Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

1985. november 30. ^NÉPÜJSÁGH Együtt az üzemekktl A közművelődésben dolgozók az elmúlt öt esztendő­ben meglehetősen gyakran panaszkodtak, hogy sok­szor erős ellenállásba ütköztek, ha az üzemeken be­lüli művelődés szélesítéséről volt szó. Amiken a gazda­ságok pénztárcája laposabb lett, amikor szerényebben kezdtek csordogálni a pénzeszközök, elsőként a mű­velődésre fordítható összegeket nyirbálták meg, vagy zárták el. Szerény vigasz, hogy az üzemek, a szövetkezetek napjainkban már egyre gyorsabban rádöbbennek: a művelődés nemcsak pénzt visz el, pénzt is hozhat. Lássunk néhány példát! Az üzemek (főként a kisebb üzemek) sokszor nem tudják házon belül megoldani a szakmai továbbképzésekkel kapcsolatos feladataikat, és a közművelődési intézményhálózat széles kapcsola­tait használják fel a maguk érdekében. Szakembere­ket, ismert szaktekintélyeket kérnek, akikhez — a már kiépített utakon — könnyebben, gyorsabban jut­hatnak el az intézményhálózat segítségével. De aho­gyan egy művelődési központban hallottam, arra is volt már példa, hogy egy ruházati szövetkezet azzal kereste meg őket, szervezzenek műsoros divatbemu­tatót. A szakmai érdek közvetlenül kimutatható, és nem is kárhoztatható. A szórakozás mellett nyilván nemcsak a látványban gyönyörködtek a résztvevők (egytől egyig a ruhaipari szövetkezet dolgozói), hanem módjuk nyílt a munkával kapcsolatos gondolataik el­mondására is. Ezt már csak azért is feltételezem, mert azt is kérték a népművelőktől, hogy hozza őket össze ezen a bemutatón a tervezőkkel is... Hogy profitál­tak-e a találkozóból, s hogy mennyit profitálhatnak, nem tudom, de a szórakoztató rendezvényre szánt pénz mögött nagyon is nyilvánvaló volt a szándék: valami­féle kitekintés, talán ötletszerzés is. A művelődési központ tehát közvetítő szerepet töltött be ebben az esetben. Mondhatnánk úgy is, szolgáltatást vállalt. Mint ahogyan szolgáltató funkciót tölt be akkor is, amikor szakmásító tanfolyamokat szervez, átképzés­hez biztosít előadókat. Ez is egy szerepkör, amelyet a közművelődésnek fel kell vállalnia. Persze sajátos érdekei is erre terelik, hiszen a mind költségesebb, de a hagyományok és a szokásjog alapján ingyenes, vagy csak képletes belépti­díjú egyéb rendezvényeiket ezekből a tanfolyami bevé­telekből tudják megszervezni. Bár vannak kísérletek, egy-egy író-olvasó találkozóra, kiállításra azonban még ma sem szívesen kérnek beléptidíjat a művelődési in­tézmények. S az amatőr művészeti mozgalom, a szak­körök fenntartása igencsak költséges, a saját pénz­ügyi forrás elégtelen hozzá. Túlságosan egyszerű lenne azonban csak erre visz- szavezetni a hagyományos népművelői formák mellett megjelenő, s egyre erősödő szolgáltató jellegű tevé­kenységet. Nemcsak az anyagi bázis módosításáról van szó. Inkább a kultúra eddig elhanyagolt (s éppen ezért vissza is ütő!) területéről, az úgynevezett hétköznapi vagy munkakultúráról. A művelődésnek nemcsak a magas művészetek, az irodalom, a képzőművészet, a zene (hogy csak néhány példát említsünk) közvetíté­sét kell végeznie, részt kell vennie az emberformálás­ban is. CSUTORÄS ANNAMÁRIA Kompozíció Mattiss Teutsch linómetszete „Úgy érzem, szeretnek az emberek” Interjú Kellér Dezsővel Először festő akartam lenni... iNem tudom Kellér Dezső szeret-e írni. De azt tudom, hogy nem rajong azért, hogy róla írjanak. Ebben nemcsak szemérmesség, visszahúzó­dás, de némi önzés is rejlik. „Tőlem biztosan jó poénokat vár — mondta. — Kitalál­hatnék, de akkor inkább megírom saját magam.” Nézem az arcát. Viccel? Komolyan gondolja? Ezt ak­kor sem tudtam pontosan, amikor a Vidám Színpadon hallottam konferálni, húsz- huszonöt évvél ezelőtt. Állt a függöny előtt, megszívle­lendő, találó, Okos — vagy merésznek tűnő — gondola­tokat, igazságokat mondott. A közönség néha nem tudta, hogy feliháborodj on, szomor- kodjon vagy nevessen-e, amikor az öregségről, a munlkáhelyii lógásokról, a szerencsejátékokról, az el­adók és vásárlók közötti el­lentétekről beszélt, vagy ne­tán arról, hol szorít a (fut­ball) cipő. A kabaré akkoriban szá­momra — számunkra — egyet jelentett Kellér Dezső­vel. — Hogyan lett konferan­szié, milyen út vezetett a színház Világába? — kérdez­tem tőle. — Először festő akartam lenni, a gimnáziiuim nyolca­dik osztályával egyidejűleg az Oroszlán Utcai Felső Ipar­raj zisikola esti tanfolyamát is elvégeztem. Az érettségi után a Ma Este című lapnak rajzoltam. A lap elküldött hogy egy interjúhoz portrét rajzolják, de az újságíró ké­sett. Mivel én már kész vol­tam a munkámmal, megcsi­náltam az interjút is. A rajzért két két pengőt, a szö­vegért nyolcat fizettek. Bár a matematika sosem volt erős oldalam, kiszámítottam, jobban járok, ha riportírás­ra adom a fejem. Hogy könnyen startolhattam ezen a pályán, abban nagy segít­ségemre volt Andor bátyám, aki már 18 éves korában Az Újság belső munkatársaként dolgozott, öt kis Kellérnek becézték, engem, az öccsét már nem hívhatták így, ezért a pici Kellér lettem. 28 éves voltam — hogy a fenti kér­désre végre feleljek —, ami­kor először konferáltam; a Terézkörúti Színpadon lép­tem fel először, 1933-ban. Utána csiak alkalmilag kon­feráltam, főként írással ke­restem meg a lóversenyre és kártyára valót. Tréfákat, kuplékat, dalszövegeket ír­tam, ezek közü sok vált nép­szerűvé, ma is örökzöld slá­gerként hangzanak el. Mon­dok egy-.két példát: a Pap­iak mellett Iákik a Katica, a Jaj de jó a bábos süte­mény, az Asszonyom, önt keresem. Írtam magyarnótá­kat is: a Szeretem a kertet, a Nem tudom az életemet hol rontottam én el. Több operett librettóját átdolgoz­tam — többnyire Békeffy István társaságában —, ezek a Luxemburg grófja, a Csár­dáskirálynő, a Gerolsteinj nagyhercegnő (amit egyéb­ként ebben az évadiban újít fel a Fővárosi Operett Szín­ház), s ne felejtkezzem el egyik kedvenc darabomról, a Három tavaszról sem, melynek Lajtái Lajos szerez­te a zenéjét, és Honthy Han­na vitte sikerre. — Ügy tudom, 1945 után vált főfoglalkozásává a kon- ferálés. — Igen. 1945-ben a Pódi­um Kabaréhoz kerültem, ez­után 1950-lben a Kamara Va­rietében konferáltam, s 1951- ben, amikor megnyílt a Vi­dám Színpad, éh is alapító tagja lettem. Tizenkét éven át dolgoztam a Révay utcai színházban, amely megala- kulásániák 15. évfordulóján örökös tagjává választott. A hatvanas évek derékén a Thália Színházban állítottam össze és konferáltam két ka­barét, majd jöttek a nyug­díjasévek ... — ön most ünnepli nyolc­vanadik születésnapját. Nyolcvan év ... nagy idő. Együtt járta a vidékét Törzs Jenővel, tréfákat írt Herceg Jenőnek, Komlós Vilmosnak, Salamon Bélának, interjút készített Karinthy Frigyes­sel, együtt kártyázott Szép MŰVÉSZET Ernővel, Ráday Imrével, dol­gozott HusZka Jenővel, Ab- rahám Pállal, Lajtai Lajos­sal... Szép névsor. — Néha úgy érzem ma­gam, mint az az 1848-ias hon­védveterán, akit mi — osiiká- gój srácok — körülültünk a Ligetben, hallgattuk, s köz­ben egymásra hunyorogtunk, egyetlen szavát sem hittük el. Ha ma arról mesélnék a fdátaiökna'k, kiket ismertem, kikkel dolgoztam együtt, le­het, hogy ők is összekaosdn- tanánalk, hiszen ezekből ma utcanevek, szobrok lettek. — ön viszont ma is dol­gozik: a televízióban nyolc­vanperces portréfilmet ké­szítenek Kellér Dezsőről, a Szépirodalmi Kiadónál ha­marosan megjelenik új köte­te, a Fogom a függönyt. Hogyan őrizte meg a kondí­cióját? — Van egy elméletem, de nem hiszi el senki: a levegő és a mozgás árt nékem. Füs­tös kávéházakban dolgoz­tam, cigarettáztam, hajnalig is fent maradtam, de úgy látszik, ez használt. — Elégedett embernek ér­zi magát? — Igen. Sosem voltak nagy igényeim, s ezeket ki tudtam elégíteni. Azt a mun­kát végeztem, amit szeret­tem, bejártam a világot, fel­léptem Amerikában, Kana­dában és másutt. Ma is sze­réték utazni, s most, hogy nyugdíjas vllíamosibérlettel rendelkezem, számomra megszűnt a távolság is. De komolyra fordítva a szót: elégedett vagyak, mert meg­becsülték a munkámat, érde­mes, majd kiváló művész lettem, elégedett vagyok, mert úgy érzem, szeretnek az emberek. S talán ez a legnagyobb, a legszebb ki­tüntetés ... Kárpáti György Ügyekre orientáltan Beszélgetés Dénes Gábor filmrendezővel Kezembe került egy könyv, amelyben közzétették, mely országok tudósai mit tettek a tudományért a 20. században. Ebben a kiad­ványban Magyarország nem szerepel. Nem említik ma­gyar tudósok nevét. Kinek milyen mulasztása miatt, ne firtassuk. De a tünet jellem­ző. Mi, magyarok büszkék vagyunk futballeredménye- inkre, s sportteljesítménye­inkre, de gyakran nem is­merjük, nem értékeljük szel­lemi eredményeinket. Ki­sebbségi érzésünk van ott, ahol pedig lenne mire büsz­kék lennünk. Bolyaitól, Kempelentől, Neumann Já­nosig olyan tudósokat mond­hatunk magunkénak, akik által előbbre ment a világ. Csakhogy hírünk, rangunk a világban attól is függ, mi sa­ját magunk hogy ítéljük meg, mennyire ismerjük, mennyire tudatosítjuk érté­keinket. Dénes Gábor filmrendezőt hallgatom. — A szakembereken kívül még mindig kevesen tudják, ki volt, mit tett az emberi­ségért Neumann János, ki Bolyai ?! Ilyenfajta gondola­tok foglalkoztattak, amikor elhatároztam, filmet készí­tek Szentgyörgyi Albertról és Neumann Jánosról. Nem bizonyos területekre, tudo­mányágakra, hanem ügyek­re orientáltam. A következő szabálytalan portrét Szondy Lipótról tervezem, s talán egy játékfilmet Szomory De­zsőről. — Szentgyörgyi persze már bizonyos mítosz. Ka­landos életű, kanyargós utat bejárt nagyszerű tudós. Ef­fektiv ellenálló volt a 2. vi­lágháborúban, itthon is sike­res alkotó, gondolkodó. (Megalapította Akadémliáj át, amelybe Neumann János is bekerült.) Tudományos kez­deményezései korszakalko­tók. De Szentgyörgyi szinte költő, igazi reneszánsz figu­ra. Amikor a róla szóló fil­met forgattuk, megismertük emberi értékeit is. Segítő­kész, kitűnő partner, varázs­latos egyéniség. Neumann is rendikívüli egyéniség volt. Szellemi bankár, interdisz­ciplináris elme. Nemcsak a számításteohnika vagy a já­tékelmélet atyja, de páratlan fizikus és matematikus volt. Foglalkozott filozófiával és modellszerkesZtéssel. Róla sajnos már csak múlt idő­ben beszélhetünk. Amerikában tizenkét nap alatt forgattuk a Szentgyör­gyi Albertról szóló filmet. A Neumann Jánosról 1 szólót sok helyszínen, sok tudóst megszólaltatva tizenöt nap álatt. (Itthon három hónap­ba is beletelt, mire meg tud­tuk szervezni egy-egy tudós nyilatkozatát.) Kint sikerült eljutnunk a Kongresszusi Könyvtárba, és bepillantani Neumann János írásos ha­gyatékába. Nekünk nyilatko­zott első ízben szocialista új­ságírók közül Teller Ede. Sikerült meginterjúvolni a 96 éves Pólya Györgyöt, s Wiegner Jenőt. A Szentgyörgyi Albert-film egyik kockája Nehezen jutottunk el kül­földre, minimális pénzzel, mégis itthon sokan úgy fog­ták fel, hogy „jó bulit” szer­veztünk. Tömény, nehéz anyagot hoztunk. Itthon kellett meg­válogatni, mi az, ami a kö­zönséget érdekli, érdekelheti. Mégsem tudom, lesz-e kö­zönsége a filmeknek. Eljut-e azokhoz, akik befogadják. Talán a Psalmus Humánus, a Szentgyörgyi-film, eljut a televíziós vetítésiig. A Neu­mann? — Jó volna, ha Magyaror­szágon is volnának olyan klubmozik, kamaratermek, ahol ilyen filmeket is be le­hetne mutatni. A szocialista országok mindegyikében a filmgyárnak van saját mozi­ja, ahol premier előtti fil­mek láthatók, s mindenütt telt házakat vonzanak. — Milyenek ezek a fil­mek? Ügy érzem értékeket hordoznak. Szeretném eze­ket megmutatni. Nem szo­kásos portréfiilmek. Nem is egy-egy tudományos ered­ményt mutatnak be. Nem manipulált, narratív filmek. Filmesszék, amelyek a néző emócióira számítanák. Kádár Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom