Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
10 KÉPÚJSÁG 1986. július 26. Eftim Proevszki: Aktív nyári pihenés A Kortársaink sorozat új kötetei Beköszöntött a jó idő, kezdődik a nagy nyaralási szezon. Tíz- és tízezrek utaznak üdülni, veszik igénybe az idegenforgalom szolgáltatásait. Szükségesnek mutatkozik tehát, hogy tanácsot adjunk a nyaralni indulóknak, hogyan kell helyesen pihenni. Pihenésünk lehet aktív és passzív. Aktív a pihenés a munkahelyen, a közlekedési eszközökön, az üdülőhelyeken. Passzív a pihenés a temetőben. Az aktív pihenés egyik speciális formája az éves szabadság. Ezt nem azért hívják éves szabadságnak, mert egy teljes évig tart (mint az aktív pihenés a munkahelyen), hanem mert egyszer kapjuk ki egy évben. Hogy világosabb legyen: az éves szabadság az az időszak, amelynek letöltése után a munkatársaink irigykedve ezekkel a szavakkal fordulnak az emberhez: „Hű de lebarnultál! Olyan fekete vagy, mint egy néger!" És még meg is nézegetik, hogy hol mennyire fekete (különösen, ha nő az illető). A szabadságidőre tervezett nyaralás előtt feltétlenül figyelnünk kella meteorológiai intézet előrejelzését. Az idei nyárra a meteorológusok jó időt jósolnak, ami különösen kedvező az aktív pihenés szempontjából. Jó időben hasznos időtöltés a gyűjtögetés. Strandokon, vizparti és egyéb üdülőhelyeken különböző numizmatikai tárgyakat, csecsebecséket, szemetet stb. lehet összeszedegetni. (Ezeket ugyan meg lehet kapni a turisták számára létesített népművészeti boltokban és kioszkokban is, de így egyrészt olcsóbb, másrészt gyűjtögetésünkkel értelmesen telik a nap.) Molnár Vilmos: A megismerés művészete én meghallgatok mindenkit s újrahallgatom ha kell még kétszer, mindezt pedig közbeszólás vagyis szemrebbenés arcrándulás szájbiggyesztés vállrándítás nélkül, észrevétlenül mint egy kötőszót ma is ki fogják mondani az igazságot. A tudatunktól függetlenül létező objektív időjáráson kívül pihenésünk aktivizálásáról tudatosan idegenforgalmi és vendéglátóipari szerveink gondoskodnak. Idegenforgalmi szerveink elsősorban a külföldi turisták aktív pihenését biztosítják: a hazánkba látogató idegenek naponta nyolc órát töltenek el azzal, hogy megértessék magukat vendéglátóikkal, átlagban nyolc órát fordítanak különböző kérdőívek, szállodai bejelentőlapok kitöltésére, pénzváltásnál való sorban állásra. (A megmaradó nyolc órát félpasszív pihenésre használhatják fel - aludhatnak, ha képesek megtenni táncdaléne- kesnőink lírai baritonja mellett.) A vendéglátóipar fontos szolgáltatása a „gyors és figyelmes kiszolgálás”. Ez az aktív pihenést messzemenően biztosító forma rendszerint négy fázisból áll. Az első fázisban szabad asztalra vadászunk (a vadászat igen aktív pihenés: erőt, iz- mot, szellemet fejlesztő sport!), a másodikban letisztogatjuk az abroszt az asztalunkon, a harmadikban megszabadítjuk a csirkepaprikást a benne főtt tollaktól, vagy felfűrészeljük a bécsi szeletet. A negyedik fázisban szellemi tornára kerül sor, amikor az elénk tett számlából megpróbáljuk kitalálni, hogy a fizetőpincér hol akar villát venni. Hogy én hol nyaralok az idén? Férfiasán be kell vallanom, hogy belőlem mindig hiányzott bármiféle aktivitásra való hajlam. Olyan helyen szeretnék pihenni, ahol nem talál meg még Derrick felügyelő sem, nemhogy a mi idegenforgalmi és vendéglátóipari szakembereink. Zahemszky László fordítása Az Akadémi Kiadó 1972-ben indította útjára a Kortársaink című könyv- sorozatot azzal a céllal, hogy az 1945 utáni magyar irodalom jelentősebb képviselőit mutassa be kismonográfiákban. Eddig 33 kötet látott napvilágot, tehát évente átlag kettő. Ehhez képest az idei négy kötet jelentős gyorsulást ígér. A sorozat jellegéből következik, hogy abban helyet kapnaj< olyanok is, akik 1945 előtt, esetleg még a századelőn indultak, de részesei voltak az 1945 utáni irodalmi életnek, s helyet kapnak azok is, akik 1945 után kezdték pályájukat. Természetes az is, hogy lezárt és nyitott életművek egyaránt szóba jöttek. A szóbajö- hető írók száma elég nagy, de azért nyilvánvaló, hogy a Kortársaink sorozatnak is a legjelentősebb írókról készített kötetek a tartópillérei. S ha innen vizsgáljuk a sorozat cimlistáját, sok a szembeötlő hiány. Nincs még monográfia Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról, Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, Kassák Lajosról, s még lehetne sorolni neveket. Ha a ma 50 feletti nemzedékek nyitott és lezárt életműveit sorra vesz- szük, még mintegy 50-60 kötet volna tervezhető, s ez felgyorsított ritmusban is az ezredfordulóig terjedő program. S addig bizonnyal még újabb életművek érnek meg a megmérettetésre. A sorozat új kötetei egy lezárt, s három ma is alakuló életművet vizsgálnak. Pomogáts Béla Jékely Zoltánró\, Wéber Antal Kolozsvári Grandpierre Emilről, Kabdebó Lóránt Lakatos Istvánról, Görömbei András Sütő Andrásról írt. E monográfiák nemcsak az íróknak, hanem az irodalomtörténészeknek is különböző nemzedékeit vonultatják fel. Az egyes kötetek példái a különböző jellegű életmű-megközelítéseknek. E sorozat szerzőinek ugyanis komoly módszertani kérdésekkel kell szembenézniük. A készülő könyv általában az első összegzés az adott életműről. Nemegyszer csak néhány tucatnyi kritika, néhány irói vallomás, interjú áll rendelkezésre szakiroda- lomként. Tehát úttörő, adatfeltáró, elemző munkát kell végezni. A sorozatot egy tudományos könyvkiadó adja ki, ugyanakkor az egyes köteteknek a magasszinvonalú ismeretterjesztés követelményeit is teljesíteniük kell. Úgy kell szakszerűnek lenniük, hogy közérthetők maradjanak. Jékely Zoltán (1913-1982) Erdélyben született, s Budapestre költözése után is kötődött e tájhoz és kultúrájához. A Nyugat harmadik nemzedékének egyik legkiválóbbja, de egyik legvisszavonultabb, legmagányosabb tagja. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy költészete a korai kibontakozás ellenére a féligis- mertség homályában maradt szinte máig. A „költők költője” pedig megérdemli a közérdeklődést. Pomogáts Béla a sokmüfajúságá- ban (lira, epika, dráma, műfordítás, esszé) is egységes életművet kiséri végig, az időrendre és a műfajok elkülönítésére is ügyelve. Mindvégig nagy gondot fordít a kitekintésre: a kor, a környezet, az irodalmi helyzet bemutatására. Talán még jobban segíthette volna Jékely megszerettetését, ha két-három kiemelkedő versének részletesebb, összetetteb elemzését adja. De e költészet elégikus egyneműségét, s ezen az egyneműségen belüli változatosságát így is meggyőzően mutatja be. Kolozsvári Grandpierre Emil (1907) szintén Erdély szülötte. Igazi epikus. Életműve mennyiségileg is igen gazdag, a bibliográfia tanúsága szerint 47 kötete nem jelent meg. Ebben a szerteágazó anyagban kalauzol bennünket nagy biztonsággal Wéber Antal. Ö is azt a megoldást választja, hogy a műfajok rendjében haladva alkalmazza az időrendet. Jó, s az elemzéssel igazolt gondolata, hogy elkülöníti a regényeket és az önéletrajzi esszé-regényeket. Az író racionális gondolatisága, ironikus hajlama sokszor keltett idegenkedést, de ugyanakkor népszerűségének is alapja lett. Egy ilyen terjedelmes életműben szükségképpen vannak egyenetlenségek. A bemutatás során a monográfus általában nem hangsúlyozza értékítéletét, de az összefoglaló megjegyzésekben egyértelművé teszi, hogy az életmű lényégét az önéletrajzi munkák alkotják. Sütő András (1927) nemcsak a romániai magyar irodalom legjelentősebb alkotója, hanem általában a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnagyobb magyar írója. Népszerűségét igazán az Anyám könnyű álmot ígér(t 970) című könyvével alapozta meg, s drámáival és esszéivel teljesítette ki. Fogadtatása - Nagy Lászlóéhoz hasonlóan - példázza, hogy a kimagasló esztétikai érték azon melegében is sikert érhet el. Görömbei András kétségtelenül nagy feladatot vállalt, amikor ezt az érdeklődés előterében lévő, s évről évre gazdagodó életművet tárgyalta. Ráadásul Sütő az első a határokon túli magyar irodalomból, akiről a Kortársaink monográfiát ad közre. Görömbei munkájában az időrendre épülő történeti szemlélet adja meg a szerkezetet, s a fejlődés bemutatásával világosan elkülöníti a pályaszakaszokat. Árnyalt és összetett műelemzéseket ad, mindenről szól, de a hangsúlyt a nagy müvekre teszi. Komoly történeti és poétikai eszköztárat alkalmazva igazolja Sütő András művészetének, következésképpen a közösségi realizmusnak érvényességét és időszerűségét. Görömbei munkája a sorozat egyik legjobb kötete, méltó a bemutatott íróhoz. VASY GÉZA Sziráky Ede, akkor már két éve élt állandó szerződés nélkül. Alkalmi feladatokból, amolyan „szabadúszó” módjára tengett a színészi pályán. Kis szerepeket játszott a filmnél, a tv-ben, rádióban és egy brigádműsorral járta az országot. Közben több színháznál ajánlkozott sikertelenül. Utoljára a Nagy Színház igazgatójának írt, ezért hát nagyon kapóra jött a találkozás Perc Adorjánnal. A híres Perc Adorjánnal, a Nagy Színház vezető színészével, akivel jó néhány évvel ezelőtt osztálytársak voltak a főiskolán. Nemcsak osztálytársak, de barátok is. Sok emlék derengett át közös múltjuk egyre halványabbra kopó díszletei mögül. Egy presszóban találkoztak. Sziráky már fizetett, és éppen menni készült, amikor feltűnt az ajtóban Perc Adorján. Fehér teddibundát viselt, talán a februári latyak ellensúlyozására, és inkognitóját védve a kandi rajongóktól - napszemüveget. Ahogy észrevette Szirákyt, úgy robogott felé kitárt karral, mintha csak tegnap váltak volna el. Sőt úgy, mintha egy rangos külföldi filmfesztiválról hazaérkezett Szirákyt üdvözölne, aki elnyerte a legjobb színészi alakítás díját, és most elsőnek sietne hozzá gratulálni.- Öregem - döngette a hátát -, te drága, ősz öreg bölény! Te vén ordas, te csavargó! így kellett összetalálkoznunk, ilyen véletlenül, ilyen esetlegesen?!... Hát már elfelejtetted, asirig hű Perc Adorjánt?!... Soha egy telefon, soha egy bekukkantás a Nagy Színházba? Szégyeid magad! Sziráky csak dünnyögni tudott valamit a szózuhatagra, azt is csak azért, hogy meghatottságát leplezze, mert ilyen találkozásra álmában sem számított. Ez a Perc Adorján megmaradt a régi, jó fiúnak. Semmi nagyképűség, semmi lekezelés, csak a megszokott harsányság. És mégis hányán fúrják! Na persze, az irigyei. Perc Adorján ekkor már letelepedett Sziráky mellé. Kigombolta a bundáját, meglazította a sálját, és a napszemüveget letette az üres kávés csésze mellé.- Csak egy pillanatra ülök le - nézte elérzékenyülvea másikat -, mert sajnos várnak a filmgyárban. Demit bánom én! Dűljön össze az egész rohadt kóceráj, ha én veled talál- kozhatom. Úristen, mikor is találkoztunk mi utoljára?- Nagyon régen - mondta Sziráky, és gyorsan két konyakot rendelt. Ingre dugta el ugyan az ötszáz forintot a levéltárcájába, a zálogcédulák mögé, de mit számít ilyenkor egy ing! A rajta lévő inget is eladná azért, hogy tisztességesen megvendégelje ezt a kedves régi barátot. - Csak a kedvedért - emelte a poharat Perc Adorján, amikor eléjük tették a konyakot -, mert sajnos vezetek. Dehát bánom is én most, ha elkapnak a zsaruk, ha nekimegyek egy hirdetőoszlopnak, ha a világ összedűl... Semmit se bánok!... Az a fontos, hogy látlak végre, te hűtlen bitang, te... Most pedig beszélj magadról! És Sziráky beszélt. Boldog önfeledtséggel, szinte gyónva mondott el mindent Perc Adorjánnak, azzal a régi főiskolás őszinteséggel, ahogy valamikor a Bástya étteremben két pohár sör és egy feltét nélküli babfőzelék mellett tárgyalták meg pillanatnyi helyzetüket. Természetesen kitért arra is, hogy írt a Nagy Színház igazgatójának.- Ha esetleg - nyögte -, szólnál néhány szót az érdekemben... hiszen ismersz... tisztában vagy a képességeimmel... Perc Adorján szigorúan leintette. - Elég! Ne többet! Ezt kérned is felesleges! Neked már régen Pesten lenne a helyed. Olyan tehetséggel, amilyen neked adatott, megdöbbentő, hogy ilyen szemét módon gazdálkodtak. De te vagy a hibás, már régen szólhattál volna!... Úristen, belezöldülök, hogy te szerződés nélkül, amíg körülöttem, az a temérdek marhahólyag...! De sajnos, öregem, az élet más, mint az iskola. Itt el is kell tudni adni az árut, és te sosem voltál vigéc. Erről természetesen nem tehetsz, nem azért mondom, csak nagyon elkeserítő... Várj, hadd térjek magamhoz! - Még egy konyakot?... kockáztatta meg Sziráky, mire Perc elkeseredve legyintett.- Nem bánom. Annyira megdöbbentett az állapotod, hogy most egyszerűen muszáj inni. Igen, muszáj! Ezt másképpen nem lehet elviselni. Szegény öregem, hát ez... ez valami rettenetes... De most más vége! A hónod alá nyúlok, és a megérdemelt helyre teszlek. Vedd úgy, hogy már a zsebedben a szerződés! - Szirákyval aznap fel lehetett volna súroltatni az egész várost, és összese- pertetni az eldobált borítékos sorsjegyeket. Áldotta a percet, melyben összetalálkozott Perc Adorjánnal. Szégyellte, hogy sokszor karrieristának tartotta, és hajlott azok véleményére, akik nagy patkánynak jellemezték. Most legalább saját maga győződhetett meg minden rágalom valótlanságáról. És Perc Adorján csakugyan szavának állt. Már másnap beszélt az igazgatóval.- Dirikém - kezdte - tudod, hogy nem szeretek személyes problémákkal előhozakodni, de most kénytelen vagyok. Múltkor ugyanis elkapott egy Sziráky nevű kollégám, és azóta nincs nyugtom ettől a fickótól. Állandóan rágja a fülem, hogy beszéljek az érdekében. - Ki az a Sziráky?- Színész. Amolyan jámbor mesterember a pályán. És most azt vette a fejébe, hogy ide szerződik... Állítólag írt is neked... Sziráky!... Várj csak... igen, igen Ede... Sziráky Ede...- Ja, most már tudom - bólintott az igazgató -, rémlik, hogy irt egy ilyen nevű színész.- Gondolhatod - ráncolta a homlokát Perc -, nekem milyen kellemetlen. Valamikor évfolyamtársak voltunk a főiskolán, és persze ez elég jogcím, sajnos, hogy belecsimpaszkodjanak az emberbe... De mit tehetek?... Miképpen magyarázzam meg egy fellegekben járó szerencsétlen kis flótásnak, hogy a Nagy Színház végül is nem szeretetotthon, ide nem lehet csak úgy bekéredzkedni?!... Még azt találná hinni, hogy féltékeny vagyok...!- Mit akarsz ebből kihozni? - nézett rá az igazgató. - Idevenni úgysem tudnám, hiszen arra a két helyre, ami az átszerződések miatt felszabadult, sejtheted, hogy nem ő jön számításba...- Idevenni? Ugyan! - tiltakozott megrökönyödve Perc Adorján. - Eszembe se jutott, hogy erre kérjelek... De szeretném, ha valahogy finoman... emberségesen... igen, ez a jó szó... emberségesen utasítanád el... Esetleg írd meg neki, hogy tisztában vagy a képességeivel, és nagyon sajnálod, amiért státusnehézségek miatt... stb... stb... mert kérlek, mégiscsak az osztálytársam volt! És alapjában véve nagyon rendes gyerek, akit csak sajnálni tudok, hogy ennyire nincs tisztában a realitásokkal. Az igazgató megígérte, hogy emberségesen utasítja el, és Perc Adorján megnyugodva harsoghatott a telefonba, amikor megállapodásuk szerint, néhány nap múlva felhívta Sziráky:- Megnyomtam a dolgot, öregem! A fickó lelkére csomóztam, hogy nekünk úgy kell egy Sziráky, akár a levegővétel. Kifejtettem a buggyantagyúnak, hogy ordító gazság tehetséges embereket kallódni hagyni akkor, amikor egy csomó kontár, mint a szú rágja, percegteti a színfalakat! Szóval én mindent elkövettem, öregem, most már csak azon a bazaltfejűn múlik... De agyoncsapom, ha nem szerződtetnek! Esküszöm, hogy agyoncsapom! - Kösz, öregem - hebegte Sziráky a könnyeivel küszködve -, és én még azt hittem... Nagyon köszönöm, és nem is tudom, mivel... mivel hálálhatom meg ezt a...- Őrült vagy! - dörrent Perc Adorján. - Gazember lennék, ha nem tennék meg érted mindent! De most már ne haragudj, rohannom kell a rádióba! És fel a fejjel! Jövőre már ott leszel te is nálunk. Szó van róla, hogy újra kihozzuk Bánkot. Megpróbálom elintézni, hogy te légy Petur! Nem, nem, inkább Tiborc. Sokkal hálásabb szerep! Sziráky sokáig bámulta a visszaakasztott telefonkagylót, és úgy támolygott ki a fülkéből, hogy még a visszapottyantott pénzt sem tette zsebre. Ennyi jóság teljesen levette a lábáról. És szivében újra hit és remény ébredt az emberek iránt. Tóth-Máthé Miklós: RÉGI BARÁTSÁG Szabó Edit: VAJON KI ÜL OTT? már mindegy kinek a karjában alszol csak aludhass aludhass valahol nem akarja senki belehelni hajad illatát remegő orrcimpákkal arcodra feketedik az ég s maradsz illattalan a rádióban hírek fenyegetnek s ha már megfelelően rádöbbentél a nincs továbbra kétségbeesésedet batyuba kötöd hideg hamuban pogácsa után matatsz és nekiindulsz kőtörmeléket terem az árok a partjára lecsapódott csenden nyomaid rég nem látszanak kigyúl a lámpa a harmadik emeleten vajon ki ül ott fényburokba zárva ki tolhatta néhány centivel tovább ablakától az éjszakát
