Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-03 / 284. szám

2 InîÉPÜJSÀG 1986. december 3. A pandzsábi vérfürdő Vizsgálat Washingtonban North megtagadta a vallomást, független bizottságot neveznek ki Hat órán át hallgatta ki - zárt ajtók mö­gött - Robert McFarlane volt nemzetbiz­tonsági főtanácsadót az amerikai szená­tus felderítési ügyekkel és titkos akciók­kal foglalkozó felügyeleti bizottsága hét­fűn. Ugyancsak a bizottság elé idézték hétfőn Oliver North ezredest, a Nemzet- biztonsági tanács volt vezető munkatár­sát, az „iráni kapcsolat” következtében kirobbant politikai botrány közvetlen fő­szereplőit. Oliver North megtagadta a vallomást a szenátus illetékes bizottsága előtt. Értesülések szerint North „alkotmá­nyos jogaira” hivatkozva a legtöbb kér­désre nem volt hajlandó válaszolni, azzal az indoklással, hogy vallomásával „ön­magát vádolná”. North egy újabb „külön­leges akcióját” derítette ki egyébként a sajtó. Az alezredes, aki az iráni fegyver- szállítások hasznából titokban finanszí­rozta a nicaraguai ellenforradalmárok felfegyverzését, egy ismert amerikai mul­timilliomostól, H. Ross Perot-tól ez év őszén kétmillió dollárt kért arra, hogy kifi­zesse a váltságdíjat „öt túszért”. Bár Ross, North kérésének megfelelően fu­tárral elküldte a kétmilliót Ciprus szigeté­re, ahol állítólag átadták volna a túszokat, az akcióból, eddig ismeretlen ok miatt semmi sem lett. A The New York Times keddi jelentése szerint egyébként a fegyverszállítások hasznából nemcsak a nicaraguai ellen­forradalmároknak juttattak összegeket, hanem az afganisztáni és az angolai kor­mányellenes lázadóknak is. Richard Lugar, a szenátus külügyi bi­zottságának republikánus párti elnöke egy kedd reggeli nyilatkozatában köve­telte, hogy Reagan elnök távolítsa el tisz­téből Donald Regant, a Fehér Ház politi­kai apparátusának főnökét és William Casey-t, a CIA vezetőjét. Az ismert - és Reagan politikáját eddig hűségesen tá­Egy sor biztonsági intézkedést hozott az indiai központi kormány, hogy megaka­dályozza az erőszak tovaterjedését az országban. Rendkívüli intézkedések ezek: őrizetbe vették a szikh közösség számos nagytekintélyű vezetőjét. így letartóztattak egy volt főminisztert és a szikh templomokat igazgató tanács nemrég megválasz­tott igazgatóját. Hivatalosan közölték: további letartóztatások is várhatóak. A most letartóztatott politikusok és vallási vezetők (a szikh közösségben a két funkció gya­korta egybeesik) hírek szerint szembenátitak Szurdzsit Szingh Barnalával, Pan- dzsáb állam főminiszterével. A kormányfő pedig épp annak az Akaii Dal pártnak a képviselője, amely nem is olyan régen maga is konfliktusba került a központi indiai kormánnyal. A pandzsáb kormány most szigorú fellépést - egyebek között vagyonelkobzást - ígér a terroristák támogatóival szemben. Nem maradhatnak el a fokozott biztonsági intézkedések: katonaság őrzi Pandzsábban a fontos csomópontokat. Védeni fogják a közlekedési eszközöket is, hiszen a pandzsábi terrorhullám legvérlázítóbb esete épp az volt, amikor a minap Kudda falunál a szikh terroristák lemészárolták egy autóbusz huszonnégy utasát. \ Radzsiv Gandhi kormánya nincs könnyű helyzetben. Egyrészt meg kell végre fé­kezni a szikh terroristák tombolását, fel kell számolni a „Khalisztáni Felszabadítási Frontot”, ezt a nyíltan szeparatista szervezetet, amely kétségtelenül a rivális Pakisz­tán nyílt politikai és katonai támogatását élvezi. Ugyanakkor Gandhi miniszterelnök szigorúan tartja magát az Akaii Dal-lal kötött megállapodáshoz: nem avatkozik be a tartomány hatáskörébe tartozó biztonsági kérdésekbe. Ez azonban nem szűkén vett pandzsábi ügy: joggal lehet attól tartani, hogy a terror miatt felbőszült hinduk - akiket több szélsőséges nacionalista, vallási párt uszít - progromot kez­denek az indiai városokban élő szikhek ellen. (Ez a kisebbség jelen van a szubkonti­nens szinte minden pontján, sok közöttük az önálló kisegzisztencia, boltos, taxi­sofőr stb.) A pandzsábi válság talán most újabb fordulópontjához érkezett. Félő, hogy az oly sok áldozatot követelő terror-ellenterror hullám még egyáltalán nem fejeződött be. MIKLÓS GÁBOR mogató - politikus szerint Regan és Casey súlyosan felelős a politikai botrá­nyért, s mindaddig amíg az elnök „nem teremt rendet a saját háza táján”, az Egyesült Államok „külpolitikája iránt sú­lyos kétségek merülnek fel”, Washington és szövetségeseinek viszonya kedvezőt­lenül alakul. A szenátus demokrata párt­csoportjának vezetője, Robert Byrd pe­dig felszólította Reagan elnököt: utasítsa Meese igazságügyminisztert, hogy a hi­vatalos vizsgálatot vegyék ki az igazság­ügy-minisztérium kezéből és bízzák füg­getlenített ügyészre. Lapzártakor érkezett a hír: Reagan amerikai elnök televíziós beszédben je­lentette be, hogy John Poindextert tiszt­ségéből leváltotta és helyére Franz Car- luccit nevezte ki a nemzetbiztonsági ta­nács élére. Carlucci 56 éves, 1977 és 1981 között a CIA igazgatóhelyettese volt, 1981-82-ben pedig hadügyminisz­ter-helyettes. Reagan azt is bejelentette: kérte, hogy nevezzenek ki független bizottságot az iráni fegyverszállítási ügy kivizsgálására. Klézl Róbert miniszterhelyettes Szekszárdon Kedden Szekszárdra látogatott Klézl Róbert közlekedési miniszterhelyettes. Itt találkozott Császár József megyei ta­nácselnökkel, Gyugyi Jánossal a megyei pártbizottság titkárával és Fényes Jó­zseffel, a MÁV pécsi igazgatóságának vezetőjével. A megbeszélésen részt vett Nedók Pál, a megyei tanács közlekedési osztályvezetője is. Áttekintették a tanácskozás során, hogy mik történtek az ágazati célkitűzé­sek terén ebben a térségben. Megállapí­tották, hogy az ez évi célkitűzések meg­valósultak, vagy a megvalósulás stádiu­mában vannak. A vendégek helyszíni szemlét tartottak a szekszárdi vasútállomáson, ahol meg­tekintették a nemrég megépült kiemelt utasperont. Az „iráni kapcsolat” és a nicaraguai kontrák Calero, a „Nicaraguai Demokratikus Erő” katonai szárnyának vezetője tudhat. Egy másik kontra viszont nyilatkozatában már azt kezdte firtatni, hová lett az említett pénz, amikor a mozgalomnak ismert fegyvervásárlási és anyagi nehézségei vannak. A nyilatkozatok egyelőre nem világítják meg kézzelfoghatóan, mi is zajlott le a többszörös kulisszák mögött. Egy biztos: az amerikai törvényhozók azon igényé­nek, hogy a segélyért cserébe az ellen­forradalmárok teremtsenek egységet so­raikban, San Jóséban nem sikerült ele­gettenni: a washingtoni botrány mélyítet­te az ellentéteket a kontrák csoportjai között, A képet csak tarkítja, hogy a kontrák fegyverüzlete még az izraeli televízióban is téma volt. Egy izraeli fegyverkereskedő pénteken úgy nyilatkozott, hogy a CIA közreműködésével a nicaraguai ellen­forradalmárok rendszeresen vásároltak kis méretű fegyvereket tőle. A fegyvervá­sárlási tárgyalásokra egy Nicaraguával szomszédos közép-amerikai országban, amerikai tanácsadók jelenlétében került sor és szó volt arról is, hogy a jövőben iz­raeli kiképzőtisztek segítenék az ellen­forradalmárokat. A hír egy újabb taga­dást cáfol meg: azt, hogy Izrael kapcso­latban állna a nicaraguai ellenforradal­márokkal. Ezt a tényt ugyanis eddig min­den érintett fél többször cáfolta. Egymás után semmisülnek meg a ko­rábbi érvek és az „emlékezetkihagyáso­kat” a tények pótolják. Nem tudni, hogy a még korai szakaszban levő botránysoro­zat hová fejlődik s mi mindenre lesznek kénytelenek emlékezni az érintettek. De az valószínű, hogy a nicaraguai kontrák egyhamar nem állíthatják helyre ügyük amerikai segédlettel már-már elért „tör- vényesítését”. Hiszen a csapás onnan jött, ahonnan a legkevésbé várták - Wa­shingtonból. KASZAB ZSUZSA A feladó tagadja a küldemény létezé­sét, s állítólag a címzettnek sincs tudo­mása róla. Harminc millió gazdátlan dol­lár egy svájci bankszámlán! A pénzt sen­ki sem vallja magáénak, csak egy biztos: létezik s egyre nyilvánvalóbb, milyen célt szolgál. Washington titkolt iráni fegyvereladá­sa és az ebből befolyt pénz nicaraguai ellenforradalmárokhoz utalása Svájcon át meglepetést és felháborodást keltett világszerte. Míg az amerikai kormány vizsgálatok egész sorát indította meg a „szavahihetőségi válság” leküzdésére, nem kisebb a kapkodás és a nyilatkoza­táradat a másik érintett félnél. A nicára- guai ellenforradalmárok joggal érzik úgy, hogy elszigetelt ügyük körül zárul a gyű­rű, s éppen most, amikor egy ígéretes amerikai segélycsomag jövendő gazdái­ként legalizálni szeretnék harcukat. A botrány a múlt hét elején szinte be­robbant egy san jóséi tanácskozó terem­be, ahol 13 nicaraguai ellenforradalmi csoport hosszasan előkészített ülése a befejezéséhez közeledett. A.gyülekezet, amelyen kilenc amerikai kongresszusi megfigyelő, két kormánytisztviselő és nyolc közép-amerikai állam képviselője is részt vett, éppen a sandinisták felváltá­sára szánt „kontra-kormány” jövendő te­vékenységét kívánta rögzíteni. A tanács­kozást a Nicaraguai Ellenzéki Unió (UNO) szervezte, amely az ellenforradal­mi szervezetek politikai szárnyának vallja magát. A cél az ellenforradalmi csopor­tok egységének deklarálása volt. Az egy­ség hangoztatása nem várathatott to­vább magára, hiszen attól függ, megkap­ják-e az amerikai kongresszus által meg­szavazott 100 millió dolláros segélyt. A titkos átutalások hírére azonban a gyülekezet felbomlott s résztvevőinek azóta csak különböző magyarázkodá­sokra futja. Ez már a harmadik olyan ese­mény a szenátus segélyszavazása óta, amely méltán keseríti Alfonso Robelot, a kontrák egyik vezetőjét. „Igaz ügyünk egyre kedvezőtlenebb megvilágításba kerül” - ismerte el a minap. Az első árny akkor borult az „igaz ügy­re" amikor október 5-én lelőttek egy amerikai fegyvereket szállító repülőgé­pet Nicaragua felett és fogságba került a személyzet egyik tagja, Eugene Hasen- fus. Vallomásának tartalma nem volt új-v donság - köztudott, hogy az amerikai kormány évek óta fegyvereket juttat a ni­caraguai ellenforradalmároknak. A kongresszusi szavazás előtt tehát a kont­rák törvényellenesen jutottak az amerikai fegyverekhez. A dolog azonban most cá­folhatatlan, hivatalos formában nyert bi­zonyítást, és még az előtt, hogy a 100 mil­lió dolláros segélycsomag Reagan alá­írásával törvényerőre emelkedett volna. Kedvezőtlen volt a kontrák számára az is, hogy a novemberi amerikai választá­sokon a republikánusok elvesztették hatéves túlsúlyukat a szenátusában és ezzel a „kontra-program” jövője is meg­ingott. Az eddigi legnagyobb csapást azonban kétségtelenül az amerikai-iráni fegyverüzletből származó pénz és a fegyverek ügye jelenti. Az ellenforradal­márok azóta szüntelenül nyilatkozni kényszerülő vezetői egyre tagadják, hogy tudomásuk lenne a titkos, tör­vényellenes pézről. Robelo, aki leplezet­len haraggal fogadja a sajtó képviselőit, azt állítja, a botrány kirobbanásakor érte­sült először minderről. Egyes küldöttek San Jóséban úgy vélték, hogy a fegyver- üzletről csakis az éppen távol lévő Adolfo 5 Lelőttek Nicaragua felett egy amerikai repülőgépet, amely a kontráknak szállított fegyvereket. Egy szandinista katonalány a fogadába vezeti a lelőtt gép egyetlen életben maradt tagját, Eugene Hasenfus amerikai katonai tanácsadót, akit azóta Managuában egy bíróság 30 évi börtönre ítélt. (A Népújság archívu­mából) Oliver North alezredes, az amerikai nemzetbiztonsági tanács leváltott igazgató-helyettese, aki az iráni fegyverszállítási botrány egyik fő szervezője volt, megtagadta a vallo­mást a vizsgálóbizottság előtt (Telefotó) Reagan elnök magyarázkodik a speciális vizsgálóbizottság előtt az USA „iráni kapcsolatairól” és más rejtélyes ügyekről (Telefotó) PANORÁMA BUDAPEST - Kedden hazaérkezett Nicosiából az MSZMP küldöttsége, amely részt vett a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) XVI. kongresszu­sán és a párt megalakulásának 60. évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepsé­gen. A delegációt Korom Mihály, a Köz­ponti Bizottság tagja, az Alkotmányjogi Tanács elnöke vezette. HAVANNA - A Kubai KP III. - február­ban tartott - kongresszusának elhalasz­tott rendkívüli ülése kedden Havannában két gazdasági kérdéssel foglalkozó hatá­rozatot fogadott el. A kongresszuson ma­gyar idő szerint a szerda hajnali órákban mondja el a záróbeszédet Fidel Castro államfő. Kedden a forradalmi fegyveres erők napja alkalmából dísszemlét tartot­tak Havannában, amelyen Raul Castro, a KKP KB másodtitkára mondott beszédet. Megemlékezett arról, hogy a Granma yachtról 30 évvel ezelőtt, 1956. decem­ber 2-án szálltak partra Fidel Castro ve­zetésével Oriente tartományban a felsza­badító harcot elindító maroknyi ellenálló­csoport tagjai. OUAGADOUGOU - Szikra László, a Magyar Népköztársaság Burkina Köztár­saságba akkredikált nagykövete átadta megbízólevelét Thomas Sankara száza­dosnak, Burkina Köztársaság államfőjé­nek. TIRANA - Kambodzsai parlámenti küldöttség érkezett Albániába Chea Sím­nek, a nemzetgyűlés elnökének vezeté­sével - jelentette az ATA albán hírügy­nökség. A kambodzsai vendégek tiszte­letére adott hétfői fogadáson mind Chea Sim, mind pedig Pali Miska, az Albán Né­pi Gyűlés elnöke síkraszállt a két ország baráti kapcsolatainak további erősíté­séért. ATHÉN - A görög területen lévő ame­rikai katonai támaszpontok felszámolá­sáért küzdő erők - szakszervezeti, ifjúsá­gi és női szervezetek képviselői - orszá­gos értekezletet tartottak Athénban. A résztvevők határozatban követelték a bá­zisok haladéktalan felszámolását. BRÜSSZEL - Brüsszelben és Bel­gium több vidéki városában a postások kedden sztrájkba léptek, így tiltakozva a munkarend átszervezése ellen. Az át­szervezés célja az, hogy az alkalmazot­tak egy részét elbocsáthassák. DAR ES SALAAM - A tanzániai ve­zetés azonnali hatállyal megtiltotta az elefántcsont-magánkereskedelmet; a jö­vőben csakis az állam adhatja el ezt az értékes portékát. A kormány felszólította a magánkereskedőket, szolgáltassák be a raktáraikban lévő készleteket. Az intéz­kedést az orvvadászat ellen hozták meg a hatóságok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom