Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-07 / 235. szám

1985. október 1. KÉPÚJSÁG 3 „Ősz húrja zsong Homlokzat Csendélet Fotó: Czakó Sándor Mezőgazdasági helyzetkép Folyik a szüret Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási munkák. Folyamatosan szedik a hib­rid kukoricát és a naprafor­gó betakarítása után a hét elejétől az üzemek teljes erővel folytatják a már meg­kezdett kukoricabetakarí­tást, amely eddig a kukori­ca összterület 15 százalékán megtörtént. A repce és lu­cerna vetése gyakorlatilag befejeződött. A szőlőszüret teljes ütem­ben folyik. A korai fajták oportó és rizlingszilváni — szedése befejezéséhez köze­ledik. Nagyüzemeinkben megkezdték a középkorai fajták szedését (tramini, kékfrankos, zweigelt, Char- donnay stb.) Az eddigi ta­pasztalat alapján a tavalyi­hoz hasonló termés várható, mintegy 1,5—2 cukorfokkal jobb minőséggel. A szőlő át­vétele és feldolgozása zök­kenőmentes. A szekszárdi Aranyfürt Mgtsz-ben szep­tember 06-tól egy Bramd 1412 típusú szőlőkombájn szüretel. A kombájn három munkanap alatt 400 mázsa szőlőt takarít be. Az almabetakarítás folya­matos. Madocsán a KÖJÁL az almatermés forgalmazá­sának tilalmát — a kedvező vizsgálatok alapján — felol­dotta. Azóta a termés for­galmazása megkezdődött, és kedvezően halad. Minden jelentősebb almatermelő gazdaság a „Szedd magad” akció keretében kívánja meggyorsítani az alma sze­dését. A Paksi Konzerv­gyár a tervezett felvásárlá­sát — uborka kivételével — teljesítette. iAz uborkából adódó kiesést zöldparadi­csommal igyekszik pótolni. Exportkötelezettségének vár­hatóan eleget tesz. Silókukorica-betakarítás a Hügyészi A. G. ürgevári kerületében Közösségépítők és mecénások Péntek este Izményben Ahogy mélyül az alkony, úgy népesedik be Izmény központja ezen a szombati kis vasárnapot előző kora esten. Semmi rendkívüli nincs ebben. Megszokott, hogy a befutó autóbusz pi­hen egyet, hogy személygép­kocsik jönnek, mennek, áll­nak le a szabálytalan terecs- kén, amelyen át-átzörögnek a még Bukovinában készí­tett, hosszú derekú szekerek is. Két szemközti szomszéd háznak különösen nagy a forgalma. Az egyik az ital­bolt, a kiszáradt torkú fér­finép kaszinója, a másik a mozi — művelődési ház — könyvtár. Utóbbi az ünne­pélyesebb, vendégváróbb. S jönnek, érkeznek is rendre a vendégek, akik nem veszik rossz néven, hogy a házigaz­dák csak késve, s egyenként szállingóznak. Miféle ünnep az, ahol a gazdára a vendég vár? Ilyen, mint ez. Ma itt a nagymányoki körzeti mű­velődési ház három országos és nemzetközi hírű hagyo­mányőrző együttese, a vár­aljai, nagymányoki és izmé- nyi, ad számot arról a me­cénásainak, hogy mire for­dította a támogatásukat. Akár az élet iróniájának is nevezhetjük, hogy a műve­lődési ház hiányát tartósan szenvedő nagyközség, Nagy- mányok viseli a folklórköz­pont címet. Nincs az ország­nak még egy másik olyan nagyközsége, mely azzal di­csekedhetne, hogy van egy magyar, egy német nemzeti­ségi és székely hagyomány- őrző együttese, melyek kö­zel háromszáz tagot szám­lálnak, és tucatnyi hűséges támogatót. — S akikre nemcsak a sa­ját falujuk népe büszke — mondja a györei közös ta­nács elnöke, Csorna József, de már akkor, amikor a fe­hér asztal mellett helyet foglalók meghallgatták Bá­náti Zoltán kultúrház-igaz- gató számadását. Az idén második már an­nak az alkalma, hogy a párt­fogoltak és támogatóik va­csoraasztalhoz ülve találkoz­nak. Tavaly Váralján ren­deztek hasonló ünnepi estet abból az alkalomból, hogy a leobeni fesztiválról haza­hozták az osztrák kancellár, dr. Fred Sinowatz nagydíját. Itthon pedig elnyerték a Ki­váló Együttes címet. Az idén azért Izmény a színhely, mert előbb elnyerték a Gö­döllőn rendezett hagyo­mányőrző fesztivál megosz­tott nagydíját, majd nem is olyan rég Lengyelország­ból tértek haza a Zakopanéi fesztivál harmadik dijával, amit 14 ország 19 együttese közül nyertek el az auten­tikus kategóriában. Jövőre, ha igaz, a nagymányoki né­met nemzetiségi együttes lesz a házigazdája a „zár­számadásnak”. A közösség­építők legfiatalabb tagja, jö­vőre tölti be fennállásának 8. évét, az izményiek együt­tese 1986-ban lesz 15 éves, a váraljainké 10. Csiszár Ambrusné óvónő, az izményi együttes vezetője sugárzik a boldogságtól, pe­dig hírneves csapatának a tagjai még jóval a pohárkö- szöntő után is szállingóz­nak. Észrevétlenül senki se tudja átlépni a kultúrház kü­szöbét, mert a társak harso­gó örömmel köszöntenek minden, napi munkája miatt későn érkezőt. így köszön­tötték Csorna József tanács­elnököt is, akit Győrében felejtett a szívességfuvar el­vállalója. Fogta a fokosát, a demizsont, s gyalog érkezett ünnepelni. László László, a népművészet mestere pedig a tőle elválaszthatatlan /he­gedűvel, hogy törleszthessen a vigasságra tárult szívű tár­saknak, akiknek hiányolniuk, kellett őt a nevezetes len­gyelországi úton. — Gyöngélkedett a felesé­gem, de én se voltam jói. Tudja, a gyomrom. Nekem az beteg ... Járják most saját örömükre... Nincs vége a személyes is­merkedésnek a találkozó so. kadik órájában sem. A há­rom szövetkezeti ágazat kép­viselőivel szívük szerint ráznak kezet az ünnepeltek. Ennyi parolázó, ölelkező, testvér módon puszilkodó embert sohase láttam még egy rakáson. Pedig a java még hátravan. Ide várják Kakasdról Sebestyén Feren­cet, Grábócról Darabos Ambrus bácsit, Majosról pe­dig Rózsika nénit, Nyisztor Bertalannét. ök is mesterei a népművészetnek, és mun­kájuk bőven benne van mindenben, amiért az elis­merés babérja lett a díj. László László bácsi már so- kadszorra köszöni a Szek­szárdi Húsipari Vállalat szb- titkár asszonyának azt a se­gítséget, amit az együttesnek adtak és adnak. Négy éve, 1981-től évi 1000—1500 kilo­méteren utaztatják az együt­teseket. S ez a mai vendég­asztal se terült volna ilyen dúsra, a húsipari vállalat és a bonyhádi áfész vállalása nélkül. Szeptember 30-ig a három együttes működésére csak­nem 430 ezer forintot fordí­tottak. Ebből 150 875 forint a tanácsi támogatás, az együttesek saját bevétele alig haladja meg a 30 ezer forintot. Laci bácsi már ott áll a terem közepén, hegedűjén felsír az első dallam, mely nyomban vidámra váílt. Ma­radjunk azért a számoknál legalább egy kicsit. A tanácsi támogatásból és a saját be­vételből fillér se maradna, ha ebből fizetnék a tisztelet­díjakat az együttesvezetők­nek — Kiamik Arankának, Baloghné Wusching Ágotá­nak, Csiszár Ambrusnénak és a zenészeknek. Ha hiszik, ha nem, utóbbira kell a legtöbb pénz. Igaz, ma este itt a tánchoz társadalmi munká­ban muzsikál az izményiek kísérő zenekara. Margitka viszont nyolc éven át egy fillér tiszteletdíjat sem ka­pott, de tán nem lenne az élete sem teljes, ha meg nem marad az izményi hagyo­mányőrzők maroknyi csapa, ta. Most 35 tagot számlál­nak, az alapítók száma tíz. — Idefigyelnek ránk az emberek — mondja idős Fá­bián Ferenc, s rábólint az if­jabb Fábián, aki táncol, éne. kel. Ambrus bácsit táncba ké­rik — Éljen, éljen! Csakhogy megjöttek! — hangzik a be­járat felől és fiatalok koszo­rújába fogva toppan a bent várakozók közé Darabos Ambrus a feleségével és Nyisztor Bertalanné. — Kinek hozta a virágot Ambrus bácsi? — faggatják, de az öreg tartja a titkát. Csak annyit vet oda — An­nak, aki megérdemli! — S ugyan lehetne-e másként ? Az egyik cserép Csiszérné kezébe köt ki jóval később. S azután? Elsajnálgatják ki­csit, hogy Sebestyén Feri bácsi nem tudott eljönni Ka. kasdról. Ügy kellene pedig, hogy akik együtt vannak a közösséget gazdagító munká­ban, legyenek együtt az ün­neplésben is. — Tudja az újságot? — kérdez rám somolyogva az öreg László. — Hétfőn fönt kell muzsikálnom Budapes­ten. Oda vagyak híva az érdi asszony kórussal a hangle­mezgyárba. Erre koccintani kell. Meg. történik, s Laci bácsi megint ott áll középen, pedig beso­rakozott már a zenekar is. Elsőbb Darabos Ambrus in­dítja a muzsikaszóra fiata­lokat lepipáló fürgeséggel a táncot, hogy kis idő múltán magával szembe parancsol­ja az ifjabb Fábiánt. Nyisz­tor Bertalanné pedig a könyvtárszoba egyik sarká­ban kezdi a neki legkedve­sebb nótát. Előbb csak két hallgatója van a vendégek közül, de mire a gyönyörű­ségesen szép dalnak vége, úgy ülnek vele szemben a fiatalok, mint fecskék a vil­lanydróton. Közülük hárman se mondhatnák annyi évet, amennyi a hatgyermekes idős asszony vállát nyomja. — Ugye szép ez az este? — Nagyon szép — felel­tem és most mondanám, ami a teremben táncolók közé sodródva a válaszból benn­szakadt. Azért szép, mert olyan munkát ünnepel', ami valahányunkat tesz gazdag­gá. S dicséri — köszönti azo. kát, akik ezt a munkát se­gítik. László Ibolya Fotó: Czakó Sándor Víg nótát bűz a muzsikáit Eressz már Pihenő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom