Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-14 / 87. szám
2 NÉPÚJSÁG 1986. április 14. A fiatalok fórumairól jelentjük (Folytatás az 1. oldalról.) és az eredmények elismerése mellett megfogalmazta, hogy a továbbiakban elengedhetetlen a két szervezet munkájának jobb összehangolása, az életkori sajátosságoknak és az igényeknek megfelelő programúik kialakítása, a munkastílus korszerűsítése. — A szocialista építésben eddig megvalósított vívmányainkra büszkén tekinthetünk — hangsúlyozta —, továbbfejlesztése, meg. lévő értékeinek óvása a mi feladatunk. Erre mindannyi- unlknak fel kell készülnie — mondta, majd arról szólt, hogy a KISZ-szervezetek jelentős részt vállaltak a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításából, de a magasabb célok elérése érdekében ösztönözni kell a fiatalokat a hatékonyabb, minőségileg jobb munka végzésére. — A kétkedőknek munkával be kell, és be lehet bizonyítanunk, hogy a ma történelmét mi írjuk, s ezért a történelemért nekünk kell kiáflnunk... — hangoztatta Bakó Béla, azután a tanintézeti KISZ-bizottságök munkájáról, az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelésében elért eredményekről, feladatokról szólt, majd pedig az ifjúság élet- és mun. kiakörülményeiben beállt pozitív változásokat említette meg. A szóbeli kiegészítő után munkához láttak a munkabizottságok és megkezdődött a beszámolóhoz, valamint a kongresszusi levélhez kapcsolódó hozzászólások sora. Galambos Magdolna nagy- szokolyi KISZ-titkár alapszervezetüknek a párt-, a társadalmi és az állami szervekkel kialakult jó kapcsolatáról szólt, majd a tervezett próbaidős felvétel fontosságát hangoztatta. Török Mária, a megyei KISZ-hi- zottság titkára ismertette a Tamási Városi KISZ BizottArab országokban tett egyhetes kőrútjának befejeztével George Bush amerikai alel- nök szombaton az észak-jemeni Szanaából visszautazott Washingtonba. Kőrútjának utolsó állomásán, a Jemeni Arab Köztársaságban Ali Abdullah Szá- leh elnökkel a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt George Bush a megbeszélésen azt biság munkájáról készült minősítést, amelyben többek között megállapították, hogy jelentős eredményeket érték el a „tizenéves” határozat megvalósításában, színesebbé vált a diákélet, nagyobb segítséget kell adni a gyengébben működő lakóterületi alápszervezetéknek; tartalmas, jó együttműködés alakult ki a pártszervékkel és javult a politikai képzés színvonala. Peszt Attila, a Gyöoki Nagyközségi KISZ Bizottság titkára javasolta a pakcsolatfelvételt az elöljáróságokkal, majd a „levélben” foglaltakhoz adott javaslatot. A tamási Rab Adrien az ifivezetőik helyzetéről, szerepéről beszélt, Fiáth Attliia, az MSZMP Tamási Városi Bizottságának első titkára áttekintést adott az elmúlt öt év munkájáról, majd a nemzetközi helyzetről szólt, kiemelve, hogy a béke az emberiség egyetemes létérdeke. Ezt követően a gazdasági munkánk külső és belső meghatározó tényezőiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a fiatalok alapvető érdeke a kitűzött gazdasági célok megvazonygatta, hogy az Egyesült Államok a térség problémáinak igazságos rendezésére törekszik, s az Észak-Jemen- be irányuló amerikai élelmiszer-szállítások megkétszerezését ígérte a következő esztendőre. Az elnököt pedig amerikai látogatásra hívta meg. Helyi megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Bush alelnök az amerikai segélósitása. Beszéde befejezéséül néhány javaslatot tett az elkövetkezendő időszak munkájához : a munkabizottságok átfogottabban vizsgálják a gondozott területeket, az alapszervezetek erősítsék párttaga jártló tevékenységüket, ösztönözzék jobban a termelést segítő murtkát, aktivizáljanak közéleti tevékenységre és gondoskodjanak arról, hogy a fiatalok megértsék a szocializmus eszméit, eredményeinket, gondjainkat. Két hozzászólás következett ezután. Kajtár József, a VBGYÊF8ZER dolgozója a patronáló tevékenységhez és a beilleszkedéshez, Jávori Vince, az Orion KlSZ-alap- szervezet titkára a kongresz- szusi levélhez fűzte hozzá javaslatait. A hozzászólások után a küldöttek a kiegészítésekkel együtt elfogadták a beszámolót, majd megválasztották a tizenhárom tagú városi bizottságot, a kilenctagú pénzügyi ellenőrző bizottságot és a tizennégy megyei küldöttet. A KISZ Tamási Városi Bizottságának titkára ismét Bakó Béta lett. Lyek növelését ígérte valamennyi általa meglátogatott arab országban. Szerintük Bush azzal az elvárással tette meg ígéreteit, hogy az illető arab országok szorosabban támogassák Washington közel-keleti politikáját, fogadják el a Líbia ellen tervezett — részben már végrehajtott — amerikai lépéseket és zárkózzanak el a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok javítása elől. PANORÁMA BUDAPEST A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága — hazánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából — vasárnap délelőtt koszorúzá- si ünnepséget rendezett Budán, az egykori Gestapo-fog. ház Gyorskocsi utcai oldalán lévő emléktáblánál. Az eseményen a NÜB képviseletében dr. Bács Pál egyetemi adjunktus emlékezett a mártírokra, mindazokra, akik a vészikorszak idején a börtönben szenvedtek. Ezt követően dr. Csendes Károllyal, a NÜB alelnökével együtt koszorút helyezett el. BRÜSSZEL A Közös Piac tagállamainak külügyminiszterei hétfőn tanácskozásra ülnek össze Hágában — jelentette be a holland külügyminisztérium szóvivője. A tanácskozásnak a tervezettnél két nappal korábbi összehívását Olaszország és Spanyolország sürgette a Líbia körül támadt feszültség megtárgyalására. Mindkét állam közvetlen fenyegetettséget érez, ha válaszul az Egyesült Államok katonai akciójára Líbia támadást indítania a Föld közi-ten ger térségében. DAMASZKUSZ Több mint négyórás tanács, kozást folytatott szombaton Damaszkuszban Richard Murphy Háfez Asszad szíriai elnökkel. A közel-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár és a szíriai államfő megbeszélésének részleteiről nem adtak ki jelentést. A SANA szíriai hír- ügynökség szerint „áttekintették a közel-keleti helyzet széles horizontját”. FIRENZE Az Olasz Kommunista Párt megújulásának történelmi és politikai feltételeiről, a demokratikus alternatíva programjához szükséges baloldali szövetségről, a társadalmi-gazdasági változások nemzeti és nyugat-európai vonatkozásairól, Nyugat- Európa világpolitikai szerepéről beszélt Alessandro Natta, a párt főtitkára, aki vasárnap elmondott zárszavában a pártkongresszus vitáját foglalta össze. PÁRIZS Vernon Walters amerikai ENSZ-nagykövet, Reagan elnök különmegbízottja vasárnap délelőtt Párizsba érkezett, hogy a nemzetközi terrorizmus megfékezésének jelszavával egyeztetett intézkedéseikre próbálja rávenni a francia kormányt is Líbia ellen. Befejeződött Bush alelnök körútja Railla ratas a hetre Gárdonyban rendezi a Hazafias Népfront Országos Tanácsa az olvasótábor-vezetők országos találkozóját. A háromnapos tanácskozás április 14—F7-e között a HNF üdülőjében lesz. A Magyar Agrártudományi Egyesület orchidea- és bromélia-munkacsoportja rendezésében április 17—19-e között, 11 ország részvételével, nemzetközi orchidea- és broméliakonferenciát tartanak Budapesten, az MTESZ Kossuth téri székházában. Ugyanitt a rendezvény ideje alatt orchidea-rajzkiállítás is lesz: a nemrégiben elhunyt dr. Csapody Vera. valamint tanítványa Varga Emma rajzait láthatják az érdeklődők. • A Magyar Tudományos Akadémia filozófiai és történettudományos osztálya rendezésében Kosáry Domokos, az MTA tagja tart előadást „Az európai kis államok fejlődési típusai a XVII—XX. századiban” címmel. Az előadás április 17-én 15 órakor lesz az MTA felolvasótermében. Gödöllőn, a MËM Műszaki Intézetében április 17-én 14 órakor tartja ülését az MTA—MÉM agrár-műszaki bizottsága. Megtárgyalják a mezőgazdasági biotechnika i aktuális műszaki feladatait, és értékelik a nagyüzemi állattartó telepek rekonstrukciós programját. Karbantartói szimpóziumot rendez, április 18-án a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület gépészeti szakosztálya az MTESZ Anker közi székházában. Előadások hangzanak el a textilipari karbantartás helyzetéről, a Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatának tapasztalatairól. Az Európai Űrügynökség (EISA) Elartthnet szervezetével kapcsolatot tartó országok távérzékelési intézményeinek rendezvényeként a „Műholdas távérzékelés és mező- gazdasági alkalmazása" címmel nemzetközi konferencia lesz április 18-án a Magyar Tudományos Akadémia várbeli kongresszusi termében. Debrecenben a Déri Múzeumban az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztálya, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a TIT Országos Irodalmi Választmánya és a Debreceni Megyei Városi Tanács V. B. tudományos ülésszakot rendez Tóth Árpád születésének centenáriumán. A tanácskozás április 19-én és 20-án lesz. Válogatás a hét külpolitikai eseményeiből Hétfő: Washingtonba látogat Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Miután az NSZK egyértelműen csatlakozott az Egyesült Államok csillagháborús tervéihez, a mostani tárgyalások során sem várható, hogy különösebb véleménykülönbségek merülnének föl. Kedd: Stockholmban tizedik fordulójához érkezik az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésékkel foglalkozó értekezlet. A húsvét előtt befejezett előző tár. gyialássorozaton biztató eredmények mutatkoztak, így lehetséges, hogy ezúttal valódi lépésekkel is sikerül közelebb kerülni a célhoz. Szerda: Mihail Gorbacsov Berlinbe látogat, hogy részt vegyen a Német Szocialista Egységpárt 11. kongresszusán. Az NDK kommunistáinak fórumán az ország fetjlődésén kívül nyilván nagy szerepet kap majd az aktuális nemzetközi helyzet értékelése is. Különösen nagy érdeklődés előzi meg az SZKP főtitkárának várható felszólalását. Csütörtök: Jacques Chirac, francia miniszterelnök Bonnba látogat. Ez a látogatás az új francia kormány egyik első külpolitikai lépése, s hogy éppen az NSZK a célország, jól tükrözi a párizsi elképzelések irányát is. Péntek: Jubileumi, XXV. kongresszusát tartja a Belga Kommunista Párt. Bár a BKP korántsem képvisel olyan erőt, mint a szomszédos Franciaországban az FKP, a mostani fórum mégis nagy jelentőségű a belpolitikai életben. Szombat: Hét közben washingtoni látogatása után Londonba utazik Bob Hawke ausztrál miniszterelnök. A Csendes-óceán térségében az utóbbi időben számos változás zajlott le, s ez alaposan hozzájárult a térség országainak fokozott külpolitikai aktivitásához. Mai kommentárunk A folyamatosság jelképe A meghívást Olof PaLme kapfia, mint a svéd királyság miniszterelnöke, most mégis Ingvar Carlsson az, aki Moszkvába utazik. A gyilkos lövések, melyek a svéd főváros utcáin végezték korunk egyik legfelvilágosultabb államférfijával, nem téríthették el a Skandináv ország politikáját az általa is képviselt, hagyományos vonlaitól. Az ufód, Carílsson első nagy jelentőségű hivatalos utazása oda vezet, ahová Fiaimé is készült: a Szovjetunióba. A svéd semlegesség Palme idején az európai stabilitás egyik nagyon fontos része volt. Nem titok, hogy egy egész sor nemzetközi tárgyalás — a helsinki nevével jelzett folyamat összes állomása — a semleges országok, így Svédország aktivitásának is köszönheti az elért eredményéket. Az északi királyság következetesen síkraszállt a világpolitikai légkör felmelegítéséért, aktívan kezdeményezett számos égetően fontos nemzetközi kérdésben — a fejlődő térségék segélyezésétől kezdve a válsággócok felszámolásán át egészen a nukleáris leszerelésig, az atom- fegyvenmentes övezetékig. Éppen a legutóbbi problémakör, az atomfegyvermentes övezetek létesítésének ügye kapott különleges aktualitást a napokban, a Varsói Szerződés tagállamai által az európai országokhoz, az Egyesült Államokhoz és Kanadához intézett felhívás kapcsán. A Szovjetunió, mimt a világ sorsáért felelősséget viselő és azt átérző nagyhatalom, mindig is partner volt az ésZak-európai atomfegyvermentes övezet megteremtését célzó svéd törekvések számára. Moszkva nemegyszer kinyilvánította, hogy kész megadni a szükséges garaciákat, amennyiben az Egyesült Államok, a NATO is hasonló kötelezettséget vállal. Szinte felmérhetetlen lenne egy ilyen jellegű megállapodás jelentősége a világpolitikai légkör javítása, a nemzetközi politikából lassan kivesző bizalom alapjainak helyreállítása szempontjából. Fiaimé aktívan harcolt ezért a lépésért, s utódja, Carls- son is hitet tett e politikai irányvonal mellett. A folyamatosság jelképe lehet ez a mostani látogatás, s Moszkvában már előre jelezték: itt nyitott kapukat dönget minden reális leszerelési, fegyverzeflkorlátozási javaslat Ha Carlsson eredményesem tudja továbbvinni a legendás előd áltál megkezdett, ügyet, az példa lehet más országok államférfiéi számára is. HORVATH GABOR Tiltakozó nagygyűlés JÍLiufldV Leningradban nagygyűlésen tiltakoztak az amerikai nukleáris robbantások kísérlete ellen. (Telelőtől Magyar napok Tokióban A két évvel ezelőtt Budapesten nagy sikerrel tartott japán napok viszonzásaként magyar napokat rendeznek Tokióban május 20—26. között. Tanimoto Kazujuki, a magyar napok szervező bizottságának főtitkára, a Japán—Magyar Baráti Társaság titkára, aki a program előkészítésére érkezett Budapestre, az MTI munkatársát tájékoztatta a tervezett rendezvényekről. Elmondotta, hogy a Japán —Magyar Baráti Társaság, a mostani nagyszabású rendezvénysorozat gazdája a magyar kultúra barátait tömörítő szervezet. A magyar napok programját többek között az Asahi Press Lapkiadó, az NHK (Japán Rádió és Televízió), valamint a japán—magyar képzőművészeti és a japán—magyar irodalmi klub segíti anyagilag. A siker biztosítéka — hangoztatta — azoknak a személye, akik májusban Tokióba látogatnak: Ránk! Dezső, Perényi Miklós, Lantos István nemcsak ismert, hanem legalább oly népszerű művészek Japánban mint Kobaja- si Kenicsiro Magyarországon. A résztvevők között lesz Lendvay Kamilló zeneszerző, András Ferenc és Jancsó Miklós filmrendező, Orbán Ottó költő-műfordító és Keserű Ilona festőművész is. A magyar napok fővédnöke. Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter a magyar gazdasági reform jelenlegi szakaszáról tart majd előadást. A program részeként szimpóziumot rendeznek a zene. a képzőművészet, az irodalom és film, valamint a turizmus témái köré csoportosítva. A főváros mellett néhány rendezvényre Hokkaidoban és Osakában is sor kerül. A rendezvénysorozatot idegen- forgalmi programokkal is kiegészítették — mondotta egyebek között Tanimoto Kazujuki. Szavaznak Tamási és a városkörnyék küldöttei