Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-03 / 2. szám

■■Ill 1 ' ■ ■S;.- ■ Világ proletárjai, egyesüljetek ! £7 ' WJBÊÊmS AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból XXXVI. évfolyam, 2. szám. ABA: 1,80 Ft 1986. január 3., péntek. KÉT £S FÉL MILLIÓAN NÉZTÉK MEG A VÁSÁROKAT (3. old.) A SZABADIDŐSPORT HELYZETE, FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI MEGYÉNKBEN (4. old.) OLVAS0SZOLGALAT GYAPA ÉS LAKÓI (3. old.) 1986 legyen a béke éve! Tavaly 73 olyan határozat született az Egyesült Nem­zetek Szervezete közgyűlésének 40., jubiláns üléssza­kán, amely a leszerelés, a nukleáris háború megelő­zésének kérdéseivel, és az ehhez szorosan kapcsolódó kérdésekkel foglalkozik. Túlzás nélkül elmondható te­hát, hogy ezek a témák szerepeltek az ülésszak érdek­lődésének középpontjában. Ez teljességgel érthető is, hiszen a világszervezet elsődleges feladata éppen a nemzetközi béke megóvása, a háború elkerülése, s mivel az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította, az ezzel összefüggő tennivalók jogosan kerültek az érdeklődés homlokterébe. Külön megnövelte a figyelmet a leszerelés kérdései iránt, hogy az ülésszak idején került sor a genfi csúcs­találkozóra. Egy nappal Reagan és Gorbacsov kézfo­gása előtt a közgyűlés külön határozatban fejezte ki, hogy a két nagyhatalom vezetőjétől előrelépést vár, azt szeretné, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok lépéseket tenne a háború kockázatának csökkentése érdekében. A leszerelési határozatok egy jelentős része foglal, kozott a nukleáris háború megelőzésével és különösen a fegyverkezés megakadályozásával a világűrben. Is­meretes, hogy a Szovjetunió külön javaslatot terjesz­tett erről az ülésszak elé. A „csillagok háborúja” he­lyett a „csillagok békéjét” javasolva arra hívta fel a_világszervezet tagjait, hogy alakítsanak ki széles -kö­rű együttműködést nemcsak a kozmikus fegyver­kezési verseny megakadályozására, hanem egyúttal a világűr békés célú felhasználására is. Több olyan határozatot fogadott el a jubiláris ülés­szak, amely a nukleáris kísérletek eltiltását java­solta az -atomfegyver birtokában lévő nagyhatalmak­nak. Az egyik ilyen javaslatot, amelyet a közgyűlés elfogadott, Magyarország terjesztette be, a többi szo­cialista ország társszerzőségével. A közgyűlés által megszavazott tervezet, amely az ENSZ évkönyveibe a 40/88 számmal került be, üdvözölte azt, hogy a Szovjetunió egyoldalú moratóriumot jelentett be a nukleáris kísérletek minden fajtájára, felhívta a töb­bi nukleáris nagyhatalmat, hogy csatlakozzék ehhez a kezdeményezéshez. A javaslat helyszíni ellenőrzés megvalósításáról is tartalmazott ajánlásokat. A ja­vaslatot a közgyűlés elfogadta — -mindössze az Egye­sült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nem értett egyet azzal. Hasonló tartalmú javaslatokat ter­jesztett az ülésszak elé Mexikó, illetve Oj-Zéland is — ezek is megkapták a szavazatok óriási többségét. A leszereléssel, a nukleáris háború megelőzésével foglalkozó javaslatok második csoportja a nukleáris fegyverek befagyasztására vonatkozott — itt is há­rom tervezet került az ülésszak elé, s az eredmény is hasonló volt: csupán a nukleáris fegyverek nyugati birtokosai nem értettek egyet azzal, hogy ne növeljék tovább -az amúgy is hatalmas nukleáris fegyvertárat, szüntessék meg újabb atom- és hidrogénfegyverek előállítását. Hasonlóképpen egyetértett az ENSZ-tag- álla-mok túlnyomó többsége azzal a határozattervezet­te! is, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság nyújtott be a többi szocialista országgal egyetértés­ben, s amelyben a közgyűlés felhívta az érintett or­szágokat, hogy vállaljanak kötelezettséget: nem al­kalmaznak elsőnek nukleáris fegyvert. Ismeretes, hogy a Szovjetunió már korábban kijelentette, kész az ilyen kötelezettség vállalására, s a világszervezet tagjai a többi érdekelt országtól is hasonló döntést várnak el -határozatukban. A világűrbeli fegyverkezés megakadályozása ért­hető módon került a közfigyelem középpontjába, ak­kor, amikor az Egyesült Államok meghirdette — és már javában meg is valósítja — hosszú távra szóló űrfegyverkezési programját. A közgyűlésen több ja­vaslat is született a világűr fegyvermentesítésére, vé­gül egy olyan közös tervezet ikerült szavazásra, ame­lyet sok más állam nevében Egyiptom nyújtott be. Ez a tervezet leszögezi: meg kell akadályozni, hogy fegyvereket juttassanak a világűrbe és meg kell ol­dani azt, hogy a -kozmoszt csak békés célok érdeké­ben lehessen felhasználni. A szavazás eredménye ön­magáért beszél: a javaslat mellett 151 tagállam sza­vazott igennel, s csupán kettő ellene: az Egyesült Ál­lamok és Grenada. Az ENSZ-közgyűlés arra is gondolt már, mit le­hetne tenni, ha megvalósulna a fegyverzet csökken­tése, a leszerelés. Határozatával nemzetközi konfe­renciát hívott össze annak megvitatására, hogyan le­hetne a -legjobban hasznosítani a fejlődés, a világ jobbítása érdekében adott esetben az olyan összege­ket, amelyek a fegyverkezés csökkentése révén sza­badulnának fel. Utópia? Az ENSZ-tagállamok többsé­ge nem tekinti annak, ez a konferencia már jövőre összeül Párizsban. Igaz, mindenki tudja, hogy a közgyűlés határozatai nem köteleznék egyetlen államot sem, csupán erkölcsi súlyuk van, nem jelentenek nemzetek feletti döntése­ket. De a több mint hetven határozat elfogadása mu­tatja: a tagállamok többsége azt kívánja, hogy az el­múlt nehéz évek után talán most megnyíló új lehető­ségeket használják fel értelmesen a béke és az em­beriség javára, tegyék 1986-ot valóban a nemzetköz béke évévé. K. C.v Losonczi Pál fogadta a diplomáciai képviseletek vezetőit Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke csütörtökön az Országházban fogadta a Bu­dapestre akkreditált diplomá­ciai képviseletek vezetőit. A diplomaták újév alkalmából Az Egyesült Államokban nagy érdeklődéssel fogad­ták Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának az amerikai néphez intézett újévi üzenetét; az első becs­lések szerint a nézők szá­ma meghaladta a százmilli­ót. Az első kommentárok a televíziós hírműsorokban azt szögezték le, hogy a szovjet vezető és Ronald Reagan amerikai elnök újévá üdvöz­lete — mind hangvételében, mind pedig azzal, hogy egy­általán sor került erre a szovjet—amerikai kapcsola­jókívánságaikat fejezték ki Losonczi Pálnak. A fogadáson részt vettek Gáspár Sándor és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­tok történetében példa nél­kül álló eseményre — a két ország közötti légkör ked­vező változását jelezte. Ame­rikai elnök 13, szovjet ve­zető 12 év óta nem mon­dott beszédet egymás orszá­gának televíziós adásaiban. Gorbacsov állásfoglalásá­ból a kommentátorok ki­emelték: a szovjet vezető is­mételten országa békevágyát húzta alá, a bizalom meg­növelését sürgette. Ugyan­akkor azt is megállapítot­ták az amerikai jelentések, hogy Gorbacsov nyomatéko­san szólt arról a veszélyről, lyettes elnökei, valamint Ka­tona Imre, az Elnöki Tanács titkára is. A fogadás szívélyes légkör­ben zajlott le. amit egy új fegyverkezési verseny jelenthet, bár nem nevezte meg az Egyesült Ál­lamok űrfegyverkezési prog­ramját. Reagan ugyancsak említés nélkül hagyta az úgynevezett hadászati védel­mi kezdeményezést, de be­szédében igen fontos helyre tette azt — annak jeleként, hogy az amerikai álláspont­ban a csúcstalálkozóhoz ké­pest nincs változás. Az amerikai értékelések szerint Gorbacsov és Reagan egyaránt mértéktartóan fej­(Folytatás a 2 oldalon.) Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtöki ülésén ha­tározatot hozott az 1986— 1990 közötti időszak jogalko­tási feladatairól. Az elfoga­dott program meghatározza jogrendszerünk fejlesztésének fő céljait, kijelöli azokat a tárgyköröket, amelyek ma­gas szintű jogi szabályozást igényelnek, illetve azoknak a jogszabályoknak körét, ame­lyeket korszerűsíteni szüksé­ges. Az atomfegyverek elterje­désének megakadályozására kötött nemzetközi szerződé­sekkel összhangban a kor­mány rendeletben szabályoz­ta a nukleáris anyagok és berendezések exportjának feltételeit. Több gördülőcsapágy Debrecenben, a Magyar Gördülőcsapágy Művekben m imkás gyű lésen bejelentet­itek, hogy tavaly harminc és £él millió gördüllőcsapágyat gyártottak, csaiknem öt szá­zalékkal többet, mint a meg. előző esztendőiben. 1985-ben húsz új típusú csapágyat fej­lesztettek ki az MGM-ben, ebbőil tizenötöt tőkés export, na gyártottak. Az idén a ta­valyinál egymillióval több csapágyat készítenek a deb­receni nagyvállalatinál. Az újjévj üzenetváltás visszhangja Mindkét vezető szerint továbbfejleszthető a genfi kezdet MunkásgyHléa a húskombinátban A mennyiségi növekedés korszaka lezárult Kiemelt feladat a magye ellátásának Javítása Hartmann Lajos igazgató konzervgyártás pedig 3429 tonnára növekedett. Jelentős eredményt értek el — a vi­lágpiacon is keresett — fó­liás termékek termelésében is, 1985-ben már 920 tonna megrendelést elégítettek ki. Nem szabad elfelejteni, hogy a termelésnövekedés alapját Tolna megye mező- gazdasága teremtette meg, hiszen 1984-ben 600 000 ser­tés felvásárlását tudták el­érni és 1985-ben a felvásár­lás visszaesése kisebb volta megyében, mint az országos átlag, így 550 000 sertést vá­sároltak, amely biztosította a termelés biztonságát. Gondolniuk kell arra, hogy a mennyiségi stabili­zálódás mellett a jövőben fő feladatként jelentkezik a kistermelői sertésállomány minőségének folyamatos ja­vítása, amelyet a vállalat segítségével kell megoldani. Kimondták a tegnapi mun­kásgyűlésen, hogy a Szek­szárdi Húskombinátban is lejárt a mennyiségi növeke­dés korszaka. Eredményeket Munkásgyűléssel kezdték az évet megyénk legnagyobb élelmiszeripari üzemében, a Szekszárdi Húskombinátban. A murikásgyűlésen Kővári Józsefné, a szakszervezeti bizottság titkára üdvözölte a vállalat több száz dolgozóját, valamint Szábó Gézát, a vá­rosi pártbizottság első titká­rát és Horváth Józsefet, a Szakszervezeték Megyei Ta­nácsa vezető titkárát. A vállalat helyzetéről, az eddig végzett munkáról, va­lamint az 1986-os terveikről Hartmann Lajos igazgató tartott előadást. A szekszárdi vállalat te­vékenysége minden szem­pontból kihatással van me­gyénk életére. Eredményeik, és eredménytelenségeik mindannyiunk ügye. Ez azért is fontos, hiszen több milli­árd forintos termelési érté­kük kiemelkedő szerepet visz Tolna megye gazdasá­gában. Az igazgató is erről be­szélt elöljáróban. Az elmúlt időszakban óriási fejlődést ért el a vállalat, mind meny- nyiség, mind minőségi mun­kában. Az induló húsipari vállalatból . a szákágazat egyik legnagyobb — export vonatkozásban meghatározó — jelentőségű vállalattá vált. öt év alatt megkétszerezték a sertésvágást, az 1981-ben levágott 5200 szarvasmarha vágását 1985-ben 42 500-ra növelték. Ebben az időszak­ban a sonkaféleségek készí­tése 3900 tonnára, a hús­A munkásgyűlés résztvevői (Folytatás a 2. oldalon.) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom