Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

Képújság JANUÁR 2 CSÜTÖRTÖK Névnap: Ábel A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.04 órakor. A Hold kél 22.53 — nyugszik 11.04 órakor. •" Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1841. január 2-án je­lent meg — Kossuth Lajos szerkesztésében —a Pesti Hírlap, az 1840-es évek legjelentősebb hazai orgánu­mának első száma. S 2C U Hl I Hl ö Ä KISSZÖVETKEZET­T működik ez élvtől kezdve a Dunai öld vári Fia- és Építőipari Szövetkezet. A napokban tartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek erről és megválasztották elnöknek Plávity Istvánmét, a szövet­kezet eddigi főkönyvelőjét. # A DATORG Kiüikereske- reslkedelmi Adatfeldolgozó és Szervező Rt. tanácsadó iro­dája — amely öt éve segíti külkereskedelmi szakembe­rek munkáját — a vegyes- vál'lalatotora, illetve a biztosí­tási formákra vonatkozó tudnivalók közzétételével bő. víti szolgáltatásait. Rövide­sen elkészítik az ezzel kap­csolatos új kiadványokat. Az iroda kiterjedt szakértői gár­dával rendelkezik, amely el. sősorban a külkereskedelmi munka szervezéséhez nyújt segítséget. Ma már mintegy 100 állandó partner veszi igénybe szolgáltatásait. Az üzletfelek között egyaránt megtalálhatók a hagyomá­nyos külkereskedelmi válla­latok és az önálló vagy eseti külkereskedelmi jogot ka­pott termelők. Ez utóbbiak számára igen hasznosnak bi­zonyult az az információ­gyűjtemény, amely a külön­böző külkereskedelmi ügyle­tekkel foiglalkozó jogszabá­lyokról tájékoztat. A kataló­gusból gyorsan kikereshetők az alapjogszabályok és a mó­dosító rendeletéit is. Lehető­ség van arra is, hogy az ér­dekeltek az összes informá­cióihoz mikrofilmen hozzá­jussanak. A növekvő vegyes- válWat-alapításí kedv lát­tán — és mert január 1- től az ilyen vállalkozások alapításának és működésé­nek szabályozása is változott — döntöttek úgy az iroda vezetői, hogy az ezzel kap­csolatos tudnivalókról is ki­adványt jelentetnek meg. ^ ELHUNYT MÁRKUS LÁSZLÖ. A Madách Színiház mély megrendüléssel tudat­ja, hogy Márkus László, a színház Kossuth-díjas kiváló művésze, december 30-án ké­ső éjjel, hosszan tartó súlyos betegség után, életének 59. évében elhunyt. Temetéséről később intézkednék. ® AZ IDÉN 25. ALKA­LOMMAL sorsolták ki az ú|j- esztendő újszülöttjei között az év ÁíB-bébijét. Az Álla­mi Biztosítónál újév hajna­lán 0 és 1 óra között tizenhét újszülöttet jelentették be : tizenhárom kislbahát vidék­ről és négyet Budapestről. A csecsemők közül kilenc volt a fiú és -nyolc a lány. 1986 budapesti ÁB-ibébije az 1-es Számú Női Klinikán szüle­tett Dreifinger Szabolcs lett, akinek szülei várpalotai la­kosak. A vidékiek közül a sorsolás a bódivalenkei Rusz- nyák Krisztiánnak kedvezett, aki a miskolci megyei kór­házban született. + FÁJDALOMCSILLAPÍ­TÁS LÉZERREL. Egyes ku­tatók azt állítják, hogy a lé­zereket fájdalomcsillapításra is lehet használni. A tokiói orvosi lézerlaiboratóriuimiban dolgozó, dr. Tosio Qhsiro és kollégája, dr. Csijiuki Siroto éppen erre a célra tervezett legutóbb egy lézert. A tokiói Matsushita Electric Compa­ny által gyártott Panalas- 4000 egy bőrönd nagyságú lézer, amely kis energiájú sugarat bocsát ki. A sugarat a test sajátos pontjaira irá­nyítják, amelyék hasonlíta­nak az akupunktúra pontjai­hoz. A 400 -betegen végzett próba alkalmával a kezelés­ben -részesültek közüli több mint 95-en mondták azt, hogy .jelentősen megköny- nyebbülték” az ízületi gyul­ladás és a reuma okozta fáj. dalmaiktól. Két nap múlva véget ér a szünidő, s az iskolás ko­rúak ismét elfoglalják he­lyüket az ismerős tanter­mekben. Az idei tél — leg­alábbis Szilveszter napjáig Megkezdődött az ólommentes benzin árusítása Az előzetes bejelentések­nek megfelelően az év vé­gére befejeződtek az elő­készületek, és január 1-én megkezdődött a hazai ólom­mentes benzin árusítása az ÁFOR tizenegy és az Imte- rag két üzemanyagtöltő ál­lomásán. Százhalombattán, a Dunái Kőolajipari Válla­latnál készül ez a 91 oktán­számú — normál — ólom­mentes benzin, amely min­denben megfelel a legszigo­rúbb nyugat-európai előírá­soknak, egyebek között a DIN-szabványnak is. Az ÄFOR nagy gondot fordított arra, hogy szállí­tás és tárolás közben se ke­rülhessen ólomszennyeződés, vagy egyéb idegen anyag ebbe a környezetkímélő üzemanyagba. Az ólommen­tes benzint ugyanis a ka­talizátoros kipufogóval fel­szerelt személykocsik hasz­nálják, s a legkisebb ólom­szennyeződés is gyorsan tönkretenné ezt a különle­ges berendezést. Ezért új tankautót állítottak be az ólommentes benzin szállítá­sára, amelybe másfajta üzemanyagot még nem töl­töttek. További biztosítékul szolgál, hogy a tankautó, a töltőállomások tartálya és az üzemanyag-kiszolgáló kút minden átvezető és beeme­lő nyílásának átmérője sok­kal kisebb a szokásosnál, s így még véletlenül sem le­het hozzácsatldkoztatmi, vagy a katalizátoros autó tankjá­ba betölteni másfajta ben­zint a szokványos felszere­lésekkel. Az ólommentes benzint árusító töltőállomások háló­zatáról információs térkép készült, amelyet a határál­lomásokon, az idegenforgal­mi irodákban kapnak meg az érdekelt külföldi autó­sok. A térképről az is kitű­nik, hogy a nagy forgalmú tranzitutak és a Balaton mentén általában 150—200 kilométeres távolságon be­lül hozzájuthatnak ehhez az üzemanyaghoz a katalizáto­ros gépkocsival járó autó­sok. A kijelölt töltőállomá­sokon külön tábla jelzi — fehér alapra festett zöld be­tűs BLEIFREI felirattal — hogy ezen a helyen kapha­tó az ólommentes bénáin. Ara literenként 22 forint. nem bővelkedett az évszak­ra jellemző örömökben, így a legkisebbeknek le kellett mondaniuk a hógolyózásról és szánkózásról. Kárpótlásként az elma­A MÁV záhonyi üzem- igazgatóságán egy különö­sen nehéz, de igen jól si­került esztendő tapasztala­tait összegzik ezekben a na­pokban. Az első félév be- hozhatatlannak tűnt elmara­dása ellenére — az eredeti költségkereten belül marad­va — több területen jelen­tősen túlteljesítették a ter­vet. Az import- és tranzit­forgalomban csaknem há­Mostanában ismét sok szó esik arról, miképpen lehetne egymáshoz közelebb hozni földünk nagy kontinenseit. A francia és a brit kormány éppen a közelmúltban egye. zett meg a La Manche-csa­torna alatt átvezető alagút- terv megvalósításáról, és ha­marosan döntés születik ar­ról is, milyen legyen a szó­ban forgó nagy jelentőségű létesítmény. Földrészek kö­zelednének egymáshoz egy másik, hasonló jellegű terv megvalósításával Is, de ezút­tal Európáról és az afrikai kontinensről van szó. Urs Meier svájci kutató, az országos építőanyagkutató és -ellenőrző laboratórium vezetője úgy érzi, megtalálta a megoldást. Meier szerint ennek legkézenfekvőbb mód. ja egy 15 kilométeres híd, amely a Gibraltári-szoroson ívelne keresztül, összekötve a spanyol és marokkói par­tokat. Ami a leginkább meg­lepő Meier tervében, hogy teljes mértékben szakít a hagyományos építőanyagok. radt hócsaták helyett az úttörőház által meghirde­tett rendezvényeken vehet­tek és vehetnek részt — akár a jelenleginél sokkal többen is — a szekszárdi rom százalékkal szárnyalták túl a kitűzött óéit. Több, mint tízmillió tonna árut fogadtak a Szovjetunióból és továbbították rendelteté­si helyére. Az exportforga­lomban a tavalyi, csúcsnak vélt mennyiségnél hatszáz­ezer tonnával több áru hagyta el a határt Záhony­nál, s ennek ellenére érez­hetően enyhült a korábbi vagonhiány. kai. Beton, acél helyett gra­fitszálakkal megerősített, igen-igen nagy szilárdságú műanyag felhasználását ter­vezi. Elveti a hagyományos híd gondolatát, mert ehhez több tartópillérre lenne szükség egy olyan szoros­ban, ahol igen mély a ten­ger, ugyanakkor túl kes­keny is ahhoz, hogy a pil­lérek ne zavarják a tenger­járók közlekedését. Éppen ezért függőhidat tervezett, amelyet kábelek tartanának és csak a két végén lenné­nek tartóoszlopai. A híd két szintre oszlana: a felsőn hat pályát kapna az autósforga­lom, míg az alsón két vas­úti sínpár futna. A szakem­ber erősen hisz abban, hogy tervei húsz—harminc éven belül megvalósulnak a vi­szonylag magas költségek, és a számtalan, még kidolgo­zásra váró részletkérdés el­lenére. Saját számításai sze­rint a költségek 3 milliárd dollárra rúgnának, de még mindig olcsóbb lenne, mint kisdobosok és úttörők. Az intézmény kapuja január 4-ig ál'l nyitva kötetlen programokkal — asztalite­nisz, asztalifoci, tévénézés, zenehallgatás. Újévi szlovén népszokások Szilveszter éjjelén, újévre virradóra érdekes népszoká­sokat elevenítettek fel Nyu- gat-Magyarország szlovén nemzetiségű falvaiban : szí­nes papírszalagokkal feldí­szített fenyőfácskákkal „ajándékozták meg” a vízért a kutakat, forrásokat Sza- konyfaluban például az újév hajnalán merített vízből it­tak, mosakodtak az emberek, ebből adtak az állatoknak is, hogy egész évben egészsége­sek legyenek. Orfaluban a felbokrétázott kűtnál talál­koztak a szerelmesek; s a fiú meghintette vízzel a válasz­toltját; a legényt azután meghívták a lányos házhoz és megvendégelték. Fenyő- vágy borókaágacskát mártot­tak a bokrétával díizített kútba Felsőszölnökön, és a vízzel megszórták a család­tagokat; a fiatalok házról házra járva edényben vitték a friss vizet és meglocsolták a házak népét, szerencsét, gazdagságot, jó egészséget kí­vánva. egy alagutas összekapcsolás. Meier tervei a próba utolsó fázisában vannak, s kedve­ző eredmények után terjeszti a Marokkó és Spanyolország hat évvel ezelőtt megalakult közös bírálóbizottsága elé. Ez a bizottság egyébként jelenleg más tervvel foglal­kozik és könnyen megeshet, hogy Meier „elkésik”, vagy éppen „könnyűnek talál tá­tik” egy korábbi elképzelés­sel való összehasonlításban. 1982-ben ugyanis egy Mad­ridban megtartott nemzet­közi szeminárium 300 részt­vevője egyértelműen az alagutas megoldás mellett voksolt E szerint a Gibral- tári-szoros alatt egy alagút készülne a vasúti forgalom, két másik pedig a közúti forgalom számára. A mun­kálatok a kezdéstől számít­va tíz évig tartanának, a költségek pedig — úgy szá­mítják — hamar megtérül­nének az áthaladó utas- és áruforgalomra kivetett fize­tési kötelezettségeken. Hó, köd A várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Túlnyomóan bo­rult lesz az ég, sokfelé várható újabb hóesés. Helyenként köd kép­ződik. A változó irányú szél mér­sékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0, —5 fok között valószínű. OL VAST AM Hagyományőrző korszerűsítés Befejeződött az OTP vidéki üzlethátainak korszerű­sítése a megyében, a gyönki épület elkészültével — olvasom a szilveszteri Népújságban. A hír két okból is jelentős. Az egyik: Az Országos Takarékpénztár Gyönkkel most már az egész megyében megfelelő kö­rülmények közt fogadhatja ügyfeleit, foglalkoztathat­ja dolgozóit. A másik: amit a kép mutat. Amilyen a korszerűsített épület kívülről, amilyenre tervezője megálmodta, félköríves ablakaival, ökörszemes tetőté­ri ablakaival és hagyományos falusi kéményeivel. „Be­illesztve" környezetébe. Jártam arra többször is, míg az építkezés folyt. A munka során talán cáak az alapok maradtak meg a régiből, a falak nagy része új. Lehetett volna az épület külsőre hasonló a többi mai új házhoz, itt mégsem azt, a könnyebb megoldást váTasztották, bebizonyítván, hogy egy külsőre hagyományos ház is lehet korszerű. Sőt: talán ez a korszerűbb megoldás. (J) Sikeres esztendő Záhonyban Száraz lábbal Európából Afrikába ? NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Ki lesz a győztes? Térden állva, de profi módra

Next

/
Oldalképek
Tartalom