Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
■ 6 NÉPÚJSÁG 1985. október 26. — Kérem, ne vegye sértésnek, de megkérdem: nem hallott még arról, hogy azt kérdezték volna az emberek, mit tud csin&lnl egy párttitkár egész nap? — Így konkrétan megfogalmazva még nem, de gondolom, azért tesznek fel az emberek ilyen jellegű kérdést. Különböző gondolkodásmód, különböző emberek és sokan talán arra gondolnak, nincs is ennek annyi dolga, mint amennyi ideje van. — Egyébként sok dolga van? — Ha csinálja az ember, akkor bizony van. Elég nagy a gazdaság, sok a dolgozó, a gond, a probléma, amivel foglalkozni kell, és ez bizony leköti az embert. A közéletben pedig vannak kötelezettségek, üzemekbe, gyárakba látogatunk, sok tapasztalatot tudunk így összegyűjteI — Dicsérték és szidták már, mint párttitkárt? — Szembe nem, de hátam mögött egészen biztosan szidtak. Egy párttitkár sem tud mindig, mindenben, mindenkinek eleget tenni, ha pedig nem úgy intézkedik, ahogy az illető gondolta ... Szembe» jnég nem dicsértek. Olyan nem volt, hogy valaki azt mondta: — na, te milyen rendes, ügyes gyerek vagy, ■milyen jól elintézted ... Hálásak az emberek, ha segíteni tudunk, megköszönik, és azzal be is fejezik. Az mindig jó érzés, ha tudom, hogy segítettem. I — Szüksége van a munkában, az életben a visszajelzésekre? — Természetesen. Anélkül nem tudunk élni, mert ez oda-vissza alapon meghatározza a munkánkat. Fontosnak tartom ezt mint ember, akár pozitív, akár negatív vonatkozású dologról van szó. Oda kell figyelni, és később a tapasztalatokat hasznosítani. A gazdaságban négy alapszervezet van, a munkahelyeknek megfelelően lettek kialakítva, így minden terület képviselve van. Igyekszem sok rendezvényen részt venni, és a napi találkozások, beszélgetések sem múlnak el nyomtalanul. Állandó a kapcsolat. — Azt hiszem, nem szabad nekünk megmaradnunk csak a párttagoknál... — Ebben igaza van. Sok információt kapunk a szak- szervezettől, a KISZ-től, és a gazdaság vezetőitől, de a nem párttagoktól is. Nagyon jó meglátásaik vannak, ás őszinték. Olyan problémákkal is megkeresnek, amire azt mondhatnám, hogy nem az én asztalom. Ez az, amit soha nem szabad így felfogni. Talán olyannal is foglalkozom, amivel nem kellene, de nincs szívem elküldeni a dolgozót. Segítek nekik. így aztán nem marad az illetőben semmi űr, és jó a hatása. Azért legyünk őszinték, jó érzés, ha odaszól az ember, és kéri a segítséget, mintha magára ha- gyottan hagyná kínlódni. — Akadt olyan ember, aki minden utat végigjárva, legvégül Önnél kopogtatott? — Tapasztaltam már ilyet, tudnék példákat is sorolni, de nem akarok. Ez inkább a pártonkívüliekre vonatkozik, mert a párttag hamarabb megkeres és megtalál, jobban kötődik hozzám. — „Voltam már itt is, ott is ...” — mondják, és sokszor érzem, hogy inkább engem keresnek fel, tőlem kérnek segítséget. Én meg igyekszem intézkedni akkor is, ha az a főnökének éppen nem is tetszik. Azért jönnek hozzám, mert a munkahelyi vezető a gondjukat, bajukat nem intézte el. Van ilyen. Érzi az ember a beszélgetésből, hogy már mindent megpróbáltak, végül ide jöttek. I — Ezek szerint sikerül is intézkednie. — A legtöbbször. Ha igazsága van valakinek, annak jól utána kell nézni, és igazat is kell neki adni. A nagy hajtásban a vezetők sem érnek rá aprólékosan foglalkozni mindenkivel. Ha én sem teszem, az az ember el is kallódhat. — Mekkora hatalma van egy párttitkárnak? — Hatalma végeredményben nincs. Ez nem hatalom kérdése, rossz így a megfogalmazás, hatalmam nincs, de lehetőségeim vannak. I — Mondja, hogyan szólítják az emberek? Sándornak? — Igen. Legtöbben Sanyi bácsinak szólítanak, még az idősebbek is. Valahogy így szokták meg. Már 70 éves bácsi ka is szólított Sanyi bácsinak, én meg viccesen Józsi öcsémnek hívtam. Nagy ritkán jönnek be hozzám hivatalból, hogy a Kosztyu elvtársat keressük. A Sanyit keresik, és remélem, hogy ez azt mutatja, van bizalmuk. I — Senki sem születik bele egy pozícióba. Mondja el, hogyan lett párttitkár. — Lassan 30 éve lesz, hogy a gazdaságban dolgozom, és 1964 óba vagyok párttitkár. Az akkori járási első titkár szeretett volna bevinni az apparátusba, de nem vállaltam, éreztem, nem tudok zárt helyen, egy irodában dolgozni. Aztán több titkári funkciót is elutasítottam, de a párttitkárságot már nem lehetett visszautasítani. Az elődömet le kellett váltani... szóval... — Egyszóval, elég rossz ómen volt ez Önnek az induláskor. — Nagyon nehéz helyzetben voltam, és alapszervezeti titkárként nekem kellett őt kizárnom. Amikor 1971- ben egyesültünk az ireg- szemcsei kutatóintézettel, kialakítottuk az alapszervezeteket. Ahogy a gazdaság fejlődött, úgy lett nálunk is négy csoport, most gondolkodunk egy ötödik megalakításán. Bizony, nehéz volt. Idősek voltak a vezetőségi tagjaink, de teljes frissítést nem lehetett azonnal csinálni, és ők azért kötődtek az elődhöz. Kevés támogatással indulhattam. Két év múlva, a választáson már voltak tapasztalataink is. És kialakítottunk egy olyan vezetőséget, akikkel együtt lehetett dolgozni. A gazdaságnak és a pártszervezetnek is nőtt a tekintélye. Megbecsülnek a gazdaságban, és a felsőbb pártszerveknél is. Megvolt a választás, és ha valami nem jön közbe, 25 év után párt- titkárként mehetek nyugdíjba. I — Azért biztosan akadt olyan, aki keresztbe tett magának. — Akadt persze. Sohasem bosszultam meg, sohasem voltam bosszúálló. Ha valaki készakarva vagy véletlen tett is ellenem, azt én nem bosszultam meg. Szeretem az embereket, szeretek ügyes-bajos dolgaikon segíteni. — Sok év, sok munka, sok fáradozás van On mögött. .. — Ötvenöt évesen a kor is jelentkezik, kicsit fáradékonyabb vagyok. Az elhasználódás intő jelei kezdenek jelentkezni. I — Üdült valahol az idén? — öt év után Sopronban töltöttünk két hetet feleségemmel és a lányommal. Mindig lehetetlen a munka dandárjában szabad hetet találni, gondolom, nélkülem is menne a munka, de van ebben egy kis lelkiismereti kérdés is, hogy ott legyen az ember. Í — A 30 év tapasztalatai milyen változásokat mondatnak el most Önnel? — Óriási a változás. Nem volt villany, nem volt egy méter járda vagy kövesút sem a gazdaságban, és ma már a bekötőutak is jók, behálózzák egész területünket. Megoldott az ivóvízellátás, van villany, lebontottuk a cselédlakásokat, két-három- szobásakat építettünk helyettük. Hatalmas a fejlődés, érdemes lett volna filmre venni az egészet. Ez egy darab történelem. — Változtak az emberek is, mégpedig sokat... — Nagyon jó irányban változtak, igényesek lettek. Ma érdemes megnézni a lakásokat, fejlődött a lakáskultúra, nőtt az igényesség. Az emberek önmagukra és a munkájukra is igényesebbek lettek. A gazdaság eredményei is ezt a változást tükrözik. I — Tamási fiatal város. A gazdaság meghatározó lehet e közösség életében. — A város egyik legnagyobb létszámú és erejű közössége vagyunk. Sok eszközzel, munkaerővel tudjuk segíteni a város szépítését, részt veszünk lakások szanálásában, bontásában, utak és járdák építésében és javításában. A tanácsi vezetők úgy is fogalmaztak, hogy a gazdaság nélkül talán nem is lett volna város Tamási. I — A gazdaságpolitika mindennap az „asztalon, a földeken” van. A politikai tevékenység lgazodik-e a helyi sajátosságokhoz? — Minden pártszervezetnek vannak sajátosságai, a központi elképzelést mindenki a maga munkamódszerével valósítja meg. Külön politikát nem folytatunk, mert ha azt, amit elvárnak tőlünk, jól hajtjuk végre, eleget tettünk az elvárásoknak. — Beleszólnak-e a gazdaság munkájába, életébe? — Beleszólni nem szólunk bele, de próbáljuk a magunk eszközeivel segíteni a munkát. I — ízes, Jó magyar beszéde van, és érdekes, nagyon jó hangzású családneve. — A felvidéken születtem, talán ezért az ízes, magyar beszéd. Tizenkét éves koromig Beregszászon éltem. A gyerekkorban megtanult ízes beszédet meg egyszerűen nem lehet csak úgy „levetni". I — Nehezen találtam meg, telefonon is kerestem, szinte soha nem ült az Irodájában. Ma is Szekszárdon volt. — Sokat mozgok. Mint ahogy említettem is, nem tudok egy helyen ülni. Szeretek az emberek között forogni. I — Ismer olyat, hogy kényes kérdés? — Kényes kérdés nem létezik. Minden kérdés nyílt, amire nyílt választ is adok. Ha egyszer is másképp tennék, az megbosszulná magát, és én sem kapnék őszinte választ a kérdéseimre. I — Ennyi idő után még mindig megbíznak magában, vagy ennyi év után bíznak meg igazán magában? — Egy pár választást már megértem a 21 év alatt, de még egyszer sem kaptam ellenszavazatot sem. Rosszindulatúan úgy fogalmazhatna valaki, hogy közömbösek az emberek, és mindegy, hogy kire adják le szavazatukat, de én úgy érzem, hogy ez az igazi bizalom jele. Azért vannak nekem is problémáim, gondjaim az emberekkel, de mindig az emberért veszekszem. | — Szokott kiabálni? — Olyan is előfordul, de nem vagyok kiabálós típus. Inkább magamat őrlöm. Nem vagyok híve a hangos szónak, mert arra hangos a válasz is. — Van valami különleges módszere, amit mindenre alkalmaz? — Mindig azt tartom szem előtt: nem szabad arról megfeledkezni, hogy honnan jöttünk, és kik voltunk. És visz- szagondolok a múltamra, és abból merítek erőt. I — Büszke a mi társadalmunkra? — Igen, és nagyon sokat köszönhetek neki. I — Azt hiszem, a környező' te is önnek. — Hát... Amit tudtam, tettem, és teszem ma is. Azért választottak meg, hogy a gazdaságot, az embereket és a társadalmat szolgáljam. — Sokszor épít az érzéseire? Emberszeretó típus? — Sokszor, mert egy belső parancs vezérel, és segít a megérzés. Ki merem jelenteni, hogy emberszerető vagyok. I — En sikerként könyvelem el a Tv-börze Tamásiról szóló filmjét Is. — Az utóbbi 20 év munkájára büszke is lehet a gazdaság. A 128 gazdaság között a 10. helyen állunk, és ez szép pozíció, ott vagyunk az élbolyban. A múlt héten meg azért nem talált meg, mert kukoricát törtünk. Éreztük, hogy ezt kézzel kell szedni. Az igazgatótól a titkárnőig mindenki a földeken volt. Ilyenkor tudom, hogy az emberek magukénak érzik a gazdaságot. I — Erezte már előnyét vagy hátrányát a beosztásának? — Sem, sem. Egy biztos, talán előbb kinyílik az ember előtt az ajtó, ha párttitkárként megy — ezt is el kell mondani —, de ezzel nem szabad visszaélni, ezt nem szabad kihasználni. Engem ne úgy fogadjanak, mint párttitkárt, ha egyéni problémám van. Ha hivatalból megyek, akkor elvárom és meg is kapom a beosztásomnak illő fogadtatást. A magam gondjával én egy magyar állampolgár vagyok, akit a kért intézkedés meg is illet, ha az jogos. — A magánéletében ezek szerint Kosztyu Sándor marad. — Igyekszem. — Ehhez Jó egészséget és jó munkát kívánok. Köszönöm a beszélgetést. SZABÓ SÁNDOR Múltunkból A bátaiak a múlt század végén még nem hitték, hogy néhány ember önkényeskedése, kiskirályoskodása mennyire megronthatja a közösség életét, különösen, ha azt még segíti is a hivatalos személyek kisebb-na- gyobb tévedése. A bátai közbirtokosság arra kényszerült, hogy a földművelésügyi miniszterhez forduljon panaszával, amit 81 kézzel írott „panaszkérvényben'’ foglalt össze. Bevezetőiben keserűen állapították meg, hogy „ügyeink, a bátai közbirtokosság ügyei a kir. bíróságok és a közigazgatási hatóságok egész hierarchiáját foglalkoztatta már. A jogállapotnak közöttünk majdnem egy évtizede tartó megzavarását a törvények alapján erre hivatott összes közegek nem voltak képesek megszüntetni. Maga az igazságügyi kormányzat, amelyhez számos ízben segélyért fordultunk, tehetetlen volt a felpanaszolt bajókkal szemben, mert a törvény tisztelete nem engedte meg, hogy a törvény ezen megállapított hatáskörökbe, bármily égető sebek várnak is gyógyításra, belenyúljon”. Mi baj volt Bátán, hogy ily keservek megfogalmazására került sor? Leírták: Bátán úrbéri rendezés volt. Az úrbéresek megválasztották az úgynevezett úrbéri választmányt. Kérték, hogy az úrbéri illetményeket közösben és osztatlan állapotban adják ki részükre. Nemcsak a nádlást és az erdőt, de a legelőt is egy tagban kapták meg. Egyéni felosztás nem volt. A bátaiak több éven át zavartalanul használták a közös területet. De 1884-ben, az akkori községi bíró K. G. Péter és a községben különböző tisztséget betöltő személyek, összesen húszán, a közlegelőt szétparcellázták, miközben a közbirtokosság többségét meg sem kérdezték, az ügyek intézéséből kizárták. A panasz szerint mintegy 3000 (háromezer) hold területű és 120 000 forint értékű közlegelőről volt szó. A terület legjavát a húsz személy önmagának tartotta meg, közben a kimérés költségeit az egész közbirtokossággal fizettették meg. A közbirtokosság több tagja perrel támadta meg az önkényes eljárást. A törvényszék többször is tárgyalta az ügyet, helyszíni szemlét is tartottak többsör is, és a felosztást törvényesnek mondotta ki. Ebből következik, hogy lefolytatták a hitelesítési eljárást is. Az csak a legtermészetesebb, hogy a sértettek megfellebbezték. Üj eljárás következett, megállapították, hogy több esetben törvénysértést követett el a felosztást kezdeményező csoport és eljárási hibát követett el a szekszárdi törvényszék is. Emiatt a törvénysértéseket fél kell számolni — de a legelő személyekre osztását nem változtatták meg. Elrendelték a felosztás befejezését. A 81 oldalnyi panasz második részében a többi között a következőket írták: „Fájdalommal kell konstatálni 1. hogy az igazság- nák ez az állítólagos győzelme csak 1887. évben nyárutón következik be, tehát 3 évvel K. G. Péter és társai megtámadása után (értsd: a birtok felosztás elleni bírói eljárás kezdetétől), 2. hogy ezen három év alatt közlegelő nem volt, a jogtalanul kiosztott területeken egyesek szántottak, vetettek; a szegény nép kénytelen volt marháját legelő hiányában potom áron elvesztegetni, a tehetősebb drága pénzen legelőt bérelt; a jogtalan és megsemmisített felosztás költségeit. K. G. Péter és társai behajtották a népen; és a közlegelő önkényes eltiltása ellen vétőket K. G. Péter és társai bírságokkal zaklatták meg; mindez érzékeny vagyoni és mérhetetlen erkölcsi károkat okozott a 3 év tartama alatt. Mindezt jóvátenni lehetetlen volt. Jogosan lehetett azonban elvárni, hogy a 9708/1886 sz. végzés jogerőre emelkedése után legalább már most haladéktalanul vissza fog bocsáttatni a közlegelő a köz- használatba. De ez nem történt meg.” A szekszárdi törvényszék nem a közlegelőt állíttatta vissza, hanem megkezdte a terület személyenkénti felosztását ... Ezért a panaszosok most a bajai törvényszékhez fordultak segítségért, várták, hogy ők majd visszaadják elvett legelőiket. De Baja hosszabb várakozás után kimondotta illetéktelen- ségét az ügyben. Erre a panaszosok a magasabb szintű bíróságnál tettek panaszt. Végül az ítélőtábla úgy döntött, hogy Baja mégis illetékes az ügyben. Amikor ez a döntés született, az ítélőtáblánál nem tudták, hogy az ügy a szekszárdi törvényszék előtt is van. Amikorra az kiderült, újabb értékes hónapok múltak el. Baja „kilépett” az ügyből, mert egyazon ügyben két bíróság egyidejűleg nem járhat el. A bátai közbirtokosság panasza eljutott az igazságügyi miniszterhez is. Közben minden fórum elutasította a panaszosokat kérelmükkel. A közös birtok csak nem akart közös lenni... Végül a kúria elrendelte az eredeti állapot visszaállítását. Felsóhajtottak Bátán. De az öröm nem tartott sokáig, mert a kúriai döntést nem hajtották végre... A szekszárdi törvényszékről kiküldött bíró nem azzal kezdte, hogy jogtalannak minősítse az önkényes kisajátítást és megszüntesse a magánhasználatot', hanem azzal kezdett foglalkozni, hogy ki milyen mértékben lesz jogosult használni a közöst... Ez nyilvánvalóan újabb vitát, nézeteltérést váltott ki, s az ügy nem haladt előre. Ekkor már 1888-at írtak. Panasz révén az ügy ismét az igazságügyi miniszter elé került — de hasztalan, „mert ezen magas hatóság teljesen méltányolt törvénytiszteleté- vel kijelentette, hogy bíróságnak a kormány utasítást nem adhat”. Az ügy ezzel megrekedt... A húsz személy változatlan nyugalommal használhatta a közös területet. Az ítélőtábla egy újabb eljárás során ismét a panaszosoknak adott igazat. Elrendelte a kúria korábbi ítéletének végrehajtását. Végre igazán teljes igazságszolgáltatás következett. Ekkor 1888. október 20-a volt. A közösség tehát visszakaphatta a birtokát. Csakhogy ... ... csakhogy 1889 tavaszán a „földfoglalók” felszántották a maguknak önkényesen kimért területet és bevetették. S miután mások is látták, hogy mindezt büntetlenül tehetik, mások is követték példájukat. A közös használat helyett egyéni hasznosításra került a terület. Az ügy újra a bíróság elé került... Ítélet, fellebbezés, újabb ítélet, újabb fellebbezés ... elutasítás, újabb panasz. Az eljárás vége az lett, hogy javasolták az érdekelteknek: közigazgatási úton rendezzék vitás ügyeiket... Ez azonban lehetetlennek bizonyult. Időközben az egyik személy már házat is épített az elfoglalt területre. Ezután már nem az lett a vita tárgya, hogy a közlegelőt állítsák vissza eredeti állapotába, hanem, hogy a felosztás igazságosan történjék meg. De természetesen ezzel is baj volt... A felosztási tervet, a földkönyvet nem tették ki közszemlére, nem lehetett ellene felszólalni, így a sérelmezett intézkedést nem lehetett kiigazítani sem. Az önkényes felosztok elképzelése szerint fogtak a felosztáshoz — újabb bírósági eljárás, újabb ítélet, fellebbezés. Nem folytatjuk tovább. A 81 oldalas panasz mellé 49 mellékletet csatoltak. Az ügy 1884-ben kezdődött, s még 1908-ban sem fejeződött be. K. Balog János