Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
198ß. május 31. ^fepÜJSÀGS Rend és fegyelem SMár negyedik hónapja őrizgetem azt az értesítőt, amelyet az illetékes hivataltól kaptam. Betettem a „sürgős tennivalók” feliratú dossziéba, aztán, magam elé az asztalra, az irataim közié, a pénztárcámba, majd ismét vissza a dossziéba, az asztalra, a pénztárcámba. Csaknem mindennap elhatározom, hogy most aztán nincs mese, elintézem, de mindig közbejött valami. Tiudniil'lilk mindennap dolgoznom kellett a megjelölt időpontban, vagyis reggel és délután három óra között. Minden bizonnyal az ügyintéző felelőtlen és fegyelmezetlen állampolgárnak tart, szid és kitölti a következő, nyilván szigorúbb hangú értesítést. ígérem, azonnal megyek, megveszem a szükséges nyomtatványt, kj. töltöm, aláíratom, visszamegyek és fegyelmezetten várók a soromra. Csakhogy ez csupán egyetlen elintézendő a sok közül, ezért aztán azon gondolkodom, hogy kiveszek egy nap szabadságot, s nem csinálok mást, csak járom a hivatalokat. Nem szeretek etkéredzkedni a munkahelyemről, s gyanítom, nem én vagyok az egyedüli, aki rötetelli, ha kérnie kell, legfőképpen azt, hogy munkaidejében a magánügyeit intézze. Pedig tessék csak megnézni, hogy az üzleték, hivatalok, takarékpénztárak zöme csupán napközben van nyitva, egyetlen dolgot lehet kora reggel és késő este tenni: borbélyhoz, és fodrászhoz menni. Ez a sajnálatos „rend" is egyik oka a rendetlenségnek, a fegyelmezetlenségnek, amiről mostanában egyre többet hallani. Szemléletváltozásra van szükség, mond. jak, sokan, szerintem nem elsősorban erre, hanem a kereskedelem, a szolgáltatás átszervezésére, úgy, hog.v az igazodjék az állampolgárok munkarendjéhez. Ebben az esetben a munkáltatók nyugodt lelkiismerettel mondhatnának nemet ha kilépőt kér napközben a dolgozó. Vannak persze kivételek, de az tény: szűkülne a kör, s kevesébb emberrel találkoznánk napközben az utcán. Nem valószínű, hogy szívesen van távol bárki a munkaihelyétől, elvégre ba egyszer már bement, dolgozni szeretne, pénzt keresni, és fizetést kapni. Ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket, a kifogástalan munkaeszközt, a zökkenőmentes anyagellátást, azt, hogy az alkatrészgyártó a munkaidő minden percében tudjon dolgozni, s a vetést Végző traktorosnak ne kelljen várnia, a vetőmagot szállító pótkocsira, a kiszolgáló személyzetre. Mindez persze azt feltételezi, hogy egy-egy üzemben, vállalatnál a munkafolyamat bármely fázisában mindenki felelősséggel és elkötelezetten végzi el azt a feladatot, amit rábíztak. S miért tételeznénk fel az ellenkezőjét? Miért tételeznénk tel, hogy az emberek többsége szívesebben temg-len.g a munkahelyén, mintsem dolgozna? A tétlenség fárasztóbb a legnehezebb fizikai munkánál. Ezt mondja egyik ismerősöm is. Hetek óta telefonálgat, elkap a buszmegállónál, a boltban: — állást keres. Szakképzettsége ni,nos, mindegy neki akármit elvállal, csak olyan munkája legyen, ahol lehet dolgozni és ennek arányában a kereset is kellőképp magas. A mostani munkahelyére panaszkodik, unatkoznak és nagyon keveset keresnek. Évek óta egy nagyvállalat raktárában segédmunkás, sokan vannak, munka meg alig. Az időt — mármint a munkaidőt — sikerül hasznosan agyonütniük: nemrégiben olyan babgulyást főztek rezsón, hogy még a főnök is megnyalta az ujját. Külöböző játékokat eszelnék ki, a nőik kötnek, a férfiak beszélgetnék, de elege van az egészből, dolgozni szeretne. ígérem neki, hogyha hallom, hogy valahol állást ajánlanak, szólok, bár erős a gyanúm, hogy abba az embertípusba tartozik, aki néhány hét múlva meg arra panaszkodik, hogy rengeteg a munka, nagy a hajtás, kevés a fizetés, a főnök pedig egy undorító despota. A sor világos: rendetlenség, kevés munka, kis fizetés, engedékeny munkahelyi vezető egyfelől, s rend, több pénz, nagyobb munka, szigorú vezetés másfelől. A kérdés világos: melyik a jobb? Nem lehet kétséges, hogy az a munkahely, ahol a rend és a fegyelem megszokott és mindennapos, hisz a csülkös bablevestől csak a dolgozók súlya, nem pedig a fizetése lesz több. Valószínű, hogy ezen a jóétvágyú munkahelyen a dolgozók többsége nemigen tudja, hogy mi minden történik az országban, a vállalatnál, s a visszásságokra sem figyelnek föl úgy, ahogy kellene. Pedig rendkívül fontos lenne, hisz fillérekből lesz a forint, így hát az sem mindegy, hogy hány villanyégőt felejtettek lekapcsolni, miután kijöttek a raktárhelyiségből. Ha rendről, és fegyelemről van szó, ne feledkezzünk meg az első számú vezetőről sem. Ott, ahol az első számú vezető csak ritkán fordul meg a munkahelyén, vagy azért, mert nagy a leterheltsége, sok az egyéb irányú elfoglaltsága, vagy azért, mert úgy gondolja, hogy a fegyelem rá nem,‘csupán a beosztottjaira vonatkozik — bizony aki csak teheti, lazábban, vagy éppen sehogy sem dolgozik. Kétségtelen: sokkal egyszerűbb a könnyebbet választani, mint a nehezebbet, pláne, ha a fizetés — marad. Csak hát az ilyesmi megállíthatatlanul gyűrűzik tovább, s ne csodálkozzék az első számú vezető, ha egy reggel takarítatlan, piszkos iroda fogadja. A követelményszintet a szokásosnál, illetőleg az elfogadott szakmai mércénél lejjebb tenni elég csak egyetlen egyszer, a színvonal menthetetlenöl romlik, s csak rendkívül nehéz, és kitartó munkával lehet ismét az eredeti színvonalra visszakerülni. Rend és fegyelem nélkül önmagában keveset ér bármiféle tehetség, vagy éppen adottság. Ezért kell magunk körül, és önmagunkban állandóan rendet tartani, hisz csak a rendezett körülmények között élő ember végezhet fegyelmezett munkát. D. VARGA MARTA Az 1055-ben kelt Tihanyi Alapítólevél háromszor is említ egy bizonyos „fyzegy” nevű folyót, mint az egyik- birtoktest határát. A szorgos kutatás eredménye: ma már teljes bizonyossággal állíthatjuk, az évezredes iratban említett vízfolyás azonos a mai Koppány folyóval. A Koppány a somogyországi Karád község határában, a helyiek által Kátyorinak nevezett erdőben ered, és hetvenöt kilométeres út után Regölynél — ahogy errefelé mondják — egybeszakad a Kapóssal. A folyócska gazdag múltú történelmi, néprajzi vidékeket szel át, melyek emlékei szép számmal kerülnek elő ma is. Egy évezredes monda is fentmaradt egyik mellékvizével kapcsolatban. Koppányszántón — itt találkozik a két vízfolyás — azt a kérdést teszik fel az idegennek: Miért nem brekegnek a Sötátkeréki-árokban a békák? A monda szerinti válasz: Akkor, amikor István király — í)98-ban, a lázadó Koppány ellen hadba szállt, ezen a vidéken a Sötétkeréki-árok mentén húzódó nádasokba rejtőzködve vonult csapataival. A lopakodó katonák lépteitől megriadt békák abbahagyták a brekegést. Ebből aztán Koppányék megtudták, hogy jön az ellenség, és elmenekültek. István, mérgében, akkor átkot mondott: Ha most elhallgattatok, akkor hallgassatok örökre. Hát azóta aztán nem brekegnek a békák a Sötétkeréki-árokban. CZAKÓ SÁNDOR A forrásvidék. Háttérben az eredeti, clöl a mesterséges; Balaton környéki szennyvíz „táplálja” a folyót. Darabos István juhász: „Néhány éve itt fönt még az ember is ihatott a vízből. Most a birka sem issza meg. ________________________________________________ K is falvak füzérén folyik a Koppány. A „főváros" Tamási határában ipari tájjal. Ősi őrlőkövek Népi építészeti emlék Karódról Ahol Kapós és Koppány egybekelnek
