Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
/’’tÔÏnÀ'N 10 fíÍÉPÜJSÁG 1986. július 19. A humor mint magatartásforma A Dunatáj új száma A szekszárdi Dunatáj című folyóirat új számát Pákolitz István verse vezeti be, majd Sólymos Ede tanulmányát olvashatjuk, aki régi tolnai halászokról, a kalocsai érsekséggel folytatott küzdelmükről irt. Sz. Bozóki Margit Nagykónyi lakodalmi szokásait eleveníti fel, s tanulmányában olvashatunk régi népi rigmusokat is. Solymár Imre „Elnémult harang, bús rom” című tanulmányában a mitoszte- remtés völgységi vonatkozásait tárja fel, Hajdú D. Dénes pedig egy kászonszéki népi anekdota változatait mutatja be. Kaczián János Egyed Antal, előbb bonyhádi, majd dunaföldvári plébános nevezetes Tolna megyei összeírásának adatait vizsgálja. A gazdag könyvszemlében Csányi László Demény János tanul- mámykötetéről irt, N. Horváth BélaTöttős Gábor Irodalmi séták Szekszárdon című antológiáját méltatja, Csordás Gábor verseiről Böröndi Lajos, Bisztray Ádám verseiről Kerék Imre írt kritikát. Laczkó András Albert Gábor: Egy lakodalom végelszámolása, Rikker Éva pedig Pataki Ferenc: Társadálmi beilleszkedési zavarok Magyarországon című kötetét méltatja. A Krónika rovat a télforduló-korata- vasz művészeti, kulturális eseményeit foglalja össze, a képmellékleteken a szekszárdi múzeum képgyűjteményének néhány becses régi darabját láthatjuk. A humorról hallván, nálunk, azt hiszem, szinte mindenkinek Karinthy Frigyes immár szállóigévé vált mondása jut eszébe: „A humorban nem ismerek tréfát”. S Ka- rinthynak tökéletesen igaza volt, a humor komoly dolog. Nemrégiben egy német feljegyzésben olvastam azokat a sorokat, melyek szerint a modern irracionalista filozófia egyik legfőbb jellegzetessége a humor teljes hiánya. Sokak számára paradoxnak tűnhet ez a megállapítás, hiszen a köztudatban a filozófia és a humor nem egymáshoz közelálló fogalmak. A valóságban azonban a haladó filozófiai gondolkodástól egyáltalán nem idegen a humor, sőt valamilyen formában, ha áttételesen is, de jelen van. De térjünk vissza a modern irracionalista, úgynevezett „újfilozófusok’’ egyik képviselőjéhez, nevezetesen Bemard Henry Lévy gondolatvilágához. Könyvében azt a kérdést teszi fel, hogy Athén vagy Jeruzsálem, és határozottan Jeruzsálem mellett dönt. Ez a döntés és ami mögötte van, néhány szó magyarázatot igényel. Az európai kultúrának valóban két forrása van. Az egyik a görög kultúra, melyhez hozzátartozik az újfilozófusok által annyira gyűlölt „homéroszi kacaj” éppen úgy, mint ahogy hozzátartozik Arisztophanész és Lukianosz is. A másik forrása Biblia, s az említett francia szerző azt állítja, hogy az európai kultúra ott rontotta el a maga dolgát, hogy a görög fejlődést folytatta, holott a bibliai, jehovai erkölcsi elvek alapján kellett volna állnia, s abból továbbfejlődnie. A humorról nagyon bölcsen jegyezte meg Lukács György, hogy mindig bizonyos fölényt, nyugodt magabiztosságot fejez ki, és mindig annak az osztálynak a tulajdona, amelyben ez a nyugodt maga- biztosság meglehet. Ha a ma divatos polgári filozófia lényegileg nélkülözi a humort, sőt ha az utóbbi időkben egyre ritkább a jó szatíra, a jó vígjáték stb., akkor ez teljes mértékben érthető. Már csak ezért is, mert a polgári rétegek jó része nemcsak nem magabiztos, hanem még saját maga is megteremti saját bizonytalanságának alapját. A híres pesti humor még az igencsak problematikus gazdasági helyzetben is működik a közéletben, a közgondolkodásban. Mégis nem lehet nem észrevenni, hogy nálunk nagyon sokszor igyekeznek a humort degradálni, vagy pedig a humornak csak egy bizonyos formáját elfogadni - de erről később. Ennek az igyekezetnek volt egyik jelszava például az, hogy Mikszáth humorával szemben szinte az irodalomtörténet teljes erejével léptek fel. Mikszáthot ma nem divat szeretni. Hibája - úgymond-, hogy túlzottan anekdotikus. Nos, véleményem szerint nemcsak Mikszáth, hanem már Jókai humora is egyike volt azoknak a magyar hagyományokban gyökerező jelenségeknek, melyek az osztályok harcának részei voltak. Mikszáth így írja le Jókai Mór élete és kora című könyvében 1848. március 15-e egyik eseményét: „Erre Petőfi vezetése alatt Jókai, Vasvári, Degré és Irinyi behatoltak a nyomdába mint a nép küldöttei. Az ajtó nyitva volt. Könnyen bemehettek. Länderer Lajos a nyomdahelyiség ajtajában várta őket. - Azért jöttünk..., hogy e két kéziratot kinyomassuk. Länderer megnézte a kéziratokat. - Lehetetlen - felelte szárazon -, nincs rajta a cenzor engedélye. A nép küldöttjei zavartan néztek össze; Länderer odasúgja Irinyinek: - Foglaljanak le egy sajtógépet! Egy géphez lépett most Irinyi. - E sajtót a nép nevében lefoglaljuk és követeljük kéziratunk kinyomatását. - Az erőszaknak nem állhatok ellent - felelte Länderer ünnepélyesen és megparancsolta szedőinek, hogy munkába fogjanak.” Vitathatatlanul anekdotát olvastunk az imént a Nemzeti dal és a Tizenkét pont ki- nyomatásának történetéről. Hogy a nép küldötteinek a nyitott ajtón kellett „behatolniuk”, hogy Länderer miként tanácsolta az „erőszakot”, amellyel szemben ő „tehetetlen”, semmit nem von le a pillanat nagyszerűségéből. Éppen ellenkezőleg. Azt érzékelhetjük, hogy a nagy és fenkölt történelmi pillanatok egyszerre esetlenek, esendőek, nevetségesek, s éppen ezért nagyszerűek, mert saját pillanatnyi kicsinységükön túl tudnak lendülni. Ha Mikszáth anekdotikus keserűséggel beszélt arról a rabról, akit hanyagság következtében elzártak és napokig étlen- szomjan tartottak, s végül megköszöni ki- szabadulását, akkor ez része volt, számtalan más Mikszáth-novellával együtt, az adott magyar társadalom visszásságai leleplezésének. A fennálló viszonyok éles kritikája. Már említettem, hogy a filozófiai gondolkodástól mennyire nem idegen a humor. Erre utal, hogy Engels egyik levelében arról panaszkodik: Németországban az emberek a múlt század nyolcvanas éveiben mintha teljesen elveszítették volna humorukat és a publicisztika is telítve van a.legszárazabb és legpedánsabb fejtegetésekkel. S itt a pedáns kifejezésre külön fel szeretném hívni a figyelmet. Már Goethe hangsúlyozta azt, hogy abszurdnak valójában egyedül a pedantériát lehet tekinteni. A pedantéria természetesen nem azonos a pontossággal, precizséggel, megbízhatósággal. A pedáns ember fejében számon van tartva minden: rendelkezés, paragrafus, a felettesek, a vele egyenlők, a beosztottak akarata, véleménye, kívánsága, min- denoldalúan és minden szempontból. Ez a „mindenszempontúság” elve a pedánsbürokrata sajátja, s éppen ez teszi döntésképtelenné. Ebbe a „minden- szempontúság”-ba egyvalami nem fér bele: a humor, tudniillik a humor jellegénél fogva rangsorol, s átlendít a tényleges vagy gondolati holtponton. A humor tehát állásfoglalás, a bürokratapedánstól pedig az állásfoglalás áll a legtávolabb. Az sem véletlen talán, hogy azon kezdtem gondolkodni, vajon a modern polgári irracionalizmus humornélkülisége és a bürokrata humormentessége között nincs-e valami összefüggés. Hátha maga a bürokrata is - talán éppen azért, mert nagyon is racionalisztikusnak tűnnek fejtegetései - voltaképpen irracionális közegben él? Ha valaki minden lehetséges szempontot szem előtt akar tartani, éppen a valóság, a valóságos erőviszonyok maradnak rejtve előtte. S a bürokrácia abszurditásának éppen ez a forrása. Ezt vette észre Örkény István egyperceseiben, s nemegyszer ezzel a hatással él Karinthy Ferenc is, legújabban Zenebona című kötetének jónéhány írásában. Ha Karinthy Ferenc Csoda Budapesten című írása szerint gépkocsi-ellenőrzéskor közli az öt igazoltatni akaró rendőrrel, hogy csak ügyvéd jelenlétében hajlandó tárgyalni, hiszen az alkotmány minden állampolgárnak biztosítja a törvényes jogvédelmet 1949 óta, akkor itt minden szó igaz, amit a rendőrnek mond, s az mégis szinte megijed, s gyorsan továbbküldi. Miért? Azért, mert az adott szituációban a két dolog - az egyszerű gépjármű-ellenőrzés és az alkotmány egésze - nem áll arányban egymással. A bürokrácia kritikája tehát, hogyha a rendeleteket, törvényeket a végső határig kiterjesztjük, s ezáltal a humor segítségével visszájukat láthatóvá tesszük. így a Mikszáth-i, örkény-i, Karinthy Fe- renc-i megközelítést a társadalmi élet kérdéseinek egyaránt a humor hatja át, a tréfa nélküli humoré. S a humor önmagában ugyan nem oldja meg sem a magán, sem a közélet problémáit, de a kérdéseket olyan dimenzióba helyezi, ahol már lehetséges azokra értelmes válaszokat adni. Ezért hiszem, hogy a humor magatartásforma, s ezért igaz az, hogy csak az önmagukban biztos és bízó társadalmi rétegek, csak az önmagukban biztos és bízó nemzetek és csak a saját tudásában biztos ember rendelkezhet humorral. HERMANN ISTVÁN Bába Mihály: MEGLEPETÉS Vidám és jókedvű volt, amikor kilépett a gyárból. Akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét, gondolta. És igaza is lett. Néhány villamos-meg- állónyival tovább már kapott is egy szerelői állást, és az aranyos mester órabérben rögtön a dupláját ígérte annak, amit addig kapott. Megfogtam az isten lábát, gondolta: egy-két év alatt összedobom a dohányt a lakásra, és kinyalhatják a... az üres tányéromat, nevetett vidáman. Hétfőn reggel három címet adott át a mester.- Járd körbe őket. így osztd be a munkádat - magyarázta. - És amikor végzet, gyere vissza. Ha borravalót kérsz, azt külön teszed, érted? Na, sok szerencsét. Az első héten nem is volt semmi baj. Jó ember a mester - magyarázta Fazekasnak, művész kollégájának. - Nem ellenőriz, és fizet, mint a köles. Dupláját keresem annak, amit a gyárban. Köteles Feri elemében volt. Gátlástalanulbeszélt, és boldog-boldogtalannak fizetett, hogy ekkora szerencséje van. Csak azt felejtette el, amit elég halkan mondott a mestere:- Jegyezd meg, fiam, én csak a ledolgozott órákért fizetek. Bért is, adót is, biztosítást is. Hét végén már szűkösen volt pénz a zsebében, pedig izgalmas randevúra készülődött. Ügyfele éppen kiküldetésbe készülődött, és a felesége huncutká- san randevút beszélt meg vele.- Mesterúr, estére komoly randevúm van, szóval úgy érzem, hogy leesik valami, ezért szeretnék...- Néhány százast? Hm... - mosolygott a majszter.- Maga aranyos ember, hogy félszóból is ért.- Én értek, fiam, félszóból is, ha engem egy teljes szóból megértenek. Köteles Feri nem értette a mestere humorát. Átnedvesedett ingben rohanta randevúra. Ági, a fiatal asszonyka már ott volt. De nem egyedül. Sovány, lóképű, szakállas alak ült mellette. A barátunk - mutatta be Ági a fickót aki halkan mormogott valamit. Aztán rendelt, majd újra rendelt és fizetett. És várt. Várta, hogy a fickó lekopjon. Széles tenyerét izgatottan surrantotta Ági combjára. A lóképű rácsapott.- Hé, a menyasszonyom combjáról elviszed a patád, érted, vagy beverem a pofád!- Hogyhogy a menyasszonyod? - döbbent meg Köteles.- Csak addig, amíg a hülye férje nem jön rá, hogy neki már csak annyi a szerepe, hogy letejeljen, érted, hapsikám. Most pedig fizetsz egy rundót, és lelépsz, érted, ha nem akarod, hogy ösz- szeverjem a pofádat. Rendelt, fizetett és lelépett. Rohadt dög, gondolta, a férjével eltartatja magát, miközben kurválkodik. A napok napok után teltek, a hónapok is. Köteles iszonyatosan csalódottnak érezte magát. Hétről hétre kevesebb volt a borítékjában. Mi a fene ez? Nem ebben állapodtunk meg! - morfondírozott, aztán elszánta magát, és bement a mesterhez. Nem akart ő panaszkodni, csak egyszerűen meg akarta mondani, hogy számításai nem válnak be, és odébbáll. így is kezdődött. De a mester sokáig nem felelt egyetlen kérdésre sem. Még csak nem is mosolygott. Ráncos arcáról a mosoly árnyéka is elröppent. Gondterhelt volt.- Nézze, fiam, maga a legnagyobb csalódás nekem. A képe, a pofája tisztességes, ezért ígértem magának tisztességes bért. De azt megmondtam, hogy én csak a ledolgozott órákért fizetek. Én nem gyár vagyok.- Hogyhogy nem gyár?- Úgy, hogy ott, ha dolgozik, ha nem, fizetnek. Telik az államkasszából. De nálam nem úgy van - dobta magasba mu- tatóújját. - Én megmondtam, hogy csak a ledolgozott órákért fizetek, persze tisztességesen, de a le nem dolgozottakért egy fityinget se, érti, fiam?- Hogy merészel, maga rohadt...- Maszek, mondja csak ki - állt fel az öreg mester. - Nézze, én nem hívtam magát, maga jött ide munkát keresni. Adtam is, tisztességes bért is ígértem, de előre közöltem, hogy csak'a ledolgozott órákért.- Ledolgoztam - üvöltött Köteles ingerülten. A mester hunyorogva rápillantott, várt néhány pillanatot.- Le. Azt ki is fizettem. De - dobta magasba az újját - Hegedüsékhez nyolc óra helyett tíz előtt érkezett, fél kettőkor már eljött, de a műhelybe csak négykor jelent meg. Nem kérdezem hol volt, mert tudom, hogy nem mondja meg az igazat. Vagy fusizott, vagy lógott. Egyre megy. Én a lógásért nem fizetek.- Akkor nekem a tanácsnál volt dolgom.- Hol?- A Bertalan Lajos utcában.- Ott nincs is tanács! Hogy hol, kinél, kivel találkozott a Bertalan Lajos utcában, az a maga dolga, érti, de engem ne nézzen állam bácsinak, se hülyének, hogy a sikeres vagy sikertelen randevú- jaiért magas órabért is fizessek. Köteles elbambult. Fogalma sem volt arról, hogy a Bertalan Lajos utcában van-e tanács vagy sem, de az biztos, hogy a humoros dagi haverja hozott oda két nőt, délelőtt. Istentelenül unatkoztak mind a ketten. De ezért miért neki kell fizetni? Az úristenit ennek a rohadt világnak! Egy kis szórakozásért is leveszik a sápot az embertől! Halántéka lüktetett. Arca kivörösödött, minta pulyka feje, taraja. Hangja is olyan rikácsoló lett, minta kappan pulykáé.- Maga, maga, becsapott engem, rohadt burzsuj! Érti? Azt ígérte, hogy tisztességes bért fizet, és most kiderül, hogy mindenért levon egy olyan összeget, hogy lassan nekem kell valamit tennem a borítékomba, hogy legyen benne néhány tizes.- Elég fiatalemberi - csapott a szer- számos-asztalra a mester. - Itt az üres borítékja, itt a munkakönyvé, és menjen a fenébe! Azt hitte, hogy nálam is lóghat úgy és annyit, amennyit a gyárban, akkor tévedett. Ha nem tetszik magának, jelentsen fel. És akkor én is feljelentem, hogy amikor Feketéékhez kiküldtem, maga egy óra alatt végzett, de három órát számolt el, holott két óráig a szomszédban szöszmötölt, azt sem tudom, hogy mit csinált, mennyit kapott, vagy csak a szeretőjével töltött időt fizettette ki velem. Ha úgy gondolja, akkor pereljen, és majd behívatjuk azt az Ági asz- szonyt is, meg a szomszédnőjét. Ha maga nyeri meg a pert, és nekem kifizeti a két órára járó illetékemet, mert én fizetek adót, biztosítást magáért, akkor én is kifizetem magát. Tessék a munkakönyvé, és hordja el magát. Keressen egy gyárat, ahol mindent elnéznek magának, ahol hülyére lóghatja magát. Mert nálam nem lehet!- Ezt megkeserüli - dobta magasba az öklét Köteles.- Mit mondtál, te szemét? - ugrott oda a mester, és vasmarkával megfogta rajta a bugyóreszt. - Fenyegetsz? Te? Te? Moslék! Engem, aki negyven esztendeje dolgozom tisztességgel, akinek eddig semmiféle hatósággal nem volt dolga, és még te mersz engem fenyegetni, te szemét, aki miattad elvesztettem néhány régi ügyfelemet? Rázta, kegyetlenül rázta Kötelest.- Engedjen el, mert nem felelek magamért - sipította a fiú.- Persze, hogy nem felelsz! Te semmiért sem felelsz, te rohadék - üvöltötte a mester. - Ki innen! És csak a küszöbön kívül engedlek el. Mehetsz feljelenteni az úristenhez, érted! - lökte ki az ajtón. Köteles Feri a falhoz tántorodott. Ká- bultan állt néhány pillanatig. Iszonyatos csalódás érte. Iszonyatos meglepetés. Kezében összegyűrve szorongatta a munkakönyvét. Kiss Benedek: NAP-HAL-NAP Melege volt a Napnak, leszállt a tóba fürödni. Álcázta magát halnak, kezdett pikkelyesedni. Szikrázott rajta a pikkely, ahogy a hullámok hátán lubickolt önfeledetten, kövéren, pontyöreg-sárgán. Föl-alá bukott a vízben, szórta magáról a halpénzt, belevakulva néztem, mígnem az égre szállt ismét. Szárítókötél-sugáron felleg-törülközö lengett, kékbe terítette, ráhevert a Nap és napozni kezdett, én meg borzongtam lent a zöldben, mert aznap nem láttuk többet. Lakatos István: SZENT GYÖRGY Büszke vaspatak fenkölten tapossák a bősz sárkányt, a gyalázatosat. Ezer év óta, ezer bronzba öntve, győz mindig a tiszta lovag. Tudna csak szobrot vagy verset faragni szegény sárkányok fajzata: büszke bronzkörmük alatt nyomorultan mindig egy szent vonaglana.
