gazdasági szervezeteknek. A döntés előkészítésében a párbeszéd ma már kiküszöbölhetetlen, az csak az érintettek, az emberek bevonásával lehetséges. A mi társadalmunk ma már nem fogad el megmagyarázhatatlan döntéseket!- Van-e szocializmusképünk, szocializmus-fogalmunk? - Sokszor elhangzott ez a kérdés a három nap alatt. Van szocializmus-fogalmunk: a mi szocializmusunk a valóság talajára épül, figyel a világra, s van programja a jövőre is - zárta beszédét Berecz János. Pillantás a hétre Ebben az évben is megrendezi a MTESZ az IEG Solingen nyugatnémet céggel közösen a Magyarregula elnevezésű szakkiállítást. Akik február 24. és 27. között ellátogatnak a budapesti Petőfi Csarnokba, kilenc ország hatvanegy cégének méréstechnikai, automatizálási, folyamatirányítási és elektro- nizálási müszerújdonságát tekinthetik meg. A beszéd- és magatartás-kultúra kérdéseiről tanácskozik majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A témával kapcsolatos sajtótájékoztató február 26-án lesz a HNF OT budapesti székházában. Válogatás a hét külpolitikai eseményeiből Valósággal viharosnak tűnik február vége a nemzetközi életben: olyan sebességgel váltják egymást az események, hogy a közvélemény valósággal csak kapkodja a „fejét”. A hírügynökségek előrejelzéseiből minden napra futja egy-egy kiemelkedő találkozó, utazás, kél- vagy többtagú tanácskozás. Hétfő: Az etióp fővárosban megkezdődik az Afrikai Államok Szervezete miniszteri tanácsának soros értekezlete. Az Ad- disz Abebába érkező külügyminiszterek előtt számos súlyos kérdés megvitatása áll, közülük is kiemelkedik azonban a kontinens déli részének helyzete. Kedd: Moszkvában összeül a szovjet szakszervezetek 17. kongresszusa. Szerda: Genfben újrakezdődnek az afganisztáni-pakisztáni tárgyalások. Ezúttal is Diegó Córdozev ENSZ-főtitkárhe- lyettes közvetít majd a két fél között. Megfigyelők szerint az utóbbi hónapokban jelentős haladás történt az Afganisztán körül kialakult helyzetben, s így most fokozott várakozás előzi meg a megbeszéléseket. Csütörtök: A Szovjetunióba látogat ^ndreotti olasz külügyminiszter. A két ország kapcsolatai jók, s a látogatás fő érdekessége az, hogy Andreotti részt vesz egy tudományos tanácskozáson is. Ez valószínűsiti, hogy főleg gazdasági és tudományos együttműködésről lesz majd szó a hivatalos tárgyalásokon. Péntek: Genfben megkezdődik a Svájci Munkapárt XIII. kongresszusa. A svájci kommunisták befolyása főleg az ország francia ajkúak lakta körzeteiben jelentős. A legfelső pártfórum a következő évek irányvonalának kidolgozását tekinti legfontosabb feladatának. Szombat: Egy éve, hogy Stockholmban a nyílt utcán meggyilkolták Olof Palme svéd miniszterelnököt. Ezen a napon világszerte megemlékeznek korunk egyik nagy humanista politikusáról. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy még most sem tudjuk, ki áll a merénylet mögött. Vasárnap: Kínába látogat Shultz amerikai külügyminiszter. Már korábban megtervezett utazásának különös érdekességet ad a Pekingben nemrégiben megkezdett kampány, amely a nyugati ideológiai befolyás visszaszoritására irányul. A béke és biztonság őrhelyén A maga módján az amerikai propagandagépezet is felkészült a Szovjet Hadsereg február 23-i születésnapjára. Az Egyesült Államok televíziós állomásai éppen ezekben a napokban kezdték meg az Amerika című, több mint 14 órás film sugárzását, amely minden eddigit felülmúló torz és hamis képet fest a Szovjetunióról, s kiváltképpen fegyvers erőiről. A film készítői minden bizonnyal az átlagamerikaiak meglehetősen hiányos történelemismeretére alapoznak. Az „utca embere”, s a felnövekvő nemzedékek alig, vagy semmit sem tudnak arról, hogy az annak idején éppen hogy világra jött szovjet hatalom első szava a béke volt. A lenini békedekrétum már 1917-ben mindenki tudtára adta: a munkások és a parasztok újtípusú államától idegen bármiféle hódító vagy militarista szándék. Bár eziránt a korabeli császári Németország vezetőinek sem lehettek igazán kétségei, mégis úgy döntöttek, ha lehet, már a bölcsőjében fojtják meg a fiatal proletárdiktatúrát. 1918 februárjában a keleti front egész hosszában támadást indítottak, s a fő csapás iránya Petrográd, a forradalmi vezérkar székhelye volt. A Lenin felhívására szerveződő Vörös Hadseregbe önként jelentkezők tízezrei - gyengén felszerelten, de a győzni akarás elszántságával - szálltak szembe az állig felfegyverzett támadókkal. Pszkov és Narva térségében sikerült feltartóztatniuk az előretörő német csapatokat, s február 23-án kivívták első nagy győzelmüket. Azóta ez a nap lett a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta születésének napja. Ez a kiemelkedő dátum a Szovjetunióban - és nemcsak ott - alkalmat ad az eddig megtett történelmi út számbavételéhez, egyúttal a jövő tennivalóinak felméréséhez. A múltra emlékezve, a szovjet emberek soha nem felejtik el, hogy 1941 nyarán, amikor a honvédő háború elkezdődött, ismét a német imperializmus agressziójával kellett szembenézniük. A szovjet nép és hadserege azonban - óriási anyagi és véráldozatokat hozva - nemcsak önmagáért állt helyt, hanem egy olyan egyetemes ügy szolgálatában is, amelynek végső célja a „barna pestis” megsemmisítése, a világuralomra törő náci „harmadik birodalom” szétzúzása volt. Senki sem tagadja, hogy ebben a közös erőfeszítésben a Hitler-ellenes koalícióban részt vett más hatalmak is jelentős szerepet játszottak, a háború fő terheit mégsem ők vállalták. Nyugaton sajnos sokan vannak, akik a békeszerető szovjet külpolitikáról és az ennek alárendelten védelmi feladatait teljesítő Szovjet Hadseregről nem az igazságot terjesztik. Miközben a gyűlölet konkolyát hintik, egyetlen szót sem ejtenek például arról, hogy a szovjet kormány 1982-ben ünnepélyes kötelezettséget vállalt az atomfegyverek elsőkénti bevetéséről való lemondásról. Pedig ennek a döntésnek a meghozatala - figyelembe véve az Egyesült államok, a NATO „megelőző” csapásmérésre vonatkozó elképzeléseit - katonai szempontból egyáltalán nem volt problémamentes. Arról sem beszélnek, hogy a szovjet katonai doktrína kifejezetten védelmi jellegű, s mi sem áll tőle távolabb, mint bármilyen támadó harccselekmény kezdeményezése. Az 1985 augusztusában Moszkvában meghirdetett egyoldalú nukleáris robbantási moratórium, az 1986. január 15-én ismertetett nagyarányú leszerelési program -, amely lehetővé tenné a világ atomfegyver-mentesítését az ezredfordulóig -, vajon nem elég tanúbizony- sága-e annak, hogy a Szovjetunió minden tőle telhetőt elkövet a rakéta-nukleáris katasztrófa elhárításáért?! A szovjet fegyveres erőknek - és a szervezeten belüli különlegesen nagyfontosságú feladatokat ellátó hadászati rakétacsapatoknak - nincs és azután sem lesz más küldetésük, minta lehetséges támadó visszatartása a kockázatos katonai kalandoktól. Az új felfogásban ehhez a Szovjetunió és az Egyesült Államok, illetve a NATO és a Varsói Szerződés szervezetének hozzávetőleges hadászati egyensúlya, az egyenlő és kölcsönös biztonság „elegendöségi foka” megfelelő garanciát nyújt, de ezt az indokolatlanul magas szintet a jelenleginél jóval alacsonyabbra kell leszállítani. A szovjet politikai és katonai vezetés azonban -, amint ez az SZKP KB legutóbbi plénumán megfogalmazódott - a jelenlegi bonyolult helyzetben, amikor az Egyesült Államok uralkodó körei igyekeznek felborítani a katonai egyensúlyt és megpróbálnak nukleáris előnyre szert tenni, szükségesnek tartja a gazdasági potenciál gyors növelését, az ország védelmi képességének és a fegyveres erők harckészségének megfelelő szinten tartását, az állandó éberséget. S. L Pedagóguskórusok találkozója Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról.) szerzőt, Szokolay Sándort, majd jutott a hálás tapsból Fasang Árpád zeneszerzőnek is, aki Bárdos Lajosra emlékezett meghatott szavakkal, s úgy fogalmazott, hogy Bárdos Lajos, akinek a kórúsmoz- galom nagyon sokat köszönhet, igen nagy űrt hagyott maga után, hiányát valamennyien érezhetjük. Az ünneplés pillanatai után a pécsi kórus maradt a színpadon, s adta elő igen színvonalas műsorát. Majd Kodály: A szép énekszó múzsájához című darabja zárta a koncertet a 11 kórus együttének- lésével. Ezzel a szombati program nem ért véget. A művelődési központból a kórustagok fáklyás menete vezette a Liszt térre a zeneszeretők táborát, ahol újabb ünneplésre került sor. Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző az Augusz- ház erkélyéről mondott szép ünnepi köszöntőt, majd Szokolay Zoltán, a Szekszárdon élő költő Vörösmarty Liszt Ferenchez című versét adta elő. Utána Borsos Miklós Liszt Ferenc szobrát a szekszárdi kórus két tagja a többi kórus nevében is megkoszorúzta. Ezután a vendégek a tanítóképző főiskolára mentek, ahol baráti találkozón vettek részt. Egy olyan találkozón, mely az emberi kapcsolatokat erősíti tovább, s tulajdonképpen igazi tapasztalatcsereként is megállta a helyét. Eközben tartalmas szakmai program zajlott az SZMT székházában, melyen a találkozó védnökei, a meghívott szakértők, a program szervezői és természetesen a kórusok vezetői tanácskoztak. Elemezték az elhangzott műsorokat, a darabok feldolgozását, szakmai tanácsot cseréltek, illetve kaptak-annak ellenére, hogy e seregszemle nem minősítő, nem rangsoroló hangverseny volt, de a mozgalmat erősítő, tartalmas összejövetel. S erre emlékezteti majd évek múltán is a kórusokat az a szép plakett, mely Juhos László alkotása, s amit mindannyian megkaptak.- horváth - kapfinger A pécsi Nevelők Háza kamarakórusa
