Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-02 / 181. szám

Mai számunkból A BESZÁMOLÓ TAGGYŰLÉSEKEN KÉRTÉK, KÉRDEZTÉK. JAVASOLTÁK <3. old.) AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 181. szám. •ARA: 2.20 Ft 1080. augusztus 2„ szombat. Szürkeállományunk Nem új a felismerés, hogy csak a „kiművelt ember­fők” sokaságával gya lapíthatjuk igazán javainkat. Széchenyi gondolata ebben a században, közelebbről a hatvanás évékben, egészen más gazdasági környezet­ben, új tartalommal bővült. Először az erős tőkés gazdaságókban fogalmazták meg a közgazdászok, hogy a legolcsóbb beruházás nem más, mint a ..beruházás az emberi tőkébe”. Tekintsünk most el attól, hölgy a szaktudományt kissé talán túl tárgyiásan párosítja a tőkét az ember fogalmáival, mintegy azonosítva őket egymással. Inkább érdemes felfigyelni arra a tenden­ciára, hogy ez a gondolát éppen nálunk jóval gazda­gabb és fejlettebb tőkés országokban fogalmazódik meg először. Ennek oka, azt hiszem, szintén közis­mert. Kimerüliőben vannak ugyanis a természeti erőfor­rások, a nyersanyagokkal folytatott ..rablógazdálkodás" hamar megmutatta, hogy olyan új erőforrás után kell nézni, amely gyakorlatilag kimeríthetetlen. S ez éppen az ember, az emberi találékonyság, leleményesség, az emberi gondolat. A közgazdasági szakirodalom hazánk­ban is átvétte ezt a tetszetős koncepciót. Más kérdés, hogy sokszor csaik elméleti síkon ragadt meg ez az irányzat. Hegy miiért? Aki látta a televízióban a közelmúlt­ban ismét műsorra tűzött feltalálókról szóló nagy­sikerű szociofilmet, Kovács András Nehéz emberek- jé't, az magyarázatot talál az előbbi kérdésre. Sajnos, Magyarországon mintha hagyománya lenne annak, hogy a találmányok, a szabadalmak, az újítások, a sokat ígérő kezdeményezések gyakran nehézkesen, töredékesen valósulnak meg a gyakorlatban. Sok az eriendirukker, és nem egyszer a nem kellően tisztázott érdekeltség az oka, hogy ez megtörténhet. De ezzel együtt látnunk kell azokat az erőfeszítéséket is. melyek révén a kormányzat a jogi szabályozás korszerűsítésé­vel. újabb anyagi érdekeltségi formák megteremtésével próbálja ösztönözni, hagy miinél több szellemi termék valósuljon meg a gyakorlatban. Hazánkban a lél'ekszárához képest viszonylag nagy szellemi potenciál halmozódott fel. A cél most ennék a „szürkeállománynak” az eddiginél sokkai jobb hasz­nosítása. kihasználása. Az elmúlt öt évben 63 száza­lékkal nőtt a Magyarországon bejelentett külföldi .szabadalmak száma. Ez arra utal, hogy a külföldi or­szágok fantáziát látnak a magyar piacban. Másrészt ez idő alatt a magyar, tehát a hazali bejelenfésű talál­mányok megduplázódtak. Ez pedig az itthoni vállalkozó kedv élénkülését jelzi. A találmányokból és az újítások­ból származó hasznos eredmény is növekedett, az át­meneti visszaesés Után. Ezzel együtt .senki nem lehet elégedett, összhangba kell hozni a tudomány és a gazdaság érdéfceit. Bár­mennyire is szűkösek az anyagi lehetőségek, az alap­kutatásók külön finanszírozására nemrégiben létreho­zott országos tudományos kutatási alap — négymiilliárc) forint öt évre — is azt a felismerést tükrözi, hogy a tudomány és a gazdaság jövőjét megalapozó elméleti kutatások fejlesztéséről senki nem mondhat le. Szer­vezetileg ebben a munkában a Tudományos Akadémia is nagyobb szerepkört kapott: a jövőben hazánkban folyó alapkutatások döntő hányadát felügyeli, irá­nyítja, koordinálja és finanszírozza, előnyben részesítve a kutatásban a pályázati rendszert. Ez utóbbitól a tel­jesítmény nagyobb elismerését is remélik. De éppen a napokban olvashattunk hírt arról is, hogy Szegeden a biotechnikai tudományos központban új ipari lábara tóriumot fognak építeni. A tudományos beruházások sókba kerülnék, de áldozni kéli rá, még ókkor is. ha az eredmény csak hosszabb távon, s gyakran cslak áttételesen jelentkezik, S e példa után visszatérhetünk ahhoz a gondolathoz, hogy még így is a legolcsóbb erőforrás a „beruházás az emberi tőkébe”. Kovács András filmjében az egyik szakember azt mondta: 15 küllő papírért — ennyit nyomták az egyik találmány dokumentumai — 80—90 ezer fontot kínáltak az angolok. Nincs vita abban tehát, melyik oldalra is biliéin a mérleg nyelve. A tudomány és „gyakorlati szövetségese”, a műszaki fejlesztés egyaránt hajtóerő. Eredményeik nagymér­tékben hozzájárulnak a gazdaság, végső soron minden­napi életünk megújulásához, jobbrOlfordullásá'hoz. SZLVKA MÁRTON Amerikai vétó a Biztonsági Tanácsban Az Egyesült Államok meg­hiúsította az ENSZ Bizton­sági Tanácsában annak a javaslatnak az elfogadását, amely megerősítette volna a hágai Nemzetközi Bíróság határoza/tát a Nicaragua el­leni amerikai akciók beszün­tetéséről. Washington kép­viselője egyedül maradt el­lenszavazatával a tanács ülé­sén. Nagy-Britan nia, Fran­ciaország és Thaiföld tartóz­kodott ugyan a szavazástól, de a tanács 11 tagja, köztük az Egyesült Államok olyan szövetségesei és partnerei, minit Ausztrália, Dánia és Venezuela is elfogadták az öt el nem kötelezett ország álltai előterjesztett javasla­tot. A kedden kezdődött vitá­ban Nicaragua arra kérte a tanácsot, erősítse meg a há­gai Nemzetközi Bíróság ha­tározatát, és szólítsa fel az ENSZ minden tagállamát a világszervezet e fontos testü­leté döntéseinek tiszteletben tartására, A nlicaraiguart kor­mány álláspontját az ülésen Daniel Ortega, az ország ál­lamfője fejtette tói. Ősszel folytatódnak az atomcsendtárgyalások Genfben lezárultak a nuk­leáris fegyverkísérletek meg­szüntetésének problémájával f og 1 a lkozó sz o vj et—aimer ik a i tárgyalások. A tárgyalások felölelik a kísérletek ellen­őrzésének és a kísérleti rob­bantásokról való teljes le­mondáshoz vezető utak meghatározásának egész kér­déskörét. A tárgykört mély­rehatóan megvizsgálták, részletekbe menő vélemény- cserékre került sor. Mindkét fél kinyilvánította készségét arra, hogy az augusztus 1- jén bejelentett szünet után szeptember elején Genfiben újra összeüljenek a megvi­tatott kérdések további ta­nulmányozására. Magyar-NDK külkereskedelmi tárgyalások Veress Péter külkereske­delmi miniszter tárgyalt Gerhard Belli el, az NDK külkereskedelmi miniszteré­vel, akii szabadságát töltötte Magyarországon. A megbe­szélésen értékelték az 1986. évi magyar—NDK árucsere- íorgalmi megállapodás tel­jesítésének helyzetét, meg­vitatták a forgalom bővíté­sével kapcsolatos feladato­kat, valamint tájékoztatták egymást a két ország külke­reskedelmével és a nemzet­közi gazdasági helyzettel összefüggő kérdésekről. Ger­hard Beil pénteken elutazott Budapestről. A JKSZ fordulatot sürget a gazdaságban A JKSZ XIII. kongresz- szusának határozatai alap­ján gyökeres fordulatot kell elérni Jugoszlávia gazdasági helyzetében — húzza alá a JKSZ KB határozatában. A határozat a többi között rámutat: a pártnak aktívab­ban és egységesebben kell fellépnie annak érdekében, hogy felszámolhassák a gaz­daságban és a társadalom­ban tapasztalható negatív jelenségeket, és végrehajtsák a gazdaságfejlesztés stabili­zálását célzó kongresszust határozatokat. HÉTRŐL HÉTRE. HÍRRŐL HÍRRE­(3. old.) INDOKÍNA VÁLTOZÓ ARCA (8. old.) ÉPÍTKEZÉS A KOZMOSZBAN (9. old.) ÁPOLÁS — OTTHON (4. old.) LENGYEL JOZSEE KILENCVEN ÉVE <10. old.) SIŐ (5. old.) HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS (6. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) NAGY ELŐD KIÁLLÍTÁSA PAKSON (11. old.) TELEVÍZIÓVÉTEL — MŰHOLDRÓL (12. old.) MILYEN LESZ A BÉLA TÉR? (7. old.) ÜRGE VÁRI ESTÉK (7. old.) TAVASSZAL TALPRA ÁLLT A BONYHÁDI EGYÜTTÉw (13. old.) PAPP LÁSZLÓ KICSERÉLI A VÁLOGATOTTAT (13. old.) Sl Dombok alatt kanyarog a Sió Ozoránál, a folyóról készített képeink az 5. oldalon láthatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom