Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-06 / 55. szám
1986. március 6. NÉPÚJSÁG 3 A nyugdíj nem segély! Nők más-más szerepben IV. Szociálpolitikánk az új ötéves tervben Szociálpolitikánk fejlesztésének fő céljairól tárgyalt legutóbb az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága. A VII. ötéves tervre készült program áttekinti a terület eredményeit, a hazánkban kialakult gyakorlatot. Ennek ismeretében foglalkoztak a képviselők a jövő feladataival: Dr. Cravero Róbert, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese elsőként azt emelte ki, hogy főként a szociális juttatások reálértékének biztonságosabb megőrzésére kell törekedni. A különböző juttatások elosztásában azt kívánja elősegí. teni a kormányzat, hogy a társadalmi igazságosság alapján, a rászorultság elve az eddigieknél erőteljesebben érvényesüljön. Ezzel természetesen szorosan összefügg az, hogy fejlődjön a tanácsok szociálpolitikai munkája, hiszen ők ismerhetik leginkább a terü- * létükhöz tartozók gondjait, így ezek megoldása is egyszerűbbé és gyorsabbá válna. Ha ezt a szót halljuk: szociálpolitika, talán kivétel nélkül mindenkinek a nyugdíjasok, a többgyermekes családok, a lakásra váró fiatal házasok jutnak az eszünkbe. Válóban, az ő gondjaik megoldására külön is „odafigyel” az említett ■tervezet. Célként jelöli meg, hogy segítésük — a fokozatosság elve szerint — egyfajta rendszerjelleget öltsön. A legidősebbeknél, a szociális jövedelemből, az alacsony nyugdíjból élőknél például ezt az elvet már ez évtől szeretnék érvényesíteni. Mindezek megvalósításának természetese^ feltétele az, hogy a VII. ötéves tervben a jövedelmek megfelelően nőnek, mert csak ezzel arányban növekedhetnek a szociális juttatások is. Sok(TUDÓSÍTÓNKTÓL) Megtartotta mérlegismertető közgyűlését a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet. Az igazgatóság beszámolóját Antal György, ügyvezető terjesztette elő. Elmondta, hogy a szövetkezet az elmúlt évben, de a VI. ötéves tervciklusban is egyenletesen fejlődött, s 1985-ben — a több mint negyedszázados fennállását is figyelembe véve — az eddigi legeredményesebb évet zárta. Gyarapodott a taglétszám, s a szervezettség 38,4 százalékos, 10 százalékkal jobb a megyei átlagnál. Kétmillió forinttal nőtt a részjegyalap, s egy tagra vetítve elérte az 1660 forintot. Mindez a tagság, a lakosság bizalmát, kötődésének erősödését jelzi. A legutóbbi esztendőben 7,5 millió forinttal (8 százalék) növekedett a betétállomány, s az egy lakosra jutó betét ösz- szege jóval magasabb, mint a megyében általában. 31 százalékkal több kölcsönt folyósítottak, mint 1984-ben. Jól gazdálkodtak a kölcsön- alappal, és kölcsönkerettel. A Hódmezővásárhelyi Alumíniumszerkezetek Gyára szállítja a Szovjetunióba, a tengizi kőolajfeltárásnál és -feldolgozásnál közreműködő magyar dolgozók szálláshelyeinek szerkezeteit. A gyárban sokéves hagyománya van a könnyen, gyorsan felépíthető alumínium lakótérelemek gyártásának. Ennek alapján vállalták a többszázmillió forint értékű megrendelést: a húsz kétszintes lakóépület elkészítését és szállítását. Az alumínium szór, de a tapasztalatok alapján még nem elégszer hangoztatott feltétele az említett célok elérésének az, högy ezek az elképzelések csakis akkor válhatnak valóra ha a gazdaság eredményesebben, az eddigieknél még hatékonyabban működik. A szociális juttatások igazságosabb elosztásának szükségességéről beszélt Varga Miklós, Veszprém megyei képviselő. Kissé indulatos, ám mindenképpen figyelemre méltó hozzászólásában így érvelt: Egy egészségügyi szakközépisko- Iában 1100 forintot is kaphat a diák, másutt például 900-at, és ehhez jön még a vállalati ösztöndíj — a végösszeg 2400 forint is lehet. A képviselő felháborítónak tartja, hogy rendszerint még a bukott tanulókat is díjazzák, ugyanakkor — tavalyi adat szerint — a nyugdíjak fele 2500 forintnál kevesebb ! Saját területéről, az egészségügyből merítette felszólalásának tárgyát dr. Sin- kovics Mátyás, budapesti képviselő. Mind elmondta, körzetéből, munkahelyéről is többen kérték, hogy vesse fel a sürgős megoldást követelő problémát : nem egy idős, alacsony nyugdíjas ember fordul a kórházakhoz — főként télen —, hogy beteg, kevés a pénze élelemre, nem tud megfelelően fűteni, tehát vegyék fel, és amíg lehet, tartsák is bent a kórházban. Mivel ezek az emberek sokszor valóban betegek — bár a kórházi kezelés nem lenne sürgős — felveszik őket, ha van hely. Sokan persze minderről nem tudnak, és szidják az egészségügyet, amiért Magyarországon túl hosszú az ápolási idő, nagyok a költségek és ha a beteg állapota nem súlyos, Bővült az egyéb pénzügyi szolgáltató tevékenységük is. Figyelemre méltóan javult a gazdálkodás hatékonysága. Közel 15 százalékkal nőtt az egy dolgozóra jutó forgalom. A szövetkezet megháromszorozta nyereségét. Az elért eredményekhez a dolgozók hozzáértő, lelkiismeretes munkája nagyban hozzájárult. A felügyelőbizottság jelentését Kajos Endre, fb-elnök ismertette. Alapos, körültekintő beszámolójából kitűnt, hogy a takarékszövetkezet az előírásokat és pénzügyi szabályozókat betartva végzi tevékenységét, említésre méltó szabálytalanság nem fordult elő. A határozati javaslatot, az 1986. évi üzletpolitikai feladatokat, a VII. ötéves terv főbb irányszámait Marsai János, az igazgatóság elnöke tárta a küldöttgyűlés elé. A vitában több küldött nyilvánított véleményt a takarékszövetkezet működéséről, majd egyhangúlag elfogadták a beterjesztett dokumentumokat. LEM LE ZOLTÁN vázszerkezetből, s előregyártott panelekből álló épületeket a helyszínen szerelik össze. Együttes alapterületük 34 000 négyzetméter lesz, s mintegy négyezer embernek nyújtanak majd kényelmes, átmenéti lakóhelyet. Ásvány- gyapot hőszigetelésüknek, illetve klímaberendezéseiknek köszönhetően mínusz 35, plusz 40 Celsius-fok közötti külső hőmérséklet esetén is tartani lehet bennük a megfelelő belső hőfokot. néha bizony várni kell a kórházi ágyra. A nyugdíjak reálértékének növelésével az ilyen „humánumból” kórházban tartott betegek száma csökkenne, s több, valóban rászorulóval foglalkozhatnának egészség- ügyi intézményeink. E javaslathoz csatlakozott dr. Karácsonyi Sándor, Csongrád megyéből: a nyugdíjasok száma egyre nő, s közöttük is mind több a 70 —90 éves. Rajtuk kellene véleménye szerint a tervezettnél hamarabb, gyorsabban segíteni, hiszen sokuknak a VII ötéves tervidőszak vége egyszerűen már késő ... Végül Sarlós István, az Országgyűlés elnöke az elhangzott hozzászólásokhoz és a tervezet néhány gondolatához fűzött véleményt. Feltette a kérdést: Vajon szociális juttatás-e a nyugdíj? A válasz: nem, nem tekinthető valamiféle segélynek, ez az álláspont sértő lenne, hiszen a nyugdíj az elvégzett munka után jár. Ugyancsak megkérdőjelezhető a munkahelyek szociális tevékenysége, hiszen a munka biztosítása és díjazása a feladatuk, nem pedig a segélyek osztása. Ezt a szerepet az államnak kellene, intézményesen és differenciáltan végezni. Vagy például az első lakáshoz jutás ... Nem mindegy, milyen is az első. lakás, amit a fiatal házasok kapnak. Általában az történik, hogy megkapnak egy romos, régi lakást, ami. re sok pénzt kell költeniük. Közben szigorúan takarékoskodniuk kellene, hogy végleges, új lakást szerezhessenek. Mi lenne a megoldás? Több új átmeneti vagy garzonlakást kellene építeni az életben együtt induló fiataloknak. Borics Katalin Kukoricamérleg Elkészült a takarmánykukorica-termelés tavalyi mérlege a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Eszerint az elmúlt esztendő a második legnagyobb termést hozta a hatodik ötéves terv időszakában. Figyelemre méltó, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek közül 230-ban hektáronként 8 tonna feletti hozamot értek el. A legkiemelkedőbb termésátlag a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetben született, itt több mint 11 000 kilogramm jutott egy hektárra, több mint 900 hektár átlagában Számolva. A tavalyi időjárás — az adatok szerint — a termesztésre nem volt kedvező. A tenyészidőben lehullott csapadék mennyisége 20—30 milliméterrel elmaradt a sokévi átlagtól és az ország egyes vidékein különösen kevés csapadékot kaptak a növények. Másutt éppen az ellenkezője volt a gond: a sok időszakos belvíz. A rekordtermésnek ugyan nem voltak meg az optimális időjárási feltételei, mégis hektáronként 8—9 tonna között ' termelt 162 mezőgazdasági nagyüzem. Ez ugyan az 1982. évinél kevesebb, mivel akkor 246 ilyen üzem volt, ám jobb teljesítmény az 1984. évinél, amikor is 116, és különösen az 1983. évinél, amikor mindössze 80 üzem tudta elérni ezt a szintet. A hetedik ötéves terv időszakában a kukericater- melési ágazattal szemben is nőnek a követelmények. Már az idén az előirányzat- szerint növelni kell a kukorica vetésterületét: 1 150 000 hektárra szánják ezt a fontos ipari növényt. Küldöttgyűlés a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezetnél Alumíniumfalu „Atomos” asszonyok Sajátps életforma beruházási igazgatóságon gépészeti főmérnök. — Már azt reméltem, hogy könnyebb lesz, amikor elvállalta a férjem a beosztását. Nem nagyon örültem neki, de hát előbb-utóbb a ■kedves férjemnek is be kell látnia, hogy élni is kellene. Most megint olyan feladatot vállalt, hogy reggel hatkor elmegy otthonról, és este hat után „betolja a képét haza”. — Hogyan kerültek Paks- ra? Amikor Magyarországra jöttünk, a Láng Gépgyárban dolgoztunk három évet. Paksna a lakás miatt jöttünk, már úgy kötöttük a megállapodást, hogy akkor jövünk, ha megvan a lakás. Nagyon szép, meg vagyok vele elégedve. Két lányunk született, kilenc- és ötévesek. — Mi a konkrét munkaköre? — Eredetileg az egyetemen mérnöktanár lettem a gépgyártás-technológiai szakon. Az átrakásokkal, valamint a kis- és nagyjavítások előkészítésével foglalkozunk, nagyon szép, változatos munka. Budapesten, a műszaki egyetemen elvégeztem az anyag- vizsgáló szakmérnökit. A régebbi beosztásomban sokat kellett túlórázni. Itt már lehet előre tervezni a munkát. — Hogyan élnek? — Változatosan, amikor megszületett a második gyerek, akkor végeztem a szakmérnökit, közben a férjem ■két évet Moszkvában volt, a politikai akadémián, most beválasztották a pártbizottságba, meg a végrehajtó bizottságba is. Szeret focizni, most megint ráfizetett, mert kevés ideje marad. A szakosztálynak is elnöke. — Hogyan élt egy idegen országban, új városban, egyedül, két gyerekkel ? — El voltam foglalva. Nekem nagyon jó a kapcsolatom az anyósommal, csak sajnos messze, a Mátrában él, Gyöngyös mellett. Ha nagyon kellett, akkor eljött segíteni. Az édesanyám évente egy hónapra eljön. így kellett, hát így csináltam, az orosz nők sokat bírnak, és nem nyafognak. Mind a ketten szeretünk sportolni, egy hétre mindig megszervezzük télen a síelést, a Mátrában, vagy a Tátrában. Nyáron viszont vitorlázunk, itt van a Duna. Ügy kell csinálni, hogy mindenre jusson egy kis idő. — Hogyan telik egy nap? — Reggel fél hatkor kelek, készítem a reggelit, rendesen adok nekik, asztalnál. Hatra keltem a „bandát”, közben fonom a lányok haját. Fél hétkor a nagyobbik elkíséri a kicsit óvodába, aztán megy az iskolába, nekem meg van 15 percem arra, hogy felöltözzek, és elérjem a buszt. Nagyvárosban nőttem fel, furcsa volt kicsit Paks, de például az is jó, hogy minden a „szánkban van”. — Honvágy? — Volt, az elején egyszer el is mentem haza három hónapra, most már nincs időm honvágyra. — A gyerekek sem tudnak oroszul, de majd a nyáron elmennek a nagymamához, bár lehet, hogy a mama fog előbb megtanulni magyarul, mint ők oroszul. Nyelvet tanulni sosem késő. * Mindkét riportalanyom sokat beszélt a munkája szépségeiről, és arról, hogy sokat kaptak Pakstól, például szép lakást. Jól keresnék, sőt, sokat, mondjuk kétszer annyit, mint korábbi munkahelyükön. A férjekre vonatkozóan viszont azt mondják, nem biztos, hogy megéri ennyit dolgozni. IHÁROSI ibolya V. HORVATH MARIA A paksi atomerőmű egyik vezetője mondta egyszer, hogy az osztályán dolgozók nemigen tudják betartani a napi nyolcórás munkaidőt. Ha feladat van, akkor nem mennek haza a közepén csak azért, mert lejárt az aznapi műszak. Csapatmunka folyik, tehát az is természetes, ha szükség van valakire, felhívják telefonon, és máris megy be dolgozni, függetlenül attól, hogy nappal van, vagy éjszaka. Ezért javasolta, hogy írni kellene egyszer az „atomos asszonyokról”. Nagy teher hárul rájuk a háztartásban, a gyereknevelésben. Próbáljunk hát meg közelebb férkőzni az úgynevezett „atomos életformához”. Nem biztos, hogy nőnek való Gál Tamásné — férje a folyamatirányítási osztályon művezető — a Ganz-MÁ- VAG paksi kirendeltségének két éve a megbízott vezetője. Leninvárosban, a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozott mint szerkesztő, tehát tervezéssel foglalkozott, a férj az erőműnél volt ott is. Ismeretség révén kapták az ajánlatot, hogy jöjjenek Paksra. Féléves gondolkodás után egyéves különbséggel először 1977-ben Gál Tamás, majd a feleség és a gyerek is megérkezett Paksra. — A lehetőség és az ajánlat még éppen jókor jött. Harminc körül még lehet váltani, tíz évvel később már biztosan nem vállalkoztunk volna a költözésre. Mindig mérges vagyok arra, ha a most érkező fiatalok éppen csak beköltöznek az új lakásba, és máris elégedetlenek. Szeretem Paksot, szerintem még a sokat szidott ellátása sem rossz. Van összehasonlítási alapom, mert láttam, hogy nyolc év alatt ez a várót mit fejlődött, Mi már innen szeretnénk nyugdíjba menni, igaz, ez nem vonatkozik az én beosztásomra. — Miért tekinti ideiglenesnek? — Nem egészen úgy értem, hogy ideiglenes, vagy hogy nem akarom tovább csinálni, inkább arról van szó — beszéltünk is erről a pesti főnökeimmel — hogyha megkezdődik az erőmű következőd blokkjának építése, akkor ezt már nem lehet egyedül tovább csinálni. Egyébként nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez nőnek való munka. A megbeszéléseken van, harminc-negyven férfi, és én egyedül nő. Kezdetben nehéz volt elfogadtatnom magamat. Mit csinál a Ganz Pakson? A vízkiviteli müvet és a dízelgépházat készíti, gyártunk, és van helyszíni szerelés is. Aki nem látta, el sem tudja képzelni, hogy a vízkiviteli műnél mennyi munka és kínlódás van föld alatt. Csak csőből 250 vagonnyi van beépítve. Egy szivattyú kapacitása 13—18 köbméter másodpercenként, ez ki tudná szolgálni Budapest napi vízellátását, és itt négy van belőle. Ilyen munkakörben, mint az enyém, nem sok nő van. Helyszíni szereléseknél ez nem szokás, bár biztos vagyok abban, hogy nem én vagyok az egyetlen nő a környékén, aki képes lenne eleget tenni a feladatoknak. Nem létezik, hogy minden nő gyáva! Az itt dolgozó ■társvállalatok, de különösen a PAV-osok nagyszerű partnerek. Olyan fiatal csapat gyűlt ott össze, akikkel lehet dolgozni, minden segítséget megadnak a többieknek. Nagyon kollegiális szellem uralkodik, és a pesti főmérnökeimre is számíthatok. — Miért nem nőnek való ez a zömmel szervező munka? — Mindent a telkemre veszek, érzékenyen érint, ha valami nem sikerül, egy férfi talán nagyvonalúbb tudna tenni. Nagyon szavahihetőnek kell lenni. Amit az Kissné G. Ludmilla ember ígér, azt tűzön-vízen át meg kell valósítani, mert különben legközelebb nem fogadnak el partnernek. Az elején meg akartam szökni, és nosztalgia fogott el, ha megláttam egy rajztáblát. A korábbi főnököm azt mondta, ki kell várni, amíg megérzem ennek a munkának az ízét. Igaza lett, bár menet közben is voltak pillanataim, amikor úgy éreztem, nem csinálom tovább. Aztán jött egy részsiker, és túljutottam ezen a ponton. — Az eredeti terv az volt, hogy a feleség szerepéről szólunk... — Nincs arról mit mondani. Az otthoni munkát nekem kell vállalni, mert a férjem erre nem ér rá. A fiunk 16 éves, ő is az erőművel jegyezte el magát, másodikos a • pécsi atomos szakközépiskolában. Nagyon rossz, hogy csak hét végén van velünk. Mi ketten a munkánknak élünk itt Pakson. Ha van szabad időnk, azt együtt töltjük. Megszoktam már, hogy sosem tudom, mikor jön haza a férjem, volt idő, amikor nekem is keltett jönnöm szombaton is, este is. Az orosz asszony sokat bír ■Kissné, G. Ludmilla — ez áll a névjegyén, és az, hogy önálló mérnök az üzemviteli igazgatóság üzemviteli előkészítő osztályán. A G. a Gorovaját, eredeti családi nevét jelenti. Néhány hete már magyar állampolgár, tehát végleges a döntése, hogy Magyarországon, és ezen belül is Pakson kíván élni. ■Férjével, Kiss Zoltánnal a minszki műszaki egyetemen ismerkedtek meg, ahova mindketten jártak. A férj, az új felállás szerint — az átszervezés szinte mindenkit érint, legalábbis a megnevezés szintjén — a Gál Tamásné
