Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
6 MÉPÜJSÁG 1987. január 3. Hét végi J beszélgetés Zörényi Jánossal, a Magyar Madártani Egyesület Tolna megyei szervezőtitkárával MÚLTUNKBÓL- Igencsak meglepett az első találkozásunk, a madarászt, az ornitológust, az ovológust joviális öregúrnak képzeli az ember, olyannak, aki kis bajuszt visel, bricseszben és túrabakancsban jár. Ön pedig divatosan öltözött fiatalember, - csupán a kabátjára tűzött szép, ízléses jelvény árulkodik arról, hogy a Magyar Madártani Egyesület tagja. Mondja, hogyan lesz valakiből madarász?- Látja, ez is azt bizonyítja, mennyire skatulyákban él az ember, s hogy sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy ma, a mi racionális világunkban a fiatalokat, a gyerekeket érdekli a természet világa. Tolnán jártam gimnáziumba, s az egyik nyári keresetemből távcsövet vettem. Más ezt a pénzt ruhára, kirándulásra, szórakozásra költi, de nekem minden vágyam a távcső volt akkor. Egy vadásztársaságban használhattam először, s itt ismerkedtem meg azokkal az emberekkel, akiket kizárólag a madárvilág érdekelt. Ettől kezdve lettem madarász, sőt, ahogyan sokan mondják, „bogaras madarász”, vállalom, nem berzenkedem ellene. A Magyar Madártani Egyesület 1974- ben szerveződött, s rögtön az induláskor már tagja lettem annak az egyesületnek, amely megtanított arra, hogy teljes egészében lássam a természetet, a bennünket körülvevő világot. I- Egy természetbarát fiatalember - távcsővel a kezében. Nyilván továbbtanulni is szeretett volna.- Egyetemistákkal, erdészekkel ismerkedtem meg, akik megmutatták, hogyan kell befogni, gyűrűzni a madarakat, nyáron, télen táborokat szerveztünk. Kézbe fogtuk a madarat, s ez olyan meghitt viszonyt alakított ki, ami távcsővel nem képzelhető el. Szerettem volna továbbtanulni, de a Soproni Erdészeti Egyetemre nem vettek föl. Dolgozni kezdtem, segédmunkás voltam a tolnai textilgyárban, a selyemgyárban vállaltam munkát, aztán a Volánnál lettem gépkocsivezető, irodista. Időközben rájöttem, hogy nemis igen érdemes, meg érdekes nekem továbbtanulnom, hisz ha elvégeztem az egyetemet, igaz, hogy az természetért, de a természet ellen dolgozom. Mondjuk kivágom, vagy kivágatom azokat az értékes fákat, amelyeken ezek a tollas kis jószágok, esetenként a rétisasok fészkelnek és élnek. Dolgoztam, szenvedélyesen éltem a hobbimnak, talán ezért esett rám a választás, s lettem a madártani egyesület Tolna megyei szervezőtitkára egy esztendeje. ■ - Hol az irodája?- Hát az egyelőre nincs, s telefonon is csak a Babits Mihály Művelődési Központban lehet elérni. Ritkán persze, mert hát az erdőben nincs telefon. Én meg az időm javát ott töltöm.- Ügy gondolom, hogy manapság sok szülő lehet hálás például ennek az egyesületnek, hisz a gyerekeink kezét fogva önök viszik ki az iskolásokat az erdőbe, , megtanítják látni a természetet, miközben nekünk erre nincs időnk, mert megfeszített tempóban dolgozunk. i"/- Minden évszakban, tavasszal, őszszel, nyáron és ilyenkor télen is igen sok tábort szervezünk, s ezekre szívesen jelentkeznek a gyerekek. Mi ennek az oka? A városokban igen kicsi a játszótér, s a gyerekeknek mozgásra van szükségük. A mi táborainkban eleinte hagyjuk, hogy a gyerekek kitombolják magukat, s aztán szép lassan észreveszik, hogy rengeteg érdekes dolog létezik körülöttük. Fák, cserjék, növények, bogarak és madarak. Tényleg így van, ezt nagyon sok szülő nem ér rá megmutatni, mert a munka, és a munka mellett a gyerekekre nem marad ideje. Talán ezért is szükség van ránk manapság.- Igen, nagyon híresek a Tolna megyei természetvédő, meg madarásztáborok, ahol túl azon, hogy az élő környezetről rengeteget tanulnak a gyerekek, a szabadban alszanak, vizet és nem kólát isznak, a patakban mosakszanak, és a maguk egyszerű főztjét eszik.- Előadásokat, szakköröket, vetítéseket szervezünk, aztán tábort, ahol kinn a szabadban élünk. El sem tudja képzelni, milyen élményszerző öröm felfedezni egy bérházban nevelkedő, a világra fogékony kicsi tíz-, tizenkét éves gyereknek például egy rókalyukat. Vagy egy növényt, egy madarat. Nézni a gyerekek arcát, ilyenkor csodálatos boldogság. Úgy vélem minden szakkönyvnél különb a természet, olyan, amiből a legtöbbet lehet kiolvasni. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy egy madarat meg lehessen nézni, csöndben, halkan kell megközelíteni, vigyázni a lépteikre. Ehhez önfegyelem kell, az, hogy lefékezzék az indulataikat. Mondhatjuk úgy is, hogy a természet tudatos megfigyelése önfegyelemre késztet. Az önfegyelem elsajátítása talán a madárvilág megfigyelésénél kezdődik, kezdődhet, s a mindennapi munka helytállásában folytatódhat. Hát így érhet véget a természet szeretete, s kezdődhet a mindennapokra való felkészítés. I- Hány tagja van a madártani egyesü- let Tolna megyei csoportjának, s mit vizsgálnak a madarászok?- Egyelőre nem vagyunk túlságosan sokan, kétszázötvenen. De lelkes, összetartó csapat a mienk, szeretjük a nomád életet, nem zavar bennünket, ha csíp a szúnyog, messziről kell hordani a vizet, a lámpával világítani. Úgy tűnik, hogy a túlságosan berendezett életet szívesen felváltjuk időnként a komforttal, természetközeli élettel. Ez persze csak a forma, a tartalom a lényeges: megkíséreljük megismerni a növényvilágot, a madarakat, a madarak biotópját. A madárfogó hálókat kifeszítjük bokrosba, nádasba, befogjuk, meggyűrűzzük a madarakat. A hálókat napkeltétől napnyugtáig óránként ellenőrizzük. Gyűrűzéskor lemérjük az állatokat, tudományos igényességű adatfelvétel történik - ezt az egyesület központjában számítógéppel dolgozzák fel. Megnézzük a madarak testfelépítését, hisz ugyanaz a madárfaj más felépítésű északon, és megint más délen. Az északi madarak szárnya például hegyesebb, hisz hosszabb úton kell vonulniuk. Egy adott területről úgynevezett elterjedési térképet készítünk, amin feltüntetjük a növény és állatvilágot. így derült ki Tamási mellett a pacsmagi halastórendszerröl, hogy jelentős természetvédelmi értéket képvisel - a tamási madarászok a természetvédelmi területté való nyilvánítását régóta szorgalmazzák. A nádasban például nemeskócsag költ. Évente hat tábort szervezünk, ezen hozzávetőleg 150-en vettek részt. Nyugdíjasok, orvosok, esztergályosok, kőművesek, iskolások a tagjai az egyesületünknek, egészen kicsi első osztályos gyerekek is vannak közöttünk. Mindannyiunknak örömöt jelent a madarak szokásának, mozgásának, párválasztásának megfigyelése. Minden madárnál más szépséget talál az ember. Valami fenséges dolog nézni például, amikor úgy repülnek a madarak, hogy szinte egyetlen tollúk sem mozdul. A madárvilág színei, színharmóniája ugyancsak elgyönyörködteti az embert. Szóval minden madárban más a szép. I- Talált-e már ritka madarat, vagy ritka növényt?- Igen, többet is. Idén például három rétisasfióka repült két fészekből. Rendkívül ritka dolog. Ezt a területet védeni kell, - az OKTH az erdörendezőséggel megbeszéli, hogy az adott területet vonják ki a művelés alól. A szekszárdi dombokon tavaly például leánykökörcsint találtunk, - eddig úgy tudtuk ezen a vidéken már kipusztult. I- Ez az esztendő a túzok védelmének éve, tavaly a gyöngybagoly évét zárták. Milyen elv alapján választanak más-más madarat?- A fő rendező elv, hogy védjük a veszélyeztetett madarakat, segítsük az életfeltételeit, szaporodását. Az év madara csak olyan lehet, amely az egész ország területén megtalálható. A túzok ismert madár, tehát a védelme nem csupán egyesületi tag feladata lehet. A jövő esztendő a fogoly védelmének éve lesz, hisz ez a korábban szapora, az étkezésben is szerepet játszó madár szinte teljesen eltűnt az erdeinkből, mezeinkről. Kipusztulhat egy állomány a kemi- zálás következtében, de úgy is, hogy nagyon, lecsökken az állomány, és beltenyészetalakul ki. Ebbe az akcióba természetesen a mezőgazdasági szakembereket is be kell vonni. I- Mennyire, és milyen irányban változik körülöttünk az élő természet, a környezetünk?- Ma Magyarországon, s főleg a mi területünkön viszonylag ép, egészséges a természet, nem kíván a természetvédelem akkora összefogást, mint az iparosodott vidékeken. Bár mondjuk a szalakóta vagy a vörösvércse ma már ritkaságszámba megy. Ez a kemizálás következménye, - a rovarölő szerek elpusztítják a rágcsálókat, a madaraknak nincs mit enniük, illetve fertőzött a táplálékuk. Nincs nagy baj a hazai természettel, - a madarak közt is csak azért, mert a legérzékenyebb jószágok. I- Az MSZMP Központi Bizottságának novemberi határozata a következőképp fogalmaz: „A természeti környezetet óvni kell, az ezt szolgáló rendelkezéseket szigorúan be kell tartani...”- Az MSZMP KB novemberi határozata egyben megerősíti az 1982-ben hozott természetvédelmi törvényt. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal nagyon sok intézkedést hozott a természet védelme érdekében, azt betartani mindenkinek kötelessége. Mi a pécsi területi felügyelőséggel vagyunk kapcsolatban, amit mi jelzünk, és kérünk abban mindig segítenek, s azonnal intézkednek, fölveszik a kapcsolatot a környezetnek ártó gazdálkodó szervezettel. A legtöbb esetben sikerül megvédeni a természeti értékeket, s nemcsak büntetéssel, hanem egy egyszerű beszélgetéssel is. Többnyire elegendő, ha szólunk az adott üzem vezetőjének, értik, tudják, hogy mi a dolguk a környezetvédelmének érdekében. I- Hogyan fér meg egymással a termelés és a természet? A mezőgazdasági szakemberek ma már komplexen gondolkodnak, vagy csupán a termelést tartják szem előtt?- Ez utóbbi a jellemző inkább. Pedig a munkájuk a földhöz, s ezáltal a természethez kötődik. Mégis: a termelés, a több termés a cél, ezt pedig a technológiai utasítások szigorú betartásával lehet elérni, pillanatnyilag ez a helyzet, de remélhető, hogy nem lesz mindig így. A Magyar Madártani Egyesület egyik célja az effajta szemlélet kialakítása. I- Végül hadd kérdezzem meg, mi a kedvenc madara?- Talán a legkedvesebb a rétisas, mert védelemre szorul, és a széncinege, mert valahogy mindig jókedvre derít. Télen behúzódik a városba, a napraforgót, a szalonnabőrt a vidám kis lényével hálálja meg, gyönyörködteti az embereket. - Megkérdezhetem én is, hogy önnek melyik madár kedves? I- Hogyne! A veréb. Mert kicsi, mert szürke, mert mindenütt ott okvetetlenke- dik, mert bántják, és mert lenézik.- Pedig igen hasznos madár a veréb, hisz megeszi a kártevőket, a férgeket, bogarakat, még az amerikai szövőlepkét is. Arról nem is beszélve, hogy az igen elfoglalt, bérházi lakásban élő városi embernek ez a kis madár a természet egy darabkáját jelentheti. ■ - Köszönöm szépen a beszélgetést D. VARGA MÁRTA Napjainkban is sok vitát vált ki, hogy milyen legyen a hatóságok ügyfélfogadása. Vannak, akik a meghosszabbított ügyfélfogadásra esküsznek, mások arra hivatkoznak, hogy megkísérelték már a szombati műszakot is, és senki tájukra sem nézett. Másutt pedig, ha akadt szombati ügyfél, igazán nem tudták ügyét elintézni, mert nem voltak meg ennek személyi feltételei. És lehetne sorolni tovább. De ez igazán nem új dolog, hasonlókkal már ötven esztendővel ezelőtt is fogalkoztak az arra illetékesek. Ilyen ügyben döntés is született Magyarkeszi- ben. Hogyan is történt? Nagy érdeklődés előzte meg Magyar- keszin az 1935. december 30-i képviselőtestületi ülést. Ugyanis sokakat - gyakorlatilag az egész községet - érintő kérdés került napirendre. Az érdeklődésre jellemző, hogy szinte senki nem hiányzott. Ott voltak a virilisek, megjelentek a választottak és a szavazati joggal bíró elöljáró tisztviselők is, összesen 18 személy. A napirend „a hivatali munkaidő megállapítása”. Mikor legyen az ügyfél- fogadás, és kiket fogadjanak a községi elöljáróságon - ez volt a megvitatandó kérdés lényege. Idézzük a jegyzőkönyvet, amelyet az ülésen vettek fel: „Előadó jelenti, hogy a lecsökkentett (2 személy) létszámú irodai személyzet a napi 8-10 órai megfeszített munkával alig-alig tud eleget tenni a reá rótt feladatoknak, és munkáját rendkívül hátráltatja azon körülmény, hogy a lakosok a jegyzői irodát a hivatalos idő bármely szakában, tehát mind délelőtt, mind délután felkereshetik, ezzel pedig a személyzetet a munkában állandóan megakasztják és hátráltatják. Ezért javasolja, mondja ki a képviselőtestület, hogy a felek részére - kivéve azokat, akik marhalevél kezelési ügyben keresik fel a jegyzői irodát - csak délelőtt legyen hivatalos idő és a szervezési szabályrendelet vonatkozó szakasza megfelelően módosíttassék." Úgy tűnik, az elöljáróság kérése nem okozott meglepetést a testületben, ugyanis egyhangúlag fogadták el a 2467/1935. sz. határozatot, amelyben kimondották: „A községi jegyzői iroda személyzete a délutáni órák alatt nem köteles feleket fogadni, kivéve azokat, akik marhalevél kezelési ügyben keresik fel a jegyzői irodát.” Mint azt annak idején előírták, ki is hirdették a határozatot, azaz a községháza hirdetőtáblájára kifüggesztették. Lejárt a 15 nap, senki nem élt kifogással a határozat ellen. Ezt követően annak rendje- módja szerint felterjesztették a határozatot a járási főszolgabíróhoz. Ő kialakította magának ebben a kérdésben véleményét, s egy röpke hónapra elfektette az ügyet. Amikor úgy vélte, az ügyben intézkednie kell, összecsomagolta az iratokat és 1936-február 21-én elküldte az alispánnak. Az alispáni hivatalban úgy tűnik, felületesek voltak az ügyintézők, mert meg sem nézték, hogy mit is tartalmaz az irat, visszaküldték a főszolgabírónak, és kihirdetési záradékot követeltek. (De ez a záradék már 1935-ben rákerült az iratra!) A főszolgabíró nem tehetett mást, mint udvarias hangon felhívta erre az alispán figyelmét és közölte vele azt is, hogy ö maga nem ért egyet a községi határozattal. De ekkor már májust írtak! Végül is júniusban pont került az ügy végére. Az alispán állásfoglalása: „A községi képviselőtestület határozatától a jóváhagyást megtagadjuk" A döntés indoklása a következő volt: „A község szervezési szabályrendeletének 99. §-a értelmében a'jegyzői irodában a hivatalos órák hétköznaponként d.e. 8-12 és d.u. 2-5 óráig vannak. Ebből következik, hogy a községi tisztviselők ez alatt az idő alatt a feleknek hivatalos ügyeik intézése céljából rendelkezésre állni kötelesek. Minthogy pedig faluhelyen a lakosság túlnyomó része mező- gazdasági jellegű foglalkozást űz, melynek természeténél fogva az emberek idejüknek legnagyobb részét a község belterületén kívül, lakóhelyüktől távol kénytelenek eltölteni, a hivatalos időnek a délutáni órákban való megtartására okvetlenül szükség van, a jogkereső közönséget a hivatalos ügyek elintézésétől a délutáni órákban elzárni nem lehet.” A döntés világos, egyértelmű és határozott, amely a lakosság érdekét szolgálta. Az alispáni hivatal indoklása korrekt és mértéktartó volt. A leventékről A Levente, mint intézmény kezdettől fogva mindig a figyelem középpontjában volt, olykor félévenként kértek jelentést a hivatalos szervek a működésükről. Ezek a jelentések általában a hivatalos (kincstári) optimizmus hangján íródtak, úgyszólván mindig mindent jónak találtak, s csak esetenként akadtak oktatók, leventeparancsnokok, akik nyíltabban fogalmaztak és szóvátették a gondokat is. Az egykori leventék - a mai nyugdíjas férfiak - általában nem szerették a heti rendszeres, kötelező foglalkozásokat, katonai jellegű kiképzéseket és a vasárnap délelőtti istentiszteleteket, amelyeket köte- léki rendszerben kellett meghallgatniuk. A megjelenéssel különösebb baj nem volt, 80-90 százalékos volt az arány. Ezt azzal érték el, hogy a jegyző, a főjegyző vagy éppen a főszolgabíró a törvény minden szigorával fellépett a hiányzók ellen. Olykor tömeges volt a büntetés. S ha valaki nem tudta a büntetést kifizetni, több napra bezárult mögötte a községi fogda ajtaja, súlyosabbnak ítélt helyzet esetén pedig a börtön is számításba jöhetett. A diósberényi községi elöljáróság 1936. január 8-án néhány soros jelentést küldött az alispánhoz, nem éppen hízelgő tartalommal. Nem részleteztek, nem szépítettek. íme a rövid levél: „Tisztelettel jelentjük, hogy a leventeegyesület nem fejt ki különösebb tevékenységet, mivel a közönség körében nincsen érdeklődés és rokonszenv kifejlődve a testnevelés ügye iránt; ezért nem tud élénkebb egyesületi élet kifejlődni.” A dunaföldvári Testnevelési Bizottság 1935. augusztus 12-én jelentette az alispáni hivatalhoz: „A legszigorúbb büntetés dacára a leventék még mindig sokszor maradnak el a foglalkozásokról, és az elmaradásukat azzal indokolják, hogy vasárnaponként a vásárokon kell megjelenniük, kenyérkereset céljából. Remélhető, hogy a törvényes rendelkezések következtében a vasárnap tartott országos vásárok megszűnnek és akkor a leventék nem lesznek akadályoztatva a foglalkozáson való megjelenésben és ezért a kiképzésben a jövőben előrehaladás fog mutatkozni.” A jelentés más részében olvashatjuk: „... voltak egyes csoportok, ahol előrehaladás nem volt megállapítható és ennek oka a csoport tagjainak nagymérvű elmaradása a foglalkozásokról.” Az elmaradás indoklását nehéz lenne elfogadni, hiszen a 12-21 éves fiatalok nagy többsége nem volt érdekelt a vásározásban... A levente intézményt számos eszközzel igyekeztek népszerűvé tenni. Például karácsony tájékán a legszegényebb fiataloknak ajándékot, segélyt adtak. Az 1936. január 9-én kelt főjegyzői jelentés arról tájékoztatta az alispánt, hogy Szek- szárdon: „32 levente kapott nadrágot és kabátot, 5 levente télikabátot, míg 35 levente cipősegélyben részesült.” A faddi jelentés szerint 14 szegénysorsú levente kapott karácsonyi segélyt. De azt is megemlíti, hogy a foglalkozásokon meg nem jelentek ellen „... minden esetben az eljárás megindult...” Voltak egyesületek, amelyekben a szórakozás nagyobb hangsúlyt kapott - átmenetileg. Sakk, biliárd, társasjátékok, lövészversenyek tették vonzóbbá a kényszerű foglalkozásokat. A levente intézmény beletartozott abba az intézményrendszerbe, amelyben hivatalosan hirdették a sovinizmust, a szomszéd népek lebecsülését, s nem ritkán gyalázását is. E „hazafias" nevelés érdekében összefogott az állam, az egyház, a társadalmi szervezetek. A bogyiszlói községi elöljáróság jelentette 1936. január 28-án: „A szinmagyar községben a leventék egyik fő célját képezi, hogy töretlen magyarságának kifejezést adjon a mi a nemzeti ünnepek megünneplésével, valamint a hősök iránti odaadó kegyelet kimutatásával jut kifejezésre, s kibontakozásra.,, A faddiak jelentése - sok más jelentéssel egybehangzóan - arról szólt, hogy a leventék között hazafias és valláserkölcsös közszellem uralkodik. Egy másik jelentésben pedig ez olvasható: „Az egyesület vezetői nagy gondot fordítanak arra, hogy a levente ifjakban a magyar hazafias szellemet ápolják és mindjobban kifejlesszék... Nemzeti ünnepek és egyéb szereplések keretében gyakran kibontakozott a hazafias nevelés szép eredménye...” Az alispán szinte minden alkalommal megkérdezte az oktatókat, hogy a fiatalok körében milyen a politikai hangulat, nincs-e „idegen ideológiai” hatás. A fiatalokra nagyon odafigyeltek... K. BALOG JÁNOS
