Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
1985. augusztus 10. Képújság ii Kerámia, textil Művészeti szimpozionok eredményei Kiáiiítás a Műcsarnokban Az 1983-ban indított kiállítássorozat harmadik része ezúttal a kerámia és a textil alkotótelepek munkáiból ad válogatást. Mindegyik bemutatott alkotótelep munkája egyaránt jelentős az adott művészeti ág életében és magyarországi történetében. A siklósi kerámia alkotóte- lep az ország első ilyen jellegű műhelye volt, a kecskeméti kerámiastúdió és a velemi textilműhely a kortárs egyetemes képzőművészettel teremtett kapcsolatot problémafelvetésében és művészi színvonalában egyaránt. A kiállításban is ez a kettős szempont: a történetiség és az aktuális képzőművészeti kérdések bemutatása érvényesül. A válogatás természetesen nem ad teljes képet — terjedelmének téribeli korlátok szabnak határt — de mindenképpen reprezentatív mintája a három művészeti szimpozion izgalmas munkájának. I.ubor Tehnik (Csehszlovákia) Halak (1973) Cecser Lujha: R-Sorozat I—III. (1983) Bemutatjuk a badacsonyi Egry emlékmúzeumot „Ez a kis múzeummá emelt otthon páratlan intimitást nyújt, közelebb kerülünk a festőhöz, mert itt járt ő ezen a padlón, ezeken az ablakokon tekintett ki a világra, s nem egy kép a kitekintés eredményeként született”, — mondta Bernáth Aurél Egry József badacsonyi emlékháza' felavatásán. A festő egykori otthona a róla elnevezett sétányon, közel az állomáshoz, a tóhoz, a Balaton-part leglátogatottabb múzeuma. _ Huszonkét évvel a művész halála után, Egry József születésének kilencvenedik évfordulóján, 1973 tavaszán nyílott meg az emlékmúzeum. Hogy munkássága színhelyén kiállítás őrizze Egry szellemét, már korábban, nem sokkal halála után felmerült. „Az első kicsi, de mégis évekig álló emlékkiállítást én loptam be az újra rendezett Szegedy Róza- házbeli múzeumba — írja Keresztury Dezső, az értő tudós, barát. — Két nagyméretű festményét, igen szép grafikáit, s két tárlót megtöltő emléktárgyait helyeztem el itt Borsos Miklós kivételes, jellemző erejű Egry-fejének másolata körül”. Amikor 1967-ben kisajátítással állami tulajdonba került az épület, a minisztérium megbízása alapján a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatóságán már készült a múzeum tervezete. Eredménnyel folyt a szerzeményezés is — jelentős műveket vásároltak a leendő Egry Múzeum számára. Még amikor 1958-ban Keszthelyen Egry-kiállítást rendeztek Radnay Béla gyűjteményéből, a Balatoni Múzeumba került a művész édesanyját és feleségét megörökítő egy-egy arckép. Ekkor szerezte meg a keszthelyi múzeum Egry 300 darabos rajzhagyatékát Is. Az 1941-ben elkészült villát, Egry elképzelése alapján, barátja, tisztelője, Folly Róbert tervezte. A kétemeletes épület felső szintjén volt a festő műterme, a Balatonra nyíló kilátással, és szűk lépcsőfeljáróval, amelyet, ha magányra vágyott „akár egy székkel is el lehetett torlaszolni”. Az emlékmúzeumban itt helyezA badacsonyi Egry-ház Egry József arcképe ték el néhány személyes tárgyát — festőállványt, palettát, horgászfelszerelést —, kevés bútort, népi kerámiát. Az előcsarnokban a tárlóban, a falakon Egry életére, művészetére vonatkozó dokumentumok, jegyzetei, levelei, a Kossuth-díja, kiállítási katalógusok, korabeli kritikák, plakettek, fényképek kaptak helyet. A ház többi helyiségében és a hozzá épült galériában és kiállítási teremben Egry József művei láthatók olyan gazdagságban, mint amilyen a Nemzeti Galéria kivételével egyetlen közgyűteményben sem. Fiatalkori portréi, ceruzarajzai megmutatják a fiatal Egry útkereső, a tárgyi valóságot figyelő, de a képszerűség szempontjait is érvényesíteni kívánó magatartását — írja egyik tanulmányában Szíj Béla, Egry művészetének kutatója. Érett korszakának sokszor kiállított, reprodukált művei: a Balatoni halászok, a Szent Kristóf, a Balatonnál, a Balatoni fények, a Szamaras ember, az 1937-es Badacsony, az ősz az öbölben, a Szivárvány — hogy csak a legismertebbeket említsük, mind az emlékmúzeum tulajdona. „Képein kitágul a szűk világ. — írja Bényi László, aki a felszabadulás után az első Egry-kiállítást rendezte. — A kozmikus víziók nyílnak, fények és sugárzások válnak testessé, a természet jótékony ereje járja át az embert és a tájat: az anyag lélegzik itt. Egry barátai — földművesek, pásztorok, halászok, kunyhók, dombok, nyájak — mindany- nyian a csend, a fény, a föld és az ég szövetségesei, belőlük és számukra teremtette meg a művész a valóságnak ezt a költői arculatát. A Balaton úgyszólván állandó modelljévé vált, művészete kiérlelődésének színhelyévé.” „Én nem a Balatont, hanem annak világát festem” — olvassuk Egry naplójában. Majd tovább: ^A Balaton azoknak a festőknek, akik nem a belső mértékével foglalkoznak, azoknak csak a külső, tetszetős banalitását adja... A legtöbb festő a le- festésére fekteti a hangsúlyt, — nem az élményen alapuló mondanivalójára... Először a látottakat ismertté, az ismertet tudottá, a tudottakat élménnyé, az élményeket magasztossá kell tennünk, hogy művészetet hozhassunk létre.” * Megunhatatlan Balaton-ké- pei mellett két remekmívű portré, az életét betöltő két asszonyé, édesanyjáé és feleségéé. Harminc évet töltött Egry a Balaton mellett, a badacsonyi hegyoldalban, viszontagságok között, de állandó munkában. Sok megpróbáltatás után, 1945. meghozza Egry számá- na a hivatalos elismerést, állami aranyéremmel tüntetik ki. Két évivel később a Szabadság érmet, s alapítása évében, 1948-ban (József Attilával, Bartókkal, Derko- vitscsal) a Kossuth-díjat. Képei szerepelnek a Velencei Biennálén, kiállítást rendeznek képeiből Keszthelyen, de az ötvenes évek művészetpolitikája megtagadja, elszigeteli Egry örökségét, s csak a hatvanas évek hoznak feloldást, (1958-<ban a brüsszeli világkiállításon, Keszthelyen, 1962-ben újból Keszthelyen, 1966-ban Tihanyban, 1971-foen a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítása.) Születésének 100. évfordulóján, 1983-ban több helyen rendeztek Egry műveiből kiállítást. Szép szimbólum — írja Fodor András —, hogy Egry örökségének föl támadása onnét indult el, ahonnét magára találása és teljes kibontakozása: szülőföldje tájairól, Keszthelyről, Badacsonyból.” Kádár Márta Az ízlés választójoga Megszólal az ébresztőóra, máris bekapcsoljuk a rádiót, hogy meghallgassuk az időjárása elentóst, a közlekedési tudnivalókkal, a politika híreit, no és hogy a reggeli műsor friss zenéje egy kissé lelket verjen belénk. Valóban, minden reggel jó kis nemzetközi ritmusok áradnak felénk: angol—amerikai —.néger, olykor egy kis spanyol, francia vagy olasz meg igen sok hazai. Rook, beat, pop és a többi, amit százmilliók kedvelnek széles e világon, és sok százezren nálunk is, főként a fiatalok. Jó ez a reggeli ritmika, csak néha már sok is a j óból; miután fölébredünk, s — bocsánat a frivol népi kifejezésért, de igazán ideillik — .^gatyába rázott” bennünket, szeretnénk valami mást is, egy kissé csendesebbet, valamelyest régiesebbet, tán dallamosabbat, zeneibbet, netán magyiarabbat. De nincs rá lehetősig: mindkét adón ugyanaz áriad felénk és belénk. Nincs választási lehetőség. (Azaz van: Bécsben minden reggel 7 óra 38 perctől barokk zene szól, 8 óra 15-től pedig változatos komoly zenei műsor. Utóbbiban gyakrian fölcsendülnek Kodály melódiái. Ismétlem: Bécsben.) Jól van ez így? Jól, ha a túlnyomó többség így akarja. De valóban olyan elsöprő fölényt képviselnek-e .azok, akikre a rádió szórakoztató műsorainak szerkesztői hivatkoznak, azaz hivatkoznának, ha egyáltalán megkérdeznék őket, és egyáltalán válaszra méltatnának. Az idősebbek, a komolyabbak, a klasszikus könnyűzene, vagy könnyebb klasszikusok kedvelői oly törpe kisebbségben volnának, hogy semmi esélyt .nem szabad adni nekik áhhoz, hogy ők is meghallják reggelente, amire vágynak? Nem a könnyűzene, a jazz ellen szólok, más napszakokra tekintve is, hanem a kizárólagosságot kifogásolom! Azt, hogy bines választási lehetőség! Hogy ném lehet kettő között dönteni, ahogy a parlament tagjait választottuk. Vagy hogy nincs néha csend is. Amit persze a rádió kikapcsolásával könnyen megteremthetünk — otthon. De mi történjék a strandon, vendéglőkben és számtalan más helyen ? Mert a rádió reggeli műsora tipikus. Az egyoldalúság egyeduralma, amely a „dolgozó tömegek elvárásaira” hivatkozik. Csakugyan van ilyen óhaj. De nemcsak ez van. És nemcsak a zenéről van szó. Hanem a mulatba- tás, szórakoztatás, egyáltalán a bennünket körülvevő művészi (vagy épp ízléstelen) környezetről, lett légyen .az muzsika, film, színház, öltözködés, lakásberendezés, építkezés, plakát, képregény, krimi, kalandregény, bestseller. Az utóbbi szférákban persze van választási lehetőség, de a megrendelések mértéke (egy-egy krimi százezres példányszáima az értékes irodalom egypár ezrével szemben) kulturális igénytelenségre utal. Mármint a megrendelőkére. A .kiadók azért is szüntették meg a pél- dányszámok feltüntetését, mert egyrészt rösteilték, hogy kiváló írók művei irányában is mily kicsi az (állítólagos) kereslet, másrészt a példányszám magában is orientál: a többieknek az kell, ami másnak is. Mindez modellszerű, és általános ízlésproblémákat, sőt művelődéspolitikai kérdéseket vet fel. „De gustibus ...” — több évezredes mondás: az ízlésről nem lehet (nincs mit) vitatkozni. Pedig arról kell csak vitázni igazán! Meg is tesszük, például különféle népfrontfórumokon. Ahol újra meg újra elmondják: nem kell üldözni a felszínes, csak szórakoztató művészetet, irodalmat, de támogatni, terjeszteni, közvetíteni, értékelni kell az igazán jót, és mindig meg kell teremteni e jó választásának a lehetőségét. Mindig kaphatók legyenek a múlt klasszikusai és a jelen értékei, legyenek olcsó és bibliofil kiadások, legyenek szép reprodukciók, akár lakásdíszként is, legyenek részletre kapható, nem giccses grafikák, sőt olajfestmények. Az ízléstelenséggel, pornográfiával, durvasággal, trágársággal szemben pedig — ha kell — érvényesüljön a tiltás is. Helyes, hogy a mind nagyobb szabadság és őszinteség jegyében szókimondóbb lett az irodalom és művészet, helyes, hogy a való élet tényeit néha nyersen ábrázolja, hogy az erotika is teret kap. De az arányokra vigyáznunk keli. Leginkább pedig arra, hogy a szórakoztató ipar mesteremberei a ^.tömegekre” hivatkozva ne gyakoroljanak ízlésterrort! Sehol! A felnőtt korosztály lebecsülése, ha kulturális szintjét és szórakozási igényeit a valóságnál alacsonyabbnak tüntetik fel. Ugyanez érvényes az ifjúságra, amely éppúgy nem egységes egész, és nem azonos a zajos kisebbséggel. Az „átlag” éppúgy fejlődőképes, mint azok, akki felsőbb iskolákat végeztek, és megismerkedhettek a magasabb kultúrával, amely korántsem ellentétes például a népi kultúra értékeivel. A hangsúly egyrészt az ízlés fejlődésén, másrészt az értéken van. Erről ne mondjunk le sehol és soha. Kristó Nagy István Wilhelm Fabini (Románia) Plasztika (1973)
