Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
1985. szeptember 21. NÉPÚJSÁG 11 Régi országgyűlések Sopronban Napjainkban természetes, hogy az országgyűléseket Budapesten tartják. Az államhatalmat gyakorló honatyák azonban nem mindig a fővárosiban alkották meg államunk életét szabályozó törvényeinket. A történelem kényszere sökszor hozta úgy, hogy Buda, Pest vagy a török hódoltság idején fővárossá előlépett Pozsony helyett másutt kellett a megyei nemesség és a városok küldöt- teinék, a főuraknak és a főpapságnak a királlyal megtanácskozniuk az ország dolgát. Patinás városaink egyike, amelynek falai között a 17. században négy ízben is tartottak országgyűlést: Sopron. Először — 1622-ben II. Ferdinand király (1618—1637) azért választotta Sopront, mert Pozsony még erősen magán hordta Bethlen Gábor hadjáratainak nyomait. Viszont a király nem akart várni az országgyűléssel, mert az év elején vette feleségül Gonzága Eleonórát, a mantuai herceg húgát, s mielőbb magyar királynévá óhajtotta volna koronáztatni. Az pedig az országgyűlés nélkül nem ment. Április 3-ra összehívta a rendeket Sopronba, majd a nemesség lassú gyülekezése miatt május 1-re halasztotta az országgyűlés megnyitását. Az uralkodó május 24-én vonult be kíséretével Sopronba. Másnap előterjesztette leiratát, de a rendek nem voltak hajlandók foglalkozni vele mindaddig, míg a hitellevelet törvénybe nem iktatják. Hosszas huzavona után Fer- dinánd engedett, sőt belement abba is, hogy előbb válasszanak nádort, hiszen Bethlen Gábor alig néhány hónapja vonta vissza seregeit Magyarországról, s ugrásra készen ült Erdélyben. Talán nem szükségtelen arra emlékeztetni, hogy ez a nagy vallási küzdelmek időszaka — Pázmány Péter bíboros is ott ült a főrendi táblán —I, s ez rányomta bélyegét a nádorválasztásra is, tudniillik a király 'két katolikus és két protestáns főurat jelölt a nádori méltóságra. A rendek 80 szavazattal a protestáns Thurzó Szaniszlót választották meg a katolikus Esterházy Miklós ellenében, akire 65 szavazat jutott. Ezután a sérelmeket tárgyalták, törvénybe iktatták az 1608-i törvényt, és Ferdinámd 1618- ban kiadott hitlevelét, katonai és pénzügyi kérdéseket tárgyalták, az országgyűlés csak július 7-én fogott hozzá a királyi előterjesztés megvitatásához. Közben az országgyűlés küldöttsége Trencsénből Sopronba kísérte a magyar koronát, amelyet a nádor vett át, s felmutatta a rendeknek. Csak ezután kerülhetett sor a király vágyának teljesítésére, a királyné koronázására. Az ünnepélyes ceremóniát a bencések Kecske-templomnak nevezett templomában tartották. A következő országgyűlésnek is Sopron adott szállást, mert Pozsony vármegyében pestisjárvány dühöngött. II. Ferdinand 1625. október 13- án érkezett Sopronba. Miután Thurzó Szaniszló az év tavaszán meghalt, ezúttal is nádorválasztássial kezdődött a tanácskozás, ismét négy jelöltre lehetett szavazni. A többség október 25-én Esterházy Miklóst választotta. A király szerette volna fiát is királlyá koronáztatni, de erről csak a hitlevél aláírása után hajlandók tárgyalni a rendek. Ez megtörtént, s a november 27-i vegyes ülésen magyar királlyá kiáltották ki a királyfit, aki december 8-i koronázásán — amelyet szintén a Kecske- templomban tartottak III. Ferdinand néven vált magyar királlyá. (Atyja halálától, 1637-től 1657-ig uralkodott.) A törvénycikkek szövegezésekor az alsó táblán botrány tört ki, mert a protestánsok bizonyos kijelentések miatt megtámadták Vinko- vich zágrábi nagyprépostot, előbb csak szóban, majd öklükkel ütötték, haját és sza- káilát tépdesték. Két törvénycikk örökítette meg a jelenetet. Az egyik elrendelte, hogy ezentúl a zágrábi prépost és egy szlavóniai követ a félbő táblán foglaljon helyet, a másik szigorú büntetést helyezett kilátásba azokkal szembeni, akik az országgyűlés tanácskozási termében erőszakoskodnak, s meghagyta a megyéknek, hogy birtokos nemeseket küldjenek az országgyűlésre követként. Az országgyűlés a különböző adók megajánlása után feloszlott. Az 1634. évi felvidéki pestisjárvány miatt megint Sopronban tartottak országgyűlést. A rendek 1634. december 18-án fogadták II. Fer- dinánldot. Az egyik téma a vallási sérelmek orvoslása lett volna, de végül a protestánsok megelégedtek azzal, hogy törvénybe iktatják az 1608-i törvényt és a koronázási hitlevelet. Ezután a hadügyet tárgyalták, illetve arra bírták rá a királyt, hogy az ország teljes jövedelmét, beleértve a bányák és a har- minoadok jövedelmét is, fordítsa a végvárakra. Ugyanekkor megszavaztak portánként 5 forintot is e célra, továbbá elhatározták, hogy a rendes harmincadon felül két éven át félharmincadat szedjenek a végbeli katonák fizetésére. Az országgyűlés február közepére fejezte be munkáját. Soproniban negyedszer 1681-iben tartottak országgyűlést. I. Lépőt (1654-ben koronázták, 1657—1705 között uralkodott) abszolutizmusra törekedett. Az országos elégedetlenség összeesküvésbe (Wesselényi) és felkelésbe (Thököly) torkollott. Amikor Lipót a török hadi készülődésre 1681. április 28-ra — 19 évi szünet után — összehívta az országgyűlést Sopronba (Pozsonyban és vidékén ismét pestis pusztított), a követek az alkotmányosság helyreállítását remélték ettől a diétától. Már május 1-én munkához akartak látni, de az uralkodó a királyné betegsége miatt (akit itt akart királynévá koronáztatni) csak május 22-én érkezett meg három ezred német katona védelme alatt. Az országgyűlés mindenekelőtt nádort akart választani, hiszen Wesselényi halála óta (1667) nem volt nádor, csupán helytartó, illetve 1673—1679 között kormányzó. A király június 13-án belenyugodott a nádori méltóság visszaállításába. Erre nyomban, még ugyanezen a napon, a déli harangszó után megválasztották Esterházy Pált, aki rögtön letette az esküt, és elfoglalta hivatalát. Ilyen példátlanul gyors nádorválasztást sem előtte, sem utána nem prodúkált a nemesség. Ezután szeptemberig megvitatták és törvénybe foglalták a felekezetek jogait, majd decemberig megtörtént az alkotmányt helyreállító közjogi szabályok törvénybe foglalása. A 83 cikkből álló törvény eltörölte a kormányzóságot, a királyi helytartóságot. Kimondta, hogy a törökkel történő tárgyalásokhoz mindig magyar diplomát is küldjenek, s előírta, hogy a német katonaság távozzék az országból, a végvárakba magyar vitézeket rakjanak stb. Végeredményben elérték, hogy az abszolituzmus takaródét fújjon. Az országgyűMŰVÉSZET A soproni Kecske-templom lési munka befejeződvén, december 9-én, ismét a Kecske-templomban, megkoronázták Eleonóra Magdolna királynét. Talán nem érdektelen, hiszen csaknem a jelenbe hozza a múltat, hogy állnak még azók az épületek, amelyekben az országgyűlési események játszódtak. Mert nem csupán királyt és királynőket koronáztak a templomban, hanem ebben ülésezett mind a négy fűben az országgyűlés is, bár a tanácskozásókra 1681-ben igénybe vették az azóta lebontott, ugyanezen a téren állít városházát is. Ugyanekkor a főrendek a ma is álló Zöld-házban vagy másként a Cézár-házban tanácskoztak. II. Ferdinánd, III. Ferdinánd és I. Lápot pedig a templommal szemben álló Kassow-házban szállt meg. Dr. Csonkaréti Károly SzeretetteI fölszerelkezve... Egy fiatal tenorista ars poeticája A lírai „bel canto” nem a legerősebb oldala énekművészetünknek. Kivételes adottságokkal rendelkezik az a közép-európai énekes, aki ráérez az olaszos dallamfor- máiás kristálytiszta és mégis érzékenyen vibráló hang- képzésére, a különböző, alig érzékelhető hajilításob, hanig- súlyök technikájára, ügyelve közben arra, hogy az érzelmes megformálás ne váljék érzeilgőssé, groteszké. Egyebek közt talán éppen olyasféle „őserő”, humort és szigorúságot egyaránt természetesen magába olvasztó közvetlenség szükségeltetik e sajátos hangfajban rejllő túlzások elkerülésére amilyen Gulyás Dénes egyéniségét jellemzi. Aki az elmúlt nyolc esztendő alatt, amióta Gúlyás Dénes az Operaház magánénekese, nem láttahallotta őt Tamino, Rodolp- he, Alfred vagy a Psalmus Hungaricus zsoltárosa jelmezében, aligha hinné, hogy a kemény kézfogás^ a férfias szó, a heves indulatosság mögött a lélek legérzékenyebb rezdüléseit kifejezni képes előadóművész húzódik meg. — Közelebbről megismerve az ember úgy érzi, mintha élete mindeddig valahogy kettős vágányon haladt volna, mintha nem lett volna az ön számára mindig oly természetes, hogy a zenei pályán találja meg élete értelmét. — Van az életemnek — és mindig is volt — egy része, ami a legkézzelf oghatóbb reális valóság talaján tart, ami megóv mindenféle túlzásoktól. Ez pedig a fizikai munka, ami mindig vonzott, amire mindig szükségem volt. Amikor kamaszkaromban mutált a hangom, apám — nagyon okosain — arra intett, hogy tanuljak ki egy szakmát, hátha szükségem lesz rá. így lettem géplakatos, érettségivel. Géplakatosként ugyan soha nem kellett kenyeret keresnem, de korán megtanultam a két kezemmel dolgozni. Újabban a házon kívüli kertben küzdők, amikor csak tehetem a gyommal, a vakandokokkal (védett állat!, elpusztítani nem szabad, csák „kitelepíteni” az erdőben füvet és ribizlit telepítek, gyümölcsfákat gondozok ... mindezek nélkül nem volna eléggé tartalmas az életem. És ami a legújabb „foglalatosságom”, fcilenc- hónapos fiam csodálata, aki természetesen Olyan zseni, amilyen még nem volt. — önre is így néztek egykor? Hiszen — úgy tudom — zenei képességei elég korán felfedezhetők 'voltak. — ötéves koromtól nyilvánvaló volt, hogy rendkívüli hallásom és jó intonációs készségem van. De az igazi zseni a családban a nagyapám volt, aki már tizenhét éves korában Barinkait énekelte a Cigánybáróban Gyöngyösön, egy műkedvelő társulat száz előadásán. Nagyapám félelmetes muzikalitással, őserejű sztentori hanggal, halálbiztos magasságokkal megáldott ember volt. Parasztgyerek, aki kitanulta a kádármesterséget, de akit egyszer felhoztak Pestre, a Gulyás Dénes Zenedébe, hogy képeztessék a hangját. Nagyapám az első énekórán feldűltan közölte a tanárral: neki ne magyarázzon, tudja ő, hogyan kell azt csinálni! így maradt abha zenetanulósa. Az azonban bizonyos, hogy 'a zenéhez való affinitásom'ait tőle örököltem, aki sokáig énekelt kórusokban, hegedült, vezényelt is, mindezt a maga autodidakta módján megtanulva. — Az ön zenetanulása hogyan kezdődött ? — Zongoraórákra írattak be a szüleim — ez már Budapesten történt, ahol születtem —, de lusta voltam, szívesebben játszottam a szomszédban a kutyával. Mert nem volt saját zongorám, nagyon szegények voltunk akkoriban, s én a szomszédba jártam gyakorolni. A zongoratanulás mindössze két évig tartott. És mivel tizenegy éves koromban már mutált a hangom, egy ideig fel sem merült, hogy zenei pályára megyek. Csak amikor visszatért a hangom, akkor éreztem ismét szükségét a zene közelségének. Kórusokban kezdtem énekelni, ahol az apám is énekelt. így kerültem a Munkásőrség Központi Férfikarába, majd a Honvéd Művészegyüttesbe. Az ott töltött két esztendő kitűnő iskola voltt a számomra, nagyszerű zenei 'alapokat kaptam, biztos stílusismeretet, és ott éreztem először bizonyossággal azt is, hogy az énekesi pálya vár rám. Onnan felvételiztem a Zeneakadémia énektanszakára. — A zenei affinitáson kívül, úgy sejtem, másféle, művészi hitvallásnak is nevezhető örökséget vett át nagyapjától. — Lehetséges, de ez valahol mélyen, az ösztöneimben él csak. Emberi-művészi tartást Ferencsiik Jánosnál érzékelhettem a legközvetlenebbül akivel sokat dolgoztam együtt. De igen sokat olvastam, ólvasam ma is Ady, Babits, Kosztolányi írásait, irodalmi értékű kritikáit. Kosztolányi írta egyik kritikájában : „Szeretettel és látcsővel fölszerelkezve ültem be az előadásra, annyira megragadott ez a mondat, hogy megértettem: mindez az egész művészetre vonatkozik! Mert nemcsak őszinte kritikát, de igaz művészetet is csak „szeretettel föLszerel- kezve” lehet csinálni . . . Szomory György A Pozsonyi Fővárosi Galéria bemutatója Budapesten Ferdinand Hloznlk: Kivándorlók A Pozsonyi Fővárosi Galéria gyűjteményéből rendeztek kiállítást a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ Népköztársaság úti bemutatótermében. Képeink a tárlat anyagából mutatnak be néhányat. Emil Sedlak: Mészégető Nemeckan Templom utca. jobb oldalt a Kassow-ház A Cézár-ház