Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
1986. november 22. rtÉPÜJSÀG 3 Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli : a Minisztertanács pénteki ülésén megvitatta az 1987. évi népgazdasági tervjavaslatot és a végrehajtással összefüggő kormányzati tennivalókat, egyidejűleg megtárgyalta a hitelpolitikai irányelveket. A kormány jóváhagyta az 1987. évi állami költségvetésről szóló törvény tervezetét és úgy határozott, hogy azt az Országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács tájékoztatót hallgatott meg a nemzeti parkok létesítésének és fenntartásának tapasztalatairól, és módosított egyes természetvédelemről szóló rendelkezéseket. Dokumentumfilm Kun Béláról Kun Béla életéröl szóló dokumetumfil- met mutattak be péntek este díszelőadáson a Budapesti Kossuth Filmszínházban. A bemutatón megjelent Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Huszár István, a Párttörténeti Intézet igazgatója, Borisz Sztu- kalin, a Szovjetunió budapesti és Rajnai Sándor, Magyaroszág moszkvai nagykövete. A vetítést megelőzően Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetője a Központi Bizottság nevében köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezután levetítették a Kun Béla életpályáját archív felvételekkel, visszaemlékezésekkel felidéző filmet, Arkagyij Zenya- kin és Vitéz Gábor közös alkotását. KISZ KB ülése Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága pénteken a szövetség székházában. A testületet Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára tájékoztatta az MSZMP KB> november 19-20-i üléséről, s az ott elfogadott határozatról. A KISZ KB ülésén részt vett és felszólalt Ballai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője. A tájékoztatót követően a KISZ Központi Bizottsága kinyilvánította, hogy cselekvőén támogatja a pártnak a gazdasági munka megjavításával kapcsolatos elhatározásait. A KISZ szervezeteinek is elsőrendű feladata, hogy a jobb gazdasági munkát elősegítsék. A KISZ feladatait a párthatározat végrehajtásában a KISZ KB a közeljövőben részletesen is kidolgozza - döntötték el a pénteki ülésen. Ezután a KISZ KB mellett működő hat rétegtanács és két bizottság feladat- és hatáskörére tett javaslatot vitatta meg a testület. Az elfogadott határozat szerint nő e tanácsok szerepe a döntések előkészítésében, a feladatok végrehajtásában, megszervezésében és ellenőrzésében. Bővül azoknak a kérdéseknek a köre is, melyekben saját hatáskörben hozhatnak döntést. PAN#RÁMA BUDAPEST - Thomas Lantos, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának képviselője, a képviselőház külügyi bizottságának tagja, november 20- án és 21 -én látogatást tett Magyarországon. A demokrata párti politikust fogadta Sarlós István, az Országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Várkonyi Péter külügyminiszter. Herkner Ottó és Kim Ha Dzong külkereskedelmi miniszterhelyettesek pénteken Budapesten aláírták a Magyar Nép- köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1987. évre szóló árucsere-forgalmi és fizetési jegyzőkönyvét. Magyarország orvosi berendezéseket, különféle műszereket, autóbuszokat, gyógyszereket szállít, s a Koreai NDK-ból szerszámgépeket, különféle színesfémeket és fogyasztási cikkeket vásárol. Kapolyi László, ipari miniszter meghívására Li Tie-Jing, elektronikai ipari miniszter vezetésével pénteken kínai elektronikai ipari delegáció érkezett hazánkba. A küldöttség magyar partnereikkel megvitatja a kapcsolatok bővítésének lehetőségét. Hosszú lejáratú keretmegállapodást írt alá pénteken Budapesten Tóth László Pál, a MOGÜRT vezérigazgatója és Horst Münzner, a Volkswagen AG elnökhelyettese. Magyar szállítások ellenében a jövő év végéig 500-1000 Volkswagen személygépkocsi érkezik Magyarországra. MOSZKVA - Ideiglenes magyar konzuli képviselet nyílt pénteken a Szovjetunióban, a nyugat-kazahsztáni gurjevi terület egyik járása székhelyén, Kulszári- ban. Létrehozását az tette szükségessé, hogy Magyar-szovjet államközi szerződés alapján magyar dolgozók kőolaj- és földgáztisztító üzemet építenek a Kulszá- ritól 120 kilométerre lévő Tengizben. BUKAREST - Pénteken befejeződtek a román-jugoszláv államfői tárgyalások. A zárómegbeszélés után több okmányt írnak alá. Sinan Hasani, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnöke kétnapos hivatalos, baráti látogatása befejeztével a kora esti órákban utazott el Bukarestből. DAR ES SALAAM - A Dél-afrikai Köztársaság mind agresszívabb politikája súlyosan fenyegeti a térség biztonságát - mutattak rá a frontállamok nemzet- védelmi és biztonsági miniszterei Dar es Salaam-i tanácskozásukon. A kiadott közlemény szerint a hat állam - Angola, Botswana, Mozambik, Tanzánia, Zambia és Zimbabwe -, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak képviselői Angolának és Mozambiknak nagyobb gyakorlati segítséget helyeztek kilátásba. VALLETTA - Giulio Andreotti, olasz külügyminiszter csütörtökön este Málta fővárosában mintegy negyven percig tárgyalt líbiai kollégájával, Kamel Haszan el-Manszurral. Andreotti ezúttal Bettino Craxi olasz miniszterelnök kíséretében érkezett Vallettába, ahol a máltai miniszterelnökkel megállapodást írt alá. Olaszország mintegy 130 millió dolláros pénzügyi, gazdasági és műszaki segítséget nyújt déli szomszédjának. MANILA - A Fülöp-szigeteken a hadsereg vezérkari főnöke a kormányban személycseréket ajánlott, de azt tagadta, hogy Corazón Aquino elnökasszonytól követelte volna a baloldali beállítottságú kabinettagok eltávolítását. PÁRIZS - Szíria elégedett Francia- ország közel-keleti politikájával, s ezentúl is erőfeszítéseket tesz a Libanonban elrabolt francia túszok kiszabadításáért - jelentette ki Abdel Halim Haddam, szíriai alelnök. Haddam iamételten leszögezte, hogy Szíriának nincs köze terrorista cselekményekhez, s nem is támogatja azokat. Szerinte az Egyesült Államok által elindított Szíria-ellenes kampány arra irányul, hogy aláássa Damaszkusz nemzetközi tekintélyét, mert ez gátolja Izrael terjeszkedő politikáját és Washington közel-keleti terveinek megvalósítását. HÉTRŐL | HÉTRE HÍRRŐL | HÍRRE Ismét magunk mögött hagytunk egy hetet, ezúttal a 47.-et, kereken 168 órával lettünk idősebbek. Gyakoribbá vált a borult égbolt, a köd, és melegebb ruhákat húzunk magunkra. Az elmúlt napok viszonylag csendesen teltek el, nem voltunk tanúi szenzációs eseményeknek, hacsak a magyar csapat FIFA-labdarúgótor- nán elért első helyezését nem számítjuk... A munka és jutalma A jól elvégzett munka elismerést érdemel. Erkölcsi ésanya- gi téren egyaránt, hiszen - a köznapi bölcsesség szerint - mindannyian a piacról élünk. Ismerünk ügyeskedőket, akik gyorsan akarnak sok pénzt keresni, miközben ténykedésük mögött vajmi kevés erőfeszítés rejlik, vagy annak aligha van haszna, és ismerünk megszállottakat, akik egész életüket hivatásuknak rendelik alá - általában nem másért, mint magáért a munkáért. Ez utóbbi típust tartjuk szimpatikusnak, bár azt is tudjuk, többnyire nem ők alkotják a kirívóan magas élet- színvonalon élő réteget. Ez a „dicsőség” azonban valószínűleg nem is hiányzik nekik. Megyénkben nemrég többen kaptak kitüntetést olyan emberek, akik azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy huzamosabb időn keresztül azt tették, amit tenniük kellett illetve az átlagosnál kiemelkedően többet tettek - a köz, azaz mindannyiunk érdekében. Kérdezhetnénk, ilyen egyszerű az egész? A válasz magától értetődő: ilyen egyszerű és mégis nehéz. Ezen a héten is bemutattunk a kitüntetettek közül néhányat - annak reményében, hogy példájuk bátorítást és bíztatást ad mások számára. Katonadolog A kisgyermekek sokszor játszanak katonásdit, aztán idővel felnőnek, s egyszer csak kézhez kapják a behívó parancsot, ami sokakat - bár várható volt, mégis - meglepetés erejével ér. A hirtelen változás oka lehet az ismeretlentől való félelem, no meg az a rengeteg tévhit, ami szívósan öröklődik nemzedékről nemzedékre. Tény, hogy a haza védelmének szolgálatában eltöltött idő nem könnyű, előfordulnak nehéz, olykor kiélezett helyzetek, de ezekkel minden valamennyire kiegyensúlyozott egyén meg tud birkózni. Elolvasva a Szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskoláról szóló beszámolót, az ott tanulók helyzete - ahogy azt egy Tol- na megyei hallgató is megerősítette - majdnemhogy irigylésre méltó. Uszoda és kondicióterem, korszerű technikai berendezés, művelődési központ (!) várja a tanulmányaikat itt folytatni szándékozókat. Magas ösztöndíj, ingyenes utazás, továbbtanulási lehetőségek - de nem is folytatom, nehogy gyanússá váljon ez a sok dicséret. Persze mindezért valamit adni is kell - nem árt jól tanulni, és állítólag már kora reggel, hat órakor fel kell kelni naponta... Nem törvényszerű a magány Egy idő után - hacsak nem remete az illető - mindenki megunja az egyedüllétet, a magányt, hiszen az ember - mint köztudott - társas lény. Végül is erről győzött meg a társtala- nok baráti körét bemutató írás. Viszont azonmód kétségek is felmerültek bennem ezzel kapcsolatban. Eredménynek könyvelhető-e el, vagy inkább a gondjainkat szaporítja eggyel az a tény, hogy Szekszárdon, a magányoTolna megyei pedagógusok a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán Édesség minden mennyiségben - nem árt vigyázni sok klubjának taglétszáma folyamatosan növekszik? Örüljünk annak, hogy az összejöveteleken új kapcsolatok kialakítása, esetleg a társra tálálás válik lehetővé, vagy inkább' azon bánkódjunk, hogy egyre többen magányosodnak el? A legnehezebb helyzetben kétségkívül az idős, egyedülálló nyugdíjasok vannak, akik jórészt magukra hagyatkozva küzdenek a társadalmi elszigeteltség és a leépülés ellen. Az öregek napközi otthona, ha azokat meg nem is oldhatja, sokat segíthet gondjaikon. Nemcsak a mindennapi étellel, itallal való ellátás a fontos - néhány jó szó mindennél többet ér. Tegnapi lapszámunkban rövid hír tudatta, öregek napi ünnepséget tartottak Udvariban. Ennél a településnél tehát nyitott kapukat döngetünk? Az uszodától a jégpályáig A meleg napok már rég elmúltak, egyelőre nem kell tartanunk attól, hogy a folyók, tavak újabb áldozatokat szednek a fürdőzők közül. A vízisportok kedvelői a megyénkben található (kevés számú) fedett uszodában hódolhatnak az úszkálás örömeinek, feltéve persze ha a birtokában vannak ennek a képességnek. Sajnos, a fiatal generáció nagy része még nem rendelkezik ezzel a tudással, remélhetőleg az épülő tanuszodák - mint például az általunk bemutatott bonyhádi - számos kisgyereknek nyújtanak majd lehetőséget ennek elsajátítására. Addig is, amíg ez megtörténik, sem muszáj abbahagyni a testmozgást. Nemsokára beköszönt a tél, s a hideg egyik hasznos'ellenszere a futás, amit stílszerűen korcsolyával is meg lehet oldani. Mostanában azonban telente mintha eltűntek volna környezetünkből a jégpályák. Pedig a lakótelepeken élő gyerekek bizonyára örömmel csúszkálnának a vízzel felöntött betonpályákon, esetleg néhány, zenét sugárzó hangszórót is el lehetne helyezni a közelben... Mindenesetre a korcsolyapályához nem kell nagy befektetés, mindössze néhány köbméter víz - és elhatározás. Az édes - vészes Nem tudom, észrevették-e az olvasók, hogy ez a hét - többek között a cukrász- és szakácsművészet jegyében telt el. Büszkén vehettük tudomásul, hogy a bonyhádi Máté Tiborné szakácsnő a fogyasztási szövetkezet X. kongresszusán elnyerte a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetségének különdiját, elismerően nyugtázhattuk, hogy Nagydorogon cukrásztermék-bemutatót rendeztek. A Debrecenben elkészített, puszedlipikkelyes óriástortakígyó hírét azonban gondolom már többen vegyes érzelmekkel fogadták. Talán ez az a pont, ahol jó lesz vigyázni ezzel a sok édességgel... Egyes szakértők szerint a cukor az emberiség nagy tévedése, és étrendünkből örökre száműzni kellene. Tény, hogy a kelleténél jóval többet fogyasztunk az édességekből, bár erről nyilvánvalóan nem a Tolna megyei cukrászok tehetnek. Vagy lehetséges, hogy egész egyszerűen nem tudunk ellenállni valóban kiváló készítményeiknek? SZERI ÁRPÁD Szabó Endre látogatása Szekszárdon Pénteken Szekszárdra látogatott Szabó Endre, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Itt Bartos László megyei titkár fogadta, majd a megyei pártbizottságon Váradi László, a megyei pártbizottság titkárának vendége volt a magas rangú szak- szervezeti tisztségviselő. A rövid tájékozódás után Császár József, a megyei tanács elnöke is találkozott Szabó Endrével. A déli órákban Horváth József, a Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsának vezető titkára látta vendégül a szakszervezeti székházban a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkárát. Délután, a szakszervezeti székházban, a főtitkár aktívaértekezleten vett részt. Előadást tartott és a feltett kérdésekre válaszolt. Megemlítjük, hogy előzetesen is már harminc kérdés érkezett Szabó Endréhez. Az SZMT tanácstermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, ez is az információigényre utal. A főtitkár tájékoztatást adott a Közalkalmazottak Szakszervezete 10. kongresszusa határozataiból adódó tennivalókról, majd válaszolt a hozzá eljuttatott és a helyszínen feltett kérdésekre. ______Szabó Endre válaszol a kérdésekre