Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

1986. szeptember 6. TOLHASS “NÉPÚJSÁG 11 Közgyűjtemény a Vastuskós házban Patkó Imre hagyatéka Győrben Rendkívül értékes közgyűjteménnyel gyarapodott Győr. Az ősi városnegyed­ben, a szépen felújított Vastuskós ház­ban közelmúltban megnyitották és átad­ták rendeltetésének Patkó Imre hagyaté­kát, amely a jövőben állandó kiállításon látható. Az 1983-ban elhunyt.újságíró vá­sárlásai és művészbarátainak ajándékai teremtették meg a gyűjtemény alapját. Hosszú időt töltött külszolgálatban, így lehetővé vált, hogy távoli tájak lakóinak kultúráját tanulmányozza. Tudatosan tar­tós értékek gyűjtésére törekedett a gyo­mai sokgyermekes család fiaként törté­nész, művészettörténész diplomát szer­zett publicista. Kettős cél vezette: meg­őrizni a magyar művészet értékeit itthon, és támogatni a kezdő művészeket, vala­mint idegenből hazahozni a nemzet kin­cseit gazdagító néprajzi, képző- és ipar- művészeti alkotásokat. Patkó Imre vég­akarata az volt, hogy magángyűjteménye halála után a közösséget szolgálja, és ál­landó kiállításon láthassák az érdeklő­dők. Örökösei a győri Xantus János Mú­zeumot választották a gyűjtemény gaz­dájául. A Művelődési Minisztérium, a me­gyei és a városi tanács támogatásával Győrbe költöztetett anyag tartalmaz mo­dern magyar és nyugat-európai képző- művészeti alkotásokat. E tárgykörben 789 műalkotása közt 518 grafika, 171 festmény. Az úgynevezett európai anyag Kínai bronzedény a XVIII. századból 180 hazai, 56 nyugati és 26 külföldön élő magyar művész alkotása. Megtalálhatók a kiállításon az 1920-as években kelet­kezett modern magyar és szocialista irányzatú művek, zömük azonban a 60- as, hetvenes évek gazdag terméséből való. Nem kisebb nevekkel találkozha­tunk múzeumi sétánk során, mint Pablo Picasso, Jean Cocteau, Marc Chagall, Vidor Vasarely, Nicolaus Schöffer, Pátkai Ervin, Székely Vera, Székely Péter. A ho­niak közül érdemes a szóra Anna Margit, Ámos Imre, Derkovits Gyula, Dési Huber István neve. Ne feledjük Kondor Bélát sem, akinek Darázskirálya Győrött lelt otthonra, mintegy jelzéseként annak, hogy az örökhagyó jószemü és értő gyűj­tőnek bizonyult. A gyűjtemény másik nagy egysége a Távol-Keleten, Kínában, Tibetben és Vietnamban szerzett képző- és iparművészeti alkotások serege. A legnagyobb érték köztük a kínai festé­szet számos darabja. Hetvenhét képző- művészeti és negyvenkilenc iparművé­szeti alkotás sorakozik ebben az egység­ben. Végül afrikai és óceániai néprajzi munkák zárják a sort a magángyűjtemény harmadik nagy részeként. Felvételeink ezekből mutatnak be néhányat, amelyek szakemberek Ítélete alapján kényes meny- nyiségi és minőségi igényeket egyaránt kielégítenek. A száznegyvennyolc műtárgy közt fa, agyag, fém és köszobrok, kultikus tárgyak (urnák, maszkok, pajzsok, hang­szerek) egyaránt meglelhetők. Az új, állandó kiállítás varázsát jócskán emeli a XVII. századi barokk műemlék épület, amely három szintes. Az első és a második emeletet a magyar és az euró­pai képzőművészeti alkotások foglalják el, Mravik László rendezésében. A távol­keleti, az afrikai-óceániai tárgyak kiállítá­sa a múzeum munkatársainak keze nyo­mát őrzik. E tárgyak a padlástérben kap­tak helyet. Nem azért, mert ezek a műtár­gyak nem érdemeltek jobb helyet, hanem azért, mert a XVII. századi fedélszék-épí­tészet különleges látvány az oda belépő­nek. így a tárgyak talán az átlagosnál is különlegesebb környezetben tárulhat­nak az érdeklődők szeme elé. VARGA LAJOS DÁNIEL Halotti urna (Ghana) FORMATERV ÉS SZÉPSÉG Serdülő koromban Németh József tanárommal, az író Németh László édesapjá­val bejártuk tanulmányi kirándulásainkon az ország valamennyi táját, s bennükjelen- tős termelő központjait, a salgótarjáni vaskohóktól, üveggyártól kezdve Ajkáig, He- rendig, a pécsi Zsolnai porcelángyárig. Jó három évtizeddel rá, hivatásomnál fogva újból felkerestem őket, most már tágítva a kört: bútorgyárakkal, papírgyárakkal, tex­tilgyárakkal, kerámiaüzemekkel, az Ikarusszal, Videotonnal, hogy lehetőleg hézag ne maradjon tapasztalataimban. írtam könyveket, tanulmányokat, az első ipari for­matervezői kiállítás katalógusát, s megnyithattam az első múzeumban rendezett ipari-forma kiállítást, Hódmezővásárhelyen (1967). 1963-tól tanúja és bírálója vol­tam az ipari formatervezők heti teljesítményeinek, ritka diadalának és gyakori kár- szenvedésének, saját magam gyakorlati készségéről most nem beszélve. Legalább ilyen „terepismeret" szükséges a szellemi vagy éppen kereskedelmi „menedzser” munkához.- Milyen üzemekben, gyárakban jártál? - kérdeztem egyszer az ipari formaterve­zés - elméletében és szervezési kérdéseiben járatos - illetékes tisztségviselőjétől. - Erre, sajnos nem érek rá! - felelte őszintén, kétségek nélkül. Az ipari formaterve­zés két már nem élő és két élő nesztora, Bozzay Dezső, Kovács Mihály, Dániel Jó­zsef, Karmazsin László az ipar s a technikai előképzettség felől jutottak szakmájuk megbecsült rangjához. Ez a három előbbi dolog - üzemi munkahely ismerete, elmé­leti és technikai felkészülés - az ipari formatervezés lényegére mutató egymást ki­egészítő tény és igazság. A formatervezés gyakorlatának és elméletének alapja, kiindulása nem a szép megjelenítés, a szép forma csupán következménye. Volt idő nálunk, a hatvanas években, amikor még a formatervezés művészi értékeit hangsú­lyoztuk a folytonosság és a továbblépés tudatában. Vagyis hogy a tárgyak külső megjelenítését a piaci érdek tapasztalataiból következtetve ne szorítsa háttérbe a puszta használhatóság. Ez természetesen rövid átmeneti állapotnak ígérkezett, gyári formatervezőink rangbeli, beosztási, anyagi elismerése reményében. Nem egészen így történt, s ennek sem a konstruktőrök, mérnökök érdekvédelme, sempe- dig az immár jó három évtizede főiskolán képzett ipari formatervezők külön-külön okai nem voltak. Hiszen ott, ahol a konstruktőri-mérnöki tervezőmunka összhang­ban lehetett a formaadóéval (Medicor, Videoton, Orion, Ikarusz), az eredményben is megmutatkozott. A formatervezés ott vált pusztán díszítő szereppé, ahol a közös gondolkodás, az együttes munka hiányzott. Nyilvánvaló, hogy a konstruktőri elsőbbség megmaradt, s a formatervezői hadakozás - terhelve a kivitelezés korlátáival - szélmalom-harccá fajult. Ha arra gondolunk, hogy minden idők jól megszerkesztett, felépített, a felada­tának tökéletesen megfelelő tárgya egyben a megjelenés esztétikai követelményeit is kimerítette, akkor ebből az is következik, hogy a tárgyak esztétikuma nem valami önmagában semmiképpen nem létező: szépség. Mint ahogy a szép csak fogalom, csak következmény, csak fogalmi összevonása, gyűjtőneve számos tulajdonság­nak, s a tárgyak anyagából, formájából, szerkezetéből, színéből, funkciójából, ezek összhangjából következnek. A Ganz gyár egész világon elterjedt villanymotorjait, a Thonet széket, a mi 424-es gőzmozdonyunkat, az Árpád sinautóbuszt, vagy éppen a Lingel-polcokat nem kellett valamiféle különváló szépséggel felruházni, ezek magá­tól értetődően szépek is voltak, mert anyaguk, szerkezetük, funkciójuk eleve ezt a végleges és mással nem helyettesíthető formát, megjelenést diktálta - szerkezet, forma, funkció kölcsönösségében. A törés ott következett be, amikor korunk szakosodó kényszerével a formaterve­zés különvált a tárgy konstruktőri tervezésétől, s mindkettő haladt a maga útján, egy­részt a funkcionalizmus rideg tárgyszerűsége, másrészt az öltöztetés (Styling) piaci érdekeihez alkalmazkodó szépelgés útján, a tárgyat birtokba vevő, használó ember rovására. Amikor tervező és formaadó egy volt, ez az ellentmondást szülő kettősség fel sem merült. De ott sem kérdés, ahol a jó közös munka a szakosodás ellenére is megvolt vagy megvan (kétcsuklós villamos, Minivizor tv-készülék, Fiskars ollók, a neves olasz Olivetti s a német Braun cégek termékei, stb.). Gondos műszaki felkészültség nélkül nincs formaadás, a tökéletlen vagy zavaros funkciót fedező-fedő tetszetős megjelenítés bármily esztétikai törvénynek tesz ele­get, megbosszulja magát. Köznapi példája ennek a sok későbbi toldással, kiegészí­téssel felépített, s nehezen hozzáférhető, bonyolult autó-motort fedő karosszéria. Ahogy más-más funkcióbeli törvényszerűségei vannak egy motornak, mint a porce­lán csészének, úgy közös esztétikai meghatározásuk sem lehetséges, hacsak végső általánosítás árán nem. A csupán magyar nyelven megjelent tucatnyi elméleti mun­ka eltérései, a máig is csak kísérletekben lévő esztétikai meghatározások, a minden­napi kritikai határozatlanságok jelzik, hogy van még elméletben is tennivaló. De semmilyen elmélet, semmilyen szervezet nem mondhat le arról, hogy gyáraink, üze­meink, konstruktőreink munkáit ne elsődlegesen vegye figyelembe, s ne tárgyaink gyakorlati feladatából indulva jusson el a humanitás szépségnek mondott absztrak­ciójához. . KOCZOGH ÁKOS Bél Mátyás könyve Buda visszavívásáról „A Mindenható Isten kegyelméből be­köszöntött végül a Krisztus születése utáni 1686. esztendő, mely Budára vészt, a mieinknek szerencsét hozott...” - kezdi Bél Mátyás (1684-1749) európai hírű polihisztor Notita Hungáriáé novae histo- rico geographica, magyarul Az új Ma­gyarország történeti és földrajzi ismerte­tése című, négy kötetes hatalmas müvé­nek 1737-ben megjelent III. kötetében az Ó- és Új-Buda történetét, valamint XVIII. századi állapotát bemutató részében Bu­da 300 évvel ezelőtti ostromának leírását. Az évfordulóra tekintettel arra vállalko­zott a Zrínyi Katonai Kiadó, hogy a négy kötetből kivegye az ostromról szóló részt, s azt magyarra fordítva külön kötetben bocsássa a hazai olvasóközönség elé. A szöveget Déri Balázs ültette át ma­gyarra, s ugyancsak ő írt hozzá beveze­tőt, jegyzeteket és glosszáriumnak neve­zett összeállítást az eredeti, XVIII. századi latin szövegben található kifejezések, szavak értelmezéséről, megadva minde­nütt előfordulási helyüket is, ami egyúttal mutatja, hogy mekkora nehézséget kell lekűzdenie annak, aki e korszak latin nyelvéből fordít. A mai olvasó szerencsé­jére és örömére, Déri Balázs ezt a munkát magas színvonalon, nagy tudással vé­gezte el. A könyv három oldalon beszél az ost­rom előkészületeiről, majd nyomban rá­tér Buda körülzárására, a csatározások­ra. Ismerteti a Víziváros, vagyis az ugyan­csak fallal övezett külső városrész elfog­lalását, s máris benne vagyunk a főso­dorban, az elhúzódó ostrom (június 18- szeptember 2) változatos, gyakran izgal­mas leírásában. Részletesen ismereteti a július 13-i első általános rohamot (ame­lyet még több fog követni), kudarcának okait, a híres lőportorony-robbanást, Tü­zes Gábor szerepét, azután a vár feladá­sára szóló felhívásokat, amit a vár elis­merten bátor parancsnoka, Ali Abdur­rahman visszautasít, s gyakori kitörések­kel teszi tönkre a rengeteg fáradozással és emberáldozattal kiépített ostrommü­veket. A könyvből megismerjük a fővezér, Lotharingiai Károly és alvezérei magatar­tását, személyes bátorságukat. De nem célunk leírni Bél Mátyás Buda visszavívá­sáról szóló történeti munkájának tartal­mát, inkább arra buzdítunk, hogy akit csak egy kicsit is érdekel hazánk múltjá­nak ez a meghatározó eseménye, az ne sajnáljon kiadni 26 forintot ezért a köny­vecskéért. Ha belekezd olvasásába, nem tudja majd abbahagyni. Dr. CSONKARÉTI KÁROLY Pákolitz István: ILLIK Ripicskes csont-billentyűkre repedezett ujjak bütyke. Szerszámnyélhez fénylő kopás, ámuláshoz nagyujj-szopás. Kugligolyó-tar tökfejre vaskalap, elnyűhetetlen. Giccs-szónokhoz hordó-pátosz, Miskakancsó Kismiskához. Délibábhoz álom-puszta, szeplős lányhoz degesz buksza. Asszonyöl tűzbarlangjába férfi indulata-vágya. Eljövendő kisdedekhöz cél, terv, út, szív, vágy, hit, eszköz. Mecénás a tehetséghez, jó válasz a jó kérdéshez. Afrikai tárgyak a második vitrinben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom