Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
6 Képújság 1986. április 4. MÚLTUNKBÓL- Samu elvtárs! Milyen érzés volt részt venni azon az elvtársi-baráti találkozón, amelyet nemrég a Tolna megyei pártbizottság rendezett a volt megyei titkárok részére? ön négy évtizede volt a Magyar Kommunista Párt Tolna megyei titkára, most alkalom adódott az összehasonlításra: milyen volt a megye képe négy évtizeddel ezelőtt, milyen elképzelései voltak annak idején a jövőt illetően, mit talált most?- Nos, azért csak álljunk meg egy percre . . . Igaz, hogy 45-46-ban voltam Tolnában pártmunkás és azóta a fővárosban élek. De látókörömből azóta sem esett ki Tolna megye, sokat jártam az országot később, mint egy országos vállalat igazgatója, de nyugdíjasként is. Tavaly például Domboriban tölthettünk a feleségemmel nagyon szép két hetet, de voltunk nem egyszer Szekszárdon is. De hadd térjek vissza arra a találkozóra. Rendkívül jól esett, hogy nem felejtettek el bennünket, volt megyei titkárokat, hogy eszükbejutottunk, és igénylik véleményünket, észrevételeinket. Aztán a ge- menci kirándulás . . . Megmondom őszintén, annak idején a mi látókörünkből teljesen kiesett, hogy a megyeszékhelytől alig több mint tíz kilométernyire, itt van egy Európa-hírű vadrezervátum. Sok mindennel foglalkoztunk akkor, de Gemenccel nem. Amikor föltálalták az ízletes ebédet, átvillant bennem, hogy annak idején hónapokon keresztül babon meg sárgaborsón éltünk. Végül, ami életem egyik legrendkívülibb élménye volt: a Paksi Atomerőmű meglátogatása. Nos, az emberi képzelőerő határtalan. Mindent el lehet képzelni. De amit én ott az erőműben láttam, az minden képzeletemet fölülmúlt. Egyszer voltam a Pálvölgyi cseppkőbarlangban. Akkor azt mondtam, hogy ez a barlang a természet egyik csodája.- Gondolom, negyven évvel ezelőtt, járva a megyét, beszélgetve párttagokkal, pártonkívüliekkel, sok érv elhangzott arról, hogy milyenné akarják építeni ezt az országot, ezt a megyét, ezeket a városokat-közsé- geket a kommunisták. Az atomerőmű nem szerepelt a „programban” ...- Valóban. Bár a többi, ami négy évtized alatt megvalósult, nagyjából igen. Sőt! Talán elmondhatom, hogy jó néhány- nyal még ma is adósak vagyunk. I- Hogyan került annak idején Tolnába?- Ide küldött a párt, és én jöttem. Nem volt abban az időben szokás, hogy megkérdezzék a kommunistát, van-e kedved ide vagy oda menni dolgozni. Jómagam meg úgy voltam, hogy se feleségem, se gyerekem, engem könnyen lehetett „mozgatni”. Meg aztán kedvemre való is volt a falusi munka. Gyerekkoromtól szerettem parasztemberek között lenni, velük beszélgetni. Szűcs a tanult szakmám, de már gyerekkoromban dolgoztam cséplőgépnél. Ma is szeretek falusi emberek közt forgolódni. A fontos, hogy az ember közvetlen legyen és mindig igazat mondjon. Egyszóval, leküldött a párt 1945 augusztusában a simontornyai járásba, hogy ott szervezzem a választási munkát. I- Nyilván voltak ennek előzményei is, nem véletlenül kapta és vállalta a megbízatást.- Az előzmények meglehetősen hosz- szúak. 1930-ban, 17 éves koromban jegyeztem el magamat a forradalmi munkásmozgalommal. Először bátyám - aki két évvel idősebb volt nálam - invitálására jártam a pesterzsébeti szocdem szervezetbe, majd hamarosan a kommunisták közé kerültem. Mi ifik sokat vitatkoztunk a jelenről, meg a jövőről, és sehogy se tetszett, amikor az egyik szociáldemokrata helyi vezető azt mondta - egyébként késhegyig menő vitát folytattunk vele -, hogy Magyarországon a szocializmus kétszáz év alatt fog beérni. Sokkal népszerűbb volt az ugyancsak szocdem párttag, Heller Sándor patikus, akinek szívesen hallgattuk előadásait. Néki az volt a véleménye, hogy a szocializmus még a mi életünkben fog megvalósulni. És akkor ő olyan ötvenéves körüli volt. Hát ez mégsem kétszáz év ... Aztán sokat jártam a bőrösszakszervezetbe, itt sikerült nekünk, a baloldaliaknak leváltatni a jobboldali vezetőséget, és az illegális kommunisták befolyása rendkívüli módon megnőtt. Sok beszélgetés, vita előzte meg azt, hogy én is a kommunisták közé lépjek, de még mozgalmi életem kezdetén fiatal elvtársaim meggyőztek, hogy a munkásosztálynak kell a kezébe venni a hatalmat, társadalmi tulajdonba a termelőeszközöket, csak így boldogulhat. Ez nekem egy világos, logikus program volt. Elvtársaim egyikétől kaptam egy Lenin-könyvet. Az Állam és forradalom egy-két fejezete volt. Elolvastam, majd éjszaka, petróleumlámpánál egy füzetbe kimásoltam az egészet, mert a könyvet vissza kellett adni. így az én kézírásom járt kézről kézre . . .Egyszóval, az én Tolna megyei megbízatásom tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy igen fiatalon kialakult a kommunista meggyőződésem, a szilárd hitem, amire az életemet tettem föl, és ezt vallom mind a mai napig. I- Kommunistának lenni, a párt ügyéért küzdeni abban az időben nem lehetett veszélytelen ...- A háború kitörésekor behívtak katonának. Nem akartam a Szovjetunió ellen harcolni, sikerült mint családfenntartónak két nap után leszerelnem. Mintegy „búcsúzóul” magyarázgattam néhány társamnak, akiket szintén behívtak, hogy milyen szörnyűséget hoz majd ez a háború. A háború alatt meglehetősen óvatosnak kellett lenni. Amikor jött negyvennégy tavaszán a német megszállás, illegalitásba vonultam. Már másnap kerestek a gestapósok. Se lakás, se munkahely ... volt olyan nap, hogy négy lakásban is megfordultam, egyszer itt, másszor ott aludtam. Közben részt vettem a szervezkedésben, Erzsébeten fegyveres csoportokat szerveztünk. Ott ért a felszabadulás is. Jól emlékszem, 1945. január 9-ét mutatott a naptár. Éjszaka szabadult fel a község, délelőtt megalakítottuk a pártbizottságot, majd jelentkeztünk a városparancsnokságon. A parancsnok azt mondta, hogy a fegyveres harc az ő dolguk, mi tartsuk fenn a rendet, akadályozzuk meg a fosztogatást. Pár hét múlva már a gyömrői járásban a földreform megvalósításának segítésével bízott meg a párt, áprilisban pedig a ráckevei kéthetes pártiskola vezetésével. Ilyen előzmények után kaptam a megbízatást augusztus elején, hogy jöjjek Tolnába. I- Egy teljesen ismeretlen környezetbe, ahol abban az időben meglehetősen nagy volt a zűrzavar.- Maga a megye, a járás ismeretlen volt, de mint már mondtam, a falu, a falusi ember nem. Rövid idő alatt sikerült bedolgoznom magam, megtalálni azokat az embereket, akikre támaszkodni lehet. Nem szabad elfelejteni, hogy akkor már dolgoztak a pártszervezetek, bár néhány kisközségben még nem volt alapszervezete a kommunista pártnak. Jártam a falvakat, szerveztem, agitáltam. Voltak helyenként összecsapások, viták is, főként a Kisgazda Párttal, egyszer-kétszer magával a járási titkárral, egy gyönki ügyvéddel. Az újgazdákkal, telepesekkel nem volt nehéz megértetni, hogy nem az ügyvéd képviseli igazán az érdeküket. Voltak régi elvtársak is egyik-másik faluban. Mint például a kistor- mási Nádas Pali bácsi, akit úgy követtek az újgazda parasztok, mint kotlóst a csirkéi. Nagy sikerünk volt, amikor kivittem az R- gárda ingeket és olyan stramm rendezőgárdát állítottak össze, hogy öröm volt nézni. Pali bácsi jóval idősebb volt nálam, de agilisabb volt, mint bármelyik fiatal. I- Pali bácsi él. Tavaly nyáron ott voltam, amikor a megyei pártbizottságon köszöntötték kilencvenedik születésnapján.- Él? Örülök neki. Ha beszél vele, biztosan emlékezni fog a velem együtt töltött napokra. Aztán ott volt a Jankó elvtárs Kisszékelyben, tekintélyes kommunista vezető volt. Persze, voltak „balos" elhajló elvtársak is, akikkel nehéz volt megértetni, hogy most nem a proletárdiktatúra van soron, vagy nem célravezető a titkárnak pisztollyal az oldalán járni-kelni. Kedves emlékem, hogy az egyik elvtárs - Koszó Bélának hívják, ma Pesten él - ló híján motorkerékpárral vontatta a lovas kocsit, motorkerékpárral szántott... I- Hogyan sikerült a november 4-i választás?- Közismert, hogy a Kisgazda Párt került többségbe. Ám mi is értünk el sikereket, a több hónapos felvilágosító munkának megvolt a haszna. Sose felejtem el: Pálfán húsz szavazatot kapott az MKP, holott a faluban nem volt alapszervezete, egyszer jártam ott, akkor is csak négy emberrel tudtam beszélni. I- A választások után új mégbízást kapott, a megyei pártbizottság titkára lett.- Bizonyára ez annak is betudható, hogy mind a választási, mind a pártszervező munkában - ami különben sem volt szétválasztható - eredményeket értem el a járásban. I- Milyen emlékei vannak ebből az időből? Gondolom, vannak kellemesek, de olyanok is, amelyekre nem szívesen emlékezik vissza.- Az egészre szívesen emlékezem. Még a kellemetlenekre is, hiszen az én fajtám számára, aki egy életre elkötelezte magát a párttal, a mozgalommal, nagy siker úrrá lenni a bajokon, küzdeni az ellenséggel és a magunk fogyatékosságaival. Ám a legszívesebben az akkori elvtársaimra, munkatársaimra emlékezem. Pozsonyi Nácira, aki ebben az időben városi titkár volt, a fiatalokra, mint a Bürger Ferire - aki Baktai Fe- rencként lett kitűnő újságíró, a Scherer Sándorra, aki gyakran forgolódott a megyei pártbizottságon. De főként a Prantner Józsira, aki példaképe lehet valamennyi kommunistának, nekem is példaképem volt, sokat tanultam tőle. Minden igaz ügyért kiállt, elvhű volt, nyájas volt, emberséges volt és kemény, ha az ellenséggel kellett szembeszállni. I- Beszélgetésünk elején említette, hogy jó néhány ígérettel még adósak vagyunk. Mire gondolt?- Mindenekelőtt a pozitív dolgokról: Amit ez az ország a mezőgazdaság fejlesztése terén elért, az csodálatra méltó. Amikor Kovács István, az MKP szervezési osztályának vezetője kíséretében lementem Szek- szárdra, neki mondtam, hogy állami gazdaságokat kellene szervezni, mutassanak példát a nagyüzemi gazdálkodásra. Akkor se igent, se nemet nem kaptam válaszul. Nos, az állami gazdaságok megvalósultak, jól prosperálnak ott Tolnában is. És a termelőszövetkezetek is. Bár ma még drágán termel a mezőgazdaság, és ennek nem elsősorban ágazaton belüli okai - azok is - vannak. Az iparral azonban nem vagyok megelégedve. Nagy a szervezetlenség, a kapun belüli munkanélküliség, és kétlem, hogy a gmk-k jelentenék a kiutat. Ám ösz- szességében csak azt mondhatom, érdemes volt azt az utat választani, amit választottam, azt tenni, amit tettem. JANTNER JÄNOS Zay Dezső Elemér gróf születésének századik évfordulójára 1986. április 2-án emlékezünk. Zay Dezső katonai pályafutását a nagyváradi hadapródiskolában 1905. augusztus 18-án huszárhadapród-tiszthe- lyettesi avattatása és Simontornyán, a Sió-hld alatt 1919. augusztus 11- én a Tanácsköztársaság harcosa- kénti agyonlövettetése végső mezsgyék határolják. 1919. március 30-án, a Dombóvári Proletár első száma közölte a hírt: „Zay Dezső elvtársat, volt vezérkari tisztet március 27-én küldte Dombóvárra a hadügyi népbiztos, hogy Dombóváron és környékén összpontosított erők parancsnokságát vegye át.” A szerveződő Vörös Hadsereg Dombóvárott „összpontosított erőiről” a Hadügyi Népbiztosság április 14-i és 16-i jelentéséből tudjuk, hogy ez a katonai egység az 1918 novemberétől kialakult, de 1919 tavaszáig tulajdonképpen állandóan változó, „be nem álló”, a Dunától Gyékényesig terjedő mintegy 150 km széles déli demarkációs vonal védelmét szolgálta. így Zay Dezső itteni első nagy feladata ennek az egységnek megszervezése, katonai és politikai tevékenységének kimunkálása, valamint a demarkációs vonalon való hadrendbe állítása volt. A vezetésével szerveződő egység a Hadügyi Népbiztosság szervezési iratai szerint a „44. Vörös Dandár” megjelölést kapta, amely az I. hadosztály kötelékébe tartozott. A dandár soraiba Dél-Dunántúlról hamarosan majd háromezer harcos verbuválódott. A Hadügyi Népbiztosság április 16-i jelentése a dandár 2842 főjéről tesz említést, amelyből 246 fő „ki nem képzett katona”. Zay dandárja ekkor tulajdonképpen három teljes és két be nem fejezett szervezésű zászlóaljból és két ütegből (1 üteg 3-4 lö- veg) állott. Az egység a Szerb-Horvát Hadsereg „Drina” hadosztályával (amelyhez éppen egy Zay által a H. N.-hoz feladott táviratból tudjuk, kb. 4200 fő tartozott) szemben védte a dél-dunántúli frontszakasz nagyobbik részét. Május végére a dandárnak azonban már mind az öt zászló- alja feltöltödőtt: Bonyhádon az V., Kurdon a VI., Kaposváron VII. határ- védelmi zászlóalj, Sâsdon a I. (budapesti) Vörös Vadász- s Oroszlón pedig a Dél-Szláv (Nemzetközi) Vörös Zászlóalj helyezkedett el. Az így kialakított magasabbegységet egészítette ki, tette előrelátóan teljessé a magukat „Lenin-fiúk”-nak nevező, hivatalosan VI/44 és 111/1 Fegyelmi Szakasz. Ez utóbbiak közül az első, a helybéli - zömében - fűtőházi vasúti munkásokból, míg a második a demarkációs vonalon túlról menekült pécsi-baranyai bányászokból, munkásokból alakult, mindkettő a dandárparancsnokság székhelyén: Dombóvárott. A dandár politikai parancsnoka is pécsi, a régi mozgalmi múlttal rendelkező vasúti mérnök, Steinmetz István volt. Zay Dezső a dandárszervezés fáradságos munkája után, a demarkációs vonal okozta bonyolult körülmények között is a katonai vezetés új, kommunista stílusának megvalósítója lett. Olyan parancsnok volt, aki a szolgálatot mindenkor és minden poszton öntudattal vállalt és kemény fegyelemmel teljesített kötelességének tekinti, ám aki egy percre sem tűri katonáival szemben az önkényeskedést: „... Stocker Ádám nyomozótól visszaélései miatt az ellene beérkezett nagyszámú panasz folytán az igazolványt elvontam és működni nem engedem." (Június 1-én dr. Hajdú Gyula kormányzótanácsi megbízotthoz küldött távirat részlete.) Olyan parancsnok, aki az igen nehéz gazdasági viszonyok között is lelkiismeretesen gondoskodik katonái anyagi és szellemi ellátmányáról: „... Az itteni Vörös Gárdisták (valószínű: a két fegyelmi szakasz legénysége - a szerző megj.) nem kaptak zsoldot, ma már azonban a helyi pénzintézetek is teljesen pénz nélkül állnak, s így sürgősen kell kérnünk, hogy a Hadügyi Népbiztosság zsoldfizetésre azonnal utaljon át hozzánk pénzt.” (Április 4- én feladott távirat a H. N.-hoz.) És .......Kérem a Szellemi Termékek k erületi megbízottját, hogy részünkre Vörös Újságot, Népszavát, ingyenes propaganda röpiratokat s bizományba könyveket igényelni - szükséglet a létszám negyedrésze (ha ekkor kb. 3000-3200 fős dandár-létszámot veszünk, akkor ez kb. 750-800 db sajtóterméket jelentett - a szerző megj.), valamint kiragasztáshoz szükséges földmíves plakátokat tizennégy falu részére küldeni gyorsáruként.” (Július elején Gévay Ferenchez, a Szellemi Termékek kaposvári megbízottjához feladott távirat részlete.) Olyan parancsnok, aki a fölöttes szervek, így pl. a Forradalmi Kormányzótanács különböző rendeletéit, utasításait haladéktalanul és maradéktalanul teljesíti-teljesítteti: .......Landler Jenő belügyi n épbiztos elvtárs minden rendeletét teljesítettük. A küldöncök a szélrózsa minden irányában szétmentek.” (Április 19-én feladott távirat a H. N.-hoz, részlet.) Olyan parancsnok, aki a katonai feladatok meghatározása és teljesítése közben sem felejti, egységeinek a munkáspolitikát szolgáló tennivalói is vannak:.......Az éjjel azt a telefonálást kaptuk, hogy a szer- bek Püspökszentlászlót felgyújtották. Sásdról kb. 200 katonánk ment a püspökszentlászlói lakosság segítségére.” (Április 9-i jelentése a parancsnokságnak a H. N.-hoz.) És „... A nagybirtok szocializálása rendben folyik, a parasztság hangulata lelkes, csak saját birtokaik kommunizálásától félnek.” (Április 1 - én feladott távirat részlete a H. N.- hoz.) Olyan parancsnok, aki fegyelmi szakaszai élén a helyszínen ismerte meg a falusi ellenforradalmi zendülések és lázadások lényegét, s aki ezek leverésében elvi határozottságot s emberi körültekintést egyként felmutatott: május 13-án a Nagyatádon engedély nélkül tartott parasztgyűlés ellenforradalmi kísérlete s a Tamásiban május 30-án kirobbant ellenforradalmi lázadás leverése alkalmával. Ezért is kérte Gyenis Antal járási tanácselnök március 25-én a H. N.-hoz feladott táviratában:.......a te ljesen megbízható fegyelmi szakaszunknak, a római 6/14, római 3/1 szakaszoknak Kaposvárról sürgősen távirati átrendelését annál is inkább, mert ez speciális karhatalmi alakulat volt, ilyen irányú kiképzéssel és megfelelő gyakorlattal rendelkezik.” (A járási munkástanács elnökének táviratából, június 25.) Zay Dezső olyan parancsnok volt (szemén monoklit viselve is), aki „... Hamarosan látnom kellett, hogy igazságos, fegyelmet követel szolgálatban, míg szolgálaton kívül közvetlen a vörös katonákkal. Később tudtam meg, hogy ez a koldusgrófi fiú Szamuely Tibor ajánlatára kapta ezt a bizalmi pzozíciót, amivel ö egyszer sem kérkedett.” (Steinmetz István visszaemlékezéseinek részlete.) Olyan parancsnok, „... aki Dunántúl dél-keleti részének katonai vezetője volt, s aki egészen könnyen megtalálta az utat a dolgozó néphez. Katonái istenítették és a végletekig megbíztak benne.” (Oesterreicher Sándor Dombóvár politikai biztosának visszaemlékezéseiből.) Olyan kommunista ember s katona volt Zay Dezső, akire mindig - születése századik évfordulóján is - hálával és tisztelettel gondol Tolna megye s Dombóvár népe. SIMON KÁROLY (A táviratrészletek és a két visszaemlékezés a Párttörténeti Intézetben a 601 f. 3. cs. 8 öe. különböző lapjain találhatók.) \ \%n % ^ ^ , i Samu Józseffel, az MKP egykori megyei titkárával
