Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

1987. január 3. ^tiÍÉPÜJSÁG 7 Az ipari üzemek kiszolgálása - váltás a gépellátásban Hőgyészi Állami Gazdaság III. Az állattenyésztés, a növénytermesz­tés fűágazatnak volna mondható, ha nem vezetik be azt, hogy más kerületek is munkájuk után, a gazdaságossági tevé­kenység alapján vannak megítélve. A szolgáltató üzemágat kibővítették, öszevonták az alkatrészjavltókat, szállí­tókat, műhelyeket és a kerületeknek kiadták a nagy gépeket, nehéztraktoro­kat stb. Orbán György kerületi igazgató elmondta, hogy a váltásra szükség volt, mert drágán dolgoztak a gépek.- Volt egy nagy teljesítményű, nehéz­traktoros csapat, ez vonult kerületről ke­rületre, tábláról táblára. A JD, meg a FIAT traktorok, mint a taxik mentek munkát vé­gezni. Nem mondom, ha fölvonultak vala­hova, nagy dolgokat tudtak csinálni, de az utazás, egyáltalán az icjő, az nagyon drága. Most ősszel megalakítottuk a szolgálati üzemágat. Az a dolgunk, hogy a kerületi „rangban” kiszolgáljuk a kerü­leteket. Mi javítjuk a gépeket, és a keze­lők a területi rendszerben, kint vannak. Tehát jobban ellenőrizhető a munkájuk. A kerületi igazgató tudja, mikor kell a gépnek munkába állni, irányítani úgy a szállltójárműveket, hogy azok ne egy zsák táppal szaladjanak, a költségek be­számítsanak a helyi gazdálkodásba - nem közös kalapból osztódnak el. Ha­nem ahogy rosszul szervezik a munkát, úgy az eredmény is rossz lesz, nem vagy alig képződik nyereség. A javító, karbantartó hálózat minden dolgozója érintett abban, hogy a műhely­ből kikerülő gép minél hosszabb ideig működjék. Abban is, hogy az alkatrész­fölhasználás ne haladja túl a normát. Amelyik gép javítását elkezdik, kész program alapján fogják szerelőállványra a motort, a fődarabot, s a kijavított géppel dolgozó ember is érdekelt abban, hogy ne ötezer, hanem minél több üzemórát töltsön munkával, ne legyen állásidő. Az is természetes, hogy a szárítóüzem­mel kapcsolatosan központi intézkedés­re volt szükség. Itt már össze kell hangol­ni a búza, vagy a kukorica betakarítását, s mód van arra is, hogy a vetés alapján különböző időben érő termést nagy ha­tékonyságú komplex brigáddal, akár egyik tábláról a másikba haladva, kerü­lethatárokat csak az elszámolásnál is­merve, haladjanak. Ezért lehetett a szárí­tóüzem folyamatos működését biztosíta­ni. Hiszen nem mindegy, milyen nedves­ségtartalommal megy a termény a to­ronyba. így előfordulhat, hogy „válogat­ják” a táblákat, hol kezdjék, s hol folytas­sák az aratást. Ezt kedvezőbbé teszi egy­részt az is, hogy a gazdaság területe hez való alkalmazkodás e kis üzemben is hasonló, mint az egész gazdaságban. Például a búza vetésterülete azonos maradt, mint 1985 őszén volt. Csökkent a mustár, meg a repce területe száz-száz hektárnyival - a piac hiánya miatt. A nap­raforgó is nem hozza azt, ami várható, de a harmadik fő növényként még „elmegy". A silókukorica, a lucerna, a tömegtakar­mány, a legelőgazdálkodás azonban je­lentős költségkímélő tényezővé lépett elő. A jó gazdálkodás érdekében, nyere­séghozónak vezették be azt a rendszert, hogy hetven koca látja el az egész gaz­daságot hízóanyaggal, malaccal. Olyany- nyira sikeres ez a kis lépés is, hogy 2500 malacot már el tudtak adni. A saját, sze­lektált kocák átlagos malacszaporulata ellésenként 8,9 volt, az éves szaporulat 23! A HÁG koncepciója, jövő évi terve azt célozza, hogy a 4,5-5 százalékos terme­lésnövekedést elérjék. A KB határozata szellemében fogtak az idei tapasztalatok értékeléséhez, s amint az írásainkból kiérződik, a jövő évi munka szervezése is eszerint a gazdaság és dolgozóinak gya­rapodása érdekében történik - a nép- gazdasági igények - feladatok teljesítése részeként. nagy, a mikroklíma hatással van az érés­re. A szállítási költség így valamiképpen „megtérül" összgazdasági szinten a szá­rítónál, tárolásnál, a betakarítási veszte­ség csökkentésével. Az új keresése révén jutottak el a szol­gáltató üzerji, azaz kerületi rendszer ki­alakításához. Bevált ez a módszer. A traktorok után most más megoldásokat is keresnek, hogy kiadva a gépeket a ke­rületekbe, a felhasználókhoz, költségei­ket minél pontosabban tudják elszámol­ni, lássák aj termelési folyamat közben, hol kell beavatkozni. A szolgáltató üzem­ágra is vonatkozik, mint más területekre, hogy a dolgozók 80 százalékában amo­lyan törzsbért kapnak. Húsz százalék fennmarad a minőségi munka díjazásá­ra, a differenciálásra. A siló elkészülte után az azzal foglalkozók akkor kapnak prémiumot, ha a tömegtakarmány minő­sége jó. A szántókat, vetőket akkor díjaz­zák külön, ha a vetés szép. Az állat- tenyésztők a szaporulat, a hozam alapján kapják a minőségi prémiumot. És nem­csak a munkások, hanem a brigádveze­tők, kerületi igazgatók pénze is csökken vagy növekszik a munka mennyiségétől, minőségétől függően, és eladhatóságá­nak mércéje alapján. Persze van különb­ség kerületi igazgatók, brigádvezetők fi­zetése, jövedelme között. Azt mondják a vezetők, hogy nem fél­nek attól, hogy a hatalmas területen lévő gadzaságon belül elindul majd a vándor­lás - a bérek differenciálása következté­ben - egyik helyről a másikra. Egyrészt a nagy távolságok nem teszik ezt lehetővé, másrészt pedig ahogy kialakult egy jól működő tehenészbrigád, vagy traktoros csoport, nem hagyják el egymást. He­lyükre megválogatják az embereket, ha valaki netán elköltözik, s megüresedik a helye. A munkaerő mozgása azonban mégis megfigyelhető. Most a gépek át­szervezésekor például, más alkalommal meg ott, hogy a központi létszám csök­kent. Idén például tizenkilenc személlyel kevesebben dolgoztak a gazdaság köz­pontjában, mint tavaly. A kerületek önál­lósága növekedéseként alakult ez így. Aki távozott, a környékre ment dolgozni, mások ki a kerületekbe, volt aki különféle termelésszervezési külső egységhez ad­ta munkakönyvét. A mozgás egyik-másik motiválója az, hogy a munkások szorítják a vezetőiket: legyen meg a termeléshez mindig min­den feltétel. A brigádvezetőt a kerületi igazgató tartja kézben, a teljesítmény mi­nőségi és gazdaságos megszervezése miatt, s végül az egész kollektívát az moti­válja a legjobban, hogy a HÁG egésze hozza azt a produktumot, ami elvárható. Egy kisebb jelentőségű, ám a maga nemében egyedülálló példával is igazol­hatjuk a kerületi önállóságot, azaz a sza­bad munkaszervezést, felső beavatko­zás nélkül. Az asztalosüzem vezetője, ipari elszámolás szerint vezeti huszonöt tagú üzemét. Tízmillió forint körüli az éves produktum, 10 százalékot meghaladja a nyereség. Kiing József üzemvezető amikor el­ment az igazgatóhoz, mondhatta: 1987- re már 8 millió forint értékű ajtóra, ablak­ra van rendelésük a tüzépektől.- Azt mondta az igazgató, tudjátok mi a dolgotok, mit várunk tőletek. A jövő évi termelésnek, nyereségnek azonos mun­káslétszám mellett magasabbnak kell lenni, mint idén. A munka szervezése az anyagbeszerzés, a piackutatás már az én dolgom, s még az is, hogy a különféle speciális ablakokat, ajtókat megtervez­zem, s egyedi gyártásukat határidőre elvégezzük. Az asztalosüzem kezdetben a Tolna megyei állami gazdaságokat látta el, szolgáltatásaik sokrétűek voltak. Most csak a saját gazdasági faipari munkát végzik, viszont az árutermelésük az egész országra kiterjed. A piaci igények­A szárítóüzem egész évi munkáját programozzák Kiing József Orbán György Ipari topog ás? „Az exportképes termelés fejlesztését elősegítő pályázati rendszert a jövőben is fenn kell tartani, és egyúttal a technológiai korszerűsítés szolgálatába állítani.” (Az MSZMP KB 1986. novemberi határozatából) Minden vállalatvezető tudja: az ex­portfejlesztő beruházás prioritást él­vez, mégis ipari üzemeink nem érzik át kellően még ma sem, hogy a kor­mányzat, a bank, a Külkereskedelmi Minisztérium mindenekeié helyezi azon pályázókat, akik a minden pia­con értékesíthető termékek előállítá­sa érdekében fejlesztenek. E tekin­tetben, tehát nem lehet forráshiány, sorbanállás a banki hitelért. Ám a vállalkozási készség hiánya a túlzott óvatosság nem segíti elő a gyorsítást, a fejlődés dinamizmusát, az olyannyira óhajtott intenzív váltást. Mindannyian tudjuk, országunk de­vizaadóssága olyan mérvű, amely nem tűri tovább a késlekedő üzemi lépéseket. Az ágazati minisztériu­mok és a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett pályázat arra kell, hogy sarkallja termelő üzemeinket, hogy változtassanak megszokott szemlé­letükön. Mindezt nem véletlenül jegyzem meg. A napokban egy ex­portra is gyártó középüzem vezetője kifejtette, hogy biztosak a piaci bás­tyáik, évek óta nem volt szükség arra, hogy változtassanak a termékössze­tételen, ebből fakadóan miért is len­nének érdekeltek új produktum ki- fejlesztésében. Ez az álláspont nem elfogadható már csak azért sem, mert ha a vevő­nek - legyen az külföldi vagy éppen honbeli - nincs új ajánlatom időről időre, egyszer csak azt veszem ész­re, udvarias telexe az üzleti kapcso­latok megszűntét jelzi. A partner so­se hivatkozik arra, hogy mástól vásá­rol, mással kötött üzletet, amely szá­mára a minőséget, az árat, a percnyi pontos szállítási időt tekintve előnyö­sebb. Sokkal inkább bővebben fejti ki a véleményét a korábban szállított termék hiányosságairól. Mezőgazdasági üzemeink, egyál­talán a hazai élelmiszergazdaság vállalkozó készsége jóval erőtelje­sebb, mint az iparvállalatoké. Jelzi ezt a gabonaprogramba való bekap­csolódásunk, a pályázatok útján el­nyert világbanki hitel, amelynek kö­szönhetően elsősorban a műszaki technika korszerűsödik három lé­pésben. Úgy gondolom, illő példa­ként megemlíteni, hogy Tolna megye 31 mezőgazdasági üzeme az elkö­vetkezendő három esztendőben 468 millió forintos világbanki hitelben ré­szesül az elnyert pályázatoknak kö­szönhetően. Az ipart tekintve viszont más a helyzet. Természetesen nem lennék reális, ha elfelejteném: Tolnában tu­catnyi országos nagyvállalat gyár­egysége, fióküzeme működik. Dön­tésük az előrébb lépést tekintve tehát eleve behatárolt, pontosabban „ki­szolgáltatottjai” a nagyvállalati kon­cepciónak. Ám az említettek nem mentesíthetnek és nem oldozhatnak föl bennünket az alól, hogy belenyu­godva a megszokott rendbe, ne te­gyünk megfelelő intézkedéseket a piacon. A Tolna megye ipari üzemei­ben is több lenne a lehetőség a lé­pésváltásra, mint amennyi példával találkozhatunk. Úgy gondolom, mindez annak ellenére is elgondol­koztató, hogy az utóbbi években a megye üzemei tettek ugyan erőfeszí­téseket a termékek korszerűsítésé­re, ám ha mindezzel nem párosul a műszaki fejlesztés, az új technoló­giák bevezetése, akkor továbbra is csak egy helyben topogunk! Az idegen nyelv-tudás vállalati haszna Az egyre szélesedő külkapcsolatok ma már minden területen megkövetelik az idegennyelv-tudást. A jogszabályi rendelkezésekben e tekintetben nincs is hi­ba, bizosítják egyrészt az idegennyelv-tudás megszerzését, másrészt a megtanult nyelv hasznosítását. Az idegennyelv-tanulás támogatásában, annak politikai, gazdasági értékű felhasználásában az egyre nagyobb önállósággal rendelkező vállalatoknak jelentős szerepük van. Ma már a vezetők többsége megérti az idők szavát, s tudja, hogy az idegennyelv-tanulást elő kell segíteni. Amelyik vezető en­nek vállalati előnyét nem ismeri fel, súlyos hibát követ el. Az állami rendelkezések ellenére is akadozik az idegennyelv-tanulás támoga­tása, de méginkább a megszerzett idegennyelv-ismeret figyelembevétele. A kol­lektív szerződések csak imitt-amott írják elő, hogy valamely csekély összegben hogyan és milyen feltételek mellett támogatják az idegennyelv-tanulást. Túlzás, sőt törvénysértő is, hogy sokszor néhány ezer forint tandíj fejében éveket írnak elő a munkaviszony fenntartására, mert különben súlyos anyagi és erkölcsi hátrá­nyokat helyeznek kilátásba. Sokszor teszik ezt akkor is, ha tudják, már a szerző­dés megkötésekor, hogy dolgozójukat nincs lehetőségük olyan munkakörbe he­lyezni, amelyben a megtanult nyelv nélkülözhetetlen vagy éppenséggel hasznos. Pedig a vállaltok egyre szélesedő piaci megjelenése megköveteli a vezetők, a szakemberek egy vagy több idegen nyelv ismeretét. Ma még sok területen nem kielégítő a piacismeret, a külső kapcsolat, bátortalanok a kezdeményezések, s még sokszor a vállalat támogatásával megszerzett idegennyelv-ismeretet sem tudják kamatoztatni. Mi hát a teendő? Bátrabb kapcsolatteremtés, több kezdeményezés, mind több információ szer­zése különböző forrásokból, külföldi folyóiratokból, újságokból. Akkor majd tá- gabb horizontban ismerhetjük meg a világpiacnak minden oldalát. Ezáltal több irányban vonhatók le helyesebb következtetések és gazdagabb tapasztalatokkal indulhatunk versenyre. Ez éppúgy érvényes gazdasági helyzetünkre, mint társa­dalmi, kulturális életünkre. DR. MOLNÁR JÓZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom