Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

Szabadkai József, főnök 1986. január 18. KÉPÚJSÁG 7 A MÁV osztószertár-fonökség hatvan éve Cserép Imre, a dombóvári városii pártbizottság edső tit­kára is, hangsúlyozva, hogy az alig százötven főt f oglal - koztaitó főnökség a város po­litikai életében aktívan részt vesz. Tehát nem a kerítés mögött, hanem kapuikat nyit­va dolgozik az osztószertár­főnökség immár hatvan éve. Pálkovács Jenő Fotó: .'Magyarszéki Endre A Magyar Államvasutak dombóvári szertárfőnöksége hatvanéves. Az egyik kává­ié raktárosa Papp József 1947-<ben jegyezte el magát a vasúttal, a szertárnál pedig 1957. november elsejétől dol­gozik. — Rólunk igen keveset hall az utazóközönség — mondja Papp József —, mert mindig a háttérben dolgo­zunk. A legfőbb tennivalónk, hogy ellássuk a vasutat min­dennel, ami a működéshez szükséges. Például minden nemű vegyi anyiag, gumiáru, kefe, tisztítószerek, tüzelő­anyagok, kenőanyagok, alkat­részek és szolgálati ruhák. Ezernyi cikk, ezernyi gond. Egyiket jó előre, a másikat egy hétre kell rendelni, van amelyik cikk fut a sínen, a rendelési levél után azonnal küldik a portékát, van ame­lyikre heteket kell várni. S itt kerülünk mi a szolgálati ágak reflektorába, mert ők várják tőlünk az árut, a mun­kához szükséges eszközöket. Azt mondhatom, hogy min­den évben a kiváló szint fe­lett teljesítettünk, tehát er­kölcsi s anyagi elismerése van mindennapi nehéz mun­kánknak. Papp József egyben a párt- alapszervezet titkára is, ké­zenfekvő, hogy a dolgozók hangulatáról, munkakedVé- ről kérdezzük. — Minden évben két-há- rom fiatalt veszünk fel párt­tagnak, könnyű a választás, mert dolgozóink fele nő, te­rületet ellátó csapat van a főnökség állományában. Te­rületük meglehetősen nagy. Nézzük erre is a konkrét adatokat. Ezt az osztószertár-íőnök- séget már akkor létrehozták, nem önálló jogkörrel, amikor 1872-iben a Dráva—Duna vasútvonal Dombóváron üzembe állt. 1891-ben a fű- tőház is önálló volt itt, s 1925-től vált a helyzet éretté, hogy az osztószertár-főnök­séget felállítsák. E főnökség tizenegy naktárveze tősége oldja meg a pécsi vasútngaz- gatóság anyagellátási felada­tait. Közvetlen ellátási kör­zetébe tartozik a dombóvári csomópont főnökségein túl­menően harminc másodfokú állomás és 27 főpályamesteri szakasz teljes ellátása. Köz­vetlen kapcsolatban 187 szol­gálati hellyel vannak, s az is természetes, hogy az igazga­tóság területén használatos összes nyomtatványt innen küldik a felhasználókhoz. Az 1925. évi 59. számú Hi­vatalos Lap-ban látott nap­világot a hír, hogy a főnök­séget megalapították. Senki nem adott hírt arról, hogy az elmúlt év végén a két ün­nep között szerény, bensősé­ges ünnepséget tartottak, ahol megemlékeztek az ala­pításról. Szabadkai József birtokában igen sóik régi ok­mány van, ezek felhasználá­sával, saját visszaemlékezé. sek alapján gondoltak vissza a küzdelmes évekre. A sike­rekről szólt az ünnepségen le meg fiatal. Alapszerveze­tünk minden tagja saját ne­velésű, huszonhatan vagyunk, megfelelő partnerei a szolgá­lati vezetésnek. Az alkotó légkör abban nyilvánul meg, hogy mindenkinek van vé­leménye a munka jobbításá­ról, s az is megnyugtató, hogy a főnökségünk felettes szerveinek képviselői — a pécsi igazgatóságtól is —, gyakran jönnek hozzánk, munkakapcsolatunk jó. A főnök — húsz éve van e beosztásiban — Szabadkai Jó­zsef nyomatékosan felhívta a figyelmemet, nem szertár­főnökségről, hanem osztó­szertár-főnökségről van szó, tehát nem egy kicsinyke te­Papp József 1947-ben je­gyezte el magát a vasúttal A jól áttekinthető raktárban nincs hiánycikk Sötét van. Az utak kietle­nek, hajnali két órakor Bonyihádtól Szekszárdig sen­kiivel sem találkoztam. A hű­vös hajnali szél még ködpá­rákat cipel a hátán, és köd- fátyolban táncolnak a Garay tér ostorlámpáirtak sugarai is. Alszik a város. Csak a vasutasok kattogtatják a sí­néken a ridegen összekocca­nó vagonokat. A Húsipari Vállalat téherportáján is ál- mélikodó álmosság látszik a portás arcán, amikor meg­mutatja, hogy hol rakodják a kamionokat. A hűtőkaimion nyeli a mág­lyába rakott negyed marhá­kat, a rakodás minden fö­lösleges mozdulattól mentes. Két fiatalember érkezik, amikor az óra mutatója 2 óra 50 percet mutat. Maul Albert és Szabó László ma is hosszú túrára készül. Kő­bányára viszik az árut a BOSCOOP Agráripari Közös Vállalat Rába-Man hűtőka- mionjával. Sógorok közös vállalkozása — Mit és hová? — kérde­zi társától Miaui Albert, aki ma a kocsikísérők táborát erősíti, sógora pedig a kor­mánynál szolgál. Van ez for­dítva is, hiszen mindent együtt csinálnak, vezetnek, rakodnak és javítanak. Egy éve vannak együtt... A máglyázott negyed mar­hát Kőbányára, a konzerv­gyárba visszük — mondja Szabó LásZló és ellenőrzi a kocsit. Az éjszakai rakodás­nál egy kicsit megtépték a lassan, komótosan záródó hátsó ajtó borítólemeZét. Majd vasárnap a pihenőna­pon kijavítják. A hajnal még álomhozó Vihart kavargat a szemem körül, de rám dörrent a dí­zel motor, és a potyautasnak illik felkászálódnia a gépre. A kapunál elmarad a mérle­gelés, mert kicsit megrogyott a betonlátoazat, így aztán felhelyezik a fémzárat. Há­rom óra múlt tíz perccel, amikor a kamion kigördül a telepről. — A térkép megvan? — Meg. Menjünk be tan­kolni. Halkan szusszan az egykor 240 lóerős óriás, és már nyeli is a gázolajat, hogy a most benne lévő 170—'180 „pacit” táplálni tudja. A ra­komány egyenletes hidegben várja a sorsát a 15 méter hosszú hűtőrészben, míg mi ismerkedünk egymással. — Nyolc évig dolgoztam a KSZE-nél, nagyon szerettem a szakmámat és nagyszerű gárdában is dolgozhattam — kezdi Maul Albert, aki har­minc évével fittyet hány a fáradtságnak és az anyagi boldogulásért feladta kedves munkáját, jó munkatársait és a külföldi tanulmányutat egyaránt. Haladni akar, erő­södni, gyarapodni, mindezt a családjáért, a két gyerme­kért, a feleségért. — A húsiparnál dolgoztaim már az indulás idején, ami­kor még nem mentek a vá­gások, mert új kocsit ígér­tek. Jó időszak volt, de aztán három évvel ezelőtt én is váltottam, mert a tervek na­gyok, és ahhoz nemcsak akarat, de pénz is kell — veszi át a szót a sógora, aki a felező kapcsolóján babrál, va, komótos büszkeséggel gu­rítja a hatalmas alkotmányt Paks felé. Szabó László is harmincéves és lánytestvé­re révén került rokonságba útitársával. A hajnali két óra ébresztette, aztán beült a Trabantjába, Decsről a sógo­rához autózott Szekszárdra, aki már gőzölgő kávéval várta. Így indulnak a hajnalok és így indulnak mindig kö­zösen a munkába. — Amíg fiatal az ember, és bírja a nehéz munkát, ad­dig kell teljesíteni. Ide egy szekrénysor kell, oda egy függöny, meg egy jó autó sem ártana. Aztán ha meg­van a betervezett, én bizony olyan kocsira megyek, ahol maximum gyufásdoboznyi nagyságú lesz a rakomány. De a családért mindent meg­tesz az ember. Óvatosan vezet, az út ugyan nem nyálkás, de ek­kora rakomány nagyon meg­lódítja a Rábát, és a család várja őket otthon. Sokszor kerül szóba a család, amit ne furcsállják, mert ahogy mesélik, ők többet vannak összezárva a kamionfülké­ben, mint otthon a lakásban. Sokat mennék, naponta nem ritka a 16 óra sem, de tud­ják, hogy várják őket otthon. — Hiába vagyunk sógorok, azért a téma csak elfogy a hosszú úton, mert előfordult már olyan is, hogy alig ér­tünk haza Békéscsabáról, már ismét indulhattunk ugyanoda vissza. Akkor egy üzenet, telefon a családnak — jól vagyunk, ne izgulja­tok ... Kevés idő jut a gye­rekökre — teszi hozzá Maul Albert. Egy rutinellenőrzés során a rendőr megkérdezte, hogy kije magának a sofőr, hát én tréfásan csak annyit mondtam: az élettársam. Ha azt nézzük, hogy hétközben csak aludni járnak haza, ak­kor már érezzük az éle igaz­ságát. A dunaújvárosi deltánál isimét egy kávé és pár szend. vies, egy üdítő segít a haj­nal álomlábú segédeit elűz­ni. A számla kicsit borsos, de ez a fogadó éjjel-nappal nyitva van, másutt pedig ál­mosan ásít a sötétség. Kéz­fogás egy ismerőssel, jó utat kívánnak egymásnak és in­dulunk tovább. Úti élmények — A kecskeméti hosszú egyenesben egy enyhén illu­miinált úr keveredett az út közepére. Nyomtam a féket, bekapcsoltam én mindent, fénykürtöt és dudát... már álltam a kormány mögött és imádkoztam. Nem lehat meg­állítani. akármit is csiná­lok ... Vége, gondoltam és közben mondtam szépen és csúnyán, könyörögve és ordí­tozva ... menj félre te! Meg­hallotta?! Valahogy félrebo­torkált— meséli Szabó László és újra végigéli a borzalmas pillanatokat. — Hallottad? — Persze, ez egy defekt lesz, valamelyik hátsó kerék­ben. Érd előtt vagyunk, alig múlt hajnali öt óra, de ezút­tal a szerencse útitársaám mellé szegődött, mert nincs gond. — Akadt olyan napunk, amikor négy deféktet kap­tunk. Álltunk az út mellett és javítottunk, de sorban áll­tak meg a nehéz kocsikon ülő társak. Mi egyek vagyunk az úton, azonosan élő és gondolkodó társak, akik tud­ják, hogy mit jelent a segít­ség — mondja Maul Albert. Negyed hét, és ez a fővá­roson már meglátszik. A Skála Áruház környékién már az élő Budapest szolgál lát­nivalóval. A nehéz és hosszú szerelvénnyel ügyesen kell manőverezni a reggeli for­gatagban. Irány Kőbánya, közben kétszer is a térkép kapja össze a szemeket. Az „akasztott marha” a kedvenc A rádióban a hétórás hí­reket mondják, amikor a Budapesti Konzervgyár por­tása megmondja, hová kell az árut vinni. Egy kis sla- lomozás a gyárudvaron, egy ügyes tolatás és a metsző hidegben már vetkőznek is a fiúk. Előkerül a fehér kezes­lábas, a köpeny, az „eskü­vői” kesztyű és már nyitják is a leplombált ajtót ,a ren­désszel közösen. Száznyolvan negyed marha, egymásra pa­kolva. — Ezeket már hiába csaló, gátjuk — nevetnek össze és nekilátnak a rakodásnak. Mindketten. Húzzák, emelik és viszik át a lengőajtón. Fél nyolc van. Fogy a húsz tonna, a darabok átlagban hetven—nyolcvan kilósak, de akad mázsán felüli is. A gyá­riak reggeliznek, így embere­im, más lehetőség nem lé­vén, beülnek melegedni és cigarettázni. — Az akasztott marhával sakkal könnyebben lehet boldogulni — mondja vala­melyikük és társa hozzáte­szi, hogy ott alá lehet bújni és van fogás is. Még nem ér a mutató a ti­zenegyre, amikor nagyon el­fáradva és a ruha fehérjét feledve kezdik az átöltözést. Kétszáz nagyon kemény perc és egy Szekszárd—Budapest út... Papírok intézése és in­dulás vissza. Vígan szökell a rakománytól megszabadult szabadságában a Rába-Man, mintha érezné: ez már a könnyebbik kanyar. — Mit tudok én adni en­nek a szép magyar hazának? — kérdi szinte önmagától Maul Albert, és válaszol is. — Becsületesen dolgozom, nem hazudolk és nem lopok, és úgy érzem, ennyi elég is. A sógora bólint, és mutatja, hogy rakoncátlankodik a töl­tésvisszajelző. Majd otthon megnézik. Ök viszik a gépet, rakodnak és javítanak, és a keresetük a kocsi szállítási bérleti díjának öt százaléka­ként már szép pénz. Én most láttam, hogyan, milyen nehéz munkával keresik meg... Negyed négy van, amikor begurul a kamion a portán. Maradt még a tisztacsere, az okmányok intézése és a rakfelület mosása. Este ne­gyed öt van, mire hazafelé indulnék. Két sógor. Elége­dettek és jókedvűek, pedig hajnali kettőkor keltek. Hol­nap is ezt teszik majd. Jó utat és köszönöm a fu­vart! Szabó Sándor Ébresztőt fojt hajnalban a Rába Szabó László és Maul Albert. A két sógor és a „jó öreg”, a Rába-Man.

Next

/
Oldalképek
Tartalom