Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-25 / 47. szám
*^RÊPÜJSÀG 1986. február 85. Moziban Frances Az emberek hajlamosak azt htom, ha szép nőt latnak a filmvásznon, hogy a művésznő szépségének és nem a tehetségének köszönheti karrierjét. A filmkritikát író Ítész sem mindig mentes ettől a szemlélettől, mert hogy a Magyarországon is bemutatott filmeknél maradjunk, Jessica Lange King Kong-filmbeli szereplése után arra gondoltam, hogy kellett egy igazi szép nő, akiről elhiszik a nézők, hogy a szőrös majomóriás tényleg szerelmes tud lenni ebbe a — számára — parányi lénybe. Más kérdés, hogy a forgatókönyv sem biztosított nagyobb teret, szereplési lehetőséget Jessica Lange-nak, mint a bájait érvényesítő, démoni nő szerepét. Véleményem hamar megváltozott, amikor láttam A postás mindig kétszer csenget című filmet, ahol ugyanez a színésznő pont a nőiességével bánt szűkmarkúan és ennek ellenére, vagy ezzel együtt emlékezetes alakítást nyújtott, megcsillantva páratlan színésznői kvaÜnnépség Váralján Váraljának 1200 lakosa van — szombaton közülük százan voltaik a színpadon. Az arány meghökkentő így magáiban — természetesen ezért is Írtuk le. Ha viszont ismerjük Váralját, tudjuk, hogy ott a szervezett hagyományőrzés immár ötvenöt esztendőt tudhat a magáénak, s azt, hogy a hagyományőrző együttes is tíz esztendős, akikor az említett számok csöppet sem meglepőek, ámbár — sokak örömére — igen kiifejezőek. Tehát kettős ünnepet tartottak szombaton Váralján, melyen a nézők Igen szép jubileumi műsort láthattak. A nézők soraiban természetes, ott ültek a Váralján élők, de többen ünnepeltek együtt a számtalan rangos díjat nyert együttessel megyénk vezetői, valamint az országos intézetek képviselői közül. És eljöttek a testvéregyüttesek Dunaföldvárról, Zengővárkonyból és Iz- ményből is, sőt, a mázaszász- vári bányászzenekar szolgáltatta a zenét. A művelődési házban megrendezett ünnepélyes, ugyanakkor meghitt összejövetel műsorral kezdődött, baráti beszélgetéssel folytatódott és megintcsak tánccal ért véget. látását. Új filmje, vagy legalábbis a nálunk újonnan bemutatott Frances című film már teljes egészében az ő színésznői tehetségére épült. Bár sokszereplős alkotásról van szó, aki látta, tanúsíthatja, ez Jessica Lange egyszemélyes filmje. Frances Farmer — egyébként más néven élő — egykori színésznő életrajza maga is olyan, hogy moralizáló művek tucatjait lehetne írni róla éppúgy, mint sikeres krimit. Mert kálváriája, megpróbáltatásai krimibe il- lőek. Anyja bestiális kegyetlenségének megjelenítéséhez nem kellett különösebb színészi tehetség — Kim Stanley alakítása —, hisz tettei, megnyilatkozásai így is el- el'borzasztottak minden jóérzésű nézőt. A főszereplő alakításának dicsérete mellett talán csak az ismerősen hangzó nevű operatőr Laszlo Kovács munkája érdemel kiemelést. Képei hangulatukban, atmoszférájukban sugallták azt, amit kimondani is nehéz. A néhol zaklatott, máskor művészien szép, melankolikus képsorok, színekben pompázó, majd rideg szürke felvételek mindig a film hangulatát mondandóját szolgálták. Sokáig lehetne arról beszélni, írni, hogy mi lesz a Frances Farmer-féle emberekkel, akik az adott társadalmi rend normáival ellentétes nézeteket vallanak, akik nem tudnak, nem akarnak beilleszkedni a kor erkölcsi értékrendjébe, szokásaiba és az is biztos, hogy nem mindenkit kényszerítenek elmegyógyintézetbe, mint a film szimpatikus főszereplőjét, de a Frances című film mégis intő példa. És ha ez az intés, a példa nem is nekünk szól — hisz tipikus amerikai alkotásról van szó, — tanulságait megszívlelni mindenkinek érdemes. TAMÁSI JÁNOS Színház Ványa bácsi - Bonyhàdon A közelmúltban délutáni diákelőadáson mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház Csehov Ványa bácsiját a bonyhádi művelődési házban. A pécsi társulat színvonalas előadást nyújtott az odafi- gyelőknek. Vata Emil díszleteinek egyszerűségével jól szimbolizálta a vidéki életet. Úgy gondolom, hogy a sok szempont közt szerepelt a vidéki művelődési házak kisebb színpadtere is. A jelképes ajtók és léckerítések egyhangú barna árnyalata talán egy kicsit monotonnak tűnt. Meg kell jegyeznem, hogy zavaró volt szinte az egész előadás során az, hogy nem húzták be teljesen a színpadot záró hátsó függönyöket és a háttérben mászkáló technikaiak elvonták a nézők figyelmét. Csehov kedvenc orvosfiguráját, Antonov doktor szerepét Balikó Tamás kimagaslóan jól alakította. Holl István Ványa bácsiként nyújtott nagyot, elsősorban az önmarcangoló és lírai részekben volt emlékezetes. Újlaki László professzor alakítása és Sólyom Katalin mama szerepe a sokszor erőteljes hangvétel és temperamentumos mozgás miatt fiatalosnak tűnt. A színészek tisztességgel megdolgoztak minden percért, igyekeztek játékukkal megnyerni a közönséget. A rendező mozgalmasságra törekedett, kihasználta a néző- közönség terét is, élt az erőteljes hanghatásokkal. A darab csúcspontján eldördülő pisztoly felrázta a közönséget akár csak Haydn üstdob szimfóniája. Szükség volt erre. Érdemes eltűnődni azon, hogy miért, de azon is, hogy hogyan viselkedtek a diákok az előadáson. Később jöttek be, a darab közben ki-be járkáltak, beszélgettek, közbeszóltak. Tisztességtelennek tartom ezt. Felmerül bennem a kérdés: Menynyire felkészülten jönnék a tanulóik egy-egy színházi előadásra? Érdemes-e közel csak húsz odafigyelő embernek játszani — teltház mellett? S* Hangverseny Liana Iszakadze és a grúz kamarazenekar Liana Iszakadze — jelenség. Ezt mindvalahányan tanúsíthatjuk, akik ott voltunk a február 19-i filharmóniai hangversenyen. Persze nem ez a dolog legfontosabb része; legfeljebb annyit jelent, hogy már a pódiumra kilépésének pillanatában megsejtjük (sőt, csaknem bizonyosan tudjuk), hogy kivételes zenei élmény várományosai vagyunk. Az igaz, hogy David Ojszt- rah mesteriskolájából kikerülni (egy seregnyi nemzetközi versenydíjjal a tarsolyban), mi több, aspiránsként egy ideig mellette dolgozni — eleve garancia. Ám Liana Iszakadze művészetét tekintve nem érdektelen dolog Ojsztrah Bach-os nyugalmá-- ra, robusztus energetikussá- gára emlékeztetni, s véle ösz- szehasonlítani, illetve párhuzamba állítani a szinte alig fékezhető grúz temperamentumot. E hatások nyilvánvalóan kölcsönösek, de elsősorban mégis csak Iszakadze számára a legnagyobb hoza- dékúak. Igen, ez a „magasan pörgő” vitalitás, a mindent maga köré vonzó és rendező ener- gikusság, sőt helyenként robbanékonyság, voltak azok a tényezők, amelyek alapmeghatározóként szerepeltek. Csakhogy nem lenne több mindez szimpla artisztikum- nál, ha nem járt volna át a művek minden egyes pórusát az Ojtszrah-i iskola fenségessége, „grandezzája” : — úgy gondoljuk, ez az a dolog, amit a szakma Iszakiad- ze-jelenségnek nevez ... Nem tudjuk, milyen lett volna a Bakuradze darab, de a helyébe lépő Szúlhan Na- szidze versenymű hegedűre, gordonkára és vonószenekarra a kortárs grúz zeneszerzés magasiskolájáról hozott mintapéldányt. (L. Iszakadze hegedűszólama mellett gordonkán testvérbátyja, Eldar Iszakadze játszott.) Britten: Variációk Frank Bridge egy témájára című műve újfent alkotójának zsenialitásáról tanúskodott, még ha — kicsit az előző darabot is idesorolva — méltán pályázhat az utókor ítéletének „mennyei hosszúságú” jelzőjére (ame-> lyet tudvalévőén Schubert: C-dur szimfóniája már elnyert...) Mozart: K. 216-os G-dur és Vivaldi: e-moll hegedűversenye mindazokban a szellemi javakban részeltetett, amit csak elvárhattunk egy ilyen remek művésztől —, s csaknem egytől-egyig szólistakapacitásokkal rendelkező együttesétől. A közönség vastapsa, s többszörös ráadás-kérése nyilvánvalóan ezt az értékítéletét fejezte ki. Csupán „codetta”, apró toddalék(-ínformáció), amit az elejtett hivatalos félszavakból, jólértesülésekből megtudtunk: a zenekar a közeljövőben az NSZK-ba, majd az USA-ba készül (sejtette emez utóbbi dolgot a ráadás Gershwin-mű is ...). Ha pedig így van, akkor úgy is tekinthetjük, hogy ezen megmérettető, rangos útjuk belépő-kapuja mi voltunk ... Dobál Tamás Rádió Teljes jogú(?) családtag Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon miért annyira kedvelt és szeretett műsor szombat reggelenként a Családi tükör. Miért hallgatják annyian e magazinban hétről hétre elhangzó kis riportokat, a hol jó, hol pedig szégyelleni- valóan pocsék életutakat? Bármennyire is forgatom a szavakot, bármilyen mélyre is igyekszem leásni ebben a témában, néhány tény alapvető. Elsőként maga a műsor témája. Ha akarom, akkor hiánypótlónak is nevezhetem. Mert a „rohanó korunk” közhellyel felcímkézett, értékrendtorzulá- sos években bizony gyakran hátrányos helyzetbe kerül a család, „össztársadalmi I méretekben" nincsenek komoly kapcsok, amelyek igazi természetességében fognának össze mindannyionkat. Szubjektív rangsoromban a második a nevelés. Mert a Csadádi tükör, ha riporterei nem is mondják ki, azt akarja felvállalni, amelyre a társadalom egyre képtelenebb. Elősegíteni a családnak azt, hogy az egymásgyötrés résein visszatérjen a meleg. Ezt pedig úgy teszi Juhász Jácint stábja, mint egy igazi, a régi nagy családot összetartó nagymama. Okosan, rábeszélés nélkül. Tekintéllyel. Legutóbbi adásainak taktikáját is megfigyelhettük. Egyértelmű volt, hogy egy jó és egy okaiban is elszomorító történet kiválthatja az emberben az okok keresését, és az önmagunkba való visszavonulás szükségességét. A Fodor Csilla készítette betétből azt tudtuk meg, hogy milyen elkényeztetett feltételek között várja egy fiatal család a második gyerekét. Hogy mit nyer nevelésben, odafigyelésben a második gyerek? Hogy mikortól kezdve válik szülővé két ember, amikor a gyerekneveléshez szükséges minden feltétel együtt van. Aztán egy lágy zenei futam után jött a keserves másik oldal. A leányanya ma is kilátástalan helyzetjelentése. Ilyenkor döbben meg az emer. Az egyik helyen teljes jogú családtagnak akarják a gyermeket. Egy másik sorsban pedig egy meggondolatlan szeretkezés következtében még az anya se anyajogú. ,,Hivatásos” rádióhallgatóként töltött néhány év után pár műsor hozzánő az emberhez. Különösen akkor, ha a Családi tükört hallgatja, és két gyereke körülötte játszik. szűcs Tévénapló Kun Béla emléke Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nevét is alig hallották, történelmi szerepéről pedig mit sem tudtak. Hosszú időn át a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásáról, a Magyar Tanácsköztársaságról úgy beszéltek, mintha Kun Béla nem is lett volna, pedig később is fontos tisztségeket viselt a Komintern- ben. Élete legnagyobb tette a 133 nap dicsőséggel teljes történelme, azt pedig többek között Illyés Gyulától tudjuk, hogy moszkvai emigrációjában is milyen értő figyelemmel kísérte a magyar irodalom alakulását, felismerte Kosztolányi Édes Annájának jelentőségét, s azon is túl tudta tenni magát, hogy Kosztolányi némi iróniával ábrázolta alakját. Vele kapcsolatban ma is elhangzik időnként, hogy ellentmondásos egyéniség volt, de nem szabad elfelejteni, hogy olyan történelmi szituációban kellett helyt állnia, aminek nem volt „modellje", nem voltak olyan előzményei, hogy átvehetett volna korábbi tapasztalatokat, tanulságokat. Ma már sokkal világosabban áll előttünk Kun Béla életútja, szerepe, mint korábban. Bírjuk özvegyének visszaemlékezéseit, a történelemtudomány is sokat tett azért, hogy alakját, szerepét mind árnyaltabban láthassuk. A századik évforduló alkalmat adott a tévének is arra, hogy felidézze. Varga Zsuzsa és Radó Gyula jól kamatoztatta azt a keveset, amit meghagyott az idő, s az egykori filmfelvételek mellett fontos szerepet kaptak a családtagok, harcostársak emlékezései, amiket történészek egészítettek ki. Az egész életutat nem lehet nyomon követni, a film így is hatásos képet rajzolt Kun Béláról, s hozzájárult ahhoz, hogy elfoglalhassa méltó helyét a magyar történelemben. Léviathan Julien Green neve jól ismert nálunk, néhány éve jelent meg az Ejfél és a Hideg pokol című regénye, a Léviathant pedig már megjelenésének évében, 1929-ben lefordította Benedek Marcell. Egyik leghatásosabb regénye, néhány évtizede film is készült belőle, s most újra megihlette Horváth Z. Gergelyt, aki megírta, és rendezte is a regény tévéváltozatát. Green kitűnő író, a század legjobbjai között tartják számon, s legfőbb erénye, hogy félelmetes atmoszférát tud teremteni, amelyben minden végzetszerűen megy a maga útján, a Léviathan pedig, mint Gyergyai Albert írta, „valóságos tárháza a borzalmaknak". A cím is erre utal, a bibliai szörnyről azt olvassuk Jób könyvében: emlékezzél, hogy a harcot nem ismételed, mert puszta látása is halálra ijeszt. A tudomány tisztázta, hogy a Jób könyvének szerzője fogascetet látott, a tengeri szörny azonban azóta is a végső pusztulás jelképeként él a köztudatban. Horváth Z. Gergely filmje átveszi Green történetét, csak arról feledkezik meg, hogy ez a sok rémület csak az adott környezetben képzelhető el, éppen ezért írja le Green oly érzékletesen a kisvárosi kocsmát, ami mellett vonatok robognak el, mintegy emberi sorsokat jelképezve, de aki megáll a kisvárosban, arra a végzet leselkedik. Csak hát a filmből éppen ez nem derül ki. A szereplők légüres térben kapkodják a levegőt, főleg Blaskó Péter, aki marathoni távot fut be, teljesen fölöslegesen, mert a sorsokból épp Green pontosan megszerkesztett végzete hiányzik. Itt néha már-már unalmas is az egész, ha éppen nem mosolygunk, ami ennél is rosszabb, mert nemcsak a szereplők nem értik, hogy miért rendeltetett így a sorsuk, a néző is elbizonytalanodik, bort tölt magának, cigarettázik, s várja, hogy valami majd csak történik. Ebben nem kell csalódnia, mert fél 12 után kezdődik a híradó harmadik kiadása. Cs. L. Chili Megyénk közismerten „fűszeres" megye. A fűszerek felhasználása azonban főképpen mennyiségileg áll az átlag fölött, és nem változatosságában. Ezért külön figyelmünkbe ajánlott a televízió A fűszerek világa című sorozata. A szombati epizódban a fűszerek leg- erösebbikével, ff chili paprikával ismerkedhettünk meg. A chili őshazája Mexikó, s megtudhattuk, hogy már a felfedező Kolombusz is említést tett róla, s mivel azt hitte, Indiában jár, Borsnak nevezte el, ezért a chili másik közismert neve cayeni-bors. Az indiánok a chilinek száz különféle fajtáját használják, a régészek szerint immár 9000 éve. Mai világunkban nemcsak önmagában ízesíti az ételeket, hanem alapanyaga olyan közismert füszerkeverékeknek, mint a curry- vagy a Tabasco-tzósz. Ezt a csípős fűszert a portugálok terjesztették el Európában, Indiában, innen Japánba is elkerült, ahonnan napjainkban — a sors fintora — tetemes mennyiséget importálnak Amerikába. A világhírű szecsuáni konyhának is kedvelt fűszere a chili, sőt, a kínaiak úgy tartják, hogy ezt a fűszert náluk ősidők óta használják. Igazi kultusza azonban Mexikóban van, a nemzeti eledel, a „molli" — a receptet megkaptuk a tévéből — elengedhetetlen tartozéka. Akik elég lelkierőt éreznek magukban, s bírják türelemmel és pénztárcával, kipróbálhatják az elkészítését. A mártásba kell chili, csokoládé, fahéj, mandula, mazsola, fokhagyma és paradicsom. Háromnapi főzés és érlelés után főtt szárnyas húst adnak hozzá. Aki nem igazán érez kedvet a mollihoz, annak a chili nagyon hagyományos felhasználását javasoljuk, ami nekünk nem újdonság, hiszen a chili „leszármazottai" nálunk, magyaroknál is megteremnek, és nem is akármilyen minőségben. inkább a chilit tartalmazó fűszerkeverékeket kellene népszerűsíteni, melyek használata új izekkel, zamatokkal teheti izgalmassá a hagyományos ételeket. ve— Jessica Lange — kényszerzubbonyban
