Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

1986. május 1. 1RÉPÜJSÀG 7 Egy leendő világnyelv Cu vi paroles Espérante? Lengyel Pál emlékére. Bevallom férfiasán, én nem... Ugyanis ezt va­gyok kénytelen válaszolni a főcímben feltett kér­désre, mely így hangzik magyarul: Beszél Ön esz­perantóul? Megyénkben azonban többen is értik és hasz­nálják az eszperantót. A Magyar Eszperantó Szö­vetség Tolna Megyei Bizottsága mintegy 70 tagot számlál, ők „profi” eszperantisták. Ám rajtuk kívül még jónéhányan beszélik a lengyel Zamenhof al­kotta mesterséges nyelvet. A Tolna megyei eszperantó-mozga­lomnak mély gyökerei vannak. Ezt tények bizonyítják. De ki ismeri ma már Lengyel Pál nevét? Néhány „beavatotton” kívül valószínűleg nem sokan. Pedig érdemes lenne megismerkedni, legalább nagyvo­nalakban életének azzal a szakaszával, amelyet városunkban töltött. Lengyel Pál nyomdász volt, ezenkívül mély meggyőződéssel hitt az eszperan­tó-mozgalom jövőjében, és annak oda­adó híve lett. Szekszárdi nyomdájában 1899-től kezdve szerkesztette és kiadta a mozgalom nemzetközi folyóiratát, a Lingvo lnternacia-t (Nemzetközi Nyelv) című lapot. Ilyen módon Lengyel Pál szekszárdi nyomdája 4 évig az eszpe- rantó-világmozgalom központjába ke­rült. Önfeláldozó munkájával megmen­tette a lapot, melynek folyamatos megje­lenése a még gyerekcipőben járó eszpe­rantó nyelv számára szinte létkérdés volt. Egykori háza, a nyomdája még fellelhető a Babits utca 16. szám alatt. Talán-talán még egy emléktáblát is megérdemelne... Hazánkban 1961-ben alakult meg a Magyar Eszperantó Szövetség, (MESZ). Az 1985 júniusában létrejött szekszárdi szekció - adózva a nagy előd emlékének - a Lengyel Pál eszperantócsoport nevet vette fel, de ezt megelőzően már műkö­dött a dombóvári, paksi és tamási klub. Egyáltalán milyen emberek az eszpe­rantisták? És milyenek vagyunk mi, kívül­állók, ha őket kérdezzük? Dr. Szilágyi Mi­hály, a MESZ Tolna Megyei Bizottságá­nak elnöke tréfásan így válaszol:- Kétféle ember létezik: aki eszperan- tista és aki ezután lesz eszperantista. Ezt dr. Szilágyi Mihály a szekszárdi Munkásotthon és Könyvtár második emeleti termében mondotta, ahol rend­szeresen kéthetenként szerdán találkoz­nak a különböző, színes foglalkozásokon a szekszárdi csoport résztvevői. - Min­tegy 30 tagot számlál a csoport - folytatja Szilágyi Mihály. A megyeszékhelyen kí­vül Bátaszékröl, Faddról és Zombáról is érkeznek hozzánk eszperantisták. Varga Éva a Mezőgép fiatal dolgozója faddi lakos:- A múlt év novemberében iratkoztam be az eszperantó-tanfolyamra, ez itt van a Munkásotthonban. Nagyon jó közös­ségbe kerültem, egyáltalán nem bántam meg, hogy végülis jelentkeztem. Ugyanez a véleménye kolléganőjének, a bátaszéki Székely Évának. Nyelvoktatás hetenként egy alkalom­mal van, keddi napon. A tanárnő dr. Vej- keyné Sudár Sarolta:- Ezt a nyelvet nagyon könnyen meg lehet tanulni, valamivel több mint 900 szóból áll, és a közel 30 képző segítségé­vel új szavakat is lehet alkotni, olyanokat, amelyeket bármelyik eszperantista egy­ből megért. Nem hátrány az sem, ha vala­ki idősebb korában kezdi el tanulni. Egyébként Sárszentlőrincen és Zombán, az ottani általános iskolában mintegy 30 kisdiák tanul eszperantóul, egyelőre fa­kultatív módon. Több ilyen iskolára lenne szükségünk... Dr. Vejkeyné Sudár Sarolta már Euró­pa nagyrészét bejárta, a különböző or­szágokban eszperantista eszmetársai mindenütt régi, kedves ismerősként fo­gadták. Ez eszperantisták között termé­szetes, teljesen magától értetődő. A MESZ Tolna Megyei Bizottsága 1986. február 26-án újjáalakult. Új vezetők kerültek a mozgalom élére.- Mi tette szükségessé a „tisztújitást”? Várady Zoltán, a MESZ Tolna Megyei Bizottságának titkára így válaszol:- Annak idején, 1982-ben a megyebi­zottság megalakulása a paksiak érdeme volt. Daróczi Béla titkár nagy lelkesedéssel látta el feladatait, sajnos, a helyi lehető­ségek még nem voltak adottak. Sokkal könnyebb Szekszárdon intézni a mozga­lom ügyeit, közvetlen érintkezésbe va­gyunk a hivatalokkal, és a bennünket tá­mogató szervezetekkel, az SZMT-vel, a TESZÖV-vel, a MESZÖV-vel és a Kl- SZÖV-vel. És rendkívül otthonos helyünk van székhelyünkön, az SZMT-munkás- otthon és könyvtár nagytermében. Dr. Szilágyi Mihály a tervekről szólva még hozzáfűzi: Célunk az, hogy minden városban legyen eszperantóklub és - tanfolyam. Ennek megvalósulása azonban több tényezőn múlik. Talán Bonyhádon is megalakul a kö­zeljövőben a csoport, ősszel ugyanis beindul ott a tanfolyam. S természetesen más megyékkel is szeretnénk felvenni a kapcsolatot. Elbúcsúzunk egymástól. Az eszperan­tisták saját köszöntésükkel, amely így hangzik: Gis revido - azaz Viszontlátás­ra. SZERI ÁRPÁD Fotó: Czakó Sándor Könnyű-e vezetőnek lenni? Nem biztos, hogy jó vezető, akit az apparátusa szeret. Ne akarjon mindent saját maga megoldani. Hatalmi eszközökkel ma már nem lehet boldo­gulni. Vezetőkkel beszélgettünk arról, hogy milyen dolog vezetőnek lenni. Abból az aspektusból került sor a beszélgetések­re, hogy nagyon sokfajta vélekedéssel találkozni, köztük a legszélsőségeseb­bekkel is - hadd ne idézzek egyet sem, a továbbiakból úgyis kiderül, mire voltam kíváncsi és a vezetők miként látják hely­zetüket, és persze önmagukat. Horváth József, az SZMT vezetőtitkára volt az első megkérdezett, márcsak an­nak okán is, hogy elsőszámú megyei szakszervezeti funkcionárius, tehát így is beleszólása van a megye egészébe, de úgy is mint a megyei pártbizottság végre­hajtó bizottságának tagja, no és az sem mindegy, hogy helyben munkahelyi ve­zető is. Az első kérdés így hangzott.- Kit tart jó vezetőnek?- A válasz viszontkérdéssel kezdődött, ugyanis azt mondta Horváth József:- Lehet-e egyáltalán sablonokat felál­lítani? Legfeljebb néhány fő jellemvonást lehet fölvázolni. Nos, ezután mindjárt a közepébe, mondhatnám az elevenjébe végott a szakszervezeti vezetőtitkár:- Nem biztos, hogy mindig az a jó veze­tő, akit az apparátusa annak tart. Nem is születik vezetőnek senki, arra föl kell készülni. Lépjünk egyet, kockáztatni is kell tudni.- A vezető egyszersmind közéleti em­ber is.- így igaz, hadd egyszerűsítsem le: szeretni kell az embereket, és hittel valla­ni azokat a törekvéseket, amelyeket el kell érni. Ehhez viszont mindennapi kap­csolat kell a beosztottakkal, ismerni kell a dolgozók, a szakemberek véleményét, mondhatnám úgy is, hogy naprakésznek kell lenni. Aztán azt se felejtsük el, hogy a vezető is ember, minden emberi tulaj­donságával együtt. Persze, azt hangsú­lyozom, hogy a különböző - különösen az erkölcsi - normák betartása elenged­hetetlen. És végül ne felejtsük: csak együtt lehet eredményeket elérni. Ez indításnak egy kicsit meghatározó, de azért ne feledjük, akadhat számos más vélemény is. (Ahogy most Írom, tu­dom, hogy nem nagyon akadtak más - legalábbis alapjaiban már - vélemények. Úgy látszik „egy cipőben járunk” - a poli­tikai, a szakszervezeti, meg az állami­gazdasági vezetés is.) Nem mondanám azt, hogy ez kritikátla­nul jó, ha azonban az alaptételeket és alapkövetelményeket nézem, akkor azt kell leírnom, hogy ez az alapjóság a leg­fontosabb kritériuma a fejlődésnek, a to­vábblépésnek. Akkor most beszélgessünk egy „kö­zépvezetővel”. Szabó Jenő, a Szekszárdi Bútoripari Vállalat kárpitosüzemének ve­zetője. Egy érdekes megjegyzés hangzik el a beszélgetés elején, amely tulajdonkép­pen nem is tartozik közvetlenül a cikkté­mához:- Az utóbbi években változott a hely­zet, változott a munkaerő biztosítottsága. Arról van tehát szó, hogy egy évtized­del ezelőtt tömegével jelentkeztek az em­berek, manapság pedig úgy kell becsa­logatni őket. No, de most másról van szó. Hogyan látja Sszabó Jenő a vezetők, a középve­zetők helyzetét?- Mindenkit engednek nálunk a maga területén dolgozni, de ezzel együtt a fele­lősség is megnőtt. Kéremszépen, a képzés ma már nél­külözhetetlen. Aztán fel kell ismerni az emberekben, hogy ki mire alkalmas, ki­ből válhat felső, kiből középvezető, vagy esetleg az illetőből se ez, se az. Most már nem akarok idézni, mert szó szerint nem is tudnék. Inkább hangulatában törekszem visz- szaadni a beszélgetést, amelyet Szabó Jenövei folytattunk. A középvezető valahol ütközőpont - ez tény, erről már sokszor ejtettünk szót. Igyekeztem halogatni, de kénytelen va­gyok kimondani, amit Szabó Jenő mon­dott:- Hatalmi eszközökkel ma már nem le­het megélni. Komolyan mondom, még örülök is, ha beosztottjaim mernek bírál­ni, mert azt mutatja, hogy az embereket érdekli az üzem. (Csak közbeveti az újságíró: Nem hi­szem, hogy sokaknak sikerült ennél frap­pánsabban megfogalmazni az üzemi de­mokrácia lényegét.)- Egyébként úgy érzem, ma nehezebb vezetőnek lenni, mint néhány évvel eze lőtt volt. (Ismét közbevetés: amikor az újságíró megjegyzi, a középvezetők valahol az „ül­lő és a kalapács" között helyezkednek el, Szabó Jenő egyetértőén mosolyog.) i Boros Ferencet, az Állami Biztosító nyugalmazott megyei igazgatóját szinte mindenki ismeri Szekszárdon. Ha mun­kahelyéről nem, akkor több évtizedes pártmunkája kapcsán. Látszólag nem tartozik a témához, de ha azt kutatjuk, milyen a jó vezető, az itt következő adatok is mondanak valamit.- A tavalyi év számomra talán a legem­lékezetesebb. Úgy is mondhatnám, a be­teljesülés. Megkaptam az Április 4. Érdemérmet, betöltöttem a nyolcvanadik évemet, ek­kor volt az ötvenéves házassági évfordu­lónk, és a fiam ekkor lett huszonötéves párttag. Sok-sok éven át volt párttitkár egy la­kóterületi alapszervezetben, és ma is ve­zetőségi tag.- Mikor lettem vezető? 1955-ben bíz­tak meg megyei igazgatónak. Addig ez volt az ország legrosszabb biztosítási igazgatósága. No, gondoltam, ennél a jö­vőben csak jobb lehet. Aztán elkövetke­zett a nagy siker, 1964-ben mi lettünk az országos elsők.- Nem lehetett könnyű ezt elérni.- Bizony nem volt az, de megfelelő módszerekkel sok mindent el lehet érni.- Módszerek?!- Igen, azok. Melyeket tartom én a leg­fontosabbnak? Tőmondatokban: Emberközelség. Kollektív szellem. Az én ajtóm mindig nyitva volt bárki előtt. Mindig megkíván­tam, hogy a tiszteletet adják meg, de én is megadtam munkatársaimnak. (Úgy látszik, az újságíró nem tud le­szokni a közbevetésekről: Egyszer be­szélgettünk Boros Feri bácsival és egyik volt munkatársáról - ma vezető beosztás­ban dolgozik a megyei igazgatóságon - dicsérően szóltam. Boros Ferenc így vála­szolt: - Örülök neki, ilyennek igyekeztem nevelni.) A Malomipari és Gabonaforgalmi Vál­lalat igazgatója, János Jeromos érdeke­sen reagált arra a kérdésre, hogy nehéz- e, vagy könnyű igazgatónak lenni...- Helyzetük, sorsuk az ország helyze­tével párhuzamosan változik. Az biztos, hogy manapság nem köny- nyebbedett a vezetők helyzete. De az igazsághoz tartozik az is, hogy mindenki azt vállalja el, amit bír.- A dolgozók részvétele az ügyek el­döntésében megnőtt...- Meg bizony, beleszólási joguk is. Ne­kem ez nem okoz gondot, sőt, kifejezet­ten igénylem. Egyébként balga ember az, ha vezető létére nem támaszkodik beosztottjai köz­reműködésére a feladatok megoldásá­ban.- De az érdekek nem mindig esnek egybe.- Viszont ütköztetni kell az érdekeket és a véleményeket, hogy az azonosság kialakulhasson. Hadd mondjak még egyet, lehet, hogy közhely: a legfonto­sabb a nyíltság. Az említetteken kívül még sok volt és jelenleg is aktív vezetővel cseréltünk gondolatokat. Volt egy tsz-elnök, aki azt tette szóvá, hogy egyhavi statisztikája szerint az ide­jének 78 százalékával nem ö gazdálko­dott, hanem mások írták elő, hová men­jen, mit csináljon. Egy vállalati igazgató nem minden ke­serűség nélkül említette, hogy a jövedel­mi ranglistán jó ha az első harmadba be­kerülne az általa irányított üzem dolgo­zóinak sorában. Persze ugyanakkor egyetlen megkér­dezett se hallgatta el, micsoda öröm a si­kerélmény egy-egyjól megoldott feladat után. Hát ez van. Bizonyára lehetne még sokkal többet mondani, azt viszont való­színűsíthetjük. hogy a lényeget sikerült megközelíteni. LETENYEI GYÖRGY A nyelv létrehozója, a mozgalom alapítója Váradi Zoltán és dr. Szilágyi Mihály, háttérben a mozgalom zászlaja

Next

/
Oldalképek
Tartalom