Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-28 / 228. szám

/ TOLNA x _

6 NÉPÚJSÁG

1985. szeptember 28.

I

— csapjunk a beszélgetés közepébe .., Ha most kezdené a szakmát, a vasút melyik szolgálati ágához szegődne?

— Nehéz kérdés, nehéz rá válaszolni. A vasúton olyan sok szép szolgálati hely van, annyi helyen próbálhatja ki az ember a képességeit, ere. jét, eszét, hogy nem tudok válaszolni erre. Illetve, nem ajánlatos, netán az derülne ki, hogy egyik vagy másik szolgálatot jobban kedvelem, tehát oda jobban húz a szívem.

— A MÁV gondjai a dombóvári üzemfőnökségen is érezhetőek. A közelmúltban Urbán Lajos miniszter a sok kivezető út közül például elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a létszámgondot már csak a jobb fizetésekkel lehet enyhíteni.

— A miniszter elvtárs ismeri a vasutat, jól tudja, hogy mennyit dolgozik egy ember. De térjünk még visz. sza az első kérdéshez. Én a vasút minden területét általánosságban ismerem, elsősorban a technikai dolgokban vagyok otthon. Talán a kereskedelmi szolgálattól állok kicsit távolabb, de erre majd később akarok kitérni. Most csak annyit, hogy hangsúlyozzam: minden

munkaterület szép a vasúton. Utazás, nagy felelősség, a fiataloknak pedig olyan jövő, amely egész életpályát határoz meg.

— Mikor lett vasutas?

— Tizennégy éves koromban. .. Engem a technika már akkor nagyon érdekelt. Krokovics István — most mozdonyvezető Kaposvárott — indított el, oltott be a vasúttal. Bárdudvarnok községből indultam.

— Ott talán nem Is volt vasút?

— Volt, már nincsen. Sajnos. Sok kisvasútat megszün. tettek — véleményem szerint — kellő körültekintés hiányában, károk is keletkeztek emiatt.

— Tehát elindult a vasúti pályán ... Merre vette az Irányt?

— Egyenesen Budapestre. A vasútgépészen technikumot elvégeztem, 1958-ban tettem ott érettségit. Még ennek az augusztusában, tizenötödikén, Kaposvárra helyeztek a fűtőházba technikus-gyakornoknak. Aztán egy évig a vasúti tisztképző tanfolyam következett.

— Ezután rögvest bele a sűrűjébe ..,

— Volt bőven tennivaló. Befogadtak az „öregek”, azok akik évtizedeken át kínlódtak a vasúttal, s magukat is „elégették” a mozdonyokon, a javítócsornokokban. öt évig tartott ez a feladat.

I

— ott milyen munkát végzett?

— Mindent, amit egy fűtőházban el kell végezni. Mozdonylakatos voltam, aztán mozdonyfűtő, két évig mozdonyvezető. A mozdony- vezetői vizsgát 1960-ban itt Dombóvárott tettem le.

—t

I

— Tehát hivatásos mozdonyvezető lett.

— Az. Először én is lent kezdtem, például a 376-os sorozatúval, majd a 275-ös- sel. Ez talán a legszebb gép volt, már ami a mellékvonali mozdonyok közötti rang. sort illeti. Bár a 424-es a világszépe versenyt is megnyerte volna korában, hiszen a harmincas évek végén egy párizsi kiállításon aranyérmet is nyert.

I

— Szóval tehervonat, vicinális.

— Igen. Kellett ez a gyakorlat, a későbbiekben igen nagy hasznát vettem ennek. Mert 1964 szeptember elsején Dunaújvárosba helyeztek oktatótisztnek. Fiatalon „idős-fiatal” mozdonyvezetőknek a havi kötelező oktatást tartottam társaimmal együtt. Ez a munkakör 1971 április elsejéig tartott.

I

— Minden változásra ilyen pontosan visszaemlékezik?

— Mindenre. No, ekkor kerültem ide a dombóvári fűtőházhoz, mozdonyreszor. tosnak.

— Ei milyen feladat volt?

— Nem valami nehéz. Bár voltak még gőzösök, de nekem már az új technika kopogtatott az ajtómon, az M—62-es dízel-elektromos

mozdony. Abban az időben itt tizenkilenc ilyen szovjet gyártmányú mozdony volt.

I

— Betört a tüzesek közé az új technika.

— Viszonylag új volt. Az emberekkel is másként kellett bánni, hiszen sokat képeztünk át a dízel vezetésre, a szerelőknek is át kellett állni. A fűtők, kazánkovácsok új munkakört kaptak. A mozdonyvezetők többsége kétvizsgás lett.

I

— Tehát a reszortos is vizsgázott.

— Természetesen az is megtörtént.

I

— A technikával aztán On is előrelépett.

— Vezetőmérnöknek neveztek ki, ez 1972-ben volt...

I

— Abban az időben menynyien dolgoztak a fűtőházban?

— Körülbelül kilencszá- zan. Megszűnt a gőzvonta- tás, az emberek nagy része megértette -a változást, többen nyugállományba mentek, mások új beosztást kaptak. Szóval elkészült ekkorra az új technika fogadásához szükséges néhány berendezés is.

I

— Nem sajnálták a régi, jó öreg füstösöket?

— Körülbelül százharminc éves technikát váltottunk le. A mai új, dízel és a villamos gépek nem érhetnek meg ennyi időt! Húsz- harminc év múlva a hatvankettesekről talán nem is beszélünk. A villamosvontatásban meg szinte évenként újat tanulunk meg.

— Az üzemfőnök is tanult?

— Mindennap.

I

— Térjünk még vissza a gőzösökhöz. Mindet szétbontották?

— Nem. A múzeumoknak is jutott, sok kazánt gyárakban, téeszekben hasznosítanak, de a mi felvételi épületünk előtt is áll egy 424-es, szép mozdony, érdemes naponta megnézni.

I

— Ugorjunk egyet. 1984-re a három ütemben végzett korszerűsítés befejeződött.

— Hát csak részben. Közben befutott a villamosvontatás, ehhez új feladatok jöttek, vannak olyan mozdony- vezetők, akik gőzösre, dízelre és villamosra is jogosítványt szereztek.

I

— Ogy tudom, Harangozó Lászlónak minden járműhöz van hajtási engedélye, hogy...

— Jogosítványom. Minden vasúti jármű vezetéséhez.

— Nemcsak a technika, hanem a vasút szervezete is korszerűsödött, úgy tudom, négy helyen, elsőként itt Dombóvárott üzemfőnökséget hoztak létre.

— Ez pontosan 1978 július 1-én történt. Akkor ösz- szevonták a vontatási és a forgalmi szolgálatot, azaz a fűtőházat és az állomást. Körülbelül hatszáz személy- lyel gyarapodtunk.

— Hogyan?

— Ügy, hogy engem neveztek ki üzemfőnötonek, egy évig csomóponti jelleggel dolgoztunk, aztán vonalakat is kaptunk.

I

— Mekkorára nyúlott ennek a szabad ég alatt lévő üzemnek a területe?

— Dombóvár—Szabadegyháza, illetve Dombóvár— Lepsény, azaz Enying térségéig, 1985. március 31-ig, mert ekkor újabb „bővítés” történt, a bátaszéki üzemfőnökséget hozzánk csatolták. Dombóvár—Bátaszék, Báta- szék—Rétszilas lett a bővített üzem területe, összesen 370 kilométernyi vonallal.

I

— Most tehát Tolna megyei a dombóvári üzemfőnökség, úgy is mondhatom, hogy lett vasútunk.

— így talán nem jó fogalmazni, mert korábban is a pécsi igazgatóság nagy gonddal törődött velünk, hiszen Dombóvár Dél-Dunán- túl térségében mindig meghatározó volt. Az tény, hogy a megyei vezetésnek köny- nyebb dolga lesz a jövőben. A kapcsolat a helyi szolgálati állomások között, azok vezetői révén, illetve a pécsi elvtársak segítségévei, nagyobb, mélyebb betekintésre lesz lehetőség a vasút életébe.

— Szükség Is van erre, hiszen sokan keresik kenyerüket a vasúton.

— Az üzemfőnökség létszáma úgy 2500 körül alakul. Jövés-menés van, de nem veszélyes a helyzet. A legfontosabb területeken áll- juk a nehézségek ostromát. De rajtunk kívül még más szolgálati helyek is vannak itt. Például a szekszárdi és a dombóvári pályafenntartási főnökség, a villamos vonalfőnökség, — ezt Is mi szerveztük meg —, aztán az épület- és hídfenntartó főnökség, az építési főnökség, a szertár, a biztosító berendezés fenntartási főnökség.

— S miként működnek?

I

— Szigorú szabályok szerint. Azokat be kell tartani. A szervezés szerint három helyettesem van, műszaki, üzemviteli és gazdasági. A szolgálati helyeken állomás főnökök vannak, ők a terület teljes jogú gazdái, mi csak a legfontosabb kérdésekben adunk utasítást. Mostanában sokat beszél az ország a vasútról. Érthető, hiszen bárhogy is igyekszünk év közben egyenletesen szállítani, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. A vállalatoknál is van sok bizonytalansági tényező, nem vásárolnak, nem adnak el, következésképpen nem szállítanak annyi árut, nyersanyagot, mint a korábbi években. Mi hozhatunk adminisztratív intézkedéseket, ha nincsen szállítani való, nem érünk el vele semmit. Ezért azt tartom fontosnak, hogy a fuvaroztatókkal tartsuk szorosabban a kapcsolatot. Erre vannak megfelelő szakembereink, most már csak a partnereket kell megkeresnünk.

I

— A dombóvári ttzemfő- nökaég idei teljesítménye miként értékelhető?

— Az áruszállítás tekintetében az 1—8 hónapi teljesítmény 'kielégítő, szinte egyenesben vagyunk. A személyszállítási bevételünk 54 ezer forinttal kevesebb a tervezettnél.

— Ha már a személyszállítás szóba került... A vonatok tisztaságáról én nem szeretek beszélni-irni, mert tudom, hogy a vonatok az induló állomásokról mindig tisztán mennek a cél felé ...

— Nézze, az utasokról ne beszéljünk. Nekünk ki kell szolgálni őket, az más kérdés, hogy vannak olyan utasaink, akik szinte szétszedik a vonatot, elképesztő szemetelést hagynak maguk után. A lényeg azonban az, hogy egyre a személyszállítás színvonalának növelésére törekszünk. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a mellékvágányt „vicinális” vonalakon a szerelvények tisztábban érkeznek a célállomáshoz, mint a főútvonalon közlekedők.

I

— Harangozó elvtárs, hogy érzi magát, mint űzemfőnök, mint a megye legnagyobb gazdasági egységének vezetője?

— Jól. Szerencsémre, mert a vasút hagyományaiból eredően megfelelő szakemberek állnak minden poszton segítségemre. Jó a kapcsolatom velük. Partnerek vagyunk ezen az óriási munkaterületen minden szolgálati helyen, vezető beosztásban levőkkel és dolgozókkal. Ez a fontos. A jó kapcsolat.

Í

— Akkor mégsincs „parancsuralom” a vasúton?

— A döntések előkészítésébe bevonok minden területet érintő kérdésben illetékes szakembereket. Jobb vezetni, ha tudom, hogy egyetértünk, a határozat, a parancs, a közös alkotás. Van azonban olyan eset, amikor egyszemélyben azonnal döntenem kell. Ez pedig azzal jár, hogy esetleg átlépem a „demokráciát” — dehát a vasút az vasút. Persze, az ilyen rendkívüli eset igen ritka, szerencsére alig vám.

— Milyen embernek tartja magát, szigorúnak, jóságosnak, gorombának?

— Következetesnek, és olyannak, aki szereti megismerni a dolgok mélyét, a végrehajtások miértjét, és szeretem a kollégáimat, akik a vasút nagy gépezetében velem együtt dolgoznak, az egyre szebb sikerekért. Nem vagyok elégedett, munkatársaimmal sem minden esetben, tudnánk jobban, eredményesebben dolgozni, a feltételek éhhez adottak, s akarunk is eredményesebbek lenni.

— Mi ezt szerettük volna érzékeltetni ezzel a beszélgetéssel ....

Pálkovács Jenő

Múltunkból

Valószínűleg hosszú időn át töprengett Szommer Gyula grábóci plébános 1905-ben, amíg elhatározásra jutott. S ekkor papírt és tollat vett elő, ráírta a következő iktatószámot /30/1905/, és a megszólítást. A levelet a járási főszolgabírónak címezte. Bánatát, munkájának eredménytelenségét vette számba, s adta hírül, hogy aztán segítséget kérjen. Mit írt a jószándékú plébános? Idézzük:

„Azóta, hogy Grábóczon vagyok, folyamatosan küzdők egy ott dívó rossz, sőt közerkölcsiség ellen való szokás kiirtása ügyében, s minthogy minden eddigi felszólalásom siket fülekre talált, kénytelen vagyok ezt a dolgot tek. Főszolgabíró úr szíves tudomására hozni.

A fent említett szokás abból áll, hogy a .tavasztól kezdve egész őszig a grábóczi serdült ifjúság Grábócz legexponáltabb helyén, közvetlen a templom és a plébániaiak előtt, az úgynevezett Pfaf- fenwiesén vasár, és ünnepnapok délutánjain összese- reglenek és valóban megbotránkoztató és ocsmány dolgokat űznek, legények és leányok egyaránt. Az egész dologban a legszomorúbb az a körülmény, hogy a legények és leányok közé zsenge korú iskolásgyermekek is keverednek, kikre aztán akaratlanul is métely gyanánt hatnak a látott erkölcstelenségek, a mi csak azt vonja maga után, hogy a hit- és erkölcstan terén az iskolában kifejtett törekvésem kárba fog veszni.”

Szommer Gyula plébános ezt követő levelében arra kérte a főszolgabírót, hogy szigorú intézkedésekkel vessen véget ezeknek az üzel- meknek.

A főszolgabírót meglepte a plébános levele. Ugyanis neki alig-alig akadt dolga a grábóci akkal, tisztességes, becsületes embereknek tartotta ókét. No, de mi lelte a fiatalokat?

Hosszabb töprengés után felszólította a községi körjegyzőt, ugyan mondja már meg pontosabban, mi történt Grábócon. A községi 488. számon iktatott levélben adta meg a választ 1905. május 14-én. Idézzük a — kissé hosszúra sikeredett — magyarázatot:

„1577/1905. számú rendelkezésére tisztelettel jelentem, hogy a grábóczi plébános úrnak feljelentés tárgyát az képezi, hogy a grábóczi legények s leányok — évtizedes, vagy tán évszázados szokásukhoz híven — minden vasár- és ünnepnap délután, ha az idő erre kedvező, játszanak; ehhez nekik legkedvezőbb helyül a templom s papiak előtti szabad tér szolgál. Meg kell azonban jegyeznek, hogy játékuk tényleg megbotránkoztató, mert eltekintve attól az illetlenségtől, hogy plébánosuk ablaka alatt visítanak, ordítoznak, s üvöltenek egész délutánon keresztül, a közerkölcsiségbe ütköző, s náluk divatos szokásuk e mellett az, hogy a legények a leányokat átölelik, megbögyözik, szoknyája alá nyúl, s ott cibálja, amely gyengéd szerelmi ömlengések közt, persje a leány az ő fülsiketítő visítását hallatja.

S mind ezt az iskolás gyermekek ott végig nézik, ami tarthatatlan állapot.

Tény, hogy a parasztságnak ily ősi szokását — mely előttünk megbotránkoztató, de a paraszt szülő előtt nem, mert ő is csak így cselekedett, — valamint azon — ő előttük természetes — dolgot, 'hogy a leány fényes nappal hagyja magát bögyözni, s szoknyába alatt tetszés szerint vakaráztatni, ilyet ható- . ságilag eltiltani nehéz, mert hisz a leány szabad akaratától, s tetszésétől függő dolog!

De hatóságilag eltiltható lenne duhájkodásuk színhelye! Helyezzék azt a templom

előtti térről át — a legelőre. Ott szabadon űzhetik dolgukat.

Nézetem szerint a csendőrség, s a községi bíró ilyen értelemben utasítandók lennének.”

Nos, erről volt szó. A plébános megbotránkozott, a jegyző szókimondó volt, és a tennivalókat a bíró és a csendőrség nyakálba varrta. S mit tett a főszolgabíró? Megfogadta-e a jegyző tanácsát? Nem, az egész „szerelmi játékot” természetesnek tartotta, s kiadta ugyan az utasítást, hogy a templom és a papiak közti tér ne legyen e járték színhelye, az iratot irattárba tétette.

„Hatósági

engedékenység”- felemás módon

Gróf Széchényi Sándor, belső titkos tanácsos, Tolna megye főispánja 1899 április végén a belügyminisztertől terjedelmes utasítást kapott, amelyben a munkásmozgalommal kapcsolatos „fordulatot” olvashatta.

„A munkások által május 1-én esetleg rendezni szándékolt népgyűlések, és mindenféle nyilvános tüntetésekkel szemben a hatóságok miheztartása végett a következőkről értesítem Nagyméltóságodat:

Tekintve, hogy az országban a szocialista mozgalom — habár még mindig nem szűnt meg veszélyes lenni, de korábbi erőszakos jellegéből sokat veszített, nem találom indokoltnak, hogy a munkásosztálytól az állaim összes polgárait megillető gyülekezési jog ezúttal általánosságban megvonassók.

Ennélfogva ortyan helyeken, hol a munkás lakosság közt izgalom nem észlelhető, s így nem kell attól tartani, hogy a munkások valamely jelentéktelennek látszó incidens folytán is könnyen törvényellenes cselekményekre ragadtathatnak és ahol a közrendnek és biztonságnak minden körülmények közt valló megóvása, különösen pedig a dolgozni akaró munkásoknak szünetelő társaik részéről jöhető erőszakosságok ellen való megóvására elegendő fegyveres erő (csendőrség, rendőrség, vagy helyben állomásozó katonaság) áll rendelkezésire, tehát mindazon helyeken, hol a helyi hatóságok a közrend és biztonság fenntartásáért el- vállálják a felelősséget, megengedhetőnek tartom, hogy az illetékes hatóságok május 1-ére esetleg bejelentendő népgyűléseket, ha különben a törvényes kellékek fennforognak, tudomásul vehessék, illetve azok megtartását engedélyezhessék.

Felvonulások, körmenetek, vagy egyéb efféle nyilvános tüntetések azonban, mivel ezek rendszerint nagyobb zajjal, és izgalommal járnak, így könnyebben vezethetnek törvénybe ütköző kihágásokra, sőt zavargásokra, és mivel a nyilvános utakon és tereken való közlekedést zavarhatják, s ily tüntetések a kihágásókról szóló törvény 76. §-a értelmiében különben is hatósági engedélyhez vannak kötve, május 1-én a munkásoknak egyáltalán nem engedélyezhetek.”

A levél második feléből egyértelműen kiderül, hogy nincs szó liberalizálódásról. Nem feledhetjük, hogy alig egy évvel korábban hozták a hírhedt „rabszolgatörvényt”, amely a mezőgazdasági munkásokat a földesúri önkénynek szolgáltatta ki, megtiltotta az agrárprortetárok szervezkedését, és a sztrájkokban való részvételt. Ugyancsak egy évvel korábban letartóztatták Várkonyi Istvánt és 10 havi börtönre ítélték. Betiltották a Földművelő c. lapot is.

K. BALOG JÁNOS