Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-03 / 232. szám
OKTÓBER 3 CSÜTÖRTÖK Névnap: Helga. A Nap kél 5.45 — nyugszik 17.20 órakor. A Hold kél 19.07 — nyugszik 10.18 órakor. Kilencven évvel ezelőtt, 1895. október 3-án született, és 30 éves korában, 1925 decemberében halt meg Szergej Jeszenyin szovjet-orosz költő. KISÄLLATBEMUTATó lesz a szekszárdi úttörőházban október 4—5—6-án, 9—19 óráig. A különféle díszmadarak, fácánok, dísz- baromfik és víziszárnyasok mellett prémesállatok, majmok, puma stb is láthatók. Díszmacskakiállítás és póni- ló-lovagolás is színesíti a kiállítást. Az úttörőház szakköre bemutatkozik díszmadaraival és akváriumsorával. 0 SZÜRETI FELVONULÁST és bált rendez október 5-én, szombaton, délután két órától Medinán a helyi kultúrotthon és a KISZ-szervezet. A hagyó, mányos mulatságon részt vesz és fellép a pörbölyi néptáncegyüttes is. A BUKKABRANYBAN Rudó Tibor 18 éves asztalos, mezőnyárádi lakos motor- kerékpárjával áttért az úttest bal oldalára és ott ösz- szeütközött egy személygépkocsival. A motorkerékpáros a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Rudó nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott. O AZ ELLENÁLLÓK Nemzetközi Szövetsége (FIR) orvosi bizottságának szimpo- zionja szerdán kezdődött meg Balatonöszödön. A 16 országból érkezett 40 résztvevőt Hutás Imre egészség- ügyi minisztériumi államtitkár köszöntötte. Méltatta az antifasiszta ellenállásban részt vett orvosok szolgálatkészségét, s szólt az idén Budapesten megtartott nemzetközi orvoskongresszus kedvező nemzetközi visszhangjáról. Hangsúlyozta, hogy az orvosoknak is mindent meg kell tenniük a fegyverkezési hajsza megfékezésére. # MEXIKÓI HELYZETKÉP. Tizenkét nappal a mexikói földrengés után már szinte semmi esély arra, hogy — amint az az elmúlt napokban még előfordult — életben levőket találjanak a romok között. Nem végleges adatok szerint ez idáig közel 6000 halálos áldozata és harmincezer sebesültje van a földrengésnek és három és fél ezerre tehető az eltűntek száma. Az ötezer súlyos sebesült közül 650 személy még mindig kórházban van. A természeti csapás okozta anyagi kár felmérések szerint összességében meghaladja az ötmilli- árd dollárt. — nyebemenybetetkonyv- SOBSOLÁS. Az Országos Takarékpénztár tegnap Budapesten rendezte meg a nyereménybe- téttoönyvek 1985. in. negyedévi sorsolását. Mindazok az 1985. szeptember 28-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégzödé- se) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1985. Hl. negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékét nyerték, számnyeremény végződés % 116 250 171 25 247 50 259 25 265 25 506 25 355 25 400 50 458 50 491 25 507 25 515 50 538 25 609 25 667 25 754 50 859 25 890 £5 948 100 982 100 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók, takarékszövetkezet, vagy postahivatal október 17-tól fizeti ki. „Vetés” - az útpadkán Különös „újításnak” lehet tanúja az, aki a megye útjait járva meg-megáll és szemügyre veszi az útpadkát. Néhol kilométer hosz- szan borítja búza. Netán annyira szűkében vagyunk a termőföldnek, hogy ezeket a sávokat is bevetjük? De félre a tréfával! A búzát szállítás közben hul- lajtották el. Nem mostanában, hiszen — amint a képen is látható, a tetejébe került a rozsdás csavar, kődarabok és — napraforgószemek. A gabonabetakarítás már több mint két hónapja befejeződött. A felvétel a 61-es út 49-es és 50-es kilométertáblája közötti szakaszán készült, ahol végig ilyen a padka. Egyébként, hasonló a kép több más út, köztük a 6- osnak néhány szakaszán is. Bőséges volt az idei búzatermés. De ennyire? (J) /■-------------------------------------------------------------------------------------\ Me/eg idő Várható időjárás az ország területén ma estig: tovább tart a meleg, túlnyomóan derült idő. Eső nem lesz. A délnyugati szél napközben időnként megélénkül. Hajnalban többfelé párássá válik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között alakul. V________________________________________________________/ Izocukorból citromsav Emelkedett a vashulladék felvásárlási ára A MÉH-telepeken az eddigi 80 fillér helyett 1 Ft-ért Veszik át a lakosságtól a lemez és forgács vashulladékokat. A MÉH Nyersanyaghasznosító Tröszt ezzel is fokozni kívánja a felvásárlást, hogy mind több vashulladékot juttathasson a kohászati iparnak. A paksi Takács György Munkásőregység első — atomerőműve« dolgozókból álló — százada patronálja a 2. Számú — az atomerőmű- lakótelepen lévő — Általános Iskolát, segíti a fiatalok honvédelmi nevelését. Tavaly alakult meg az iskolában az űttörő-munkásőr raj tíz fővel, az idén már negyven főre gyarapodott. Az úttörőgárdisták között nemcsak ifjú munkásőrök vannak, hanem működik honvédelmi és egészségügyi csoport is. A patronáló mun. kásőregység mindháromnál közreműködik a foglalkozásokon, többek között a munkásőrség történetéről beszélgetnek, tereptanra, lőelmé- letre, elsősegélynyújtó ismeretekre oktatják őket, segítenek a fizikai erőnlétet próbára tevő versenyek szervezésében, megismertetik ve. lük a munkásőrségnél rendszeresített fegyvereket, ezek használatát, karbantartását. Legutóbb a fegyveres erők napja alkalmával tartott akadályverseny és számháború „vendége” volt Pach Ferenc század- és Ványi Lajos szakaszparancsnok. Irányításukkal tartották meg a légpuskalövészetet, ismerkedtek a munkásőrség fegyvereivel az úttörők. Egy, a napokban kötött magyar—osztrák megállapodás alapján izocukorból, vagyis a kukoricából biotechnológiai eljárással nyert folyékony édesítőszerből citromsavat készíttet osztrák partnerével a szabadegyházi Szeszipari Vállalat. A hazai üzemekben nincs citromsávgyártó technológia, így e fontos anyagot az élelmiszeripar és a vegyipar szá. mára csak külföldről lehet beszerezni. A mostani megállapodás lehetővé teszi, hogy évi 5200 tonná izocukorból — némi átdolgozási térítésért — 4000 tonna citromsavat kapjunk. A megállapodás 5 évre szól, s rendkívül előnyös, hiszen legalább .120 millió forintnyi deviza- kiadástól mentesíti évente a népgazdaságot, s a világpiaci árváltozástól függetlenül folyamatosan fedezi a citrom- sav-szükségletet. A partnerek között tárgyalások folynak arról is, hogy az átdolgozási díjat a szabadegyháziak izocukorban egyenlítenék ki, ezáltal még előnyösebbé válhat a megállapodás. Az izocukorból készült citromsavból az első 500 tonna már megérkezett a hazai felhasználókhoz. Úttörőgárdisták és munkásőrök Céllövészet >— légpuskával OL VAST AM A tarisznyásokról Az elnevezés, és hosszúsága miatt a belőle képzett mozaikszó is találó. TOTAKIV, azaz Tolnai Tarisznyá- sok Környezetismereti Versenye. Sport, kultúra, turisztika. Kitűnő lehetőség a testedzésre, azoknak a diákoknak, felnőtteknek, akiknek nincs kimondottan kedvenc sportáguk. Ezzel összekötik a kellemest a hasznossal. A kellemes alatt értem azt a fáradtságot, ami Bonyhád város körüljárása után jelentkezett, a hasznos pedig a városban szerzett tapasztalatok, a városról szerzett ismeretek elraktározódása. Olvasom, hogy a felnőtteknél a Pedagógus SE vitte el a prímet. Duplán siker ez, hiszen a személyes példa- mutatásnak nagy pedagógiai hatása van. Jelen esetben az egészséges életmód, a testedzés ügyének előrevitelé- ben. — bégyé — Fotó: KAPFINGER ANDRÁS. Tetőfedéshez betoncserép és szigetelő fólia A Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat és a VÁÉV —Bramac magyar—osztrák vegyesvállalat együttműködésével lehetőség nyílt arra, hogy a hazai magánépítkezők egy helyen szerezhessék be a tetőfedő anyagokat és tetőszigetelő fóliákat. A ma. gyár—osztrák vegyesvállalat szeptember elején kezdte meg a betoncserepek és a tetőtér kialakításához szükséges egyéb termékek, például a kúp-, a szegély- és a szellőzőcserepek nagyüzemi gyártását az osztrák társ- vállalat, a Bramac cég licence alapján. A VÁÉV—Bramac termékei komplett tetőrendszerként, vagy elemenként is megvásárolhatók. A beépített tetőterek fedéséhez azonban nem elegendő csak a betoncserepeket és a kiegészítő elemeket megvásárolni, a faszerkezetet az építők csak akkor tudják több évtizedre megóvni az időjárás viszontagságaitól, ha a külső burkolóanyagok alá szigetelő fólia is kerül. Ilyen szigetelő fóliát készítenek a Hungáriában, amelynek a minőségét az osztrák cég megvizsgálta, megfelelőnek találta és engedélyezte az al. kalmazását a rendszerben. Alapozza meg jövőjét a Mecseki Szénbányáknál! FOLD ALATTI MUNKAKÖRBE FELVESZÜNK 18—35 ÉVES, TÖREKVŐ FÉRFIAKAT: Csapatcsillés (betanított munkás) 6000—11000 Ft. Vájár (szakmunkás) 8000—14 000 Ft. Bányalakatos (szakmunkás) 6000— 9 000 Ft. pátműszakkal elérhető havi keresettet. Munkásszálló és munkahely Komlón vagy Pécsett. Jó munkája alapján 1,5—2 év alatt kedvező feltételekkel LAKÁSHOZ JUTTATJUK. Nősöknek ideköltözés esetén albérleti hozzájárulást fizetünk. Felvételi követelmény: hosszabb folyamatos munka - viszony, nálunk végzett alkalmassági vizsgálat. Címünk: MECSEKI SZÉNBÁNYÁK munkaügyi osztálya 7629 Pécs, Komját Aladár u. 5. Telefon: 24-863. (106) t ' , . * 1 . NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. s ___ ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________