Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-26 / 175. szám

1986. július 26. KÉPÚJSÁG 11 Az európai rajzművészet remekei Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban A Szepmuveszeti Muzeum a modern külföldi rajzgyüjtemény európai hírű lap­jait mutatja be a műfaj kedvelőinek. Kö­zülük a legtöbbet - szám szerint 259 da­rabot - a művészet és a múzeum önzet­len, nagy barátja, Majovszky Pál ajándé­kozta 1935-ben. Biztos kvalitásérzékkel, kiváló ízléssel, anyagiakat sem kímélve válogatta össze főleg a francia rajzművészet remekeit. A szakszerűen rendezett kiállítás vé­gigkíséri azt az utat, mely a látás történe­tének nagy forradalmán, a 19. századon át vezet a kortárs művészetig. A bemutató hazai vonatkozásokban sem szűkölkö­dik. A 19. század elején a magyar főúri megrendelők által sokat foglalkoztatott J. Kriehuber leheletfinom akvarelljeivel in­dul, és R Alt pest-budai látképeivel foly­tatódik a hazai műemlékek kedvelőinek gyönyörűségére. A19. század művészetének egyik ural­kodó áramlata a múlt kötöttségei alól fel- szabadulást jelentő romantika volt. Leg­Gustav Klimt: Álló női akt nagyobb mestere Delacroix lendületes^ Szent Sebestyént ábrázoló tollrajza csak a legnagyobb régi mesterek műveihez Picasso: Anya gyermekével mérhető. A fejlődés további irányát a ter­mészethez forduló barbizom festők jelöl­ték ki. Művészetüket Daubigny és Rous­seau hangulatos tájai ismertetik meg a közönséggel. A iskola nagymestereit, Corot-t és Millet-t krétarajzok képviselik. A barbizoni mesterek baráti köréhez tar­tozott a francia karikaturista, Daumier. A francia realizmus vezéregyénisége Courbet volt, s Guys volt az első, aki felfi­gyelt a kialakuló párizsi nagyvilági életre. A tárgyak tudott képét megörökítő rea­lizmust felváltó impresszionizmus a tár­gyak optikai illúzióját adta. Művészeinek fényes sorát legnagyobb mesterük Ma­net párizsi utcát ábrázoló ecsetrajza. Re­noir ragyogó szinvilágú akvarelljei, Sis- ley-nek a moreti templomot ábrázoló ké­kes árnyékokkal mélyített krétarajza, va­lamint Pissaro és Degas ritka lapjai kép­viselik. Az impresszionisták második nemze­dékéhez tartozó Toulouse-Lautrec a mo­dern rajz és vonal egyik kiemelkedő mű­vésze a korabeli híres mulatóról, a Moulin Rouge-ról készített karikatúraszerű pilla­natfelvételt. Az impresszionista művészet felbom­lásátjelző pointilizmust képviselő, Seurat és Signac mellett a korszakos Cézanne is szerepel több művel. Ö volt a nagy for­radalmár, aki a huszadik század meste­reinek irányt mutatott a kubizmus felé a tér és testek szerkezetének hangsúlyo­zásával. A holland Van Gogh az expresszioniz- mus elindítója volt, érzelmileg túlfűtött ké­peivel. A kiállításon első, szociális indíté­kú, sötét korszakának jellegzetességei­ről valló, munkásasszonyt ábrázoló szénrajza szerepel. Az impresszionizmust felváltó harma­dik nagy irányzat a dekorativitás volt, amely e kiállításon Paul Gauguin művei­ben jelentkezik. Ez áramlat örökösei vol­tak a Vadak és a Nabis csoport képvise­lői, akik közé Bonnard mellett a magyar Rippl-Rónai is tartozott Párizsban töltött ifjúsága idején. Már a huszadik századot köszönti Pi­casso korai Anya gyermekével című raj­za, mely első nagy stílusváltásának ide­jén, 1905-ben készült. A századfordulón Közép-Európában virágkorát élő szecesszió a bécsi nagy mestereket képviselő Klimt különleges Auguste Rodin: Tanulmány Mada­me Séverin portréjához lapja sokat elárul a korszak erotikával túlfűtött légköréből. A fiatalon meghalt Schiele viszont az expresszionizmus út­törője volt. A most reneszánszát élő Kokoschka is tanulmányozható a bemutatón egy kiváló lappal. Századunk tudományos világszemlé­letének megfelelően az absztrakt irány­zatokhoz tartozó művészek a valóság szerkezetét akarják feltárni különféle geometriai formációkba sűrített alakza­tokkal. Ide sorolhatók Van Doesburg archi- tekturális jellegű kompozíciói, Delauney finom pasztellja. Napjainkba vezetnek át a szocialista indíttatású művészetet képviselő Kollwitz és Lea Grundig politikai hitvallás erejével bíró müvei. BRESTYÂNSZKY ILONA Csongor Rózsa: FÖDÉMCSERE Váratlanul kapott levelet régenlátott barátnőjétől, hitetlenkedve forgatta: kér­lek látogass meg. Telefonom nincsen, új címem a borítékon áll. Mielőbb gyere, várlak nagyon... A néhány sor közül si- koltott a segélykérés, az asszony leg­alábbis így érezte. Valami történhetett Klaudiával. Meg sem tudná hirtelen mon­dani, mikor találkoztak utoljára. A bizo­nyos strandbéli eset után még néhány­szor, későbben telefonon beszéltek, de ahogy fogyott egymásnak szánt monda­nivalójuk, úgy ritkult a beszélgetések száma. Klaudiát azért barátnőjének tartja számon, noha időtlen idők óta nem látta. Általában ismeri életének menetét, közös ismerősük van számos. Arról azonban nem tudott mégsem, hogy elköltözött. A főváros egyik külső kerületének, szűk ut­cájába, no lám. A megrögzött belváros­lakó, ki színházak, fényes körúti boltok, éttermek nélkül életét el sem tudta kép­zelni. „Annak tudata, hogy bármikor, bár­mely színházba, étterembe bemehetek... Zeneakadémiára, operába, bármikor... Ha nem is megyek, de mehetnék..." - hal­lotta Klaudia kényeskedően nyafogó hangját, mialatt ki tudja hányadszor ol­vasta végig a balra dőlt betűkkel írott le­velet. A földszintes szoba-konyhás lakások láttán már a kapu alá lépve nyilvánvalóvá vált, illemhely az udvar végében. A rég­múlt és a jelenidö mély szakadéka pilla­nat alatt betemetődött. Klaudia gyengé­den átölelte, a vállát alig érintve, s hálás volt az érzelgéstöl, csókolódzó megha­tottságtól mentes találkozásért. - Meny­nyire örülök, hogy nem vagy beteg - mondta őszintén. Mintha tegnap váltak volna el, olyan volt minden, kivéve a szo­ba-konyhás lakást. - Mi jutott eszedbe, hogy ide költöztél? - kérdezte. - Az isten háta mögé, hogy jutott eszedbe? - Klau­dia felnevetett, mint régen, kis döccenő hangokat hallatott. Mivel gondosan ke­rülték egymás tekintetét, az asszony csak tudta, de nem látta a jól ismert moz­dulatot, ahogy Klaudia a hajába túr, s mosolyog. Tudta róla azt is. édesanyja meghalt, s az a férfi, akihez nemrég kötöt­te életét, ugyancsak eltávozott az élők éorából. A férfinek sosem állt betegágya mellett, ravatalát nem látta, mivel a meg­boldogult hű özvegyet is hagyott hátra, a temetőbe is nagyritkán, lopva látogatott el. Virágot nem vihet, az özvegy gondo­san számontartja a sírra helyezett virágo­kat, s idegenekét nem tűri ott. Milyen büszke is volt Klaudia, hogy neki Hugó­ból a kellemesebbik rész jutott mindig, cselédmunkát sosem kért tőle, noha ezt maga alakította ily szerencsésen. Hugó egyszer így szólt, nem varrnád fel a gom­bomat, kedves? Én, kedves? Nem, majd otthon felvarrják. S mikor azon a vasár­nap délutánon nem érkezett meg, úgy érezte, megörül. Másnap felkereste Hu­gó főnökét, kivel gyakorta ültek hármas­ban egy presszó teraszán. A kopasz sör­hasú férfi széttárta karjait: Klaudia, maga jól tudta, hogy a szive bármelyik pillanat­ban felmondhatja a szolgálatot, igaz? Tudtam. Sajnálom, Klaudia, fogadja részvétemet...- Oh, azt hiszed, én találtam ki? Fö­démcsere, tatarozás a régi lakásban - mutatott körbe Klaudia. - Ami azt illeti, visszaköltözhetnék már, de egyelőre mégis lehetetlen, majd elmondom... - A szobába léptek, amely akár egy raktár, ahová bármelyik pillanatban beronthat egy sereg ember, hogy felkapkodja a kö­tegelt csomagokat, könyveket, dobozo­kat, göngyölt szőnyegeket, falnak fordí­tott, üres szekrényt, ládákat. Az egyetlen nyugalmas sarok, egy fekvőhely, mellette szék. - Foglalj helyet... - Mindketten le­hajtották fejüket, mintha így rejthetnék öregedő arcukat. - Értesítettek egy évvel ezelőtt, kész a lakás, foglaljam el. A hely­zet rosszabb mint volt. A parketta felpú- posodott, a falakról pereg a festék, a víz­melegítő használhatatlan, a fűtőtest le­szakadva... - Ezért írtál? - Oh, nem ezért. A dolgot ügyvédnek adtam, írtam a leg­főbb igazságügyi szakértőnek is, segít­sen rajtam. Nem csinálhatják ezt velem. Magányos vagyok, kiszolgáltatott... A de­mokráciában szabad-e állítani a rossz­ról, hogy az tökéletes? Tegyen igazsá­got... - Az asszony gyakorta megfordult régen a belvárosi, körfolyosós ház, udva­ri ablakos, parányi lakásában. Ez mintha barátságosabb, főként tágasabb lenne. Az ablakon túl kertre látni, benne magas­ra nőtt orgona, meg liciumbokrok, arrébb hatalmas japánakác. Idebenn meg a foj- togatóan összekaszabolt rend, a zilált szárnyaszegettség. Miért él így, gondol­ta. - Hallottam, hogy szegény Hugó... fo­gadd részvétem. - Hugót el kell felejte­nem, ha tudom - mosolygott szomorúan Klaudia. - Néha kimegyek a sírjához, de inkább itthon beszélgetek vele... - S a he­verő fölötti falra mutatott, ahonnan egy fekete rámába zárt férfi nézett reájuk. Hir­telen, s ezt egyszerre akarták, szembe­fordultak egymással. Klaudia feketére festett hajában hajcsavarósan, s az asz- szony a maga leplezetlen öregedésével. Nézték egymást. Tehát ő is, gondolta az asszony, hiába festi a haját, férje sincsen, gyereke sincsen. Tehát ö is? Gondolta Klaudia, én befesteném bizony, nincsen utálatosabb az ősz hajnál. - Miben segít­hetek? - kérdezte az asszony, s örült, hogy túl van a legnehezebbjén. - A leve­leimet kellene elhozni... - Szívesen - fe­lelte, mintha tegnap váltak volna el. Meg­egyeztek, honnan, s milyen leveleket kell elhoznia. Klaudia mosolygott, s közben váratlanul kisimultak vonásai. Két ferde szemfoga is a régi, gondolta az asszony. Meglehet, művi mégis, manapság meg­döbbentően eredeti fogsorokat gyárta­nak. - Játéknak sem rossz, időtöltés­ként... - mondta Klaudia, s apró döcce- nésekkel nevetett. - Kösz, hogy elmégy... Akkor fiatal volt még nagyon, de már két gyermek anyja. Férje tisztességes családapa. Klaudia dicsérte választását. - Szóváltásaitokat, s a házasságotok rosszát ne tedd ki az ablakba, ennyi az egész. Ugye nem haragszol, ha meg­mondom, középszer. Ezek a férfiak vi­szont a legjobb családapák és férjek. Ne­kem karakteresebb férjem lesz, ilyent ta­láltam már tizet, mint a te Bélád. - Akkori­ban Klaudia szorgalmasan bújta a napi­lapok házasságrovatát. Finom borítéko­kat, s víznyomásos levélpapírokat vásá­rolt. S ő meg, istenem, milyen régen is volt... futott a post restante levelekért a kiadóhi­vatalokba, előfordult, hogy saját lakáscí­mét is átengedte a hitvest keresők leve­leinek. Később elmaradoztak a levelek, úgy látszott Klaudia egynél állapodott meg. Szorgalmasan irta a leveleket, s merült el azok megérkezése után az olva­sásukba. Révbe érkezett, vélte az asz- szony, de nem beszéltek róla. Egy napon így fordult hozzá Klaudia, eljössz velem a strandra? Ott adtam találkát neki, egye­dül azonban, az első alkalommal, nem mehetek. Előbb szemreveszem, érde­mes-e vele Még sohasem láttam. Mi sem természetesebb, felelte, te nem így ten­nél? Az én zöld fürdőruhám, a te sárga úszósapkád lesz az ismertetőjel. Megér­ted? Nem szeretném, hogy... Az asszony természetesnek találta. Hamarosan felfedezték a magas férfit, aki a medence megadott oldalán föl s alá sétált. Eleinte messziről figyelték, később kö­zelítettek hozzá. Klaudia bizonytalanul mondta, érdekes alak. A sovány férfi is rá, illetve rájuk talált, a két nőben az egyetlenre. Látható volt az arcán, gondolkozik. Időnként felbátoro­dott, s hol egyikük, hol másikuk közelíté­sére szánta el magát, de az utolsó pilla­natban tovább álltak. A sovány férfi megzavarodott, amikor újra melléje szegődtek, szó nélkül és hallgatagon. Erre-arra forgatta a fejét, mígnem idő múltával kitalálta, tréfát űz­nek vele. Sértődve vette útját az öltöző fe­lé, még egyszer megállt, jobb válla felett még egyszer visszanézett rájuk, szeme tele volt szomorú szemrehányással. Belepirult felkért mellékszerepébe, amikor hirtelen összefutottak a dolgok, s ott állt előtte egy tréfájuk tőrjébe csalt fér­fi. A szemrehányó szomorú szemekből mindent megtudhatott. Vakított a nap­fény, az emberek csokoládé barnán sé­tálgattak, hevertek, s az meg hófehér bő­rével világított szinte. A keskeny váll, a hosszú, aszténiás mellkas, a karóvékony kezek és lábak, a kiáltó soványsága, a seszínű kefefrizurás haj, éppen növeke­dőben - sajnálat indult el a lelkében. Klaudia ránézett, karonfogta. Ez börtönből jött, nemde? Kikapta ke­zéből a fürdősapkáját, saját fejére húzta, lépett egyet előre, hogy tisztán lássa öt a férfi. Gyere, mehetünk, mondta s karon­fogta őt. Hányszor megírtam neki, kultu­rált, jómegjelenésü... A férfi megfordult már, s eltűnt a len­gőajtó mögött.- Rengeteg levelem érkezett - szólt Klaudia, hangja érces, durva volt. - Tele­fonon érdeklődtem már, azt mondta a tisztviselő, hozzon egy bőröndöt, annyi a levele. Miért nem jön értük, három hét után nem őrizzük, azt mondta... - nevet­gélt Klaudia azon a kis döccenő hangon.- Mikor és hová menjek - kérdezte az asszony, de már állt volna fel, hogy kitér­jen vállalása elől. Klaudia mindent pontosan elmagyará­zott. Jó megjelenésű, kulturált... csak van valahol egy ilyen férfi, mit gondolsz? Bizonyára - felelte az asszony, felállt, menni készült... Pierre Auguste Renoir: Csónakázók Schiele: Fiú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom