Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

6 ^rÉPÜJSÀG 1986. május 31.- Nemrégiben láttam egy fényképet a Nép­újságban - ez az egykori úttörőtitkárokat ábrá­zolta - és örömmel fedeztem fel a képen. Erről jutott eszembe, hogy mi már nagyon sokat beszélgettünk, de az úttörőmozgalomról még nem esett szó közöttünk. Honnan is ered ez a kapcsolat?- Mucsiban kezdtem, az általános is­kolát ott végeztem és ott kerültem közvet­len kapcsolatba az úttörőmozgalommal. Ez a dombóvári tanítóképzőben sem szűnt meg, mivel sokat kellett a gyere­kekkel, elsősorban a kisdobosokkal fog­lalkozni. Rengeteget adott nekünk a kép­ző, akár a szakmai, akár a mozgalmi munkát vesszük. Ezt igazolja az is, hogy az egykori dombóvári képzősök közül nagyon sokan töltenek be vezetői posz­tot - igazgató, igazgatóhelyettes, szakfel­ügyelő -, de sok a jó, „egyszerű tanító” is. I- Ezt elfogadom, de megkérdezem: A mai képzők ezek szerint nem adnak annyit metodi­kából, apró módszertani fogásból, vagy éppen az úttörőmozgalom pedagógiájából?- Egyet nem adnak: A hivatásérzetet. Ez hiányzik... Ez hiányzik... Szakmai dol­gokban magas fokon követelnek a test­nevelőktől teljesitményszinteket, vagy magas fokon adnak számitógépkezelői ismereteket a matematikusoknak, de va­lahogy hiányzik a szakma szeretető. I- Valószínű, hogy megalapozott, tapaszta­latokra épül ez a vélemény.- Húszéves igazgatói gyakorlatom alatt nagyon sok kezdő ember került a kezem alá. Míg mi, akik szinte gyerekként - 14 évesen jutottunk be a képzőbe - rengeteget hospitáltunk, heteket töltöt­tünk el a gyakorlóiskolában, addig a maiak már felnőttként jutnak be a főisko­lára és nagyon keveset találkoznak a gyerekekkel. Az egyhónapos tanítási gyakorlat is kevés, mivel előtte sem taní­tanak, illetve bírálnak tíz-tizenöt óránál többet. Első évben alapoznak - a bioló­gusnak például be kell vágni az egész rendszertant, vagyis olyan dolgokat kell megtanulnia, ami a későbbi gyakorlati életben felesleges, legfeljebb csak az ál­talános műveltséghez kell - a módszer­tan csak 3-4. évfolyamon kerül elő job­ban. Ezt például onnét tudom, hogy a Ba- bi lányom most végez...- Aktuális ez a téma, hiszen mostanában I mindig az oktatás reformjáról hallhatunk, most mégis azt javaslom, kanyarodjunk vissza az út­törőmozgalomhoz. Hogy is volt az az úttörőtit­kárság?- A képzőből 1955-ben Gyulajra ke­rültem ki tanítani és kétévi munka után já­rási úttörőtitkár lettem Dombóváron. Egy évet töltöttem ott, de nem bírtam a teen­dőkkel együtt járó mászkálást, éjszaká­zást, no meg nagyon hiányoztak a gyere­kek, így visszamentem tanítani. Az „úttö­rővel” állandó kapcsolatot tartottam az­után is, mert nagyon szerettem a mozgal­mat. I- Ezeket hallva kikívánkozik belőlem a miért.- Azért, mert eleinte nagyon sok ro­mantika volt. Elég csak a csillebérci sá­tortáborokra gondolni és azokra a hosz- szú sátrakra, amelyekben nyolcvan gye­rek fért be - sorba - az ágyakba. Csille­bércen az Ifjú Gárda altáborban altábor- vezető-helyettes voltam, aztán egy vélet­len során - úttörötitkárságom előtt - beiskoláztak csapatvezető-képző tábor­ba. Lelkesen dolgoztam, mert érdekes­nek, vonzónak találtam a mozgalmat. Rengeteget kirándultunk, megmásztuk a Pilist is. Egy nyáron át voltam táborveze- tő-helyettes és tulajdonképpen utána kerültem bele „nyakig” a mozgalomba. Mi a helyzet ma? Ma már egy kicsit át­estünk a ló túlsó oldalára, ugyanis túl nagy a kényelem. Én idézőjelbe téve „hizlaló táboroknak” nevezem a váltó­táborokat. Mert mit csinál a gyerek? Éb­resztő, utána eszik, majd pihen, lemegy esetleg a Balatonra, majd megint eszik, utána csendespihenő, aztán újból eszik, ezt egy kis mozgás követi, majd vacsora, utána pedig az esti program és az alvás következik. Szóval... így nincs meg a tá­bor romantikája, de amikor elviszi az em­ber feje fölül a sátrat a szél... A vándor­táborozás viszont ezt a romantikát maxi­málisan pótolja, ezért - most már több mint tíz éve - minden nyáron vándor­táborozok a gyerekekkel. I- Itt álljunk meg egy pillanatra! Tolna me­gyében a második vándortábort, amit kisdo­bosoknak szervez az elnökség...- Nemcsak kisdobosoknak, hanem út­törőknek is, mert vegyesen megy.- Köszönöm a pontosítást. Szóval a Kapos vándortábor - mert arról van szó - szülője, meg az összes szervező munka lebonyolítója Schlauch Ede volt.- Igen. Ez az ötlet akkor jött, amikor vándortáborozás közben, hazánk szép tájait - Gerecse, Bakony, Vértes, Zemp­léni-hegység, Cserhát - járva dicseked­tek, a megyék, az elnökségek „saját tá­jaik" szépségével. Akkor elgondolkod­tam, hogy Tolna megyének ez az északi része is van olyan szép és ad annyi ro­mantikát, élményt, hogy itt is lehet, itt is érdemes vándortábort szervezni. Felve­tettem a gondolatot Mézes Ferencnének, a volt Tamási járási úttörőelnöknek, aki­nek megtetszett és továbbította Temesi Ágnes megyei úttörőelnöknek, aki támo­gatta, segítette a megvalósítást. A bázi­sok javaslatait, az útvonalat én állítottam össze. Igaz azóta ez már módosult, szeb­bé, érdekesebbé tettük, mert én először a Sió és a Kapos partján gondoltam az útvonalat, de most Simontornyáról az er­dőn keresztül jönnek a vándortáboros csoportok és így most sokkal szebb az út. I- Tapasztaltam, hogy a vándortábor mellett jut ideje a sóstói váltótáborra is, ahol a felesé­ge és lányai - akik pedagógusjelöltek - részt vesznek...- Az egyik jelölt, a nagyobbik már most az idén végez. I- Tehát ha úgy jött el a táborba, mint férj, ak­kor sem tudta megállni, hogy ne szervezzen va­lami programot a gyerekeknek.- Mindent kiszed belőlem!... Valóban. Nagyon sokszor megfordultam Balaton- szabadi-Sóstón a tamási táborban és akkor is elmentem, amikor a feleségem vállalta az élelmezésvezetöi munkát. Az az igazság, hogy szerettem a táborozást, mert kellemes volt együtt lenni a gyere­kekkel. A nyári szabadságomat ilyen dol­gokra áldozom föl, nekem ez a kikapcso­lódás, mert ha nem táborozom, akkor az iskolában töltöm el az időt.- Most megint visszakanyarodtunk az igaz­gató tevékenységéhez. Úgy látom, nem lehet elkülöníteni a mozgalmi munkát az „állami vo­naltól”.- Nálunk alapelv, hogy nincs külön csapat, és nincs külön iskola. Nálunk egy van: a mozgalom segíti a nevelő-oktató munkát és ez fordítva is igaz. A rajvezetők osztályfőnökök, tehát nincs megkülön­böztetés.- Úgy tudom, az igazgató munkája nemcsak a szükebb értelemben vett vezetői feladatok ellátására szorítkozik, hanem „magában fog­lalja” az elektromos szereléseket, sőt, a csa­tornatisztítást is többek között. Ebből is kitű­nik, hogy az a dombóvári képzőben kapott szé­rum, nagyon jó volt.- így igaz. Nagy kár volt megszüntetni a dombóvári képzőt, a középfokú kép­zést. Az tény ugyan, hogy az általános műveltséghez, meg egyéb dolgokhoz nagyon sokat kellett hozzáolvasnunk, de kaptunk olyan praktikus ismereteket, amelyek szinte egész életen keresztül el­kísérnek bennünket. I- Azt tartják a mozgalmi emberekről, hogy vezetői poszton könnyebben mozognak, mert megtanulnak szervezni, megtanulnak aktívnak lenni.- Ebben teljes mértékben igaza van. A mozgalom nagyon sok szervező munká­val jár, nagyon sok odafigyelést követel attól az embertől, aki szíwel-lélekkel csi­nálja. Természetes, hogy ez a szerve­zőkészség, az átlátóképesság, no és az ismeretség hasznosul, mert hasznosít­ható a későbbi munkában. I- A közösségek kialakulásához sok egyéb mellett kellenek a közös élmények is. Úgy tu­dom, erre, valamint a személyiség megismeré­sére egyik legjobb alkalom a már sokat emle­getett vándortábor.- Nekem az az elvem, hogy ott ismeri meg az ember igazán a gyermeket, ami­kor együtt lélegzik, együtt eszik, mindent együtt csinál velük. Ha az éjszakai játék­nál riadózunk és bajban van a csoport, akkor látszik meg, hogy ki mennyit érő ember, mert lehet, hogy akit mi, nevelők az iskolában elmarasztalunk, az ilyen helyzetben példát mutat. Ezt az ozorai meg a pincehelyi gyakorlatom során ta­pasztaltam. I- Ott a szekrényen látok egy csomó kitünte­tést. Ezt azért rakta ki, mert jött a fotóriporter, meg az újságíró?- Ezek a HNF, aminek községi titkára vagyok, társadalmi munkáért járó kitün­tetései, amelyeket annak szoktuk ado­mányozni, aki kiemelkedő munkát végez. Az én kitüntetéseim? Megkaptam már a Kiváló Úttörövezetőit és az Úttörővezetöi Érdemérmet, az önkéntes rendőri tevé­kenységemért közvetlenül a miniszter elvtárstól, a Közbiztonsági Érdemérem ezüst fokozatát. I- Eljutottunk a közéleti munkához, amiből mindig szívesen és sokat vállalt.- Valóban. A munkásőrség alapitó tag­ja voltam Dombóváron, azután még ti- zenkét-tizenhárom évig vállaltam ezt a szolgálatot. Jelenleg községi népfronttit­kár, tanácstag, az ügyrendi bizottság el­nöke, önkéntes rendőr... a KBT tagja va­gyok, és aztán nem is tudom felsorolni. I- Ez csak annak furcsa, aki nem ismeri, mi­vel mindig ennyi feladatot vállalt. Hogy viszo­nyul ehhez a család?- Nagy szerencsém van, mert segít. Feleségem sokszor egyedül marad este, mert az elfoglaltságaim miatt későn kerü­lök haza. A gyerekek is korán magukra maradtak, mivel a feleségem, Annuska, is munkaviszonyban lévő és akadt elfog­laltsága. Szerencsére jó tanulók a gyere­keink, jeles és kitűnő eredménnyel vé­gezték el az általános, illetve a középis­kolát, s a főiskolán is az élvonalban van­nak. Szerencsére - mondom mégegy- szer - otthon nem kellett velünk külön foglalkozni. A család tehát segített ebben a munkában és mint a mellékelt ábra mu­tatja, a lányok azt a bizonyos vénát az ap­juktól kapták. I- A szorgalmat, meg ami a jó tanulmányi eredmény mögött van, azt az anyjuktól. Ugye?- Hát... Mindig fordítva szoktam mon­dani, de valóban igaza van... Szóval a fe­leségem gondoskodással, meg minden­nel sokban hozzájárult a család eredmé­nyességéhez.- Köszönöm a beszélgetést és mivel holnap pedagógusnapot, holnapután pedig az úttörő­szövetség 40. születésnapját tartják, engedje meg, hogy mindkét alkalomból köszöntsem, és itt kívánjak minden volt és mai úttörövezetö- nek, pedagógusnak eredményes éveket, sok sikert, jó egészséget. ÉKES LÁSZLÓ MÚLTUNKBÓL Nagydorog ősi település. Régészeti fel­tárások adatai szerint már lakott terület volt a bronzkorban, és sok település nyo­ma maradt ránk e vidékről a rómaiak ko­rából is. Mégis csak keveset tudunk Nagy­dorog történetéről. Nem voltak ott történel­met formáló nagy csaták, s noha a Sárvizén átkelőhellyel rendelkezett, nem tudott iga­zán a környék gazdasági, kulturális centru­ma lenni. Egyetemisták, főiskolások nem lelkesedtek e község történetéről szakdol­gozatot írni, mert meglehetősen szegényes a rendelkezésre álló történeti forrás. Amit ma összefoglalóan tudunk a község kö­zépkori történetéröl, Nagydorog múltjáról, az jórészt Bánáti János helytörténész érde­me, aki hallatlan szorgalommal gyűjtögette évtizedeken át az adatokat, s 1977-ben egy helytörténeti pályázati dolgozatban ösz- szegezte ismereteit. Ugyancsak készített egy rövid tanulmányt Kovács Pál tanító „Nagydorog község monogrfiája” címmel. Mindkettőjük dolgozatát a Tolna Megyei Levéltár őrzi. A mai rövid írásunkban az ő munkájukra támaszkodunk. Bánáti János kutatásai szerint az első okirat, amely Nagydorog nevét említi 1278. szeptember 1 -én készült, adománylevél. E szerint Do­rog fia Péter ispánnak, valamint Lőrinc és Miklós nevű testvéreinek adományozták - a morvamezei csatában tanúsított helytál­lásukért a Bihar megyei Zekulhyd birtokot. El is mentek, hogy a királyi adományt átve­gyék, de sérelem érte őket, s emiatt feléget­ték a váradi püspökséghez tartozó iggedi monostort. Nagydorog a középkorban „vándorló település” volt. A falu „régente nem is ezen a helyen foglalt helyet" - irta Kovács Pál -, hanem az idők folyamán kü­lönféle célszerűségi szempontok szerint változott a helye. A különböző ásatásokból derül ki, hogy a falu a legősibb korban a mai Sashegyen foglalt helyet. A mai telepü­lés képe csak a XVIII. században alakult ki. Tény, hogy sűrűn lakott vidék volt ez a táj. Okát Bánáti abban látja, hogy „Nagy­dorog környékének sokoldalúsága, kel­lemes éghajlata, a táj szépsége, termé­keny földek, erdők, gazdag legelők, fo­lyók és tavak vonzóvá tették ezt a vidéket. A régi egyszerű házak és kunyhók építé­séhez rendelkezésre állt: a fa, a nád, az agyag, a fűzfavessző, a homok és a ter­méskő. Állattenyésztéshez hatalmas, gaz­dag legelők, álló ás folyóvizek találhatók, növénytermesztést a közepes minőségű földek tették lehetővé.” A tatár itt is pusztí­tott. A lakosság vagy elmenekült, vagy éle­tét vesztette. A csaknem lakatlan területre IV. Béla besenyőket telepített, akik hosszú időn keresztül követelték, hogy a magya­rokkal azonos jogokat élvezhessenek. Vé­gül is királyi megerősítő oklevél biztosította ezeket a jogokat számukra. A lakosság ré­széről a XV. század elejéről (1410-1414) sok panasz hangzott el a földesurak ellen. A fehérvári konvent az önkényeskedések megvizsgálására külön bizottságot hozott létre. Ügy tűnik, a bizottság is jogosnak ítél­te a panaszoknak legalább egy részét, mert a konvent 1414 második felére helyszíni tárgyalást rendelt el. Nehéz lenne pontosan nyomon követ­ni, hogy mikor melyik földesúr tudhatta magáénak Nagydorogot. Tény, hogy a XIV-XV-XVI. században sűrűn váltogatták egymást. Olykor adományként kerültek más birtokoshoz, máskor vásárlás útján kerülta község más gazdához. Atörténelmi családok, oldalági származékaik kedvelték a községet. Vetélkedésük, hatalmaskodá­suk gyakran meghatározó tényezőként volt jelen a falu életében. A török alatt a szek­szárdi szandzsákhoz tartozott a község. A török nagy gondot fordított arra, hogy a község lakói pontosan - és lehetőleg minél többet - adózzanak. Emiatt - több alkalom­mal is - összeírták a lakosságot. Ezeknek az összeírásoknak névjegyzéke alapján tudjuk, hógy ekkor itt lakók a Nagy, Hidas, Vörös, Pécsi, Balázs, Ontok, Dénes, Varga, Pap, Kohodi, Bola, Vas, Doroki, Dómján, Tegez, Óczi, Vajka, Halász nevet viselték. Az adót többféle címen vetették ki s eh­hez a teherhez járult még, ha a katona­ság a községen átvonult. Pénzt, élelmet követeltek, s a lovak számára megfelelő mennyiségű szénát, abrakot. Gyakran „oly nagymennyiségű liszt, kenyér, árpa, zab, esetleg pénz leadáását követelték, hogy ezzel a falu végpusztulását idézték elő”. Több adat áll már rendelkezésre a re­formáció időszakából. Az új hit Dorogon és környékén is gyorsan terjedt, s az 1553- as források már úgy említik a községet, amely „mater ecclesi”-vel rendelkezik. Az első református egyházi prédikátor a kö­zségben Decsi Lőrinc volt. A prédikátorok között volt olyan, aki Svájcot is megjárta (Mecsai János), teológiát tanult Genfben. A Palota-i vár 1617. évi urbáriuma Dorogot Györköny, Bikách, Tolna, Szentgyörgy községeket lakatlannak nyilvánította, mert nem tudták behajtani az adókat, és az itteni viszonyokról teljes egészében tájékozatla­nok voltak. A török alóli felszabadulást nagy megkönnyebbüléssel vette a község lakossága. A felszabadulás örömére 1687- ben - a felszabadulást követő évben - új kálvinista templom építésébe kezdtek a dorogiak. Alapkövébe latin nyelven a kö­vetkezőt vésték: „Csillagok felé iveinek a sasok, ám a sápadó kétszarvú hold sötét, éjbe hanyatlik, nem ragyog már úgy mint régen". Ezt a feliratot tartalmazó alapkő lett behelyezve az 1774-ben felépült újabb templom alapkövébe. Bánáti János az or­szágos tapasztalatokat idézi, amikor meg­említi, hogy Nagydorog jobbágyai bizal­matlanok voltak mindenfajta összeírás iránt, amit a főhatóságok kezdeményeztek, rendelteket A többi között ezzel magyaráz­za azt is, hogy a jobbágyságról készített el­ső összeírás 1703-ban készült el. A szerző megemlíti, hogy az összeírt 23 család mel­lett még mintegy 20 végvári vitézektől adó­dó család élt a községben, olyanok, akik­nek nevei a kuruckori összeírásokban ta­lálható. Azt is valószínűsíti Bánáti, hogy a fentieken kívül még 1 -2 hétszilvafás nemes is élhetett a községben. 1704-ben súlyos katasztrófa érte Nagydorogot. A délről elő­retörő rácok pusztították el. Ebben szere­pet játszhatott az is, hogy Dorog népe lelke­sen támogatta a kurucokat élelemmel, álla­taikat megfelelő takarmánnyal látta el, szál­lást adott, s a lakosság köréből többen vállalkoztak a kard forgatására is. Több elesett katona neve ismert. Tudjuk, hogy 1706-ban Igái tájékán esett el Miklós Já­nos zászlótartó, Jaksa Péter Fehérvárnál lelte halálát, Németh János pedig Szek- szárd alatt vesztette életét. Aki tehette el­menekült erről a vidékről, északnak vették útjukat. Az 1707-ben készült összeírás szerint 35 dorogi család menekült el. Az ösz- szeirásban több megjegyzés is található. Ebből tudjuk, hogy a kurucok oldalán küzdve halt hősi halált Látos Jánosnak fia és veje is. A kuruckort követő mintegy négy évtizedről ismét alig tudunk valamit. Kevés az irat ebből a korból, szájhagyomány sem őrzi ennek az időszaknak emlékeit. Amit mégis megtudhatunk jobbára az anya­könyvek rovataiból kerülnek elő, valamint a feudális vármegye iratai tartalmaznak nagydorogi vonatkozásokat. így például tudjuk, hogy Nagydorogon több alkalom­mal is ülésezett a nemesi megyei közgyű­lés. A XVIII. század közepétől azonban egy­re több az írott forrás, amelyek segítségével már színesebb kép festhető a nagymúltú község életéről. Kovács Pál segítségével szóljunk arról, hogy milyennek tartja a köz­ség házait, otthonait - de már a XX. század­ban. A községben levő régi házakról a ré­gente divatos háztípusok könnyen felis­merhetők - Írja Kovács Pál. A régi házak a következőképpen épültek: elöl egy szoba foglal helyet, utána egy konyha szabad kéménnyel ellátva, majd ismét egy szoba, végül a kamra. Az istálló rendszerint egybe épült az épülettel, de külön is építették. Ezek az épületek rendszerint nagy telken épültek. A telek nagysága a polgár vagyo- nosságától függött. Még ma is ezeken a széles telkeken épültek az újabb házak is. Van olyan telek is, mely nagysága meg­haladja a két katasztrális holdat. A házakat rendszerint zsúppal, vagy náddal fedték, csak elvétve találhatunk fazsindelyes há­zakat. Ma már kevés zsúppal fedett házat találunk. Ezek kiveszését nemcsak a tűz- rendészeti törvény segítette elő, hanem a nádasok kiirtása is. Ezzel egyidöben szűnt meg a kézi cséplés és a gabona kézi erővel való kitisztítása is. Megjelent a cserép, a pala, s mint új, tökéletesebb házépítő anyag az előbbieket teljesen kiszorította. A házak fala túlnyomórészben még ma is tö­mött föld. Régente úgynevezett sárházakat is építettek. Ezeknek olyan erős faluk van még ma is, hogy a vájogházakkal is vetek­szenek minőség dolgában. Építésük azon­ban nagyon körülményes. Az épületek ke­rítése rendszerint deszkából készül, talál­hatunk azonban egynéhány kőkerítést is a faluban A házakat nem közvetlenül az ut­cafrontra építették, hanem egy kissé bel­jebb, helyet hagyva a ház ablaka alatt lévő virágoskertnek. Nagydorog bemutatkozik, régmúlt emlékeit, de főleg napjainkat idéző bemutatkozás lesz a Tolna Megyei Népújság székházának galériájában. Felsorakoztatják azokat az írott és tárgyi emlékeket, amelyekkel jelle­mezhetik Nagydorog mai életét. A XIX-XX. század em­lékei hü képet adnak a község életéről, lakóinak boldo­gulásáról. Mert van mit bemutatni erről is. Fiatal­jai nemcsak az általános iskola, de a középiskola és az egyetemek padjait is koptatják. Ott vannak a közigaz­gatás magasabb szintjein. A földművelés mellett szé­pen gyarapodó iparról is számot adhatnak. Érdemes megtekinteni a bemutatkozó kiállítást. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom