Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-03 / 28. szám
FEBRUÁR 3 A Nap kél 7.09 - nyugszik 16.47 órakor-------> KEDD A Hold kél 9.24 Névnap: Balázs nyugszik 23.03 órakor I Kétszázharminc éve született Kitaibel Pál (1757-1817) botanikus, polihisztor természettudós, egyetemi tanár. Gyenge marad a szél A várható időjárás az ország területére ma estig: nyugaton, délnyugaton erősen, máshol változóan felhős idő várható. Legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő ónos szi- tálás, hószállingózás. Párás lesz a levegő. Többfelé várható köd, amely napközben csaknem mindenütt feloszlik. Gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és -8 fok között, a tartósan ködös vidékeken -10 fok körül valószínű. J- A MEGYE MEZŐGAZDASÁGI szövetkezetei közül nyolc téesznek Karl- Marx-Stadt megyei, négynek Tambov megyei, kettőnek pedig csehszlovákiai szövetkezettel van közvetlen szerződéses kapcsolata. A kölcsönös látogatások során egyre nagyobb gondot fordítanak a szakmai tapasztalatcserére, amelynek eredményét rendszeresen értékelik.- KÖZZÉTETTÉK at hektáronként nyolcezer kilogramm kukorica termésátlagot produkáló üzemek listáját. Ezt a termésátlagot meghaladó mennyiséget a megye szövetkezetei közül harminc mezőgazdasági szövetkezet, valamint a Tamási Állami Gazdaság és a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát kukoricatábláiról takarították be az elmúlt ősz folyamán.- A DOMBÓVÁRI költségvetési üzem a napokban új szemétszállító járművet állított üzembe. A speciális, terepjáró kocsival a szilárd burkolat nélküli utcákban oldják meg a szemétszállítást. FEBRUÁRI JANUARIA Egy mórágyi fiatalember munkája Fotó: BAKÓ JENŐ- SZAKSZERVEZETI tisztségviselők tartanak háromnapos továbbképző tanfolyamot február másodikétól negyedikéig a Hőgyészi Állami Gazdaságban. A tanfolyam előadói a gazdaság vezetői lesznek, s előadást tart Czirmai Tibor, a MEDOSZ titkára is.- A SPORTFOGADÁSI és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Totó 5. játékhetére beérkezett 5449325 darab szelvény. Nyeremény- alap: 29132 091 forint. Ennek felosztása: jutalom: 2 648 372 forint. Az I—IV. nyerőosztályra egyenként 7945116 forint, a II—III. nyerőosztályra egyenként 5 296 744 forint került felosztásra. 13 plusz 1 talála- tos szelvény 8 darab, nyereményük egyenként 500248 forint, 13 találatos szelvény 19 darab, nyereményük egyenként 235411 forint, 12 találatos szelvény 2813 darab, nyereményük egyenként 1506 forint, 11 találatos szelvény 30100 darab, nyereményük egyenként 141 forint, 10^alálatos szelvény 158 201 darab, nyereményük egyénként 40 forint. A kifizetés időpontja: 20000 forint alatt február 7-től, 20000 forint felett február 12-től.- M HSZ- M EDOSZ-M EGÁLLAPODÁS. Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Honvédelmi Szövetség és a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete. A megállapodás értelmében tovább fejlődik az MHSZ és a MEDOSZ együttműködése. A többi között kiemelt figyelmet fordítanak az ifjúság körében folyó honvédelmi agitációs és propagandamunkára, a honvédelmi nevelésre és oktatásra, a szabadidős és versenysport-tevékenységre, valamint közös rendezvények szervezésére.- A VI. ÖTÉVES TERV időszakában csaknem megduplázódott hazánkban az orvosi műszervagyon, azonban még mindig kevés a magas színvonalú gyógyító munkához nélkülözhetetlen, korszerű berendezés - állapította meg az egészségügyi intézmények műszerellá- fását értékelve a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentése, amit a közelmúltban a Minisztertanács is megvitatott. A betegellátás színvonalának e meghatározó elemét vizsgálva a főváros és 13 megye népi ellenőrei 414 egészségügyi intézményt kerestek fel, s csaknem négyezer, nagy értékű orvosi műszerről készítettek felmérést.- A KUTATÁSI eredmények gyakorlati hasznosításának meggyorsításával foglalkozó tanácskozás kezdődött hétfőn Gödöllőn. A négynapos konferencia vitaindító előadásában Ádám Antal, az Ipari Minisztérium műszaki fejlesztési főosztályának helyettes vezetője egyebek között azt hangsúlyozta, hogy hazánkban általában nincs hiány a gazdaság fejlesztéséhez szükséges ötletekben, megoldatlan viszont az életrevaló ötletek, találmányok gyors gyakorlati hasznosítása. OLVASTAM Az infralámpatüzekről Ma már elképzelhetetlen az életünk elektromos áram nélkül. Néhány perces hiánya is bosszúságot okoz, de tartós nélkülözése a nagyvárosokban katasztrófához vezethet. Megszámlálhatatlan azoknak a tragédiáknak a száma, amelyek összefüggésben vannak az elektromos árammal, ám annak létjogosultságát mégsem kérdőjelezhetjük meg, hisz sohasem okozója a tragédiának. Pusztán arról van szó, hogy nem tanultuk meg tisztelni, még mindig sokan hajlamosak könnyelműen bánni az elektromos eszközökkel és szakszerűtlen használatukkal könnyen tragédiák részesévé válnak. Mindezek a tegnapi Népújság tüzesetekről szóló tudósításait olvasva jutottak eszembe. Köztudott, hogy hatvan Wattosnál erősebb villanyégőt nem szabad bakelitfoglalatba csavarni, mégis megtették. Azt is tudja mindenki, aki fűtésre használja az infralámpát, hogy az hőt, magas hőt sugároz a fűtött felületre, mégis tároltak ott gyúlékony anyagot. Ezek után megkockáztatom a kijelentést: a tűzeset ott törvényszerű volt. Hivatásom miatt is hiszek a leírt szó erejében, így bizakodom, hogy lesz hatása a tegnapi négytudósításnak.Talán már többen átvizsgálták infraiámpás berendezései két.- Téjé Téli vásár Legkapósabbak a női csizmák Pakson, a helyi áfész-áruházban mintegy 1 millió 8 ezer forint értékű árut - női, férfikonfekciót, kötöttárut árusítanak 30-40 százalékkal olcsóbban, mintegy 675 ezer forintos árkedvezménnyel. A hagyományokhoz híven minden év februárjában tartják meg a ruházati üzletek, boltok a téli vásárt. Az idén ezúttal február másodikától tizenegyedikéig tart az akció. A kereskedelmi gazdálkodó egységek maguk döntik el, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. Tolna megyében a Népbolt Vállalat egységei és az áfészek üzletei, boltjai részt vesznek az akcióban. A megkésett tél miatt elég nagy árukészlet maradt a raktárokon, így nagyobb a választék. Hétfő reggeltől összességében 10 százalékkal több árut kínálnak olcsóbban mint tavaly ilyenkor. A vásárlók most igazán jól járhatnak - vallják a kereskedők, mert nemcsak jövőre tudnak téli holmit vásárolni, hanem ha hinni lehet a meteorológiai előrejelzésnek, akkor még az idénre is. Bő a választék méteráruból, lakástextíliából, felső konfekcióból, divatáruból és lábbeliből. Szekszárdon, a Korzó Áruházban tegnap a cipőosztályon volt a legnagyobb forgalom. Legtöbben a női csizmákat és gyermekcipőket keresték, délután viszont megélénkült a forgalom a méteráruosztályon is. A Skála Áruház öt osztályán összesen ötmillió forint értékű árut vontak be az akcióba. A konfekció- és a divatáruosztályon pedig két és fél millió forint értékű Színes és bő választék áll a vásárlók rendelkezésére árut kínálnak olcsóbban. Legtöbben itt is a 40 százalékkal olcsóbb női csizmákat keresték. A méteráruosztályon viszont szerényebb a kínálat. A Dombóvár és Vidéke Áfész a vidéki egységeiben összesen kétszázháromezer forint az engedmény.-Sze- Fotó: K. A. Balesetek A múlt héten négy személyi sérüléses közlekedési balesetet jelentettek a főkapitányság központi ügyeletére, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt, kettő súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel végződött. A balesetek elsőbbség meg nem adása és figyelmetlenség következményei voltak. A halálos balesetről korábban hírt adtunk. Január 26-án 9.20 órakor Tamásiban, a Vörösmarty és a Szabadság utca kereszteződése előtt megálló, Dávid György tamási lakos vezette BZ 53-45 rendszámú autóbuszról leszállt III József- né, tamási-hencsepusztai lakos. Az ezt követően elinduló autóbusz jobb hátsó kerekével keresztülment a leszállt utas mindkét lábfején, aminek következtében a gyalogos súlyosan megsérült. Január 28-án 12.30 órakor Dombóváron, a Hunyadi u. 33. számú ház előtt Sz. Károly 6 éves tanuló a kijelölt gyalogátkelőhelyen átfutva nekiszaladt az átkelőhelyen megálló Konrád László, Dombóvár, Vörösmarty u. 123. sz. alatti lakos vezette AS 07-43 rendszámú személygépkocsi jobb első kerekének. A gyereket súlyos sérüléssel vitték kórházba. A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja. Az igazságügyi s a rendőri szervek ittas járművezetés miatt hét vezetői engedélyt vontak be. Útnak indultak a dunai jégtörő hajók A tartós hideg következtében a Duna magyarországi középső és alsó szakaszán általában a víztükörnek 60-80 százalékát zajló jégtáblák takarják, s egyes folyószűkületekben, nagyobb kanyarokban ez az arány a 90 százalékot is eléri. Az előrejelzések szerint ezekben a folyószűkületekben hamarosan megállhat és összetorlódhat a jég. Ennek megakadályozására hétfőn az Országos Vízügyi Hivatal intézkedésére tíz dunai jégtörő hajót indítottak útnak a folyó dél-magyarországi szakaszára. A jégtörő hajók kedden érkeznek meg Baja térségébe, s megkezdik a zajló jég aprítását, leúszta- tását az országhatár és a Sió torkolata közötti Duna-szakaszon. Az a cél, hogy minél tovább késleltessék a jég megállását, s minél több jégtáblát úsztassanak le a folyón. Az egészséges táplálkozás alapelvei A Magyar Tudományos Akadémia Táplálkozástudományi Munkabizottsága közzé teszi a táplálkozástudomány legújabb megállapításait, következtetéseit. Tudományos kutatók és élelmiszeripari szakemberek ismertetik az egészséges táplálkozás alapeiveit. Az év első felében megjelenő kiadványban útmutatást adnak a gyakorló orvosoknak, dietetikusoknak az egységes szakmai vélemény kialakításához, s a fogyasztóknak az egészséges táplálkozáshoz. A havas, jeges utakról 11-211 40-122 12-193- Jó napot kívánok, Nedók Pált, a megyei tanács közlekedési osztályának vezetőjét keresem. A megye úthálózatának helyzetéről, a közlekedési lehetőségekről szeretnék érdeklődni.- A megyei úthálózatának állapota elfogadható, mindenhova el lehet jutni. Igaz, vannak nehezebben megközelíthető területek. Azokon a helyeken, ahol később kaptak észbe, a nagyobb gépjármüvek lenyomták a havat, jégbordák alakultak ki, nehezítve a közlekedést. Ezek eltávolítására most már csak az időjárás enyhülésével lesz lehetőség.- Vannak-e ma is kritikus területei, a forgalmat erősen lassító útjai a megyének?- Három ilyen exponált terület a Báta- szék-Báta, Hőgyész-Dombóvár, Fadd- Gerjen-Dunaszentgyörgy útvonal. Itt a tömegközlekedésben előfordulhatnak késések, a személygépkocsi forgalom is lassabb a megszokottnál, ezért mindenkitől türelmet kérünk. Halló, Hamvas Ferenccel, a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat műszaki igazgatóhelyettesével szeretnék beszélni.- Igen, én vagyok.- Mit tesz a vállalat a megyeszékhelyen a járdák járhatóvá tételéért, az optimális helyzet kialakításáért? Milyen elv szerint rangsorolják a tennivalókat?- A téli munkákat a városi tanáccsal közösen kialakított és jóváhagyott terv alapján végezzük. A gépi feladatoknál prioritása van a helyi tömegközlekedési járművek, a kórház, a tűzoltóság, a ke- reskedelemi és szolgáltató helyek megközelítését szolgáló útvonalaknak. A kézi erővel végzendő munkáknál a nagy forgalmú gyalogos járdák, átkelőhelyek, a bölcsődékhez, az óvodákhoz vezető járdák megtisztítása a legfontosabb.- Készen állnak-e a tél újabb rohamainak visszaverésére, ellenőrzik-e, karbantartják-e, illetve javítják-e most az utakat?- Állandó ügyeletet és figyelő szolgálatot tartunk. Ezt részben otthon, részben a déli fűtőműnél tartózkodó állandó ügyelettel, hajnali fél négykor rendszeres járda-útellenőrzéssel oldjuk meg. A riasztás három centiméteres hóesés esetén történik.- A hallottak ellenére tapasztaltuk, hogy igen rosszul járhatóak a dombvidéki utak, járdák.- Igen állandó kapcsolatban vagyunk a Volán diszpécserszolgálattal, a helyijáratoknál egy-egy jármű folyamatosan végzi a hótolást, a síkosságmentesítést.- Eddig mennyibe került a vállalatnak az idei tél?- Hozzávetőleg három és fél millió forint a gépköltséggel, a szóróanyaggal, a munkabérrel együttesen felmerült kiadásunk, ami jóval több a tavalyinál. Végleges mérleget azonban csak márciusban vonunk. Szilák Mihálynak, a Tolnai Nagyközségi Közös Tanács elnökének számát tárcsáztuk: - Községükben különösen nehéz volt az elmúlt időszakban közlekedni. Úgy hallottuk, hogy a téesz felajánlotta a tanácsnak a segítségét, de önök ezt nem vették igénybe.- A téesz gépei már az első nagy havazás után, azon a bizonyos hétfőn, az utakon voltak. Természetesen először a nagyobb forgalmú szakaszokat kellett felszabadítani és a társközségek megközelítését biztosítani. Most is folyamatosan dolgoznak a tanács költségvetési üzemének emberei. A gimnázium mellett, a buszmegállóhoz vezető részen elkezdték a jégpáncél feltörését, a kemény hideg beálltával azonban le kellett állni, várjuk az időjárás enyhülését. _ takács ^NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.