Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-07 / 5. szám
ôinÆPÜJSÀG 1986. január 7. Megyei atlétikai ranglista *85 Férfi gát- és akadályfutás Irány Benidorm és Luzern ’■% t ' !. * iskolai sport 4 Bonyhádon befejeződött a Suli Kupa első fordulója, jnelyet a III-as Számú Általános Iskola veretlenül nyert meg. A Botond Kupa teremlabdarúgó-báj nokságon viszont a nagymányoki általános iskolások diadal, maskodtak. Meglepetésre a bonyhádi I-es számú iskola csapata nem került abba a négyesbe, amely csapatok tavasszal az úttörőolimpia körzeti döntőjét vívják majd. Ez a négy együttes a következő: Nagyimányok, Tevel, Bonyhád Il-es iskola, Bonyhád III-as iskola. A III-as iskola kispályás futballcsapata egyébként eredményesen szerepelt Szekszárdon a Zrínyi Kupán, ahol a harmadik helyen végzett. Újdonság, hogy 1986-ban a III-as iskola megalakítja diáksportkörét. Az alapvető cél természetesen a városi, illetve a megyei sportélet segítése, de az iskolai szintű eredmények javításáról sem mondanak le. Sajnálatos, de a 106 centiméteres férfi 110 méteres gátfutásban nem tudunk eredményt közölni, mert egyszerűen nincs. A 99 centi- méteres magasságon (ifjúságiak) is szerény eredményeket értünk el, de serdülőink 91,4 centiméteres gátmagasságon már bíztató időkkel szerepelnek. Elsősorban Alt- vater és Dávid eredménye figyelemre méltó. Hosszabb gátfutásban Torma kiemelkedett, de ehhez mérsékelt eredmény is elég volt. Akadály-futásban Balogh Gyula mellett Lamuth, Ba- nai, Zerényi is felnőtt a ma. gyár élvonalba. Válogatott szinten szerepeltek eredményesen. Külön dicséret illeti őket azént, mert a síkfutó edzés mellett külön időt kellett szakítaniuk a gáttechnika javítására és a vizesárok eredményes leküzdésére. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy e nehéz (talán a legnehezebb) atlétikai futószámban a műtéten átesett Balogh Gyulának méltó utódai akadtak és tovább növelték hírnevünket e versenyszámban. Meg kell jegyeznünk, hogy Szekszárdon Németh Gyula, Dombóváros Fazekas Gáspár, fáradtságot nem ismerő edzői munkája is nagyban hozzájárult az elért eredményekhez. A gyaloglás elhanyagolt A magányos távgyalogló, Kovács László versenyszám általában hazánkban. így Kovács László eredményessége és társnélküli edzésmunkája külön dicséretet érdemel. 110 m gátfutás (99 cm): 16,3 Bea Gábor (Bonyhád), 16,9 Torma Sándor (Tamási), 17,1 Rikkert Zsolt (Sz. Dózsa), 17,9 Kösler Péter, 17,9 Altvater Csaba, 18,1 Horváth Kálmán, 19,1 Takács Attila, 19,7 Juhász Imre, 21,1, Ónodi Attila, 21,8 Bai Béla (valamennyi Bonyhádi SE). 110 m gátfutás (91,4 cm): 16,5 Altvater Csaba (Bonyhád), 16,5 Dávid Tibor (Sz. Dózsa), 18,2 Varga Szilárd, 22,4 Domokos Zoltán, 22,6 Gomován Ferenc, 23,0 Saabó László, 23,24 Reizner Gábor, 23,3 Havasi László, 25,1 Krá- nitz Ákos, 27,8 Pogonyi Zoltán (valamennyi Bonyhádi SE). 400 m gátfutás: 58,21 Torma Sándor, 61,2 Mayer Tibor (mindkettő Tamási Spartacus), 654 Rikkert Zsolt (Sz. Dózsa). 300 m gátfutás (91,4 cm): 41,76 Torma Sándor (Tamási), 41,8 Rikkert Zsolt (Sz. Dózsa), 43,9 Altvater Csaba (Bonyhád), 47,5 Farkas János (Tamási). 300 m gátfutás (76,2 cm): 42,8 Altvater Csaba (Bonyhád), 42,8 Dávid Tibor (Sz. Dózsa), 43,6 Rick Gábor (Paks), 47,1 Farkas János (Tamási). 3000 m akadályfutás: 8:40,91 Balogh Gyula (Sz. Dózsa), 8:45,8 Lamuth Jakab (Sz. Dózsa), 9:40,2 Zerényi Jenő (Dombóvári VMSE). 2000 m akadályt utás : 5:39,45 Banai Róbert, 6:03,80 Zerényi Jenő, 6:18,48 Nagy Róbert, 6:23,5 Gergely Zoltán (val mennyi Dombóvári VMSE). 35 km-es gyaloglás: 3:00,49 óra Kovács László (Sz. Dózsa). Hétfőn ismét találkozott a magyar labdarúgó-válogatott keret, amely ezen a héten folytatja VB -e 1 őkészü létéit a mexikói döntőre. A délelőtti, a Stadion Szállóban meghirdetett találkozón vala. mennyi kerettag, 22 játékos megjelent. Megbeszélés, ebéd és délután a Budapest Sport- csarnokban kispályás edzés következett. Utóbbi magyarázata az, hogy szerdán reggel Luzern- be utazik a csapat nagyobbik csoportja a csütörtöktől szombatig tartó hatos teremtornára. A többiek viszont már kedden reggel a megszokott benidormi edzőtáborozásra mennek, ahová a „svájciak” vasárnap követik őket. Hétfőn délben pedig Szepesi György, az MLSZ elnöke és Mezey György szövetségi kapitány a MUOSZ-ban baráti beszélgetésen találkozott a hazai sportsajtó képviselőivel. Mezey az újonnan meghirdetett keretével kapcsolatban elmondta, hogy természetesen a jövőben is számít a külföldön játszókra, Nyilasira, Szokolaira, Es- terházyra és Vargára, akik az ibériai edzőtáborozáson nem vehetnek részt. — Keretem nyitott, ahogyan eddig is volt, így került sor a tatabányai fiatal tehetség, Vincze István meghívására is — mondta a kapitány. — 1984-ben a stuttgarti teremtorna előtt hasonló módon hívtam meg a legjobbak közé Détári Lajost, vezéregyéniségévé nőtte ki aki azóta a válogatott egyik magát. Szepesi György arról beszélt, hogy a benidormi edzőtáborozást megszakíthatja egy soronkívüli válogatott találkozó, amelyről még folynak a tárgyalások. Ismeretes, hogy a spanyolországi tartózkodás után két mérkőzés lesz Katarban Ázsia válogatottja ellen, január 29-én és február 1-én. Ezért a 180 percért összesen 50 ezer dollárt kap a magyar szövetség. Az elnök szeretné, ha ez a két összecsapás hivatalos „nemzetek közötti” lenne, azaz bővítené a magyar válogatott eddigi találkozóinak számát az évkönyvek lapjain is. Szó esett arról is: a brazilok újból visszaigazolták, hogy március 18-án a Népstadionban vendégszerepeinek, ezért a 90 percért 5 ezer dollárt kértek. összehasonlításként, a brazilok a március 12-i, Stuttgartban, az NSZK ellen lejátszandó barátságos 90 percükért 75 ezer dollárt kértek. A magyar válogatott egyébként 1987-bn vagy 1988-ban viszonozza a dél-amerikaiak márciusi budapesti vendégjátékát. Területi labdarúgó-bajnokság Németh Pécsre igazolt Tavaszi rajt: A területi labdarúgó-bajnokság Dráva-csoportjának versenybizottsága elkészítette a tavaszi idény sorsolását. A küzdölemsorozat március 2-án kezdődik, a zárófordulót június 8-án rendezik. A nyitányon megyénk négy együttese közül a Paksi SE, a Bonyhádi SE és a Kisdorogi MEDOSZ pályaválasztóként, a Dombóvári VMSE pedig vendégként kezdheti meg a pontgyűjtést. A 15 játéknap közül egy, május 3-án szombatra esik. I. forduló: március 2-án 14.30: Paks—Honvéd Táncsics SE, Mohács—Pécsi VSK, Boly—Nagykanizsai Volán-Dózsa, Siklós—Boglár- lelle, Bonyhádi SE—Dombóvári VMSE, Szigetvár—Somberek, Kisdorogi MEDOSZ— Nagyatád, Mázaszászvári Bányász—Kaposvári Rákóczi. II. forduló: március 9-én 14.30: Mázaszászvár— Paks, K. Rákóczi—Kisdorog, Nagyatád—Szigetvár, Somberek— Bonyhád, Dombóvár—Siklós, Boglárlelle—Boly, Nagykanizsa—Mohács, PVSK—H. Táncsics SE. III. forduló: március 16- án 15.00: Paks—PVSK, H. Táncsics SE—Nagykanizsa, Mohács—Boglárlelle, Bóly— Dombóvár, Siklós—Somberek, Bonyhád—Nagyatád, Szigetvár—K. Rákóczi, Kisdorog—Mázaszászvár. IV. forduló: március 23án 15.00: Kisdorog—Paks, Mázaszászvár—Szigetvár, K. Rákóczi—Bonyhád, Nagyatád—Siklós, Somberek— Bóly, Dombóvár—Mohács, Boglárlelle—H. Táncsics SE, Nagykanizsa—PVSK. V. forduló: március 30-án 15.00: Paks—Nagykanizsa, PVSK—Boglárlelle, H. Táncsics SE—Dombóvár, Mohács—Somberek, Bóly— Nagyatád, Siklós—K. Rákóczi, Bonyhád—Mázaszászvár, Szigetvár—Kisdorog. VI. forduló: április 6-án 16.30: Szigetvár—Paks, Kisdorog—Bonyhád, Mázaszászvár—Siklós, K. Rákóczi—Bóly, Nagyatád—Mohács, Somberek—H. Tárcsics SE, Dombóvár—PVSK, Boglárlelle—Nagykanizsa. VII. forduló: április 13-án 16.30: Paks—Boglárlelle, Nagykanizsa—Dombóvár, H. március 2-án Táncsics SE—Nagyatád, Mohács—K. Rákóczi, PVSK— Somberek, Bóly—Mázaszászvár, Siklós—‘Kisdorog, Bonyhád—Szigetvár. VIII. forduló: április 20án 17.00: Bonyhád—Paks, Szigetvár—Siklós, Kisdorog —Bóly, Mázaszászvár—Mohács, K. Rákóczi—H. Táncsics SE, Nagyatád—PVSK, Dombóvár—Boglárlelle, Somberek—Nagykanizsa, IX. forduló: április 27-én 17.00: Paks—Dombóvár, Boglárlelle—Somberek, Nagykanizsa—Nagyatád, PVSK— K. Rákóczi, H. Táncsics SE —Mázaszászvár, Mohács— Kisdorog, Bóly—Szigetvár, Siklós—Bonyhád. X. forduló: május 3-án (szombat) 17.00: Siklós— Paks, Bonyhád—Bóly, Szigetvár—Mohács, Kisdorog— H. Táncsics SE, Mázaszászvár—PVSK, K. Rákóczi— Nagykanizsa, Nagyatád— Boglárlelle, Somberek— Dombóvár. XI. forduló: május 11-én 17.00: Paks—Somberek, Boglárlelle—K. Rákóczi, Dombóvár—Nagyatád, Nagykanizsa —Mázaszászvár, PVSK—Kisdorog, H. Táncsics SE—Szigetvár, Möhács—Bonyhád, Bóly—Siklós. XII. forduló: május 18-án 17.00: Bóly—Paks, Siklós- Mohács, Bonyhád—H. Táncsics SE, Szigetvár—PVSK, Kisdorog—Nagykanizsa, Mázaszászvár—Boglárlelle, K. Rákóczi—Dombóvár, Nagyatád—Somberek. XIII. forduló: május 25-én 17.00: Paks—Nagyatád, Somberek—K. Rákóczi, Dombóvár—Mázaszászvár, Boglárlelle—Kisdorog, Nagykanizsa —Szigetvár, PVSK—Bonyhád, H. Táncsics SE—Siklós, Mohács—Bóly. XIV. forduló: június 1-én 17.00: Mohács—Paks, Bóly— H. Táncsics SE, Siklós— PVSK, Bonyhád—Nagykanizsa, Szigetvár—Boglárlelle, Kisdorog—Dombóvár, Mázaszászvár—Somberek, K. Rákóczi—Nagyatád. XV. forduló; június 8-án 17.00: Paks—K. Rákóczi, Nagyatád—Mázaszászvár, H. Táncsics SE—Mohács, Somberek—Kisdorog, Dombóvár —Szigetvár, Boglárlelle— Bonyhád, Nagykanizsa—Siklós, PVSK—Bóly. Németh Kornél, a Szekszárdi Vízitársulat SE válogatott motocrossozzójának szerződése 1985. december 31-én lejárt. A versenyző és klubja közös megegyezéssel azt nem hosszabbította meg. A hatszoros magyar bajnok A Magyar Nemzet Kupáért Kedden a magyar-bolgár összecsapással kezdődik, és csütörtökön fejeződik be az V. Magyar Nemzet Kupa jégkorongtorna a Budapest Sportcsarnokban. A mérkőzéssorozat a világbajnoki „C” csoportos hazaiaknak kiváló előkészületet jelent a márciusi VB-re. A BS-ben az első napi ellenfél mellett Jugoszlávia és Franciaország legjobbjai is jégre lépnek a már hagyományos, s a közönség által kedvelt sporteseményen. Boróczi Gábor, a válogatott vezető edzője szívesen emlékszik vissza a korábbi tornákra, hiszen az eddig lejátszott 12 mérkőzésen mindössze egyszer, 1985-ben veszített csapata. Néhány mondatban a torna történetéből: 1982-ben még a Kisstadionban bonyolították le az összecsapásokat. Ekkor a hazai válogatott 29 év után 4:1 arányban legyőzte Romániát. 11983-ban már a Budapest Sportcsarnokban randevúzott a mezőny, és a dánokkal vívott döntő harcban 4:3-ra győzött a magyar legénység. 1984- ben változatlan helyszínen szerepelt a résztvevő négy nemzeti válogatott. Nemcsak a dánok, de a franciák sem jelentettek akadályt az újabb elsőség megszerzésében. 1985- ben megszakadt a magyar győzelmi sorozat, a döntőben a „gall kakasok” diadalmaskodtak, első alkalommal nem a magyar válogatott nyerte a kupát. A műsor: kedd, 17.00 ó: Magyarország —Bulgária, 20.00 ó: Jugoszlávia—Franciaország, szerda, 17.00 ó: Magyarország—Jugoszlávia, 20.00 ó: Franciaország—Bulgária, csütörtök, 14.00 ó: Bulgária—Jugoszlávia, 17.00 ö: Franciaország— Magyarország. motoros az új esztendőben már pécsi színekben versenyez a hazai és a nemzetközi viadalokon, mert január 1-től a Mecsek-aljai város motoros klubjához igazolt. MÜNCHEN: Két hét leforgása alatt immár negyedik teremlabdarúgó tornáján szerepel a Hamburg SV, amely csütörtöktől szombatig a magyar válogatottat is pályára hívó luzerni eseményen lesz résztvevő. A HSV két győzelemmel rajtolt a bajor fővárosban. Előbb 5:4-re verte a brazil Sao Paulót, majd 10:0 arányban diadalmaskodott a közelmúlt nyugatnémet csillagaiból összeállított úgynevezett „All Star”-válo- gatott felett. LISSZABON: A portugál labdarúgó bajnokság 16. fordulójában a Benifica—Porto találkozó 0-0- ra végződött. A felújított De Luz-stadionban rekordlétszámú közönség, 120 ezer néző figyelte a küzdelmet, melynek egyik főszereplője az újonnan igazolt Porto-kapus, a lengyel Mlynarczyk volt. A kapus nagy szerepet játszott abban, hogy a Benfica nem tudott nyerni. PÁRIZS: A francia labdarúgó kupa nyolcaddöntőjében a MoutiNagy premier előtt áll a világ asztaliteniszsportja: kedden Rómában megtörténik az első Európa—Ázsia találkozó. A már évek óta húzódó esemény első napján a csapatversenyeket bonyolítják le, ezek visszavágója csütörtökön a hollandiai Eindhovenben lesz, majd onnan Párizsba utazik a két sportja ers amatőr együttese búcsúztatta a II. ligás éllovas St. Etienne együttesét. Az Alpokban lévő kisváros csapata 1-0 arányban győzött az egykor szebb napokat megélt St. Etienne ellen. KUALA LUMPUR: Két találkozóval befejeződött Ázsia férfi kosárlabda bajnoksága: Dél-Korea—Malaysia 80:72, Fülöp-szigetek —Kína 82:72. A végeredmény: 1. Fülöp- szigetek 6 pont, 2. Dél-Korea 5, 3. Kína 4. 4. Malaysia 3 ponttal. Az első három helyen végzett együttes kiharcolta az idei spanyolországi világbajnokságon való részvétel jogát. OLSZTYN: Nemzetközi ifjúsági ko- sálabda torna kezdődött, amelyen a 17 éven aluli fiúk állhatnak rajthoz. A magyar válogatott két győzelemmel kezdett, Csehszlovákiát 57:44 (28:22), az NDK-t 84:43 (41-27) arányban verte. földrész válogatottja, s ott péntek—szombat egyéni küzdelmekre kerül sor. Hétfőn dr. Lakatos György, az Európai Asztalitenisz Unió (ETTU) elnöke és az európai válogatottban szereplő magyarok, Klampár Tibor, Oláh Zsuzsa és Bá- torfi Csilla elutaztak az olasz fővárosba. DMVSC: sikeres bemutatkozás Az elmúlt hét végén a női csapatok is megkezdték szereplésüket az európai kézilabda kupákban. A három magyar együttes közül a DMVSC várta a legnagyobb izgalommal a nyolcaddöntő mérkőzéseket, mivel a csapat először bizonyíthatott a nemzetközi kupaporondon. A hazai szövetség az IHF Kupára nevezte a Hajdú-Bihari együttest, s erről a korábbi döntésről Madarász István, a szövetség főtitkára mondta : — Fontos szempont volt. hogy a debreceni vezetők és játékosok évek óta sokat tesznek a sportágért, s szívügyüknek tekintik az eredményes nemzetközi kupaszereplést is. Lelkesedésüket bizonyítja, hogy már korábban jelentkeztek: boldogan képviselnék a nemzeti színeket. Mellettük szólt, hogy az utóbbi években feltornázták 'magukat a hazai legjobbak közé, az MNK-ban eredményesen helytálltak. A debreceni együttes 1979- ben jutott az I. osztályba. Az első két esztendő az erősödéssel telt, 1981-ben került a klubhoz Szilágyi Katalin és Nagy Zsuzsa. Az igazi változást 1982 hozta, ekkor vette át a csapat irányítását Komáromi Ákos vezető edző, s leigazolták Tóth Ildikót, Medgyessynét és Szántó Annát. A bajnoki szereplések ragyogóan sikerültek: egy 4. (1982), egy 5. (1984) és egy 2. hely (1985) fémjelzi az előretörést. — Az együttesben 1982 óta alig történt jelentősebb változás — magyarázta Engi Sándor szakosztályelnök. — Kialakult a csapat gerince, amelyet Tóth I., Szilágyi, Nagy Zs., Medgyessyné, Tóth R., Kádárné és Szántó alkot, s mellettük olyan cserejátékosok vannak, akik bármikor bevethetők. A világ Asztalitenisz