Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-04 / 285. szám
2 NÉPÚJSÁG 1986. december 4. Közlemény a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottságának üléséről December 1 -3 között Varsóban a Lengyel Népköztársaság fővárosában ülést tartott a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága. A honvédelmi miniszteri bizottság ülésének résztvevői a reykjavíki csúcstalálkozó eredményeivel és az abból adódó következtetéssel kapcsolatosan vitattak meg kérdéseket. Egybehangzó véleményük szerint Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának javaslatai a szocialista országok részéről reális és konstruktív hozzájárulást jelentettek a leszerelésért és az általános biztonságért vívott harc ügyéhez. A honvédelmi miniszteri bizottság hangsúlyozta azoknak az átfogó békekezdeményezéseknek fontos jelentőségét, amelyeket a Varsói Szerződés tagállamainak politikai tanácskozó testületé az ez évi budapesti ülésén indítványozott a katonai szembenállás szintjének csökkentése, a nemzetközi helyzet javítása és a nukleáris háború veszélyének elhárítása érdekében. Különösen időszerűek a szövetséges országok azon javaslatai, amelyek a katonai kiadások megfelelő mérséklésével az európai haderők és hagyományos fegyverzetek lényeges csökkentésére irányulnak. E javaslatok érdemben egészítik ki az atom- és más tömegpusztító fegyverfajták felszámolásának programját Az ülés résztvevői mélységes aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az USA és NATO szövetségesei tevékenysége nyomán - amelyek ellenszegülnek a fegyverkezési hajsza csökkentésének, a nukleáris kísérletek beszüntetésének és tovább növelik katonai potenciáljukat - az európai kontinens és a világ katona- politikai helyzete kiéleződött. A résztvevők megerősítették, hogy ragaszkodni kell a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés terén érvényben lévő szerződésekhez és egyezményekhez. Kifejezték annak szükségességét, hogy az USA szigorúan tartsa be a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló egyezményeket és a rakétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó szerződéseket, amelyeknek be nem tartása a fegyverkezési hajsza fokozódásához, annak a világűrre történő kiterjesztéséhez, az atom- és űrfegyverekkel kapcsolatos szovjetamerikai tárgyalások alapjának lerombolásához vezet. Megerősítették, hogy továbbra is törekedni kell a szövetséges szocialista országok közötti katonai együttműködés bővítésére és a testvéri hadseregek egységének szilárdítására. A Varsói Szerződés országainak védelmi képességére vonatkozó, a tagországok biztonságát szavatoló intézkedéseket irányoztak elő, annak érdekében, hogy megakadályozzák a Varsói Szerződés és a NATO között kialakult katonai erő- egyensúly megbontását, hogy együttes erőfeszítések révén fenntartsák az Egyesített Fegyveres Erők harckészültségét. A honvédelmi miniszteri bizottság valamennyi megvitatott kérdésben határozatot hozott. Az ülés tárgyszerű légkörben, a kölcsönös megértés jegyében zajlott le. M Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a lengyel fegyveres erők főparancsnoka szerdán Varsóban fogadta a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának varsói ülésén résztvevő delegációk vezetőit. Jelen volt Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka. Az ülésen részt vett magyar katonai küldöttség, amelyet Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetett, szerdán hazaérkezett Budapestre. Újságíró-aktíva Berecz János a tennivalókról beszélt (Telefotó) Az MSZMP Központi Bizottságának agitációs és propagandaosztálya szerdán Budapesten országos újságíró-aktívát rendezett a Központi Bizottság 1986. november 19-20-i ülése határozatából adódó tájékoztatáspolitikai feladatokról. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tartott előadást. Az aktíván részt vett Lakatos Ernő, a KB osztályvezetője is. A pécsi megyéspüspök a megyei tanácson December 3-án a délelőtti órákban Császár József megyei tanácselnök, Varjas János a FINF megyei titkára társaságában hivatalában fogadta dr. Cserháti József megyéspüspököt. A találkozón időszerű egyházpolitikai kérdésekről volt szó. A megbeszélésen jelen volt Varga István megyei egyházügyi titkár és dr. Kneip István irodaigazgató. Önfeláldozó hűséggel Rózsa Ferenc születésnapján Nyolcvan éve született az illegális Szabad Nép főszerkesztője. Életrajzírói önmagához szigorú emberként, megfontolt politikusként ábrázolták, aki hűséggel és becsülettel állt helyt fontos őrhelyén. Aki a magyar történelem legtragikusabb időszakában, a II. világháború idején az önfeláldozó hűség örök példájaként halt mártírhalált. Neves hídépítő mérnök fiaként született 1906. december 4-én, Budapesten. Ott végezte el a középiskolát és 1924- ben Németországban folytatta tovább tanulmányait. Előbb a karlsruhei egyetemre iratkozott be, majd Drezdában szerzett építészmérnöki diplomát. Tehetsége fényes jövővel kecsegtette, de ő már diákéveiben többre becsülte a progresszív politizálást, a közéleti harcot a biztosnak látszó polgári karriernél. Drezdában a szocialista diákszövetség tagja, majd egyik vezetője lett. Hamarosan Képzett, szívesen hallgatott agitátor hírébe került, aki a totlát is jól forgatta. Újságírói erényei jól kamatoztak a diák- szövetség lapjának szerkesztésében. Ahogy politikai ismeretei bővültek, mindinkább érdekelni kezdték a társadalmi kérdések, mind jobban vonzódott a zenéhez és az irodalomhoz is. Budapestre 1931-ben tért vissza és csonka család várta. Szeretett bátyja, a vegyészmérnök Richárd felforgatás vádjával éppen három és fél éves börtön- büntetését töltötte. Richárd egy évvel később szabadult és mindjárt bevonta öcs- csét a. mozgalomba. A német földön végzett munka jó ajánlólevél volt ahhoz, hogy a KMP tagja lehessen. Szerkesztői tapasztalatainak pedig nagyon nagy hasznát vette a Kommunista című illegális lap szekesztőbizottságának tagjaként. Ez az időszak az illegális magyar kommunista mozgalom nagy próbatételének szakasza volt. A hitleri fasizmus előretörése felbátorította a magyar reakciós uralkodó köröket is. Egyik támadást a másik után indították a kommunista mozgalom letörésére. Sallai Imre és Fürst Sándor 1932-ben történt kivégzésével úgy vélték, nemcsak elrettentő példát statuálnak, de le is fejezik a mozgalmat. A párt mégis tovább élt, és egymás után szervezte akcióit. Az elszánt harcosok sorában élvonalban küzdött Rózsa Ferenc is, aki hamarosan az osztályellenséggel szembeni védekezés, a konspiráció valóságos mestere lett. Előrelátása, óvatossággal párosult bátorsága megmutatkozott az 1933 őszén lezajló nagy építőmunkás sztrájk szervezése közben. S később is, amikor az SZDP vezetőivel tárgyalt a munkásegység megteremtéséről, amikor segített létrehozni a KIMSZ és a szociáldemokrata OIB akicóegységét. Egyike volt azoknak a felelős kommunistáknak, akikre 1938- ban a párt újjászervezését bízták. 1939-ben Párizsban találkozott a párt emigrációban élő vezetőivel és az ott kapott tanácsok alapján építette ki a KMP itthoni szerveit. 1941-ben tagja lett az itthon működő Központi Bizottságnak, később a titkárságnak is, majd a KB egyik titkárává választották. A párt tehát élt, harcolt, de éberen figyelt a Horthy-rend összes fegyveres erőinek legtapasztaltabb kopóit mozgósító VKF-2 is. Ezek az urak jól sejtették, hogy a sokasodó szervezett megmozdulás, háborúellenes akció mögött hathatós erő működik. Csak azt nem tudták, hogy hol keressék ezt az erőt. Bizonytalanságukra jó példa volt az 1941 májusában megrendezett budapesti nemzetközi árumintavásár, amelyen részt vett a Szovjetunió is. Az urak bosszankodva látták, hogy amíg a német és az olasz pavilon üresen kong, a szovjetekhez özönlenek a látogatók. Ezt az imponáló felvonulást a párt Rózsa Ferenc vezette propagandabizottsága irányította olyan előrelátóan, hogy a látogatókat motozó, előállító, nemegyszer ütő-verő nyomozók semmi eredményre nem jutottak. 1942 elején már nem maradhatott háttérben a párt, az események nyilvános fellépést követeltek. Az újvidéki és a zsabjai vérengzés, majd a kétszázezer magyar katona és az ötvenezer munkaszolgálatos harctéri bevetése gyilkos merénylet volt a magyar nép jövője ellen. Ez ellen lépett fel a párt lapja, a Szabad Nép, hogy szervezze, irányítsa az ellenállást a háború, a fasiszta elnyomás ellen. A lap szervezését 1941 végén kezdték. Az a Rózsa Ferenc lett az első főszerkesztője, akinek jelentős része volt a Népszava híres karácsonyi számának a megszervezésében is. A nyomdának a budafoki Arany János utcában találtak helyet. Ott állították fel a Béres Márton által szerzett sokszorosító gépet, a két kommunista nyomdász, Rúzsa Imre és Szabó József engedélyezett szabóműhelyében. Itt jelent meg 1942 február elején az első szám, ezt követte a márciusi és az áprilisi, hogy a gondosan kiépített terjesztő hálózat eljuttassa a párttagsághoz. Májusban egy sajnálatos félreértés miatt lebukott Rózsa Ferenc is. A Horthy- vezérkar diadalt ült, hiszen azt remélte, hogy a párt titkára, a lap szerkesztője erőszakkal kicsikart árulása révén felszámolják a pártot, leverik a hazafias békemozgalmat, leszámolnak a hitlerizmus legelszántabb ellenségeivel. Rózsa Ferencet kegyetlenül kínozták napokon át, de sem a pártra, sem a sajtójára, sem a békemozgalom kommunista résztvevőire nem szolgáltatott egyetlen adatot sem. Amikor eszméletét vesztette, kínzói kórházba akarták vinni, hogy ott folytassák vallatását. Szállítás közben a mentőkocsiban meghalt. Rózsa Fe- rencre, mint ennek a küzdelemnek kiváló szervezőjére, mint igazi emberre, igaz kommunistára és igaz hazafira emlékezünk 80. születésnapján. KÉKESDI GYULA Mai kommentárunk A brüsszeli marsion Többnapos tanácskozás-sorozat, valóságos év végi maraton kezdődött Brusz- szelben. A NATO hagyományos decemberi tárgyalásait tegnap az úgynevezett Euro-csoport megbeszélése nyitotta meg, összeültek a tagállamok vezérkari főnökei ma az Atlanti Szövetség hadügyminiszterei folytatják a sort. Jövő héten, immár a Közös Piac állam- és kormányfőinek időközben lezajlott csúcstalálkozója után pedig a NATO-országok külügyminiszterét zárják a tervek szerint az értekezletek sorát. s De a kör voltaképp még tovább bővíthető: Párizsban tárgyalt Weinberger amerikai hadügyminiszter, az osztrák fővárosban pedig tegnap fejeződött be a középeurópai haderők és fegyverzetek csökkentéséről folytatott konferencia legutóbbi fordulója. Aligha túlzás tehát kijelenteni, hogy földrészünk különböző pontjain és különféle fórumain egyaránt a fegyverkezés és leszerelés, a biztonság és a bizalomerősítés kérdései állnak a középpontban. Milyennek tűnik az összkép pillanatnyilag Brüsszelben? Milyen választ adhat a NATO-s ad-e egyáltalán - a Szovjetunió és a Varsói Szerződés számos kezdeményezésére? - latolgatják a megfigyelők. Az események tükrében, a moszkvai diplomáciai javaslatok nyomán sokan az Atlanti Szövetség stratégiai elképzeléseinek átdolgozását látják szükségesnek. Anélkül, hogy a katonai részletekbe bonyolódnánk, világosnak tűnik, hogy a brüsszeli tárgyalófelek feladata korántsem egyszerű. Új „reykjavík utáni” irányvonalat kellene kidolgozniuk. Állást kell foglalniuk az atomfegyver-kísérletek kérdésében - Moszkvában épp a napokban hangzott el figyelmeztetés, hogy a Szovjetunió nem tarthatja fenn vég nélkül az egyoldalúan vállalt moratóriumot. A legfontosabb ügy azonban annak magyarázata, miért táncol vissza a NA TO attól a „nulla megoldástól”, amelyet korábban épp maga szorgalmazott. A rutinszerű indok a hagyományos haderők terén hangoztatott „szovjet fölény” kevéssé lehet meggyőző, hiszen a Varsói Szerződés vezetői már e téren is kölcsönös csökkentési javaslatok sorát terjesztették elő. Nem csupán a holtponton veszteglő, s most is biztató kilátások nélkül elnapolt bécsi megbeszéléseken, hanem a VSZ emlékezetes > budapesti felhívásában is. ^ Nem annyira stratégiai részletkérdések vagy technikai problémák hátráltatják tehát az áttörést a szemben álló két szövetségi rendszer között. Politikai döntésre, a készség kinyilvánítására, és a konkrét leszerelési lépések előtérbe helyezésére lenne szükség az előrehaladáshoz. Az előttünk álló napok megmutatják, mennyire van meg erre a hajlandóság a NATO tagállamok részéről. SZEGŐ GÁBOR PANORÁMA BUDAPEST - Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke szerdán a főváros XII. kerületébe látogatott, ahol Magyarország legnagyobb optikai és finommechanikai műszereket gyártó vállalata, a Magyar Optikai Müvek tevékenységével ismerkedett. Az üzemlátogatás után Gáspár Sándor pártalapszervezeti taggyűlésen vett részt. » Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja szerdán a főváros XI. kerületébe látogatott, ahol a kerület kulturális-művészeti életének központjaival ismerkedett. A délutáni órákban Aczél György időszerű politikai kérdésekről tartott aktívaértekezletet. HANOI - A vietnami hatóságok szabadon bocsátottak 466 thaiföldi halászt, akiket korábban orvhalászat közben, vietnami területi vizeken fogtak el. ISZLÁMÁBÁD - Afganisztán és Pakisztán február 11-én felújítja az Afganisztán körül kialakult helyzet rendezését célzó közvetett tárgyalásait - jelentette be kéthetes diplomáciai küldetésének befejezésével Diego Cordovez ENSZ-főtitkár- helyettes szerdán Iszlámábádban. ADEN - A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának épületében megkezdődött azoknak a személyeknek a nyilvános pere, akiket az idei január 13-i események kirobbantásával vádolnak. A142 vádlott közül 48 fölött távollétükben ítélkeznek. TOKIÓ - Közös közlemény elfogadásával ért véget szerdán Tokióban az ötödik japán-szovjet kerekasztal konferencia. GYORSLISTA Nyeremény jegyzék az 1986. december 2-án megtartott november havi lottó jutalomsorsolásról, valamint a „10 forintért plusz 10 lehetőség” jelmondattal meghirdetett akció keretében a novemberi jutalomsorsoláson nyertes lottószelvények között kisorsolt plusz 10 darab 30 000 forintos vásárlási utalvány rendkívüli 'sorsolásáról. A jutalomsorsolásban a 47. heti szelvények vettek részt. FIGYELEM! A plusz 10 darab 30 000 forintos vásárlási utalványt az 1 565 356,1 871 860, 4 685 737,8 410 612, 8 644 747, 8 653 261, 77 578 348, 79 715 362, 81 541 615 és 81 660 811 számú lottószelvények tulajdonosai nyerték. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft). B Lada 1200 S tip. személygépkocsira szóló utalvány. C Skoda 120 L tip. személygépkocsira szóló utalvány. D ELIN színes tv videómagnóval (118 900 Ft). E Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utalvány. F PHILIPS színes tv computerrel (101 000 Ft). G Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány. H FISHER videómagnó (69 000 Ft). I JVC DC R 330 tip. mini hifitorony (43 000 Ft). J SHARP GF 800 tip. mini hifitorony (39 000 Ft). K HITACHI mikrohullámú sütő (35 000 Ft). L VETRELLA szőnyegtisztító-porszívó (30 000 Ft). M BOSCH KGE 300 Tip. hűtőszekrény (28 600 Ft). N Színes tv (44 300 Ft). Ö Szerencseutalvány (40 000 Ft). P Színes tv computerrel (51 800 Ft). Q Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft). R Iparcikk-utalvány (25 000 Ft). S Vásárlási utalvány (20 000 Ft). T Vásárlási utalvány (10 000 Ft). U Vásárlási utalvány (9000 Ft). V Vásárlási utalvány (7000 Ft). W Vásárlási utalvány (5000 Ft). X Vásárlási utalvány (4000 Ft). A nyertes szelvényeket 1986. december 27-ig kell a Totó-Lottókirendeltésgek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. 2 510 410 x 2 514 667 X 2 518 924 X 2 523 181 x 2 527 438 X 2 531 695 X 2 548 723 x 2 561 474 1 w 2 582 779 X 2 587 036 0 2 599 807 O 2 604 064 r 2 608 321 r 2 612 578 t 2 616 835 t 2 625 349 u 2 629 606 u 2 633 863 V 2 638 120 m 2 642 377 0 2 646 634 P 2 655 148 q 2 659 405 s 2 663 662 t 2 672 176 u 2 676 433 u 2 684 947 V 2 689 204 v 2 693 461 b 2 697 718 0 2 706 232 o 2 710 489 r 2 719 003 s 2 723 260 t 2 731 774 t 2 736 031 u 2 740 288 v 2 744 545 V 2 748 802 w 2 753 059 w 2 757 316 w 2 761 573 X 2 770 087 x 2 778 601 X 2 782 858 X 2 787 115 x 2 791 372 X 2 795 629 X 2 804 143 o 2 812 657 0 2 816 914 q 2 850 970 q 2 859 484 t 2 863 741 t 2 867 998 u 2 872 255 u 2 876 512 V 2 880 769 v 2 885 026 k 2 902 054 0 2 910 568 p 2 919 082 r 2 927 596 s 2 931 853 t 2 936. 110 t 2 940 367 u 2 944 624 v 2 953 138 V 2 965 909 w 79 000 186 t 79 004 443 u 79 008 700 V 79 012 957 v 79 017 214 n 79 021 471 0 79 025 728 p 79 034 242 q 79 038 499 s 79 042 756 t 79 047 '013 u 79 055 527 u 79 059 784 v 79 064 041 V 79 068 298 n 79 072 555 o 79 081 069 p 79 089 583 q 79 093 840 s 79 102 354 t 79 106 611 u 79 115 125 u 79 119 382 V 79 132 153 V 79 136 410 n 79 140 667 0 79 144 924 p 79 153 438 q 79 157 695 s 79 166 209 t 79 170 466 u 79 178 980 V 79 187 494 V 79 200 265 f 79 213 036 0 79 217 293 0 79 221 550 r 79 230 064 s 79 234 321 t 79 238 578 t 79 251 349 u 79 259 863 V 79 272 634 v 79 281 184 w 79 289 662 w 79 302 433 w 79 306 690 w 79 310 947 w 79 315 204 w 79 327 975 w 79 345 003 X 79 349 260 x 79 400 344 X 79 404 601 m 79 408 858 o 79 417 372 p 79 430 143 q 79 434 400 s 79 451 428 t 79 455 685 u 79 468 456 u 79 472 713 V 79 481 227 V 79 485 484 x 79 498 255 X 79 506 769 X 79 511 026 x 79 515 283 X 79 528 054 X 79 545 082 x 79 549 339 X 79 557 853 X 79 566 367 x 79 570 624 i 79 574 881 0 79 579 138 p 79 587 652 r 79 591 909 s