Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
1985. december 4, ( TOLNA N 2 "népújság Líbia, Algéria Jaruzelski tárgyalásai Villámlátogatás Párizsban Wojciech Jaruzelski, a LBMP KB első titkána, a lengyel Államtanács elnöke kedden, algériai látogatásának második napján zárt ajtók mögött tárgyalt Sadli Bendzsedid algériai elnökkel. Ezután megkezdődtek a teljes küldöttségek tárgyalásai A líbiai fővárosban nyilvánosságra hozták azt a közös közleményt, amely Wojciech Jaruzelski, a LEMiP KB első titkára, a lengyel államtanács elnöke és Moa- mer el-Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője között megtartott tárgyalások eredményeit tartalmazza. A két fél elégedettségét fejezte ki e tárgyalások eredményeivel kapcsolatban. Elégedettek a felek a lengyel—líbiai együttműködés jelenlegi helyzetével is és síkraszálllak annak továbbfejlesztése mellett. A közös közleményben a két ország vezetője elítélte az arab országok ellen irányuló agresszív izraeli és az azt támogató amerikai politikát, valamint a dél-afrikai apartheid-rendszert. Lengyel—francia államfői tárgyalásokra kerül sor ma Párizsban. Mint a lengyel kormányszóvivő Varsóban közölte, Wojciech Jaruzelski, az államtanács elnöke — észak-afrikai körútját befejezve munkalátogatása során Párizsban ma tárgyal Francois Mitterrand köztársasági elnökkel. A varsói kormány- szóvivő utalt arra, hogy a találkozót Lengyelország kezdeményezte. Wojciech Jaruzelskinek ez lesz az első találkozója nyugat-európai államfővel azóta, hogy november elején az államfői funkciókat ellátó testület, az államtanács elnökévé választották. A lengyel— francia csúcstalálkozó jelentőségét növeli az a körülmény. hogy 1981 vége óta — amikor Lengyelországban a polgárháborús veszély elhárítására átmeneti időre szükségállapotot vezettek be — a két ország magas rangú poltikusai nem tárgyaltak egymással, s az államközi kapcsolatok mindmáig meglehetősen hűvösek voltak. Wojciech Jaruzelskii Bendzsedid Sadli algériai elnök köszönti (Telefotó) PANORÁMA MOSZKVA Az NSZK-val fenntartott kapcsolatok javítása a Szovjetunió elvi irányvonalába illeszkedik. Ennek alapja a két ország között megkötött moszkvai szerződés, az Európában kialakult területi és politikai realitások tiszteletben tartása, a két fél biztonsági érdekeinek megfelelő figyelembevétele — hangoztatták szovjet részről abból az alkalomból, hogy a Legfelsőbb Tanács küldötteivel találkozott az NSZK parlamenti küldöttsége, amely Philipp Jenningernek, a Bundestag elnökének vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. BERLIN Eric Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának és Nemzetvédelmi Tanácsának elnöke kedden Heinz Kessler vezér- ezredest hadseregtábornokká léptette elő, s az államtanács határozata alapján — az alkotmány idevonatkozó cikkelyeinek megfelelően —"kinevezte a minisztertanács tagjává, az NDK nemzetvédelmi miniszterévé. TOKIO A japán Kobunsa könyvkiadó vállalat megjelentette Gyurkó László Arcképvázlat történelmi háttérrel című — Kádár Jánosról szóló — könyvét. A japán nyelvű kiadás több ezer példányban került a szigetországi könyvesboltokba. WASHINGTON Újabb űrfegyverkezési program megkezdését jelentette be hivatalosan a Pentagon. A „Hédi” elnevezésű program keretében olyan, földi indítású, elfogórakétákat akarnak kifejleszteni, amelyek a támadórakétákat pályájuk vége felé semmisítenék meg. Mai kommentárunk Mugabe Moszkvában Zimbabwe bizonyos értelemben Afrika mintaalla- mának számít, öt éve, függetlenségének kivívása óta az ország konszolidált viszonyok közepette igyekszik elősegíteni a fehérek beilleszkedését az új társadalmi rendbe, s a kormányzat rendkívül ügyes taktikai érzékkel kamatoztatja más fejlődő országok tapasztalatait. A távoli Zimbabwére Robert Mugabe kormányfő mostani moszkvai látogatása kapcsán figyel oda a világ. Afrika legfiatalabb állama elkötelezte magát a szocializmus mellett. A Zimbabwei Afrikai Nemzeti Szövetség—Hazafias Front, a ZANU—HF legutóbbi, második kongresszusán megfogalmazott gazdasági és társadalmi elképzelések a realitások talaján állnak. Mugabe pártja szeretné elkerülni azokat a buktatókat, amelyek a harmadik világ nem egy országában bizonyos feszültségekhez tvezettek a szocialista gazdaság és a szocialista társadalom értelmezésében, a haladó rendszer kiépítésének módozataiban. A zimbabwei miniszterelnök Moszkvában máris több fontos műszaki és gazdasági megállapodást írt alá. Az ország hosszú távú terveinek megvalósításában nem nélkülözheti a Szovjetunió és más szocialista ország tapasztalatait, ugyanakkor — kormányzatának eddigi tevékenysége is erre utal — őrzi és ápolja a tőkés világhoz fűződő korábbi kapcsolatait. Példát és lelkesedést merít a szovjet gyakorlatból, a többi szocialista ország társadalmi és gazdasági modelljéből — hangsúlyozta Mugabe a tiszteletére adott vacsorán mondott pohárköszöntőjében. Zimbabwe népe egyre inkább ráébred arra, hogy nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is irányítani kell, s a politikai hatalom gazdasági hatalom nélkül tartalmatlan — mondta az afrikai politikus. Olyan felismerések ezek, amelyek híven tükrözik a zimbabwei vezetés megfontolt szándékait. Zimbabwe helyzete korántsem könnyű. Mint a frontállamok egyike, növekvő aggodalommal tekint Dél-Afrikára, a fajüldöző rezsim egyre brutálisabb föllépésére a helyi színes bőrű többséggel, s a környező haladó államokkal szemben. Ugyanakkor a szovjet államférfiak Mugabe személyében az Afrikai Egységszervezet soros elnökével — Zimbabwe januártól három évre tölti be ezt a tisztséget — a kontinens sok más, a világpolitika szempontjából is jelentős kérdésében cserélhették ki nézeteiket. Moszkvában ezt az alkalmat is felhasználták arra, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat a politikai függetlenségért, és a gazdasági önállóságért küzdő népekkel. Egyszersmind a szovjet kormány támogatásáról biztosítsák az ENSZ alapokmányainak megfelelő, átfogó szankciók követelését a dél-afrikai fajüldöző rezsimmel szemben. Robert Mugabe moszkvai látogatása nemcsak a két ország kapcsolatainak fontos mérföldköve. Arra is jó alkalmat kínált a zimbabwei kormányfő tárgyalása a Szovjetunióban, hogy a szocialista és a fejlődő országok együttműködésének elvi és konkrét irányát meghatározza. GYAPAY DÉNES Kolumbia Szegény embert... November fekete hónapként vonult be Kolumbia történelmébe, s a dél-amerikai országra irányította a nagyvilág figyelmét. Bogotában csaknem száz halottat követelt az M—19 nevű gerillamozgalom túszejtő akciója és a katonák ostroma, majd éppen két hét múlva sokan pusztultak el az 1595 óta szunnyadó Névadó del Ruiz nevű vulkán kitürését kö- vetűen. Mintha csak összeesküdtek volna a politikai és természeti elemek, hogy tovább bonyolítsák a belpolitikai helyzetet. Pedig Be- lisario Betancur elnöknek amúgy sincs könnyű feladata, amikor — a kontinensen eléggé szokatlan módon — békés úton próbálta kivezetni országát az erőszak- dzsungelból. Kolumbia — Latin-Ameri- ka negyedik legnagyobb állama, lakossága csaknem háromszorosa, területe pedig 15-szöröse hazánkénak. Venezuelához hasonlóan tipikusan mesztic-mulatt ország. Kávétermesztésre alapozott monokultúrája miatt gazdasága kiszolgáltatott a nemzetközi piac ingadozásainak, s erre is vezethető vissza a súlyosbodó gazdasági helyzet, az elsősorban a szegény rétegeket sújtó infláció és munkanélküliség. A vezetés számára hatalmas gondot jelent a kokainbárök által irányított kábítószer-kereskedő és -feldolgozó maffiák tevékenysége is. Ám az ország történelmének utolsó száz évére az erőszak nyomja rá legmarkánsabban a bélyegét. A „violencia” gyökerei a két vezető párt, a konzervatívok és a liberálisok örök vetélkedésében keresendők: a szemet-szemért, fogat-fogért politika virágzása több ízben is drámai és véres következményekkel járt. Ilyen volt például 1899—1902. között az „ezernapos polgárháEgyedül maradt béketervével Betancur elnök ború” vagy az 1948-ban kicsúcsosodó ,,bogotazó”-nak nevezett testvéröldöklés. Az utóbbi értelmetlen vérontásnak becslések szerint 300 ezren estek áldozatul. Erre az időszakra tehető a gerillamozgalom megalakulása is, elsősorban a vidéki agrárlakosság körében. A legnagyobb csoport nem a magáról legtöbbet hallató, elsősorban „bombasztikus” eszközökkel dolgozó M—19 mozgalom, hanem a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők, a FARC, amely az elhúzódó háború elvét vallja. Rajtuk kívül még két-három jelentősebb szervezet működik. A magát marxistának valló FARC legfőbb célkitűzése, hogy a földbirtokos oligarchiát engedményekre kényszerítse a szegény vagy nincstelen parasztokkal szemben, míg az 1970-ben alakult M—19 radikális városi mozgalomként tevékenykedik. A szervezet bírálatának össztüzében jelenleg a kormány gazdaságpolitikája áll, pontosabban, hogy beleegyezett a Nemzetközi Valutalap nad- rágszíjmeghúzó követeléseibe Az erőszak volt jellemző évtizedünk első éveire is. amikor a konzervatív Betancur elnök — 1982-ben váltotta liberális elődjét — felismerve, hogy a gerillamozgalom okai a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekben keresendők, elődeitől eltérően a társadalmi megbékélés göröngyös útjára lépett. Hosszas titkos és külön tárgyalásokat folytatott a szervezetek vezetőivel, majd tavaly májusban nagy nemzetközi visszhangot kiváltó békekötést hozott tető alá, amelyet egy kivételével alá is írtak az érintett csoportok. Az elnök ígéretet tett az ország intézményeinek korszerűsítésére, különböző reformok, köztük az agrárreform bevezetéseére. A gerillák amnesztiában részesülnének, beilleszkedhetnének a polgári életbe, az illegalitásból kilépve párttá szerveződhetnének. Legalábbis az elnök elképzelése szerint... A valóság szekere azonban ezen a göröngyös úton mindinkább kátyúba kerül, ugyanis az. egyezmény betartásához kezdettől fogva hiányoztak a garanciák. A konzervatív erők kifogásolták Betancur „engedékenységét”, s a siker érdekében meg kellett volna szerezni a nagybirtokosok támogatását, le kellett volna szerelni a reakciós tisztikar bizalmatlanságát is. Ez azonban nem történt meg, így katonai hasonlattal élve az elnök megfelelő hátország nélkül akarta megnyerni a háborút. Pillanatnyi kivárás után a hadsereg folytatta gerillaellenes taktikáját: tavasszal több összecsapást provokált, a gerillákat hibáztatva ismét, szabad kezet követelt az elnöktől. Miután a tábornokok „katonai engedetlenséggel” fenyegettek”, Betancur kénytelen volt engedni. A béke helyett gyakorlatilag csak tűzszüneti státusú megállapodás kudarcához a legnagyobb lökést az adta, hogy augusztusban a hadsereg Cali városában titkos szálláshelyén megölte az M—19 parancsnokát, Ivan Maria Ospinát. Utóda nyilatkozta nemrégen, hogy ez az akció is bizonyítja: „Kolumbiában nem lehet más eszközökkel ellenzékinek lenni, mint a fegyverekkel". Az egyezménytől azóta a FARC kivételével már visszaléptek a szervezetek. Döntésük indokolásában arra hivatkoznak: az elnök következetlen volt a béke megvalósításában, megállt félúton, majd elkezdett visszafelé haladni. Saját bevallásuk szerint a bogotai igazságügyi palota elfoglalói akciójukkal erre akarták felhívni a közvélemény figyelmét. Ám szándékuk vérfürdőbe torkollott, s félő, hogy ez nyitányát jelenti majd az újabb véres eseményeknek. Az ostrom elrendelésével Betancur mintegy elismerte, hogy tehetetlen a megbékélési folyamatot ellenző erőkkel szemben. Két és fél év magány — jellemezhetnénk Gabriel García 'Marquez világhírű kolumbiai író Száz év magány című ismert regényére utalva Belisairo Betancur eddigi munkásságát. Az ország történelmébe béketeremtőként bevonulni kivárni elnök reputációját mindenesetre nem javítja a bogotai dráma. Az értesülés és az azt követő beismerés pedig, hogy az illetékesek már egy éve tudtak a vulkán készülődéséről — de a kitelepítéssel kapcsolatban ténylegesen nem léptek —, már egyenesen fekete foltot ejt a Betancur-korszak kezdetben hófehér, majd egyre szürkülő mundérján... Daróczi László A hadsereg ostroma után lángokban az igazságügyi palota Mentési munkálatok — elszállítanak egy sebesültet