Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-01 / 180. szám

TOLNA \ Névnap: Baglárka A Nap kél 5.21 — nyugszik 20.20 órakor A Hold kél — nyugszik 11.51 órakor Tíz éve halt meg Kalmár László (1905—1916) Kos- suth-díjas és állami díjas matematikus, egyetemi pro­fesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. AUGUSZTUS I PÉNTEK ♦ A SZEKSZÁRDI úttö­rőház — folytatva a hagyo­mányokat — az idei nyáron is segíti az úttörőtáborok munkáját. Játszót szervez­nek hétfőn a dombon úttö­rőtáborban, a vakációját töl­tő 200 pajtásnak. A prog­ramban manuális tevékeny­ség — gombfigurák, tenyér­báb, textilbohóc készítése — és ügyességi, valamint sport- verseny szerepel. ^ RÓMAI KORI villagaz­daság. Befejezték a .római kori villagazdaság feltárá­sát Petőháza határában, a soproni Liszt Ferenc Múze­um régészei. Az értékes le­letegyüttes a petőházai cu­korgyár épülő vízülepítő medencéjének helyén, a földmunkák közben került napvilágra az elmúlt év őszén. , 0 SIKLÓS VÁROSA egy egész esztendőt átfogó ese­ménysorozattal emlékezik a török hódoltság alóli felsza­badulásának 300. évforduló­jára. Legdélibb végvárunk 1686. október 30-án kerüli ismét magyar kézre. + VÉRES LÖVÖLDÖZÉS zajlott le szerdán este a dél-franciaországi Port-au- Bouc város egyik bárjában. A rendőrség feltételezése szerint a ibár .tulajdonosá­nak volt nézeteltérése egy Cigánycsaláddal. A lövöldö- zésbé mások is bekapcsolód­lak, végül a tűzharcban hárman életüket vesztették, négyen megsebesülitek. A bár tulajdonosa eltűnt, az esetnek „nincsenek szemta­núi". AMATÖRFILM-SZEM­LE. Az idén ismét megren­dezik az amatőr filmesek találkozóját, Dombóváron : itt tartják a XXII. dél-du­nántúli lamatőrfiilm-szemle melllett a II. dél-dunántúli amatőr videós találkozót is. A szemlére nevezhet Fejér, Tolna, Somogy, Zala és Ba­ranya megye minden -amatőr filmese vagy klubja. Ugyan­csak Dombóvár ad otthont a XVI. országos néprajzi ama­tőr film-szemlének. Erre az ország minden amatőr fil­mese vagy klubja nevezhet, pályázaton még be nem mu­tatott, N—8, S—8, 16 mm- es, magnóhangos, mágnesösíkos, valamint ViHS rendszerű, vi­deokazettán készült filmek­kel. /\ HAMBURGBAN szer­dán egy feltételezett bér­gyilkos meggyilkolt egy ál- laimügyészt, majd végzett magávál és feleségével. A gyilkost, akit április óta fel­ügyelet alatt állt, azzal vá­dolták, hogy Hamburg hír­hedt, vöröslámpás negyedé­ben, a St. Pauliban öt kitar­tottat ölt meg. 4f VADNYUGATI .stílusú vonatrablást hajtottak végre az Egyesült Államok nyuga­ti részén fekvő Round Rock közelében. Ismeretlen fegy­veresek ugrottak fel egy vá­rakozó vonatra, elvették az utasok pénzét és ékszereit, majd kereket oldottak. A körzetben utoljára a klasz- szlikus .vadnyugati időkben, a múlt század végén követ­tek el ilyen akciót. Daczi Gábor dunaföldvári nyugdíjas olvasónk küldte be a képet. A kertjében lévő diófájáról készítette a fel­vételt. „A lakóházam kertjében lévő diófán szőlőfürtök­höz hasonló diófürtök láthatók. Van, amelyik fürtön ti­zenegy szem is található. A fán Egyébként is ritka az egy szem, a legtöbb helyen 4—5—6 termés van egy he­lyen. Én még ilyent nem láttam. Ügy tűnik, sokan má­sok sem, mert 'akinek mondom, nem hiszi. A fénykép, gondolom, mindenkit meggyőz arról, hogy nem az én fantáziám, hanem a természet szülötte a fürtös dió.” idő Várható időjárás az ország -terü­letén péntek estiig: ma — elsősorban a nyugati és északi országrészben — már többfelé erősen megnövekszik a gomolyfeihőzet, várható zápor, zi­vatar. A szél a Dunántúlon átmenetileg délre fordul és megélénkül. A zivatarok idején Viharos széllökések is előfordulhatnák. A -legmagasabb nappali hőmérsék­let északnyugaton 27 és 31 fők, másutt 31 és 35 fők között alakul. Távolabbi kilátások szombatitól—keddig: meleg idő. Főleg az időszák elején lőhetnek elszórtan záporok. A legalacsonyabb hajnálli hőjnérsóklet eleinte 13 és 18 főik, majd 16 és 21 folk között várható. A legmagasabb nappali hőfmérSéklét eleinte 26 és 31 fok, majd 30 és 35 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. Sok van, mégis drága Mézédes dinnye az nt mentén Gazda éa csősz közös célja T---------1 I R eklám iMég több minit egy hónap van. addig, amiig Lőrinc ... hát hogy is mondjam csak ... mit is csinál a dinnyével. Szóval dinnyeszezon. van, mégpedig óriási szezon.. Az igazi termelők dlyenikor szin­te nem is alszanak, vigyáz­zák, óvják és persze árulják a -termést. A görögdinnyét, a sárgát, a kicsit, a hatalma­sat, a csíkosat és persze a mézédeset. (Szerintük az.) Simontornyátöi Kiajdacsi-g — 'kérem higgyenek nekünk, mert megszámoltuk — össze­sen haitvankilenc helyen árulnak dinnyét. A cecei el­ágazóban például egymás „hegyén-ih'átán” négyen kí­nálják portékájukat. Érdekes, mind a négyen 12 forin­tért ... A cecei vasúti átjáró előtt egy családi ház előtt ül a család, családi dinnyéjét árulglatva. — Én (termettem, annyiért adom, amennyiért akarom! — mondja mérgesen a csa­pat férfitagja. De téved. íme: — Nem hiszem uram, mert- ennyiért nem vesszük meg — válaszol egy autós es iga­za van, mert még van vagy hatvan hely, ahol válogathat. Tarka napernyők alatt, kisszéken és nagyasztalon, fekete esernyővel és lékelő késsel a kézben, széken és árokparti fűbe hasaivá árul­ják a dinnyét. Akasztós mér­leggel', házi süteményes mér­leggel és foeakasztóssal egy­aránt. A biikácsi határban nagy tábla dinnye, fóliával körbekerítve, körötte négy csőszkunyhó, a gazdáik, a családtagok és persze a cső­szök kutyástól. Ifj. Nemes Benőné cecei dinnyetermelő három holdról szedi a ter­mést, mint mondja mindig csak kés alá, annyit, arneny- nyi el is fogy. — Sok munka van v-ele, sok fáradozás, sok napszám ... de megéri. Otthon fóliá­zunk, ez meg az 'igazi sze­zonunk, Tíz forint kilója. Jön a csősz, Dohárszky Vilmos, aki Dunaföldvárról szegődött a dinnyések mellé. — A nyulaikitóQ i-s, de az emberektől is óvni kell a termést. litt lakom a kuny­hóban, állandóan' a földön vagyunk, mi 24-lből 24-et dol­gozunk. Napközben alszom néha. Jól megfizetnék. — Innen ne menjen el rossz hírrel a kuncsaft — mondja Nemesné — hát szép dinnyét árulunk. A lányom is besegít. Tudja potom árért vinné akárki n'agy té­telben, de mi majd eladjuk így egyesével-kettesével... Autók jönnek-mennék az úton, a megállító reklám itt a félbevágott dinnye fára szögelve. És a tábla: Dinnye kapható. Szabó S. Gottvald K. Hazafias Népfront . Ifjúsági békemozgalom A kakasdi községi nép- frontbizottság legutóbbi ülé­sén megvitatták a társadal­mi munka idei tervét. Szám­ba vették, hogy a VII. öt- étves tervben hol, milyen fa­csemete ültetésére lénme szükség. Szó esett az ülésen a tervezett tataházáról is. almelyet Malkovecz Imre ter­vez, — a szerződést mái megkötötték — és amelynek építését, jelentős társadal­mi összefogással jövőre sze­retnék elkezdeni. Árnyékfestés Az Onsaágos Béketanács ifjúsági bizottsága támogatá­sával i az idén másodszot rendezik meg augusztus ha- todikán az ifjúsági béke-’ mozgalom Hirosíma-naipját. Az úgynevezett árnyalak- festő akciónak nemzetközi hagyományai vannak. Maiga az elnevezés a 41 évivel ez­előtti robbanás hatására ke­letkezett hőárnyékra utal, ámelyek akikor sokak egye­düli földi maradványait je­lentették. A forgalmas köz- teréken felfestett alakok al­kalmasaik a figyelem felhí­vására, az eligondolikoztatás- ra. Az akció aktív utcai bé­kemunkára is lehetőséget ad, hiszen fontos része, hogy nélhányan állandóan az „ár­nyékok” mellett vannak és élőszóval az alkalomra ké­szült szórólappal informál­ják a járókelőket, az érdek­lődőket. Sötétedéskor az alákók körül gyertyák állí­tására is alkalom adódik. Megyénkben a dombóvári Pablo Neruda Békeklulb ké­szül ilyen akcióra a hirosi- mai aíomtámadás évforduló­ját. OL VAST AM Filléres gondok A tegnapi lapban olvastam, hogy már ki is fizették annak a héttagú és összetartó (kitartó) lottózó társa­ságnak a nyereményt, akik állandó számokkal játszot­tak. Na és nyertek..., mert azért ez sem mellékes, ugyanis azt gyanítom. hogy rajtuk kívül ebben a szép magyar hazában akad sok-sok olyan lottózó, aki ál­landó számokkal játszik, és mégsem nyer. Ez a pech. A másik meg a szerencse. Persze, én most gondban va­gyok, hogyan is fogják egymás között elosztani a nye­reményt. Persze, persze, igazságosan. Azért egy kis üröm vegyülhet az örömbe, mert én bátran le merem írni, ennek a társaságnak bizony filléres gondjai vannak. Nem, egyiküket sincs szerencsém ismeri, de mit teszek majd a fillérekkel?! Mert — a nyeremény 2 110 067,— Ft. A csapat héttagú. Tehát egy főre jut: 301 438,— Ft... Na és még 14,2 fillér. Tessék csak utánaszámolni! És ez még mindig csak egy tizedes pon­tosság, hol van még akkor a végső felosztás?! Hát ezért mondom én, — filléres gondjaik vannak. Bizton állítom, néhányan szívesen esnénk hasonló módon aprópénz ügyben pánikba. — szs — Szövetkezeti étteremlánc Egyéves fennállása óta töblb mint húsz százalékkal nőtt az országos Gastro- coop vendéglátó hálózathoz tartozó szövetkezeti éttermek száma. Az étteremláncot az elmúlt év nyarán huszonhat vendéglő részvételével ala­pították meg, s azóta hat újiabb taggal gyarapodott. A G-betűs, kerek, barna-sárga emblémával megkülönböz­tetett Gasztro-coop vendég­lők ma már az ország szin­te minden táján megtalál­hatók. A szövetkezeti vendéglátó­lánc pécsi rendszergazdája több mint tízmillió forintos rekonstrukciót hajtott végre sajáit éttermében, a pécsi Szőlőskentben, amely a most befejeződött tízhónapos mun­ka eredményeként az egész hálózat és Pécs egyik leg­reprezentatívabb vendéglőjé­vé fejlődött. Több divatos harisnya A Budapesti Harisnyagyár korszerűsíti finomihnrisnya- gyártását, mert a kül- és a belpiacon leginkább e ter­mékei értékesíthetők. Külföl­di cégektől száz gyorsjáratú kötő- és húsz konfekcionáló gépet bérelték, s ezek túl­nyomó többségét már üzem­be helyezték. Ugyancsak di­vatos finomharisnyát, illetve harisnyanadrágot kötnek azon az 50 modern berende­zésen, amelyet a vállalat nagybátonyi gyárából tele­pítették át a budapesti köz­ponti részlegbe. Népújság fényszedéssel Nem kis izgalommal vártuk tegnap reggel a Tolna Megyei Népújságot a szerkesztőségben. Mii ugyanis kivételesen két példányit kaptunk. Egyet abból, ami szákimaii zsargonnal szóivá — az utcára került, egyet pedig abból, amiből mindössze néhány tudatnyit nyom­tattak. 'Mi tagadás, ez utóbbi volt számunkra az izgalmasabb. No, nem azért, mert ebben más, netán pikánsaibb cik- kékét írtunk volna. Erdői szó rincs. Betűről betűre azok az írások kerülitek a kis példányban készült talpba is. ám az mégis más volt, ugyanis azt a nyomdász kol­légáink a szombati újság középső hat oldalán már meg­szokott eljárást kiterjesztve — teljes egészében fényi szedéssel állították elő. A teljes átállás néhány formai változtatás lehetőségét is magával hozza. így annak szigorú szem előtt tartá­sával, hogy aZt, ami aláípvétő jellegzetessége a lapunk­nak, ne változtassuk, de mégis korszerűsítsünk, egy szébb, jobban olvasható, kiegyensúlyozott formájú újságot igyekeztünk készíteni. A próbaszám a várakozást felüllmúlóan, zökkenő­mentesen készült, és összességében Sikert aratott a szűk szákimai körökben. Persze, számos, kemény kritikai észrevételünk is volt, sok tanulság, olyan megjegyzések, amedyék megszíVie­les e révén még közelebb jutunk szándékunk megvaló­sításához, nevezetesen a minden olvasó igényének meg­felelő újság készítéséhez. Most, a tapasztalatok összegzése, feldolgozása követ­kezik mind a nyomdában, mind a szerkesztőségben, és várhlatóán néhány héten bélül mindén olvasónk aszta­lára létehetjük az országban elsőként fényszedéssel és ofszet nyomással készülő napilapot. (P• 1-) tsTÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. J Kilóját tízért, és persze lékelve ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom