Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-10 / 238. szám
a Képújság 198S. október 10. Székely madaras Az egyszerűségében is megragadó díszítmény szőttesben, hímzésben egyaránt előfordul a régi székely kézimunkákon. A motívum felihasználható hangulatos falikép díszítésére, vízszintesen továbbfejlesztve pedig párna, fa'lvédő kárpit, illetve szőnyeg ki- varrlására alkalmas. Kisebb munkákat is szépen lehet vele hímezni, például futók két keskenyebb végét, térítőkét, stfo. Kisebb munkáknál ritka- szövésű vásznat, kongrét, panamát, nagyobbakhoz pedig műszálas szőnyegkongrét, és ezek jellegéhez illően perié hímzőfonalat, illetve vastagabb szőnyegfonalat válasz- szunfc. Az eredeti munka nyers színű vászonra pirossal hímzett. Allergia Napjainkban egyre elterjedtebb betegség az allergia, és nehéz lenne számba venni a valódi és átvitt értelemben vett túliérzékenységből Hatódó panaszokat. Amiről most szálunk, sokaknak ismerős tünet talán, legfeljebb nem sejtették eddig, hogy allergiával állnak szemben. Kevesen tudják, hogy a di- vartékszerek!öl is lehet allergiát kapni. A gyűrűk alatt viszkető ujjak, a karkötő, a nyaklánc alatt megjelenő pirosas foltok mind erre utalnak. A nők közel tíz százaléka nikkel, illetve kobal't- aillergiás. A divatékszerék viselésének nyári főszezonjában ugrásszerűen emelkedik a számuk, de egész évben előfordul. Az érzékeny bőrű nőknek tehát erre is kell figyelniük. Kerüljék a megtévesztésig aranyhatású láncokat, karkötőiket, de még a Jeans- gombókat .is. Ha pedig viszketést, piros foltokat tapasztalnak az ékszerviselés'i helyeiken. mutassák meg bőrgyógyásznak. Sokan bánják, amikor már késő, hogy nem kezeltették magukat addig, míg a kellemetlen tünetek csak egy- egy kisebb felületen fordultak elő. Akkor ugyanis orvosi kezeléssel még megakadályozható, hogy az egész testfelületre kiterjedjenek, vagy, hogy a panaszok gyakran ismétlődjenek. Munka - könnyebben Henrik Seyfflart norvég tudós jelszava: „Lazíts és légy egészséges!” Szerinte csak így tudjuk magunkat fitten tartani. Aki ugyanis megtanulja a lazítás mesterségét, az magától rájön: miért ideges és fáradt. Gondoljunk csak arra, mit érzünk akkor, amikor fáradtak vagyunk? Legszívesebben azonnal elaludnánk, vagy lefeküdnénk. Akár szellemi, akár fizikai fáradságról van szó, mindenképpen az ideg- rendszer. az izmok és a szervezet egészének túlerőltetése váltja kii. Sokunknak fáj a háta. Miért? Annak ellenére, hogy ősünk a fejlődés korábbi fokán négyfcézen járt, az ember élete nagy részét félegyenesedve tölti, és ezt tekintjük normálisnak. A háti fájdalmak nagy részét helytelen szokásainknak köszönhetjük. Nem jól ülünk, az általában rosszul megtervezett széken. A háttal és a hát Izmaival való ilyen visszaélés következménye csak a rossz tartás lehet. Mit tehetünk? Üljünk helyesen — úgy, hogy a hát és a háttámla között csak egészen kis köz maradjon. Egyenesítsük ki hátunkat, a nyakunkat tartsuk a hát természetes folytatásaként, állunkat húzzuk be. Miközben felsőtestünket egyenesen tartjuk, ingassuk magunkat előre, hátra míg megtaláljuk testünk függőleges egyensúlyi helyzetét. Különösen az üilöfoglalko- zásúák figyelmébe ajánljuk a helyes ülést. Tornásszunk minden nap! Lehetőleg azokat az izmokat mozgassuk meg, amelyekről napközben elfelejtkeztünk, vagy nem használtuk. Ezért szeret az emberek többsége nyújtóZkodn'i. Ilyenkor a feszítő izmokat mozgatjuk meg. Lábujjhegyen ágaskodva megtornáZta/tjuk a derékitáj izmait. A talp izmainak és a láb Ízületeinek segítünk, ha nagyujjunkkal — cipőben vagy cipő nélkül — erőteljesen elrugaszkodunk. Gsípű- izüietünket megmozgatja, ha törökülésben ülünk, és bokánkat másik combunkra helyezzük a térd felett. Ezúton nyomjuk térdünket néhányszor a talaj felé. Munka közben Is figyeljünk izmainkra! Mindenfájta munkavégzésnek két üteme van: az erőkifejtés, majd a lazítás. Az utóbbi szakaszban izmaink pihennek, ez biztosítja a szükséges vérrel való ellátottságot is. Ha könnyű ülőmunkát végzünk, akkor ujjainkat és kéz- izüteteirtket használjuk. Nehezebb és durvább munka esettén vállunkat, karunkat, sőt az egész testünket igénybe vesszük. A legnagyobb hiba az, hogy még könnyebb munka esetén is — például íráskor — ujjaink helyett egész karunkat, vállunkat használjuk. Aki nehezebb munkát végez, az általában visszatartja lélegzetét, egész testét megmerevíti, s így csak karjai dolgoznak. Pedig könnyebb a munka elvégzése, ha karjaink és testünk egységes egészként együttműködik. Emeljünk jól! Sok ember nem kíméli a hátát akkor, amikor nehéz tárgyat emel fél. Egyenes, merev térdekkel, derékból hajol le. Pedig ha a térdét hajlítaná, akkor nemcsak a hátát kímélné meg, hanem a munkát is könnyebben végezhetné el. Inkább a felsőtestünket tartsuk függőlegesen, és térdeinket addig hajlítsuk, amíg a megfelelő magasságot el nem érjük. Ekkor kezdjünk el emelni, és ezzel egy időben egyenesedjünk fel. Ilyenkor a lábaink segítségével emelünk, és megkíméljük a hátunkat. DR. KATONA EDIT Szabadidő pulóver Hozzávalók: (96 cm-es mell- bőséghez): 70 dkg kétszálás RAVENNA moherfonal, 5 dkg díszítőfonal, 5-ös kötőtű, 4-es körfcötőtű. Kötésminták: sima alapminta: 1. sor: sima, 2. sor: fordított, korkötés esetén, körbe haladó sima szemű sorokat kötünk. Hosszú rizsminta: 1. sor: 1 sima, 2. és minden páros sor: simára sima, fordítottra fordított szemet kötünk. 3. sor: 1 fordított, 1 sima. Szempróba: 12,5 szemx20 sor =10 cm. Munkamenet: az eleje háta munkadarabokat azonos szem- és sorszámmal, mintával kötjük. A munkát az alsó szélen. 5-ös kötőtűvel, 82 szemre kezdjük, hosszú rizsmintával dolgozunk. Mindkét oldalszélen, minden 4. sorban szaporítunk 5x1 szemet (92). 57 cm elérése után, mrindkét oldalon, minden 2 sorban lefogyasztunk 2x12 szemet. A középen megmaradó 44 szemet, a következő sorban, egyenként, az alapmintának megfelelően, lazán lefagyasztjuk. Ujja: 7-es kötőtűvel 52 szemre kezdjük, hosszú rizsmintával, dolgozunk, mindkét oldalszélen, minden 5. sorban szaporítunk 16x1 szemet (64). A kezdéstől számított 42 cm elérése után, a szemeket egyenként, lazán lefogyasztjuk. összeállítás: a részeket alapszínű és alapvas tags ágú fonallal, szem- é6 sortalálkozás szerint összevarrjuk. A szél- részeken. 4-es karkötővel felszedjük a szemeket, és sima alapmintával, körbehaladó sorokkal 2 cm magas díszítő szélrészt kötünk, végül a szeméket a munka bal oldalán, az első sor azonos szeméhez öltjük. Ujja: 76 szem, nyak: 106 szem, alsó szél: 236 szem, »eb: 25 szem. P. V Két holland népmese A két hazug Két ember, akik folyton hazudoztak, elment sétálni. Egy idő múlva látják, hogy a közeli falu templomtornya föltűnik a fák mögött. — Nézd csak — szólt az egyik —, egy szúnyog ül a templomtorony tetején. — Igen — felelte a másik, aki semmiben sem akart a társa mögött elmaradni —, és csak egy szeme van. Tolvaj a terítő alatt Egy napon valaki ellopta az asztalra kitett pénzt. Miu. tán a házban nem járt senki idegen, valakinek a háziak közül kellett lennie. A gazda tudni akarta, hogy ki. De se a felesége, se a gyereke, se a cseléd, se a cselédlány nem tudott róla. Elment hát a tanítóhoz, aki mindig tudott tanácsot adni. A tanító egy ősz szakálla öregember volt. ö már sok könyvet elolvasott, és sok mindent megélt. Az iskolamester elment a gazdával. Nem kérdezett semmit hanem azt mondta: — Menjünk be a szobába. Ott állt egy asztal térítővel leterítve. — Most mindnyájunknak a terítő alá kell dugnunk a fejünket — mondta a tanító. Megtörtént. Egy pillanat múlVa súgva megkérdezte: — Mindenki alatta van? — Igen — kiáltották mindnyájan. — A tolvaj is alatta van? — Igen kiáltotta a cseléd. 1—30—WHegyen-völgyön lakodalom „Szüret után lesz az esküvőnk”... így hangzott a kissé érzelgős sláger a harmincas években. Divat napjainkban is az őszi eskövó. Bizony nem kis dolog sem a fiatalok, sem az „örömszülők” életében, de gyakran „közüggyé" is válik. Kisebb községekben szinte az egész falu hivatalos a lakodalomba. Ok a szórakozásra, evésre-ivásra. nótázásra. Régi hagyomány, szép hagyomány. Igaz, hogy a lagzit a család állja, de a fiatalokért teszi, hiszen ami elvész a vámon, visszajön a réven. Az ajándékok, amiket a fiatalok kapnak, gyakran sokszorosan fedezik a lagzi költségeit, jó indulás a részükre különösen akkor, ha nem öt kávéfőzőt, tíz feketéskészletet és hat ivasalót kapnak. Mindinkább kialakuló szokás, okos szülő ezt is teszi: megsúgja a rokonoknak, a .barátoknak (persze, ha azok kérdezik), hogy mi legyen a csomagban. Az sem árt, ha az eljövendő fiatalasszonnyal anyja és eljövendő anyósa is megbeszéli, mi az, amire szükség van. Így ki lehet védeni a felesleges ajándékok halmazát, és valóban azt kapják a fiatalok, amire az induláshoz szükségük van. Eddig szép, eddig jó. A ‘baj ott kezdődik, amikor a licitálás indul. Gyakori a ,menyasszonytánc. {Van menyasz- szony, sőt vőlegény, aki megalázónak tartja, de a legtöbb vidéken szokás, hagyomány, nem találnak benne kivetnivalót, s ilyen helyeken nincs is kivetnivaló benne.) Inkább az ízléstelen kinövésekről érdemes szót ejteni. Van, ahol a jó módú szülő egy Zsigulikulcsot dob a kosárba, a nagybácsi pedig több tízezer forintos takarék- könyvet. Ha teheti, talán nem is baj, de ez a látványos ajándékozás egy kicsit arra Ikényszeríti a kevésbé tehetős rokonokat, vendégeket, hogy ne szívesen nyúljanak a pénztárcájukba, hanem kelletlenül, mert úgy érzik, többet kénytelenek adni, mint amennyit szívesen adnának. Lehet, hogy másnap hajnalban nagyobb lesz az ' ifjú pár öröme, amikor öszeszámolják, mi jött össze, de talán éppen emiatt „kibeszélik" majd őket. emiatt megkeseredik sok iember jó mulatsága. Mindent a 1hagyomány szerint, de mindent csak módjával — talán ennyi lenne a summa. És hozzá még annyi, hogy sok boldogságot kívánunk az idei ősz ifjú párjainak: örömöt, megértést, gyermekáldást — egyszóval, ami ilyenkor szívből kijár. — sárái — Melyik kié? Betűkkel jelölve, hat éles. re fent eszköz látható az ábrán, és mellette az a hat személy, aki használja ezeket. Mit gondoltok a rajz alapján: kinek melyikre van szüksége? Párosítsátok a be. tűket a megfelelő számok kai Megfejtés: I—J ‘z—a a ‘9—3 ‘9—a ‘e—v BélyeggyCjtőknek Comnet A címben idézett szó a számítógép-hálózatokkal és távadatközléssel foglalkozó világkonferenciát jelenti. A tanácskozást Budapesten tartják, ás a Neumann János Számítógéptudományi Társaság rendezi. Október elsején a konferencia tiszteletére 4 forint névértékű bélyeg jelent meg az ÉVfordulók-esemé- nyek sorozat keretében. A jövőben az ilyen jellegű címletek névértéke a díjszabáshoz alkalmazkodva, általában 4 forint lesz. Az új bélyeget Forgács Miklós grafikusművész tervrajza alapján az Állami Nyomda ofszeteljárással állította elő. A 'tanácskozás támlájának megfelelően, a bélyeg asztali számítógépet ábrázol, melynek billentyűzetét a résztvevő országok nemzeti színei díszítik. Az új bélyegből 2 037 300 fogazott és 4800 vágott példányt hoz forgalomba a posta. A bélyegek. így a Magyar Posta kiadványai, megörökítik az ember Világát. A számítógép — meglepő módon — másodszor kerül magyar bélyegre. Komputert elsőként 1983-ban a Hírközlési Vi- lágév 3 forintos címletén láthattunk.