Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-05 / 183. szám

u Képújság

198ft. augusztus 5.

Moziban

Indv elten nem harcolok

Indiana Jones és a barátnője, Villy

Spiiberg tagadhatatlanul érti a dolgát. Amihez nyúl. abból siker, no meg pénz, nagy kasszabevétel lesz. Megalkotta minden gyermek kedvencét, a csúnyácska, mégis szeretetre méltó E. T-l, sokan izgultak végig a Su- ganlandi hajtóvadászatot, borzongtak a Cápán, no és megteremtette Indiana Jonest, a tudós szuperhőst, aki hétköznapi életében szolid tanárember valamelyik amerikai egyetemen, de a tanítási szünetekben vadnyugati őseit megszégyenítő bátorsággal a hihetetlennél is hihetetlenebb kalandokból is mindig győztesen kerül ki.

Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben Hitler teljes hadigépezete sem volt képes ellenállni hősünknek, orruk elől lopta el a frigyládát. Most pedig, amiről azt hittük, nem lehet fokozni, Steven Spiiberg bebizonyította, hogy még tovább is lehet feszíteni az izgalmakat, egy kétórás film keretei között még többször borzolni az idegeket. Persze, csak azokét, akik elfogadják a mesét, természetesnek, hihetőnek veszik a' történetet, és akkor máris nem filmtrükkök sorozatát, ügyes kaszkadőrök mutatványait, hanem egy izgalmakban bővelkedő filmet látnak. Mert igazán nem tudnám megmondani, hogy az Indiana Jones és a végzet temploma című filmben lady és csinos társnője

— mert egy szép no mindig elengedhetetlen mellőle — hányszor kerülnék közvetlen életveszélybe. Igaz, egyszer csak a kis Kurta, Indy kínai barátja menti meg őket, de hát ez is olyan szép, hogy i' meg kell a szívnek szakadni. ..

Egyszerű lenne most felsorolni a film hibáit, az ordító logikátlanságokat, « gyengébb idegekre ható rafinált trükköket, csak értelme nem lenne. A világon számos kritikus próbálta már felvenni a harcot Indiana Jo- nes-szal. Alaposabbnál alaposabb elemzésekkel, agyon- hallgatással1, vagy éppen gúnyos, fölényes írásokkal, de Indy mégis mindig győzött, hiszen a mozik előtt álló hosszú sorok, a zsúfolásig telt mézőterék az ő igazát bizonyítják. Legalábbis azt, hogy igény van ezekre a filmekre. Harcolni Indy ellen én sem akarok, azt is csak félve írom le, hogy igyekezzünk betartani a tizennégy éven felülieknek kiírt korhatárt, merit az annál fiatalabb nézőknek ez a film tényleg nem való. Csak egyetlen jelenet ennek igazolására. A végzet, (eredeti címén romlás) templomában rendszeresen mutatnak be cmberáildozatot. A szerencsétlen kiszemeltet egy vas- ketrecbe zárják, majd a főpap a fanatikus hívők őrjöngése közepette kitépi a szívét, végül a ketreccel együtt, a még élő embert beleenge- dik egy fortyogó lávába Mindezt kellő részletességgel és naturalizmussal mutatja be a film. Félek, hogy az Indiana Jones és a végzet temploma mégis eljut azokhoz, akik teljesen készpénznek veszik ennek az amerikai szuperhősnek a kalandjait, akik aztán álmatlan éjszakákon keresztül rágódhatnak, vagy éppen sikítva ébrednek rémálmukból, mert elhiszik, valóságnak veszik azokat a rafinált fény- és hangeffektusokkal fűszerezett, a legkorszerűbb technikát felhasználva elkészített trükköket, jeleneteket. Gyermekeinkre gondolok, akik közül sokan megnézik ezt az igazán nem nekik való filmet.

A felnőttéket nem féltem. Két órát szórakoznak, mert Spiiberg két olyan órát biztosít, amikor nincs idő lazításra, másra figyelésre, a főhősök ötpercenként kerülnek életveszélybe, a másik négy perc meg arra kell, hogy kimásszanak abból).

Az Indiana Jones és a végzet temploma, az alkotók sem tagadják, kommersz film. Jó lenne soha se látni ennél rosszabb kommersz alkotást.

TAMÄSI JÁNOS

Rádió

Csomagoláskultarális kesergő

A hazai csomagoláskultúra országos szakértőjének, a televízió különböző adásaiból jól ismert Déri Jánosnak Ablak-béli jelentkezéseiből tudom, igazán figyelemmel kísérni a magyar áruk küllemét.

Persze, lehetne más, komoly forrást is találni akkor, • ha arra lennénik kíváncsiak, hogy miért folyik, csöpög és ronda sok hazai termék. De engedtessék meg nekem, hogy ahhoz az emberhez igazodjak e témában, aki eleddig még nem csapott be.

— Nekem — és gyanítom, hogy nemcsak nekem — öröm Déri János jelentkezése. Újabban pedig külön öröm, 'hogy az egyre erősbödő Képes 7 szentel néhanapján csomagoláskulturáilis kesergőjének néhány haI

sábot.

De most mégis Pfeiffer Júliának, a Magyar Rádió jónevű riporterének kellene hinnem, merthogy végighallgattam az elmúlt hét első napján az Utak, ösvények sorozat Élelmiszer — reklám — művészet című röpke helyzetjelentését. Azt írtam, hogy kellene.

Merthogy én már igazándiból abban sehogyse vagyok képes hinni, hogy a hazai gyárakból kikerülő — igazán kiváló minőségű termékek — ruhája miért sikeredik többnyire oly satnyára, mint amilyennek mi. hazai fogyasztók megismertük.

Pfeiffer Júlia tisztességes, higgadt ember ipódjára végighallgatta a Magyar Reklámszövetség egyik főemberének magas szintű és emelkedett felszólamlását, a hazai termékek alacsony művészeti színvonalú állapotáról. Úgyszintén közel tíz percen keresztül — szinte egy közbekérdezés nélkül — továbbadta nekünk a Könnyűipari Minisztérium autentikus előadójának koncepciókkal elegyített szózatát. Én mégsem nyugodtam meg.

Erről a témáról már igencsak régen diskurálnak az állami és szövetkezeti szervek, a gyárak, és az intézmények.

Az Utak és ösvények húszperces adásának egyetlen szimpatikus híre az volt —, hogy a Magyar Reklám- szövetség főamberének igazándiból tetszett a Kertészet—Szőlészet című lapban nemrégiben megjelent szekszárdi vörösborcímlke.

Ez is yalarni.

De csak ez ... szűcs

Minitárlat

A budapesti Almássy téri Szabadidő Központ Barcsay Gyermek-képzőművészeti Körének tagjai nemrég néprajzi alkotótáborozáson vettek részt Gyönkön. A tábor zárásaként a helyben készült munkákból tárlatot rendeztek.

Könyv

Marlene

Tiétek az életem címmel

adta ki öné letnajzkönyvét, Marlene Dietrich, a mozirajongók egyik .bálványa.

A címet Goethétől kölcsönözte, utalva arra is, hogy irodalomkedvelő és roppant szeret olvasni, ami egyáltalán nem jellemző a filmsztárokra. Előszavában megrója azokat a róla sok valótlanságot összefirkáló „életrajzírókat”, akik a tudta nélkül írták műveiket, pénzhalj hászásiból, a rágalmazást és a sértést is kimerítve. Elmondja, hogy a közhiedelemmel ellentétben, nem szerette az utcai nyilvánosságot, a reklámot, s a világhírnév sem változtatta meg addigi énjét.

Változatos életpályáján küzdenie kellett a sikerért, szerencsére mindig akadtak patrónusai, nagy rendezők, művészek, útjának egyen- getői, akik felismerték kiemelkedő tehetségét. Gyér- mékkori neveltetése is hozzájárult rokomszemvéhez

Franciaország iránt, s az embertelenség eluralkodása idején átállt a „másik oldalra”. A befogadó országot, Amerikát is igyekezett megkedvelni, jó állampolgára lenni, bár nem minden kritika és kiábrándulás nélkül. A II. világháború idején jelentős anyagi áldozatot is vállált az üldözöttek mentésében, szolgált az amerikai .hadsereg frontka- tonákat szórakoztató egységében, az erről szóló rész az egyik legérdekesebb, önéletrajzában. Egy német nő, aki őszinte szívvel, becsületesen teljesíti kötelességét a szövetségesek oldalán, de belül, szíve mélyén minidig német maradt. Mint írja, Hitler hatalomra jutása miatt kényszerült állampolgárságot cserélni, egyébként sohase tette volna. Gyökerei a német filozófia, a német költészet — vallja. Kantriánus neveléséhői eredően, a realista, logikus gondolkodás vezérelte, s mint emlékezik, már gyermekkorában! megtanulta, hogy Isten nem áll egyik oldalon sem. Ezért a csaták előtt nem is imádkozott segítségért. Viszont a politikából teljesen kiábrándult, mert mint a Chaplinnel való barátságáról írja: „A

filmszakma e gigászának — akárcsak néki — az úgynevezett „érzelgőssége” volt a legnagyobb ereje ebben a piszkos politikába merült viliágbain.”

Könyvének érdekfeszítő oldalai a vele baráti, sőt személyes, bensőséges kapcsolatba került hírneves embereikről, köztük művészekről, írókról, tudósokról, hadvezérekről és más rendkívüli személyiségekről szóló jellemzései. Mély barátság, plátói szerelem fűzte Hémimgway-hez, nagy

tisztelője lett Pausztorvsz- kÍjnak, a szovjet iróművésznek és Richard Burtonnek, aiki,t nemcsak kimagasló színésznek és hódító férfínaik, hanem kiváló írónak is tartott. Hosszasan sorolhatnánk a világhírű nők és férfiak listáját, köztük a számára „szívbéli” férfiakét. Ennek ellenére, különös, hogy akit a nagyvilági kokottal, az ellenállhatatlanul csábító nő szerepével azonosított az egész világ, magánéletében a normális, tiszta erkölcs hatotta át. Meglehetősen járatlannak tartja magát a testi szerelemben. „A testi szerelem egész életemben kizárólag az igazi szerelem velejárója lehetett, ezért nem voltaik soha „ma itt, holnap ott” kapcsolataim” — vallja, s hozzá teszi, hogy a Hemingway iránti szerelmié sem volt „futó kapcsolat”, de a körülmények nem engedték beteljesülését. Kajánkodva mondhatnánk, hogy azért „igazi szerelemben” sem szűkölködött, mivel azt nem'csak sejteti, hanem nyíltan bevallja. S az elhivatott művésznőnek élete csúcsán megadatott, hogy a szépség és a művészet fővárosában éljen — kívánjuk, még sokáig jó egészségben. önéletrajza egy különleges egyéniség megnyilatkozása, olyan siker- könyv, amelyet már megjelenése napjaiban szétkapkodtak.

Tévénapló

Személyiség?

A Hírháttér legutóbbi adásának egyik vendége a Skála Coop vezérigazgató-helyettese volt, aki a nyári hőség ellenére is nyakkendőt kötött. Mint később kiderült, nagyon is tudatosan. De kezdjük egy kicsit távolabbról.

A beszélgetés a személyiség körül forgott, bár ez az egyre gyakrabban használt szó végtére mégis mást takart, például értéket, érvényesülést, a képességnek megfelelő lehetőséget, vagy divatos, de tulajdonképpen hamis szóval, önmegvalósítást, amire már gmk is alakult, ahol három (!) nap alatt bárkit bevezetnek ezekbe a rejtelmekbe. Csak ez nem valami új dolog. A tehetségesek kiválasztását sok helyen közérdeknek vélik, a franciáknál például ezt szolgálja az Ecole Normálé Supérieure, amelynek hallgatója volt több magyar is, az idősebb nemzedékből még tanúskodhatnak is az ott folyó képzés magas fokáról. Nálunk az Eötvös Kollégium szolgálta ezt, Szász Imre nemrég regényt is írt róla. Más példát is felhozhatnák, de mindegyiknek közös vonása, hogy nem a gyors érvényesülést garantálta, hanem a tehetség kiművelését, azt is szem előtt tartva, hogy a tehetség összetett fogalom, mert nem csupán istenáldotta képesség, hanem ugyanennyi szorgalom is. Következésképp a tehetség kiművelésére nem elegendő három nap, de még három év sem, A gmk vagy a Skála Coop menedzseriskolája nem is ezt ígéri. hanem az érvényesülést, aminek feltételei ebben az esetben roppant szerények; meg kell tanulni egy adott esetben célravezetőén viselkedni, vagy egész egyszerűen öltözködni, amit a menedzseriskolában szintén tanítanak, s a vezérgizgató-helyettes is ezt példázta hősiesen viselt nyakkendőjével.

Az üzleti életben ez valószínűleg épp oly fontos, mint az, hogy a menedzser naponta borotválkozzék, és mossa meg a nyakát, de ez még mind a napi gyakorlathoz tartozik, ami egy új hűtőszatyor eladhatóságára is vonatkozhat, amiről majd csak akkor derül ki használhatatlansága, ha megjelent az új gyártmány.

A piacnak természetsen megvannak a szabályai; ehhez annyit értek, amennyit szerény fogyasztásomból naponta érzékelek. Es talán nem is helyes itt tehetséget emlegetni, jóllehet ma igen pazarlóan bánunk ezzel a fogalommal, inkább ügyességről van szó. gyors alkalmazkodásról, bizonyos rábeszélő készségről. A beszélgetés pedagógus résztvevője óvatosan utalt arra. hogy a helyes kiválasztás az iskolában kezdődik, illetve kellene, hogy kezdődjék, de még az egyetem is az átlagot nézi, a tehetség pedig mindig kiválás, ami esetenként akár némi devianciát is jelenthet. Vörösmarty, Ady, Krúdy, mint köztudott, őszinte tisztelője volt az italnak, Einsteinről feljegyezték, hogy időnként elfelejtette begombolni a sliccét, no, de nem lefelé, hanem föl, a magas égbe, a világmindenségbe nézett.

Mit teszünk mi azokért a fiatalokért, akik „tehetségre gyanúsak", ahogy Ady mondta valakiről? Van, ahol sokat, van, ahol semmit. A példák semmire se jók ebben az esetben, egyet mégis említek. A megye egyik középiskolájából valósággal elmenekült néhány diák abba, amelyiknek nagyon jó a híre. Az igazgatónőről, a tantestületről mindenki csak jót tud, pedig titkuk annyi, hogy figyelembe veszik diákjaik hajlamát, nyiladozó tehetségét. Az eredmény nem is marad el, amit elsősorban a sikeres egyetemi felvételik mutatnak.

Még azt se mondanám, hogy nincs szükség mene- dzseriskolára, akár gmk keretében is, jóllehet, három nap alatt nem lehet felkészíteni senkit semmire, akkor sem, ha ezért hatezer forintot fizet.

De fontosabbnak tartanám a tervszerű tehetséggondozást, aminek nem az a célja, hogy lángelméket neveljen, erre úgysem tud vállalkozni. Szilárd Leót, Wieg- ner Jenőt, Neumann Jánost, vagy Teller Edét, akit most az Oppenheimer-filmben láthatunk, annak idején nem lángelmének nevelték, tanáraik — mint ezt el is mondták —, csak, de ez a „csak" nagyon fontos, arra törekedtek, hogy szabadon kibontakozhassék tehetségük, s megállják majd a helyüket. A zseni külön kategória, de a maga szakterületén mindenki lehet tehetség, csak tanulja meg a szakmáját, végezze tisztességgel a munkáját. Személyiség? Nem szeretem az ilyen ünnepélyes szavakat, de hiszek abban, hogy aki felismeri valódi képességeit, s a kellő szorgalom sem hiányzik belőle, sokkal több hasznot jelent a társadalomnak, mint azok, akik félreismert lángésznek hiszik magukat.

Mester Ákos ezúttal is bölcs mérséklettel vezette rokonszenves műsorát, remélve azt is, hogy az elhangzottak más vizekre is elvezetnek. Nekem például ez jutott eszembe róla.

CSÁNY1 LÁSZLÓ

Ördög bújt a vonóba

A Film Színház Muzsika múlt heti számában Len- gyelfí Miklós beharangozót írt a fenti címet viselő televíziós műsor elé, és abban arról beszél, a XV1I1—XIX. században szokás volt. hogy a császári koronázásra a vármegyék követei elvitték magukkal a cigányzenekarukat is. Becsben óriási sátrakat állítottak fel a zenekaroknak, s amíg a követek és a főurak császárt választottak, illetve megkoronázták azt, addig a különböző zenészek felkeresték egymást és bemutatták — nemcsak a zenét kedvelő bécsieknek — egymásnak is, hogy mit tudnak.

A Magyar Televízió zenei főszerkesztősége az egykori szokás nyomán alkalmat teremtett Óbudán a zenésztalálkozóhoz, az ,,ördögcsalogatáshoz”. Mert az bizony igaz, hogy nemcsak a kitűnő prímások, Boros Lajos, Albert György vonójába bújt ez a pokolfajzat, hanem a csellisták, a kontrások, a brácsások, a bőgősök a cimbalmosok, a harmonikások, a gitárosok, az orgonisták és a fúvósok is „rendelkeztek” vele.

Ügy gondolom, Boros Lajos művészien mesteri hegedűjátékára, Albert György és zenekara által előadott Pacsirtára, a Sramli trió, valamint a Vám- és Pénzügyőrség fúvószenekarának produkciójára szívesen visszaemlékezünk majd, és várjuk a folytatást. A tv- műsorból úgy értesülhettünk, hogy augusztus 9-ig minden este szól majd a cigánymuzsika. Várjuk. hogy üdítsen a hőségben. — él —

ballabAs LASZLO