Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-22 / 275. szám

I 4 Képújság 1986. november 22. Vízzel is lehet jól főzni... Csúcsforgalom a csarnokban Például a sóba-vízbe főzött krumplileves, olyan mint a halászlé - a hamis ha­lászlé. A gépek javítása is amolyan sóba-vízbe főzött valami, szegény ember víz­zel főz. A találékony pedig maga készít alkatrészt és gondosan ügyel arra, hogy az a gép, amelynek el kell „tartani” egy munkacsapatot, mindig üzemképes le­gyen. Az is természetes, ha a gép nem megy, akkor a dolgozó nem keres, a válla­latnak pedig nem lesz nyeresége. A MÁV dombóvári építési főnökségén megkezdődött a téli gépjavítás - ám az igazgató Geresdi István kiigazít: „Folytat­juk a megelőző karbantartást, ez pedig tervszerűséget jelent, ezért hívják tmk- nak.” A főnökség gépparkja nem fiatal. Van tizenöt éves tolólapos traktor, tízéves mozdony, tízéves bakdaru. S ezeket javí­tani nemcsak költséges, hanem a szak­emberektől igen sok munkát kíván. Sze­rencse a nehézségek közepette, hogy a gépeket javítók nagytöbbsége régi szak­ember. Éppen a gépjavítások bonyolultsága teszi indokolttá, hogy Hartung Vilmos fő­művezető elmondja, minden héten készí­tenek egy javítási programot. Ebben sze­repel: mennyi, milyen gépet kell megjaví­tani, van-e hozzá alkatrész, és szakem­ber. Mert a mintegy nyolcvan műhelyi munkást is programozni kell. Hiszen kül­ső, élő munkák is vannak. Pillanatnyilag tizenegy helyen, legtávolabb Dinnyés vasútállomáson. Most azonban a legfonosabb, hogy a csarnokban álló két földtoló, három alá­verő, egy M28-as és egy DGKO-típusú mozdony a februári nagy szezonkezdés­re munkaképes legyen. Mindezen mun­kagépek mellett tizennégy közúti gépjár­mű is javításra vár, sőt vizsgáztatásra, mert az autófelügyelet, ismerve a korsze: rű javítási diagnosztikai berendezést, nem különben a jól képzett szakembere­ket - hitelesnek fogadja el a kijavított gépkocsikat. Maradjunk azonban a műhelyben. Van itt látnivaló bőségesen, és az különösen, hogy nincsen cigarettázgató, lézengő ember, hanem mindenki gépen, gépben, gép alatt van. Kisgépek zörögnek, he­gesztők sziszegnek, és a kórlap, azaz okmány, amelyik igazolja, hogy a gép mennyi üzemórát dolgozott, s milyen az észlelt hiba, tanúskodik arról, hogy kö­rülbelül hány órát vesz igénybe a javítá­sa. A vasút különben is precíz gépezet, de az itteni javítóbázison a fegyelem külö­nösen jó. Éppen a főművezető, aki egy­ben a pártalapszervezet titkára is, mon­dotta, hogy az emberek szeretnek dol­gozni. Szeretnek, mert van mindig mun­ka, szerszám, gép, amelyet javítani kell és jó az irányítás. Élvárják a munkások, hogy teljesítményüket ne rontsa holmi gázpalackhiány, vagy hibás alkatrész helyett legyen meg az új. S végső soron maguk is meg tudnak minden alkatrészt csinálni. Annak ellenére, hogy van itt magyar, osztrák, lengyel, NDK-beli és szovjet gép, de még francia gyártmányú is. Aki kicsit jártas a gépjavításban az el tudja gondolni, hogy ilyen gépállomány mennyi gondot ad. Nem is szóltunk még a kézi gépekről, amelyek sínt fűrészel­nek, sínt fúrnak, csavaroznak stb. Pél­dául most megérett selejtezésre néhány kézi munkát könnyítő gép, ezeket még az idén az NDK-ból vásároltakkal pótolják. S a krampács kiment a divatból. Helyette itt van a Szovjetunióban igen jól bevált, s már hazánkban is sikerrel használt PLATOV vágányfektető. Három áll e típusból a csarnokban, dolgozni csak majd a nyáron tudnak ezekkel. Ad­dig előkészítik a vágánymezőket. De a gépeken minden javítást, - kivétel a főja­vítás - elvégeznek. Bár az igazsághoz tartozik, hogy hasonló gépek dolgoznak a BAM szigorú időjárási körülményei kö­zepette, ezek itt is használhatók. Nálunk meg jól képzett vezetők vigyáznak a gép­re. Egy példa erre. Amennyiben a gépkezelő naplójából, és az üzemi nyilvántartásból kiderül, hogy lejárt az engedélyezett üzemóra, akkor a kezelő mossa le, takarítja meg a gépet, állítja be a csarnokba és részt vesz a javításban. Majd ha készen vannak, ak­kor következik a hatósági vizsgával fel­érő ellenőrzés, a gépet a kezelője veszi át Aztán újból kezdődik a naplózás a munkahelyen, a központban... És halad a vasút is a korral: két kis számítógép, és egy nagyobb teljesítményű szolgálja a javító és egyben termelő munka progra­mozását, elszámolását, nyilvántartását az anyagnak, a kapcsolatnak, a partne­rek munkakészségének. A PROPER-16- os számítógép kapcsolatban van a pécsi központtal és más rendszerekkel. Ebből következik, hogy nagy segítői a vezetői döntésekben - a sokáig meg nem szün­tethető szubjektív értékelések ellenére, hiszen ezek élő-eleven adatokat tartal­maznak, mert azok adják, akik észreve­szik, hogy a négy síncsavart egyszerre behajtó NDK gép mikor „nyekken”, vagy a fűrészgép meghajtó fogaskereke miért kopik gyprsan - a rossz fűrészlaptól, a... Szóval a számítógépet emberek progra­mozzák be, saját munkájuk könnyítését várva ettől. Az építési főnökség nyolcvan dolgozó­ja a szereldékben most nagyon elfoglalt. De azok a szakemberek sincsenek mun­ka hiányában, akik Örtilos, Murakeresz- túr, Cece, Csoma-Szabadi és más to­vábbi tíz élő munkahelyen dolgoznak... Igaz az is, kell az igyekezet. Az építési főnökségen idén több mint 360 millió fo­rintot érő munkát végeznek el - az éves tervet határidő előtt akarják befejezni. Ez többek között kifejezhető így is: 31 kilo­méter hosszúságban vágányt építenek, elvégeznek csaknem kétszázezer köb­méter föld- és körülbelül ennek fele nagyságú kőzúzalék-mozgatást, és be­építenek 21 vasúti műtárgyat... Amíg így sorolgatjuk-számba vesszük az igazgatóval a munkát, megérkezik a főmúveeztő és mint hivatott személy erre - sokszor beszélnek a taggyűléseken, pártcsoportokon, a munkások szakértel­méről, lelkiismeretességéről, feltétlen lel­künkre köti, hogy a sok jó dolgozó közül is dicsérjünk meg néhányat. írjuk le a ne­vüket cikkünkben. íme: Horváth Ferenc, Fajcsi Ferenc, Szili Tamás, Focki József, Czeller István, Varga Ferenc - az építés­nek több mint háromszázötven dolgozója van! Vízzel is lehet jól főzni - nehéz körül­mények között is lehet jól javítani a gépe­ket PÁLKOVÁCS JENŐ Szekszárd története A megyeszékhely 1919-1944 A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG kialakításának híre 1919. március 21- én a késői órákban érkezett Szekszárd- ra. A budapesti 21 -i események kedvező helyzetet teremtettek a megyei kormány­zó tanács határozatának végrehajtásá­hoz. 22-én a bankzárlatot végrehajtották a szekszárdi Takarékpénztárban és a Tolna megyei Takarék- és Hitelbanknál. Ocskó László és Bóvári János lett az el­lenőr. Március 23-án az eddigi ötös di­rektóriumot hármas direktóriummá szer­vezte át a megyei kormányzó tanács. Ezen a napon változás következett be a város vezetésében is - a városgazdát menesztették, a munkásság megbízottja vette át a tisztséget. Egy nappal később statáriumot hirdettek ki a városban. Változás volt az áprilisi munkás-, pa­raszt- és katonatanács-választást köve­tően is, s ekkor módosították a hivatal szervezeti felépítését is. Az osztályveze­tők, valamint az elnökhelyettes a szak- szervezeti mozgalomban ismert szemé­lyek lettek. A város hozzáállása a feladatok meg­oldásához nem volt problémamentes. Amíg a megye Aranyos György és Soós Sándor vezetésével a rendeletek radi­kális, halogatás nélküli végrehajtását kí­vánta és szorgalmazta, addig a város ve­zetői a „megfontoltak" csoportjából ke­rültek ki. A kívántnál lényegesen lassúbb volt a szocializálás végrehajtása - nincs is adat arra, hogy a 100 holdnál nagyobb földbirtokokat szocializálták-e -, s a la­kásrendeletet is a gazdagok felajánlása révén kívánták végrehajtani. Felhívták a nagy lakással rendelkezőket, hogy adja­nak át szobát a szurdiklakóknak és más, arra rászorulóknak. Ilyen felajánlás - ter­mészetesen - nem történt. Erőszakot kellett alkalmazni, a megye utasítására. Rossz volt a városi ügyintézés is. S mert a megye nem látta biztosítottnak a rende­letek végrehajtását, javasolta a felsőbb szerveknek, függesszék fel a város auto­nómiáját. S mielőtt ezt a javaslatot bárhol is megerősítették volna, a megye azonnal foganatosította. Ettől kezdve alig-alig ta­lálkozunk a város vezetőivel a politika színterén. A megye meghatározó szere­pet töltött be. Minden, a város életével összefüggő fontos kérdésben a megye intézkedett. Elég hivatkozni például az április végi túszszedésre. A város ezzel nem is értett egyet, s magyarázatot kért a megyétől. A magyarázatot ugyan elfo­gadták, de az akcióval változatlanul nem értettek egyet. (A túszszedésre azért ke­rült sor, mert félő volt, hogy a szerb sere­gek a demarkációs vonalat átlépve elfog­lalják a várost, és a haladó erők ellen ter­rort alkalmaznak. A túszszedés a proletá­rok érdekeit védte.) Május elsejének a megünneplése is jobbára a megye rendezésében történt, annak minden politikai jellegű megnyil­vánulása a megyei direktórium akaratát tükrözte. A város védelmének szervezé­se is 1919. június közepén a megyei tisztviselők kezében összpontosult. S mi­kor leverték az ellenforradalmi kísérletet, az ellenforradalmárokkal szimpatizáló városi burzsoáziára Krammer Sándor és a megyei vezetés vetette ki a hadisarcot. A város vezetése csak kisebb ügyek­kel foglalkozott. Amikor megdöntötték a Magyar Ta­nácsköztársaságot, Szekszárd kispol­gársága összefogva a dzsentrivel, a klé­russal, elfogta a város és a megyei direk­tórium több tagját és a szekszárdi fog­házba zárta. Közülük többeket az ide ér­kező különítményesek augusztus 10-én, másik csoportjukat pedig 17-én kivégez­ték. A gyilkosságokat Prónay különítmé­nyesei követték el. Akcióikat a város dol­gozói elítélték és tiltakozott ellenük a fog­ház személyzete és maga Pesthy Pál is. A városi ügyek intézését az intéző bi­zottságtól augusztus 8-án vette át Vendl István jogügyi tanácsnok. - S ezzel lezá­rult a város történetének egy szakasza. KISEBB POLITIKAI CSETEPATÉ volt a restauráció időszakában a különböző érdekeltségű polgári erők között, de ezt követően jobbára csak a sajtó hasábjain zajlott - olykor a becsületsértés határát súroló - „csata”. Ezeket nem egyszer sajtóper zárta le, s hol az egyiket, hol a másikat marasztalták el a bíróságok. Ezzel egy időben zajlottak a politikai perek, közöttük a Kövendy-per, amely mind a mai napig megyénk és városunk legnagyobb politikai pere volt. Néhány hónapi fogháztól életfogytiglani börtönig szabott ki ítéleteket a szekszárdi törvény­szék a tanácsköztársasági tevékenysé­gért. Az első perre 1919. szeptemberé­ben került sor, az utolsó a harmincas évek közepén lett volna, de a vádlott a börtönben felakasztotta magát. A munkásmozgalomnak alig volt lehe­tősége a kibontakozásra. Bartal Aurél főispán-kormánybiztos még 1919. szep­temberében betiltott minden mun­kásszervezetet. A szakszervezetek sem működtek. Vagyonukat - rendszerint ki­sebb könyvtár, néhány szék és asztal volt az összes tulajdonuk - elkobozták, zárol­ták. (Jellemző, hogy például a szekszárdi nyomdászok hosszú éveken küzdöttek könyvtáruk visszaadásáért, s erre csak akkor került sor, amikor a könyveket őrző szekrény szétesett.” A politikai életnek számottevő esemé­nye zajlott Te szekszárd falai között a har­mincas évek elején. A KMP területi jelleg­gel létrehozta illegális sejtjét, amelynek titkára Wlach Imre lett. (Wlach Imre nevét sokan Flach Imrének ismerik.) A szervez­kedés ismert tagjai voltak a Szakály-test- vérek, valamint Prantner József. Nem sokan tudtak 1944 nyarán és őszén a szekszárdi antifasiszta szervez­kedésről. Az ellenállási csoportnak há­borúellenes agitációja, az üldözötteknek nyújtott segítség és bizonyos felderítés volt a legjelentősebb tevékenysége. A csoport tagjai közül többen a felszaba­dulást követő napokban vezető szerep­hez jutottak a város életében, s ők voltak a Magyar Kommunista Párt szekszárdi szervezetének alapító tagjai 1944. de­cember első napjaiban. A város életében a két világháború kö­zött áldás és átok volt egyidejűleg a sző­lő. Ez tette gazdaggá a várost, s ez aka­dályozta meg, hogy számottevő ipara le­gyen. A megyeszékhely létszáma meg­egyezett egykor Kaposváréval - ott meg­történt az iparosodás, felfutott a város, Tolna megye székhelye nem engedett te­ret a korszerű gazdaságnak - s lemaradt. A tőkeszegénység volt a jellemző. Az ipar fejlődést hozhatott volna, megváltoztat­hatta volna a struktúrát. Ez azonban nem következett be. 1919-1944 között olyan ipari jellegű beruházás, amely számotte­vően és tartósan növelte volna a munka­helyek számát - nem volt. Talán az egyet­len a vágóhíd volt, amely export lebonyo­lítására is alkalmas lett. Munkahely bőví­tését tette lehetővé az új kórház építése, valamint a laktanya megépítése. Ez utób­binál az építkezés befejeztével a munka- lehetőség megszűnt. Nem tagadható, a városban a fentie­ken túl is volt építkezés. Több nagy épü­lettel gazdagodott a város. Megépült a pénzügyi palota, az Állami Építészeti Hi­vatal, új templom került a város térképé­re, több iskolát is avattak (mezőgazdasá­gi szakiskola, csatári elemi iskola), meg­épült az iparosszékház, amely színház- termével még a felszabadulás után is év­tizedekig szolgálta a város kulturális éle­tét. Elkészült az OTI székháza is. Volt csa- ládiház-építés is. Szekszárd a húszas évek végén vezetékes vízhez jutott... SZEKSZÁRD A SZÁZAD ELEJÉTŐL rendezett tanácsú város volt - de utcáin, terein gyakran tengelyig süllyedtek a sárba a kocsik. Alig volt kövezett útja a városnak. A húszas évek végén és a har­mincas években számottevő változás kö­vetkezett be. Igaz, az akciókat állandó gáncsoskodások, támadások közepette hajtották végre. Nemcsak a sajtóban, ha­nem a városháza falain belül is össze­csaptak a kedélyek. Sikkasztás, hűtlen kezelés, gondatlanság, egyéni érdek ér­vényesítése a közösséggel szemben - s ki tudná felsorolni a támadások jogcímét. A város életében többször is gondot okozott a Séd. Medrében óriási mennyi­ségű vizet szállított a Sárköz felé egy-egy zápor idején, s vastag iszapréteggel borí­totta be a város alcsonyabban fekvő ré­szeit. A víz elöntötte a lakásokat, a pincé­ket. Nem vitatható, számottevő erőfeszí­tés történt a Séd megzabolázására, de a véglegesnek tűnő megoldásra még várni kellett, sok évtizedet. A város társadalmi életéhez hozzátar­tozott a jótékonysági akció. Minden év­ben, karácsony tájékán, adakozásból összegyűlt pénzből cipőt, ruhát ajándé­koztak több rászorult gyermeknek. Élel­miszert is gyűjtöttek. Ezt is szétosztották a szegény családok között. Rendszerint januárban és februárban - a legnagyobb télben - működtette a város a népkony­hát. Az üzémeléshez szükséges anyagia­kat ugyancsak adakozásból biztosítot­ták. Egy-egy szezonban több ezer adag egytálételt adtak a nyomorgóknak. A gazdasági válság idején még tisztviselők is voltak az élelmezettek között. A VÁROS 1919-1944 KÖZÖTT maradt az ország egyik legkisebb városának. Változatlanul hiányoztak a gyárkémé­nyek. Levegője tiszta, szőlő- és borter­mése híres volt, noha számtalanszor akadt értékesítési gond. Ilyenkor a képvi­selők választói gyűléseken tettek ígéretet a boradó csökkentésére - s minden ma­radt a régiben... 1944. november 30-án a szovjet csa­patok felszabadították a várost. Politikai életében döntő változás kezdődött, de fejlődésére még sokat kellett várni... K.B. J. Az aláverő gépet Banai Ferenc és Horváth Lajos javítja Ginzer Jáns forgácsoló minden „pótalkatrészt” elké­szít, ha újat nem tudnak beszerezni A villamos felsővezeték szerelő kocsin Varga József és Knoll Imre dolgozik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom