Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-03 / 206. szám
A népújság 1985. szeptember 3. All titat jazz - mindhalálig Jelenet ■» filmből Moziban Bob Fosse, az amerikai filmművészet Nagy Reménysége 1972-ben megrendezte a „Kabaré”-t (talán felesleges megemlíteni, de azért a félreértések elkerülése végett: nem a csütörtök esti rádióműsorról van szó), majd vette a kalapját és visszavonult az ügyeletes zsenik számára fenntartott elefántcsonttoronyba, s évekig nem adott életjelt magáról. Sokan végleg eltemették, egyesek már fogalmazgátták a gyászbeszédet, amikor is 1979-ben az alvó óriás felébredt csipkerózsika-álmából és csattanós választ kaptak a kétkedők: a Mester fejéből kipattant a tökéletesség ideáját vészesen megközelítő „All that jazz”, szó szerint „Minden az a jazz”. Ez egyszer dicséret illeti és nem bírálat a fordítókat: Nem tudni, hány álmatlan éjszaka eredménye, de a magyar cím, a sokatmondó „Mindhalálig zene” — telitalálat. Nehéz feladat újat mondani egy olyan filmről, amelyet neves vagy nevesnek tartott kritikusok aprólékosan ízekre szedtek, majd gondosan összeraktak. A laboratóriumi precizitással végrehajtott elemzés végeredménye önmagáért beszél: a disz- szonáns hangokat — teljes joggal — elnyomta a hozsannázók kórusa. Még a fa- nyalgó és kérlel hetetlensé- gükről hírhedett ítészek is elismerték: figyelemre méltó alkotással állunk szemben. Imp, a film mennybemenetelének fontosabb stációi: 1979: Los Angeles, négy Os- car-díj — 1980: Cannes, Arany Pálma — a nagydíj — az ezután következő, mindent elsöprő sikersorozatról nem is beszélve. Ezek a világraszóló eredmények egyszer s mindenkorra biztosították a „Mindhalálig zene” halhatatlanságát. Nos, a kissé terjengős, de talán nem felesleges bevezető után e sorok írója — bár erre senki sem kényszeríti — megteszi kedves kötelességét és a fentebb elhangzottak alapján, bízva abban, hogy a poéngyilkosság ódiumát sem kell vállalnia, amikor előre kijelenti: ez a film, úgy, ahogy van: JÖ. A minősítés egyben jelzi a film nagy erényét és utal arra is, hogy a magyar pedagógiai gyakorlat öt fokozatból álló értékelési skáláján — bárha valaminek, akkor ennek az alkotásnak lett volna rá esélye — őszinte sajnálatunkra nem éri el a jeles osztályzatot. Tudván, hogy az ex cathedra kinyilvánítások mindig gyanút keltenek, joggal merülhet fel a kérdés: Miért jó, és csak jó a film? A mű sodró lendülete és lüktető feszes ritmusa úgy leköti figyelmünket, hogy csak utólag támad némi hiányérzet a nézőben: valójában mi is az alapkonfliktus? Erre a kérdésre nem kapunk kimerítő választ. Ha valamelyik részt ki kellene emelni, az a záró képsorozat lenne, mely soha nem látott magasságokat ér el. Ebben a szenzációs és már- már katartikus élményt adó jelenetben énekli a főszereplő (Roy Scheider alakítja, érdemes a nevét megjegyezni, nemrég láthattuk a Cápa című filmben) hattyúdalát: Viszontlátásra, élet, viszontlátásra, boldogság, tid- vözlégy, magányosság — most már érzem, meghalok. Ügy is történik. összegezve, legkevesebb, amit mondhatunk, hogy végig élvezetes és szórakoztató mesterműnek voltunk tanúi. Hogy még gondolatokat is ébresztett bennünk? Végre egy film, amely ezt is meg tudja tenni. szeri Árpád Az „Uramisten" sikere Montrealban Jelentős magyar siker született a vasárnap este véget ért montreáli filmfesztiválon: Gárdos Péter filmje, az „Uramisten” a zsűri külön- díját kapta. Ez a nemzetközi filmfesztivál második díja — a fődíjas Francesco Regueiro spanyol rendező „Padre Nu- estro” című alkotása lett. Elismerő oklevelet kapott a „Határváros” című kínai film. A legjobb női szereplő díját Nicole García francia, a legjobb férfiszereplőét Armin Müllerstadt nyugatnémet színművész kapta — Müller- stadt szerepelt Szabó István „Redl ezredes” című filmjében is. A fiatal magyar rendező műve már a hivatalos vetítésen, majd a fesztivál keretében megrendezett, a mai magyar filmművészetet bemutató és nagy érdeklődés mellett lebonyolított vetítés- sorozaton is nagy sikert aratott mind a szakemberek, mind a közönség körében. A Los Angeles Times című amerikai lap kritikusa, Gerold Peary például a fesztivál legjobb filmjének nevezte azt terjedelmes bírálatában. Gárdos Péter filmjét a közeli jövőben több más filmfesztiválon is bemutatják, így a spanyolországi San Sebastianban, a svédországi Uppsalában, az olasz- országi Torinóban és az Egyesült Államokban, a chicagói fesztiválon. Kiállítás „Tolnai tájak, tolnai emberek a népművészetben” címmel rendez kiállítást a kö- lesdi pártházban, a helyi Kossuth Művelődési Ház. A dombóvári, a kölesdi díszítő- művészeti szakkörök, valamint Hegyi Flórián fafaragó. Kovács Erika és Jakab Mihály fazekasmesterek alkotásainak bemutatóját szeptember 7-én, szombaton 18 órakor dr. Losonci Miklós művészettörténész nyitja meg. A kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg — hétfő kivételével naponta 12—18 óráig. Rádió Magyar vendégmunkások a Szovjetunióban Kovács Endre orgonaművész hangversenye Tolnán Ismeretem szerint mindig nagyobb figyelmet kötnek le azok a rádióriportok, melyeknek főszereplői külföldön dolgoznak. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen nemcsak a külföldön dolgozó — munkás- eimber, kutató, művész stb. — családja kívácsi arra, hogy szerette milyen körülmények között dolgozik, hogyan és mi módon tölti el pihenő idejét és költi el keresményének egy részét. A többiek, történetesen mi. rádióhallgatók leginkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy miként nyilatkoznak a magyar munkamorálról a kint dolgozók. Ezúttal Holakovszky István riportjában még valami másról is szó volt. A türelemről, mely szükséges ahhoz, hogy a tisztességesen elvégzett építő munka után az is megmaradjon a külföldön dolgozó szakemberben. Holakovszky István sajátos színe a magyar rádiósújságírásnak. Mondják rá, hogy érzéketlenül hűvös, mások pedig csak azt tartják fontosnak megjegyezni, hogy szárazon tárgyilagos. A félreértések elkerülése végett, az újságírásban egyik sem baj, nem káros és sok esetben célravezetőbb és eredményesebb ez, mint a lírától csöpögő ömleny. Az Építési napló című riport készítőjének nem is tudtam volna más riportert elképzelni Hola'kovszkynál. A Szovejtunióban lévő cserno- vicei szálloda építéséről szóló, a több mint háromszáz magyar munkást foglalkoztató beruházás környezetrajzá- nak újabb felrajzolásához elégséges volt a riporter tárgyilagossága. És ez a fajta újságírói megközelítés előnyére is vált ennek a ha akarom, termelési riportnak nevezett munkának. Távol a hazától, távol a saját munkahelytől nem átlagos az emberek helyzete, hangulata. Ráadásul még az átadási határidőt akkor is tartani kell, ha az építőanyagról gondoskodó szovjet partnerek késnek a szállítással. Holakovszky nagyon jól kalauzolta a hallgatókat ezen- az építkezésen. A beszélgetésből tudtuk meg, hogy mikrofonjával nem először járt ott, mert már korábban is fontosnak tartotta, hogy tudjuk, mit is építenek Csernovicében a magyarok. Hallottunk sok gondról, a vezetők belső vívódásáról, a jó szakemberek panaszairól, talán mindarról, amely egy jelentős létesítmény születését végigkíséri. Mégis Holakovszky riportjának legnagyobb érdeme, azok az emberi kis portrék voltak, amelyek a sugárzás alatt fel-felvillantak. szűcs Tolna megyében több orgonát vélünk értékeiben kallódni, kapacitása alatt kihasználni: az 1929-ben, tehát a világhírű cég működésének utolsó harmadában épült tolnai Angster-épít- mény nem ezek közé tartozik. A tolnai nyári estek hagyománya, -a záró-orgona- koncert mindannyiunk közös örömére csak ideiglenes lezárásnak bizonyul: évről évre való megújulásának a nagyközönség egyszerre lehet tanúja és részese. Tegyünk néhány adatot közkinccsé erről, a korabeli idők világszínvolnalát is reprezentáló darabról, mégpedig az egyik legiiletéke- sebb, a gyakorló művész ismertetésében. Az Angster-cég párját ritkító mesterségbeli tudása a francai Cavaille-Coll kútfőben gyökerezik: a tolnai, későromantikus disapozíciójú orgona is franciás stílusjegyeket hordoz. Ennek megfelelően — ellentétben a német iskolájú orgonákkal — tónusa finomabb, lágyabb, melegebb: töhb „hegedűszerű” hangzás van benne. Akik ott voltunk a szeptember 1-i koncerten, valószínűleg az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb — ha nem éppen a legnagyszerűbb — orgona-hangversenyének részesei lehettünk. Kovács Endre orgonaművész, közelmúltbeli, három tucatnyi hangversenyével a hátában sem fáradtnak, sem kíméletesnek nem bizonyult önmaga iránt. (Mint az ismertetésből megtudtuk, legutóbbi hangversenye a budapesti Mátyás templomban volt, a közeljövőben Svájcba készül.) Az egyvégtében előadott, másfél órás műsorát a legvégső percekben is a teljes szellemi frissesség, technikai könnyedség jellemezte, ugyanakkor pillatokra sem kiengedve bennünket az ihletettség bűvköréből. Miért fontos mindezeket előrevetnünk? Mert a fentiek vonzatúban különös nyoma- tékot kap az indító három Bach: Präludium és Fuga, illetve a baohi életműben is az egyik legmonumentálisabb alkotás, a c-moll passaca- Igia és fúga. E grandiózus műveket egy-egy korálelőjá- ték oldotta fel, s ez a „pro- menád” igen hasznos elgondolásnak bizonyult, mert oldó és frissítő hatású volt a kényszerítő koncentráció után. Hat romantikus mű adta az est második felét: Mendelssohn, Liszt, C. Franck, Widor, Gulimant és Gigout- darabok. Ez utóbbi három szerző „a francia Bach”, César Franck tanítványa. Az első az egyenlők méltatlan elve alapján Guilmant megkapó, mélyen átélt, egyes részeiben patetikusan emelkedett, másokéban esendő bájú darabját kell említenünk, a záró toccata pedig elegáns, magától értetődő virtuozitásával volt koronája az estének. DOBAI TAMÁS Tóvónapló Hazárdjáték? Szalai Györgyi filmje az igazság útvesztőiről szól, s műfaját tekintve elbizonytalanodunk, mert lehet látlelet, dokumentum, a valóság hű lenyomata, de lehet, hogy csak játék, parabola, a régi mese mai variációja: elindul az igazság, vele megy a hamisság... De bármi, nek is szánta, célja mindenképp az volt, hogy valamit felmutasson napjaink valóságából, természetesen a tanulság igényével, ami röviden úgy foglalható ősze, íme, ilyesmi is előfordul, borzasztó, de így van, tehát az a feladat, hogy az ilyen rémisztő jelenségeket megszűntessük, de azt már nem mondom el hogyan, ezt nektek kell kitalálnotok. A történet hőse egy üzem művelődési otthonát vezeti, s váratlanul új munkatársat kap, aki rövidesen mindent a feje tetejére állít sötét üzelmeivel. A derék igazgatónak egyszerre kettős harcot kell vívnia, a munkásművelődésért és könnyelmű kollégája korrupt ténykedése ellen. Végül annak rendje s módja szerint belebukik, beadja felmondását és elvitorlázik boldogabb partok felé. Van ilyen az életben? Minden bizonnyal, amivel ugyan nem mondunk sokat, mert az életben mindenre van példa. Nem is ezen akad fenn az okulni vágyó néző, inkább azon, hogy Szalai Györgyi a pallósjog birtokában határozottan két részre osztja a világot: itt állnak az igazak, amott a bűnösök. S hogy nagyobb nyomatékot adjon ítéletének, hőseinek jelleméről, küllemük is árulkodik: a feddhetetlen főhős szerényen, de Ízlésesen öltözködik, még szakálla is olyan gondozott, hogy az embernek kedve támad szakállt növeszteni. Ellenlábasa rossz kinézetű pasas, aki rápillant, tudja, hogy mindig sántikál valamiben. Ezzel szemben neki megy jól, elegáns lakása van, szórja a pénzt, míg főnöke hatodmagával szorong az„egyszoba két félszobás" lyukban, állandó anyagi gondok között. A gátlástalan himpellért mindenki segíti, az üzem, a szakszervezet szemet hunyt még durva csalásai felett is, a feddhetetlen főhősnek pedig állandóan meggyűlik a baja feletteseivel, mert az igazságért küzd, az emberi tisztességért, a munkások kulturális felemelkedéséért. S itt azért valami nincs rendben, a magányos hős általában nem olyan magányos, mint képzeljük, s a ha. misságnak sincs olyan egységes tábora, mint amilyent a film felvonultat. Vagyis a valóságban a jellemek és helyzetek árnyaltabbak, akkor is, ha az igazsághoz néha valóban nagyon göröngyös út vezet. Közöny, jóra való restség, vagy akár emberi hitványság — mindez előfordul az életben, a kívánatosnál talán sűsűbben is találkozunk velük, de a valóság egy kicsit más, egy kicsit talán érdekesebb is, mert általá-• ban az igazságnak is vannak esélyei. Itt viszont minden a könnyen kiszámítható rossz felé mutat, a jó teljesen esélytelen induló. Hazárdjáték? Távolról sem. A harc egyesélyes, s végeztével a rokonszenves főhős nem tehet egyebet, mint szép csendesen, vereségét belátva, elvonul az ellenséges világból. Te meg én Vannak művek, amelyeknek egy szerencsés fordítás ad igazi fényt. Rostand romantikus játéka, a Cyrano zengőbben szól Ábrányi Emil fordításában, mint fran. ciául, s az egy időben divatos, ám távolról sem jelentős Paul Géraldy Te meg én című verseskönyvére senki nem emlékeznék, ha Kosztolányi nem fordítja le. Nemcsak magyar verseket csinált, hanem meg is újította, nyelvi ötletekkel tűzdelte tele fordítását, s a sápadt, érzelgős versekből már-már költészet lett. Alkalmi költészet, de mégis olyan, amit nyugodtan elő lehet venni. A szentimentalizmust jobbára megmosolyogjuk, de az érzelmek jogát kár lenne vitatni, a fiataloknak pedig szükségük is van arra, hogy megtanuljanak szerelmet vallani. Kosztolányi ehhez kitűnő „szerelmi levelező" következésképp az egyórás Géraldy-műsor hasznos szórakozás volt, két kitűnő színész, Piros Ildikó és Bács Ferenc pedig valóban hangulatot tudott teremteni. A zenei körítés kevésbé volt szerencsés, Chabrier- nál nem kellett volna alább adni, de azért mégis csak jó volt hallgatni — Géraldyt? — Kosztolányit. Cs. L. A jövő energiahordozója „Rabok dolgoznak itt" — állítja meggyőződéssel a fiatalember, majd a korántsem megmosolyogni való vélemények sora következik: „Hullanak az emberek”. „Fogalmam sincs, kik dolgoznak ott, de férfias, kemény munka lehet”. „Úgy tudom, ott minden titkos...” íme a vélemények anno 1985. a korunk új iparágává fejlő, dött uránércbányászatról. Ismeretlenség, titokzatosság lengi körül, találgat és fél a lakosság egy része. Időszerű volt tehát a Pécsi Körzeti Stúdió összeállítása, egyrészt, hogy helyére tegye a fejekben az uránérc termelésének, feldolgozásának dolgát, másrészt hogy az eltelt 30 évet a múlt felidézésével méltóképp ünnepeljék. Titokzatos szintetizátor vezette be a kezdő képsorokat, majd az uránium rövid története pergett a képernyőn. A film azonban csak ezután, 1955-ben kezdődött, amikor Kővágószőlősön megtalálták az energia- hordozó ércet. A kitermelés, a kutatás kezdeti lépései után a mai technológiákat, hagyományos és korszerű fejtési módokat ismerhették meg azok, akik vasárnap a délutáni órában a televízió elé ültek. A múlt és a jelen után pedig a jövőt idézte fel az 5-ös számú bányaüzem képe, ami a következő 30 évre biztosítja a mai termelési színvonalat. A kezdeti expedícióból megalakult Bauxitbánya Vállalat 1957-ben Pécsi Uránbánya Vállalat néven született újjá, s eközben egy új iparág alapjait tette le. A mindössze háromnegyed órás műsor szerzőinek sikerült ezt a folyamatot sikeresen és közérthetően bemutatni, s ami a legfontosabb, az emberi oldalról megközelíteni. A dolgozók beszéltek munkájukról, annak szépségéről, nehézségéről, közösségformáló erejéről. Mert a legmodernebb felszerelések ellenére is bátorságot, fegyelmet és fizikai erőt kívánó munka az uránércbányászat. A jól szerkesztett dokumentum, film méltó befejezéseként hangzott el a valamikori expedíció nyugalmazott igazgatójának gondolata arról, hogy az emberek mindig lelkesednek az újért, de az nagyon fontos, hogy a vezetők egyhangon beszéljenek velük... mindig. , — tzs —
