Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-04 / 182. szám
I Siti. augusztus 4. ; TOLNA "\ _ 2 ÎRÉPÛJSAG Ortega chicagói javaslatai Dániel Ortega nicaraguai elnök béke- és bartásági szerződés aláírását Javasolta az Egyesült Államoknak, s egyben meghívta Reagan elnököt, látogasson el a közép-amerikai országba. Ortega Chicagóban mondott beszédet, a fekete bőrű lelkész politikus, Jesse Jack- son által- alapított polgárjogi szervezet központjában. A nicaraguai államfő által vázolt nyolcpontos béketerv elemei a kővetkezők: BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára megkezdte év.i rendes szabadságát. * Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban köszöntötte Gildo Gasperondt, a San Marino-i Kommunista Párt tiszteletbeli elnökét 80. születésnapja alkalmából. BAGDAD Szaddám Husszein iraki elnök szombaton nyílt levelet intézett az iráni vezetőkhöz, felszólítva őket: válaszszák inkább a méltányos békét, s szüntessék be a háborút, amely — mint mondta — biztos pusztulást hoz számukra. Az elnök levelét a bagdadi rádió és televízió ismertette: Szaddám Husz- szein négy feltételhez kötötte az Irak és Irán közti békét: 1. Mindkét fél teljes mértékben és feltétel nélkül vonuljon vissza a nemzetközileg elismert határokra, 2. Cseréljék ki az összes hadifoglyot, 3. Kössenek béke- szerződést, amely szavatolja az ellenségeskedések beszüntetését, az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozást, és egymás politikájának kölcsönös tiszteletben tartását, 4. Mindkét fiél vállaljon kötelezettséget, hogy elősegíti a biztonságot és a stabilitást a térségben, különösen pedig az Arab- (Perzsa) -öbölben. BECS Az európai biztonságról és együttműködésről ősztől Béesben tartandó találkozónak sikert kell hoznia, hígét a vízpart mellett töltötte, hisz a szokatlanul nagy hőségben csupán a fürdőzés ad némi enyhülést. Különösen kibírhatatlan volt a meleg a panellakásokban, akadt ahol 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála. Árnyékban Szökszárdon 33, Gumarasban 32 fokot mértek. A tamási strandfürdő pénztáránál délután két órakor adták el az utolsó jegyet, aksütl Államokkal béke- és barátsági szerződés megkötéséről. Ugyancsak hajlandó felújítani a Contadora-cso- port keretein belüli megbeszéléseket annak érdekében, hogy szeptember 15-ig megkössék a közép-amerikai békeszerződést. Kész arra, hogy demdlitarizált övezetet hozzanak létre Közép-Ame- riká'ban: a nicaraguai—hon- durasi, illetve a nicaraguai —'Costa Rica-i határon közös katonai őrjáratok végeznék az ellenőrzést, az ENSZ felügyelete alatt. Managua PANORÁMA vőjéről van szó, hangoztatta Peter Jankowitsch osztrák külügyminiszter. Jankó witsch szombati rádiónyilatkozatában az osztrák külpolitika egyik központi kérdésének mondotta az enyhülés elősegítését, amelyhez Bécs többek között a szomszédaihoz fűződő jó viszony ápolásával is hozzájárul. A külügyminiszter e vonatkozásban arról beszélt, hogy Ausztria — az atomerőművek biztonságával kapcsolatos, Csehszlovákiával már megkötött egyezmény példájára — hasonló megállapodásokra törekszik többi szomszédjával is. Ausztria, mint ismeretes, lemondott az atomenergiáról, s az elmúlt hetekben heves összecsapásokra került sor Bécs és Bonn, illetve Bécs és München között, a bajorországi Wiackersdorfiban épülő nukleáris újrafeldolgozó üzem miatt. Az osztrák kormány ellenzi az országa határa közelében épülő üzemet, míg az NSZK részéről határozottan elutasítják az alaptalannak minősített tiltakozásokat. LIMA A perui kormány további harminc napra meghosszabbította a rendkívüli állapotot az ország fővárosában, és a legnagyobb perui kikötővárosban, Cállaóban. A rendkívüli állapotot februárban léptették életbe a két nagyvárosiban, miután a „Fényes ösvény” elnevezésű szélsőséges szervezet tagjai több pokolgépet robbantottak fel a hatalmon lévő AP- RA párt körzeti irodáinál. kórra ugyanis kifüggeszthették a „telt ház” táblát. A strand befogadóképességét ugyanis a vízfelület nagysága szabja meg, s így 3306 vendégnél többet nem fogadhatnak. Sokan a kapuin kívül rekedtek, s mit volt mit tenni, elindultak haza, esetleg a Balaton vagy Gu- naras irányába. Gunarason a strandon, délután fél ötkor még 100 für- dőző fért volna be... 3900-an sokat kezdeni a Vatikánnal és a nicaraguai püspöki konferenciával az állam és az egyház viszonyának kérdéseiről, elképzelhetőnek tartja, hogy döntőbiráskodési fórum létesül a kormány és a püspökök közötti vitás ügyekben. Végül — ameny- nyiben a La Prensa című ellenzéki lap tulajdonosai megszakítják kapcsolataikat a Nicaragua elleni agresszió irányítóival — a vezetés kész felülvizsgálni a lap betiltását elrendelő korábbi döntését. BOGOTA Két kolumbiai gerillaszervezet, a „Népi Felszabadító Hadsereg” és az Április 19. mozgalom mintegy száz fegyverese rövid időre megszállta az ország északkeleti részén fekvő Andes várost — közölte a kolumbiai hadügyminisztérium. A gerillák a helyi rádióadásban közleményt ismertettek, miszerint támadásukat megtorlásul szánták a kolumbiai gerilla- mozgalom egyik vezetőjének múlt héten történt meggyilkolására. Andesbe később nagyszámú katonai és rendőri erősítés érkezett. VARSÓ Nem felelnek meg a valóságnak azok a Nyugaton terjesztett híresztelések, melyek szerint Lengyelország és Izrael felújítja diplomáciai és konzuli kapcsolatait — közölte hiteles forrásokra hivatkozva a PAP lengyel hírügynökség. Az illetékes lengyel hatóságok sokszor hangoztatott állásfoglalása szerint a kapcsolatok helyreállítása csakis mindazon okok megszűntével válhat lehetővé, amelyek a diplomáciai viszony megszakadásához vezettek. JOHANNESBURG Pokolgép robbant az Atlanti-óceán partján fekvő Walvis Bay-ben, a Namíbia területébe beékelődő dél-afrikai városban. A piacon történt robbanás három személyt megölt, több mint húszat pedig megsebesített. Egy másik dél-afrikai településen, a Fokváros közelében fekvő Műi zen. ber g üdülővárosban ugyancsak időzített pokolgép robbant, de ez nem okozott személyi sérülést. vettek reggel óta jegyet, s 4000-en napozhatnak hűsöl- hetnek itt, s fürödhetnek a medencében. Több ezren keresték fel a domibori holt Duna-ágalt. A szekszárdi strandon vasárnap a kora esti órákig 1800 fürdővendég váltott jegyet. A megyeszékhely strandja és uszodája egyébként csupán 2000 vendéget fogadhat. dvm Rakétabaleset az NSZK-ban Amerikai atomrakéták karbantartását előkészítő műszaki gyakorlatozás közben a kezelőszemélyzet hibájából levált egy Pershing —1—A típusú rakéta robbanótöltete. A bajorországi Landsberg közelében szerdán történt esetről két nappal későbbi hivatalos közlés alapján számoltak be a szombati nyugatnémet újságok. Mint Ulrich Hundt, a bonni hadügyminisztérium szóvivője elmondta, az amerikai ellenőrzéssel végzett gyakorlat során a karbantartási munkálatok céljára te akarták választani az atomeszközről a robbanótöltetet rejtő rakétarészt. A nyugatnémet darukezelő azonban elvétette a távolságot, s ügyetlensége folytán a rakétarész egy harminc centiméterrel lejjebb elhelyezett, lapos rakfelületre esett. A szóvivő hivatalos bejelentése szeriint senki nem sebesült meg, s egy pillanatig sem állt fenn az a veszély, hogy hasadóanyag kerül a légkörbe, vagy hogy meggyullad a hajtóanyag. Párizsi túsziigy Pénteken késő este szerencsés véget ért az utóbhi idők legkülönösebb zsaroló túszakciója Franciaországban. A rejtélyes emberrábló 10 óra tájban szabadon engedte túszát, Martine Pietri asszonyt, a Worms bankház egyik titkárnőjét. A tízmillió frankos váltságdíját a rendőrség közlése szerint nem kapta meg. A 37 éves nő egy elegáns, 16. kerületi ház gondnokához kopogott be, és miután közölte nevét, a kimerültségtől aléltán a karjaiba rogyott. Már a riasztott rendőröknek mondta el, hogy nyolcnapos fogsága alatt egyetlen éjszaka sem aludt. Az éjszakát ezután a Hotel Dieu kórházban töltötte megfigyelés alatt. A jelek szerint fizikai hántalmat nem szenvedett. „Játékos vagyok, nem gyilkos” — telefonálta a rendőröknek röviddel este 10 után a zsaroló, akinek kilétét mindeddig nem sikerült felfedni. Az ismeretlen nyolc napja hurcolta magával túszul Pietri asszonyt, a Worms bankház székházából. Mint az egyik bankvezetőnek aznap reggel egy üzleti megbeszélés ürügyén elmondta, mély ellenszenvet érez a Worms iránt, mert az állítólag koldusbotra juttatta, és öngyilkosságba kergette az anyját. A bankvezetőt megkötözve az irodájában hagyta, és fegyverrel fenyegetőzve magával hurcolta túsznak a titkárnőt. Nicaragua hajlandó tárgyalásokat kezdeni az Egyeszintén hajlandó tárgyalaszen a helsinki folyamat jöKánikulai vasárnap Aki csak tehette, a hét véPillantás a hetre Válogatás a hét külpolitikai eseményeiből Annak ellenére, hogy a'i augusztussal együtt — kontinensünkre legalábbis — beköszöntött a forróság. s mintha most már tényleg beköszönni látszana a diplomáciai holtszezon, azért minden napra jut valami esemény. Azaz a külpolitika iránt érdeklődők ezután sem unatkozhatnak. Hétfő: Londonban folytatódik a nemzetközósségi mini- csúcsértekezlet a Dél-Afrikai Köztársaság elleni szankciók kérdéséről. A brit kormány továbbra is makacs ellenállást tanúsít ebben az ügyben, több afrikai állam viszont kilátásba helyezte: e megbeszélés eredménytelensége esetén kilép a Brit Nemzetközösségböl. Ez pedig a szervezet felbomlásával fenyeget ... Kedd: Mexikóban lat in-amerikai államfők gyűlnek ösz- sze, hogy megvitassák a kontinenst leginkább sújtó gondok orvoslását: az eladósodás kérdését, a közép-amerikai béke ügyét, az együttműködés fejlesztésének útjait. Szerda: Ekkor emlékezik meg az egész világ Hirosima napjáról, a 41 esztendővel ezelőtti barbár amerikai atomtámadásról. Ugyancsak e napon lejár az egyoldalúan vállalt sizovjet moratórium a nukleáris kísérletekre. — Az USA eddig csak újabb kísérletek sorával válaszolt a szovjet gesztusra. Csütörtök: Bogotában beiktatják hivatalába a közelmúltban megválasztott Vtirgilio Barco elnököt, akinek számos kolumbiai problémával kell szembenéznie: a két legsürgetőbb lenne a kokaimbárókkal való leszámolás és szilárd tűzszünet a gerillaszervezetekkel. Péntek: Bár az NSZK több kérdésben az USA leg hívőbb követőjének számít, a bonni kabinet nagy gondot fordit a kelet—nyugati kapcsolatok ápolásának is. Ennek egyik bizonyítéka, hogy Szófiába látogat Philip ■Tenniinger, a Bundestag elnöke. Szombat: Braziliába utazik Julio Sanguinetti uruguayi államfő, hagy kiszélesítse országa kapcsolatait a szomszéd országgal. Az elképzelések szerint Uruguay is csatlakozna a közelmúltban létrejött brazil—argentin gazdasági integrációs egyezményhez. Vasárnap: Amerikai és ausztrál szakértők tárgyalásokat kezdenek egv jövendő katonai szövetségről. Washingtont feltehetően nyugtalanítja, hogy az Anzus Üj- Zélamd atomellenes politikája miatt nem úgy funkcionál, ahogyan a Pentagon stratégái szeretnék. Mai kommentárunk A Vaslady és a nemzetközösség Margaret Thatcher brit miniszterelnök-asszonyt nem véletlenül nevezik a „Vaslady”-nek. Az utóbbi napok- hetek brit politikája egyértelműen magán viselte Margaret asszony jellemzőit, a keménységet, a konoksá- got és a hajthatatlanságot. Irányvonala most már olyannyira népszerűtlen lett, hogy még a királyi udvarból is kiszivárogtak — kiszivárogtattak — olyan véleményeket, amelyek a kormányfő politikáját bírálták. Pedig ezt a brit alkotmány előírásai tiltják. azaz a mindenkori uralkodónak távol kell tartania magát az aktív politizálástól, szerepe mindössze a monarchikus hagyományok ápolásában van. No meg abban, hogy hivatalosan az angol királynő az uralkodója a mintegy ötven tagországot számláló Brit Nemzetközösségnek. Ez a cím is persze többé-kevésbé formális, hiszen a tagországok túlnyomó többsége teljesen önálló politikát folytat. Mégis a nemzetközösség jövője körül kialakult parázs vita vezetett el a már említett alkotmányos viszályhoz. A kormányfőnek a pretoriai fajüldöző rezsim elleni szankciók kérdésében tanúsított makacs magatartása ugyanis azzal fenyeget, hogy az egykori brit gyarmati birodalomra emlékeztető utolsó intézmény, a nemzetközösség is felbomlik. A tagországok mintegy fele fekete Afrika képviselője, így azután nem meglepő, ha sokan közülük bejelentették: ha egészen rövid időn belül a nemzetközösség — főleg Nagy-Britannia — nem hoz széles körű büntető szaknciókat Pretoria ellen, úgy kilépnek a szervezetből. Ez pedig egyértelműen kiindulópontot jelenthet a további bomlás útján. Nos, most a Vaslady megerősítheti legalább egy-két politikai szegeccsel az oszlással fenyegető nemzetközös, ségi építményt, hiszen Londonban tegnap kezdődött meg a közösség mini-csúcsértekezlete. Ezen a házigazdán kívül Ausztrália. Kanada, India, Zimbabwe, Zam bia és Bahama legmagasabb rangú vezetői vesznek részt, hogy döntsenek végre a fajüldözés utolsó bástyája elleni gazdasági szankciókról. (Ezen országok vettek egyébként részt a nemzetközösség úgynevezett „békéltető missziójának" munkájában, amely azonban a Botha-rendszer merevsége miatt semmilyen eredményt nem tudott felmutatni.) A konferencia nem ígérkezik csendes sétagaloppnak Thatcherék számára, mivel India, Zimbabwe és Zambia aligha fogadják el London szankcióellenes érveléseit. Így alighanem a kormányfő kénytelen lesz változtatni eddigi hajlítha- tatlan álláspontján, de nem fog meghajtani, azaz valamilyen módon továbbra is időt kíván nyerni. Kérdés, hogy ez a huzavona és makacsság mennyire árt meg jelenleg már amúgy is megcsappant népszerűségének — Edinbourg-ban például záptojásokkal és romlott paradicsommal dobálták meg gépkocsiját. Mindenesetre egy friss felmérés adátai szerint, ha most tartanának választásokat, 42 százalékkal az ellenzéki munkáspárt győzne. míg a toryknak mindössze 32 százalék jutna. A kormányfő szerencséjére azonban a legközelebbi választások csak 1988-ban esedéksek a ködös Albionban... DARÓCZI LÁSZLÓ Ma kezdődik a kedvezményes nyári ruházati vásár Hétfőn, augusztus 4-én kezdődik a ruházati kereskedelmi vállalatok hagyományos nyár végi kedvezményes vására. A Belkereskedelmi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint a vállalatok — sőt a legtöbb helyen az áruházak, üzletek vezetői — önállóan döntenek arról, hogy mennyi árut, milyen engedménnyel, s mennyi ideig árusítanak. Sok üzletben már korábban is szerveztek engedményes akciókat, de számos olyan bolt is akad, ahol ezúttal elmarad a nyári vásár. A kereskedelmi vállalatok többsége azonban egységesen, augusztus 4-től két héten keresztüli árusítja 20—40 százalékos árengedménnyel a ruhaneműket, Cipőket. A vásári árualaip összességében a tavalyihoz hasonló mennyiségű, a cipő valamivel több, mint az elmúlt esztendőben. A szóródás azonban rendkívül nagy, területenként és vállalatonként, ezen belül üzletenként igen eltérő a kedvezményes árukínálat. Megkezdődött a kemping-világtalálkozó nebrecenben A 47. kém pin,g -vi lágtalá 1 - kozó hivatalos nyitóünnepségét szombaton este tartották a debreceni Vek éri-tó partján. Augusztus 1. és 10. között Magyarország ad otthont a nagyszabású rendezvénynek, amelyre a Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség (F. I. C. C.) huszonhat tagországaiból érkeztek résztvevők. A hatezerötszáz külföldi és hazai vendég az erre az alkalomra tízszeresére bővített Vékeri-ta- vi kemping 25 hektáros területén ütötte fel a sátrát, illetve helyezte el lakókocsiját. A legtöbb turista Belgiumból, Csehszlovákiából, Franciaországból, Hollandiából, Lengyelországból, az NSZK-ból és Portugáliából érkezett. Szombaton este az ünnepélyes megnyitó helyszínére, a Vekeri-iavi szigetre népviseletbe öltözve vonultak a találkozó külföldi és hazai résztvevői. Fanfárok jelezték a világtalálkozó kezdetét, majd a Himnusz elhangzása után a Magyar Camping és Caravanning Club nevében Fullad Árpád, az M. C. C. C. elnöke, a házigazda város nevében dr. Ács István. Debrecen tanácselnöke, a Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség nevében Ivar Kahl, az F. I. C. C. elnöke üdvözölte a világtalálkozó vendégeit. Ezt követően Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke mondott megnyitó beszédet. Az ünnepi beszédek után felvonták a részt vevő országok zászlóit, majd felhangzott Beethoven IX. szimfóniájának zárótétele. Galambok repültök és léggömbök szálltak magasba a szigeten, majd az Építők Hajdú Tánc- együttese és a Debreceni Népi Együttes nagy sikerű folk- lórgála-műsorára került sor.