Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-06 / 183. szám
1985. augusztus 6. Képújság 3 Jelenléti díj helyeit ösztönzi munkajövedelmek „Elégedettek vagyunk, nyugodtan é..." Idézünk. „... olyan módszereket kell kidolgozni, amelyek a bérrendszer alkalmazását rugalmasabbá teszik, ösztönöznek a munka termelékenységének emelésére és biztosítják a helyesebb létszámgazdálkodást.” Helyes. Legyen így! Hasznos szándékok, sikert ígérő cél. A citátum eredeti szövege azonban meglehetősen öregecskei, 1958. október 16-i ülésén fogadta el — a munkásosztállyal kapcsolatos egyes feladatokról határozva — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Az átlagos tájékozottságú állampolgár is példák seregét tudja sorolni arra, menynyiféle próbálkozás alanya, tárgya volt — az említett, 1958-as pártdokumentum óta — a bérpolitika, a bérrendszer fejlesztése, korszerűsítése, változtatása, igazságosabbá tétele, összehangolása a változó követelményekkel s így tovább, szinte a végtelenségig. Kritikus határ Emlékeztetésül elég itt utalni a különböző bérpreferenciák kialakult — majd az eredeti céltól már-már függetlenedett rendszerére, az ún. országos szakmai bértáblázat megalkotásának kikövetelésére, majd rövid idő elteltével talonba tételére, a nyereségrészesedési kategóriákra és eltörlésükre... S míg a példatár gazdag, addig az eredmény szegényes, sőt, az óhajtotthoz, a remélthez, a várthoz mérten kimondottan szerény, csekély. Szegényes, mert a hatvanas évekhez képest tetemesen csökkent az összes jövedelmen belül a munkajövedelmek aránya, súlya, s a munkajövedelmek közötti különbségek is — az ellenkezőjét sürgető szavak ellenére — lényegesen mérséklődtek. Volt idő — ezzel nem azt állítjuk, mintha az volna az eszményi —, amikor a jövedelem nyolcvan százalékát a munkával összefüggő bevételek, húsz százalékát a munkától független források — döntően: a társadalmi juttatások — adták. Napjainkban ez az arány — sokak szerint — kritikus határt ért el. A munkajövedelmek a lakosság összes jövedelmének kétharmadát adják csupán, holott — saját bőrünkön éreztük — 1980 és 1984 között a munkások és az alkalmazottak reálbére, illetve a termelőszövetkezeti tagok reálkeresete — kerekítve — hat százalékkal csökkent...! Egyre erőteljesebben érzékelhető a főmunkaidőben elérhető munkajövedelmek szerepének, súlyának kiseb- bedése, némely esetben, helyen már-már „jelenléti díjjá” devalválódása. A társadalom jogos igényeit, indokolt türelmetlenségét fogalmazták meg az MSZMP XIII. kongresszusának határozatában a küldöttek, amikor a dokumentumban azt rögzítették: „A lakosság jövedelmének növekedésén belül — az alapvető szociális ellátás sérelme nélkül — a munkából származó jövedelmekre kell nagyobb figyelmet fordítani.” Alacsony mozgóbérek Bizonyos, ebben a megállapításban jelentős r^gze van az életszínvonal stagnálása, bizonyos rétegeknél csökkenése következtében létrejött feszültségeknek. Ám nagy a valószínűsége annak is, hogy kemény gazdasági, gazdálkodási tények nyomatékosították szükségszerű teendővé a felismerést: nem vagyunk annyira gazdagok, amennyire visszaszorult a munkajövedelmek szerepe a társadalmi munkamegosztás legtöbb részterepén ...! Ahhoz ugyanis nagyon gazdagnak kellene lenni, hogy lemondhassunk a munkajövedelmekben rejlő ösztönzési, érdekeltségi lehetőségekről, mert ha ezekről „elfeledkezünk”, akkor aligha sikerül előteremteni a viszonylag tág körű szociális ellátás, társadalmi juttatás seregnyi részletének anyagi fedezetét. Néhány, az előbbi bekezdésben említett), nyomatéko- sító, figyelmeztető tények közül. Az ipar állóeszközeinek állománya a nyolcvanas évek eddigi szakaszában a termelésnél gyorsabban növekedett, azaz hasznosításuk — romlott! Továbbá: a gépek és berendezések munkarend szerinti időalapjának — ami messze van, sokkal kisebb a naptári időalapnál — csupán a hetvennégy százalékát töltik ki tényleges működtetésükkel a termelőhelyek, holott ez az időalap a cégek többségénél egyetlen műszak...! Az újonnan készült, korszerű technikai, technológiai színvonalat képviselő beruházásoknál még kedvezőtelenebb — hatvan százalék körüli — ez a hasznosítási arány...! Azután: napjainkban a fejlesztések közül minden ötödik még áz átadást követő második esztendőben is veszteséggel működik ...! Nem ringatunk magunkban olyan illúziókat, hogy az 1984. évi — egy foglalkoztatottra jutó — 5500 forintot valamivel meghaladó átlagkereset, — még ha hangsúlyozzuk is, hogy ez átlagkereset, — valami roppant erős ösztönzést foglalhat magába az ilyen és hasonló tények, tapasztalatok kedvezőbbé változtatására. Főként akkor nem hisszük ezt ha tudjuk: a teljesítménytől függő — ún. mozgó — keresetrész nulla és húsz százalék között van a népgazdaság legtöbb területén, azaz hatása korlátozott, vagy éppen jelentéktelen, s mert jelentéktelen, elhanyagolható. Egyetlen lehetőségünk Kedvezőtlen tapasztalatok serege kényszerítette ki azokat az intézkedéseket, szabályozó változtatásokat, amelyek hatására 1984-ben már — szerény mértékben — nőtt a bérek, a keresetek ösztönző szerepe, az egyéni javadalmazás és az egyéni teljesítmény kapcsolata valamivel szorosabb lett. Kezdő lépések — nem egyértelmű visszhanggal! Kiderült ugyanis, hogy nemcsak a jövedelmek differenciálódását kell megszoknia a közvéleménynek, hanem a követelmények emelkedését és differenciálódását is! Ami nem egyszerű. Példák, esetek sokasága mutatja, a megnőtt feladatokat nem mindenütt és nem mindenki vállalja ..,.! Nem könnyű szakítani a megcsontosodott szokásokkal, a rossz beidegződésekkel, amint nem könnyű elrekesz- teni a munkával arányban nem álló, illetve a munka nélkül szerzett jövedelmek keletkezésének útját sem. Mégis, bár nem könnyű, de elkerülhetetlen. Ez az egyetlen lehetséges út ugyanis az életszínvonal — érzékelhető és tartós — emelkedése megalapozásához. M. O. Szolgáltatás - magasabb színvonalon Hovatovább meg sem lehet számolni, hogy megyénkben mennyi géperejű járművel közlekednek az emberek. Hiszen tucatnyi az olyan gép, amelynek nincsen rendszáma, de mégis motor hajtja, az ember hasznára. Különféle kistraktorok, fűrészgépek — maigajárók —, segédmotoros kerékpárok stb. S ezek használat közben gyakorta romlanak el. Ki javítsa e fontos gépeket? Valamikor egy községben négy-öt kovácsmester is dolgozott, akik az akkori idők járműveivel ifoglalkoztak. úgy mint kocákkal és lovakkal. A jó hírű kovácsmesterek kiöregedték, újak nem lépték helyükbe, s manapság alig-alig találnak jó kovácsot az arra rászorulók, mert például Székszárdon is már csak egy-fcét olyan műhely van, ahol lovat patkóinak. De a községekben sem jobb a helyzet. A szolgáltatást igények változását a kor hozta, a technika lopta be mindennapi életünkbe, eléggé hatásos módon. Hiszen manapság már nem gond válogatni a jó autószerelők között. Nem gond javíttatni a kerti traktorokat — Dombóvárott a négy maszek s a vasipari szövetkezet is foglalkozik ilyen gépek javításával. De a községek zöme is besorolható az e tekintetben jól ellátottak körébe, nincs olyan nagyobb település, ahol ne lenne autószerelő iparos, laki vállalkozik fűrésszel felszerelt MTZ-lk javítására éppen úgy, mint az öntőzőszivattyút hajtó benzinmotorra. A rádió- tévé, és egyéb elektroakusztikai szerkezetek javítása sem hagy sok kívánnivalót maga után. Kiépült az elmúlt évtizedben nemcsak a kisiparosság, hanem a tanácsi- és szövetkezeti kisvállalatok révén is egy jó hálózat, s ha nem is helyben székel a javító, de beviteti a hibás masinát, központi, jól fölszerelt műhelyébe, és javítva VissZavíiteti, csekély szállítási díjért. A lakosság ellátásáért felelős a helyi tanács: köteles gondoskodni arról, hogy legyen megfelelő ellátás. Vonatkozik ez a boltra, a borbélyműhelyre — Sióagárdra a hét meghatározott napjain „száll ki” egy szekszárdi mester. A rossz cipőket is össze kell gyűjteni — a méregdrága cipőket már meg kell javíttatni, nem lehet a szemétbe dobni. S ha azt mondjuk, hogy a kisiparosok száma — a főfoglalkozásúaké, és a munka mellett ipart gyakorlóké, — nemhogy csökkenne, hanem lassan emelkedik, következtethetünk arra is, hogy van vállalkozói kedv az emberekben, látnak elvégzendő munlkát magúik körül. A figyelem felkeltése nemcsak a helyes és jó iparpolitikán múlik, hanem azon is, hogy a különféle szervek — KIOSZ helyi csoport, adócsoportók, szakigazgatási szervek — a rendeletek szabta határok között fokozzák a kedvet a helyi szolgálta.: tások jobb ellátására... i Sajnos, a szép eredmények mellett gon- ■ dók is akadnak: néhány fontos szakmára ! •alig-alig van jelentkező a fiatalok között. Kevés a cipészszakmára jelentkező, a kőműves. De az olyan mesterségek, amelyek most nincsenek reflektorfényben, minden bizonnyal a jövőben odakerülnek. Voltak már példák arra, hogy a divat miként irányított egy-egy területre sók embert — a jó kereset reményében —, s láttuk az ilyenek hanyatlását is. Az mindenesetre biztató, hogy a helyi lakossági szolgáltatások ellátásában egyre biztatóbb a kép — elégedettebbek az emberek. <— Pj -) Kisményoki séta — Nem hiányzik nekünk semmi, van mit ennünk, van vizünk, nyugodtan élhetünk — mondja Kásler Józsefné, aki családjával együtt 1945-ben települt át Hadikfalváról a szép környezetű Kismányokra. A jó kedélyű székely asz- szony elégedettsége sugárzik az emberekből is, akikkel a szűk utcán barangolva találkozunk, odaköszönünk vagy szóba elegyedünk. A szavakat csak megerősíti az a külső benyomás, amit a rendben tartott házak, szépen gondozott porták mutatnak. Pelenkák száradnak a tornácon, a nyitott ajtón keresztül gyerekhang szűrődik az utcára. Rövidesen megjelenik a fiatalasszony is, Graff Gusztávné, karján a tízhónapos Renátával. — Nem mindkettő az enyém — szabadkozik —, a nagyobbik a nővéremé, csak én vigyázok rá is napközben. A nővérem Bonyhádon, a cipőgyárban dolgozik, nálunk a faluban pedig csak délelőtt van óvoda. Igaz, én úgyis itthon vagyak gyesen, kihasználom a három évet, sőt, hogyha úgy alakul, tovább is maradok, mert nagyon jól érzem magam, szeretek itthon lenni, mindent szívesen elvégzek a háztartásban és a ház körül. Közben beljebb tessékel bennünket a szobába, ahol példás rend és tisztaság hitelesíti a háziasszony vallomását. Mihelyt letelepedünk, a kis Renáta — kihasználva a lehetőséget — „felfedező útra” indul a szőnyegen. — Nem panaszkodhatunk, sok mindent megkapunk a boltban. A legfontosabb élelmiszereken kívül friss hentes- és mirelit árut vásárolhatunk, zöldféléből és gyümölcsből is jó a választék. Igaz, sok minden megterem a kertben, amiért nem kell pénzt kiadni. Van egy kis konyhakertem, körte-, szilva- és almafám. A tojás miatt csibét tartok, és disznót is hizlalok. — Mi az, amin változtatna akkor, hogyha három kívánsága lehetne? Mosolyog a szokatlan kérdésen, majd hosszan gondolkodik ... — Hát, először is az utat csinálnám meg, mert annyira rossz már az állapota, hogy még a babakocsit is tönkreteszi egy idő után. Azt mondják, hogy a községfejlesztési terviben szerepel, csak éppen nincs rá pénz. A második kívánság a napközis óvoda lenne. A harmadik ... Nem is tudom, más nem jut az eszembe. — Eljárnak-e szombat, vasárnap valahova, hol szórakoznak? — Nagy ritkán lesétálunk a férjemmel, aki Bonyhádon a Zománcárugyárban dolgozik, a faluba, benézünk a kocsmába, iszom egy üdítőt, vagy benézünk a művelődési házba. Mozivetítés szokott lenni, más program nemigen. A lakodalmakat is Nagymá- nyókon tartják. — Mi az, amire vágyik, milyen tervei vannak a közeljövőben ? — Szerencsések vagyunk, itt maradhattunk a szülői házban, nem kellett lakást vásárolnunk. A faluban sok helyen él együtt két nemzedék, és én nem is vágyom el innen. Terveim? A kinti szobát szeretném bebútorozni, a fürdőszobát már tavaly megcsináltuk, aztán szépen sorban, ami jön ... Elbúcsúzunk a barátságos fiatalasszonytól, hiszen egy órát „harangoztak”, fektetni kell a gyerekeket. A szűk, köves utcácskán indulunk lefelé. A kertkapuból szólítjuk meg Domokos András- nét. — Ügy gondolja, hogy mi? — kérdez vissza. — Elégedettek vagyunk mindennel, megdolgozunk mindenért. Igaz, az utóbbi időben sokat betegeskedtem, csak most lábadozom. Üdülni még nem voltunk, de nem is tudnánk menni a három gyerekkel. Közben odasiet Kásler Józsefné is az udvarból. — Jól kijövök a fiatal szomszédasszonnyal — mondja. — Ha van egy kis szabad időm átjövök beszélgetni, eldiskurálni egy kicsit. Most végre jut időm pihenésre. Nemrégiben újítottuk fel a házat, volt nagy felfordulás. Majd búcsúzásként hozzáteszi: — Olvasom ám a Népújságot, persze csak azt, ami érdekes benne. A baleseteket, hirdetéseket, házasságkötésről szóló híreket... A helyi közérdekű hírek és pletykák könnyebben elérhetők, a „nagyvilággal” azonban az újság jelenti az egyik összekötő kapcsot. A postahivatalban mégis másfelől tudakozódunk. — Nálunk *t és fél millió forint a kismányokiak betétállománya, — az OTP- ben és a takarékszövetkezetben lévő állomány nem tartozik ebbe. — szerk. —, zömmel két- és ötszázalékos kamatra adják be pénzüket. Persze, mint másutt is, van akinek több, másnak kevesebb. Mostanában azonban inkább kivesznek, mint betesznek ... — halljuk a helyettes vezetőtől, Újvári Gábortól. A postahivatal helyiségei mellett egy épülettömbben helyezkedik el az orvosi rendelő és az elöljáróság, valamint a Hazafias Népfront helyi irodája is. Ezek a hét adott napjain fogadják a falu lakosságát. Ezért, hogy a felvetődött problémákra választ kapjunk, a nagymányo- ki közös tanácson Incze József vb-titkárna'k tettük fel a kérdést. — Az egész napos óvodával kapcsolatban azt mondhatom, hogy a kevés igény miatt nem tervezzük beindítását. Jelenleg is csak egy húszas csoport működik év közben, nyáron pedig tíz főt sem éri el a létszám. Egyébként is problémás lenne az étkeztetés megoldása, hiszen a nagymányoki iskolából kellene az ételt szállítani. A másik téma az útépítés. A Kossuth utca folytatásában további száz folyóméter kialakítását tervezzük még ebben az évben. Itt a vízelvezető árok megépítését már befejeztük, a kisebb utcák vízelvezetése azonban megoldatlan. Ez az útburkolat kialakításával együtt a következő ötéves terv feladata lesz. Kismányok lakossága az évek során félezerről négyszázra csökkent, évente egy építési engedélyt adnak ki a kis társközségben. A fiatalok közül néhányan mennek, mások maradnak a szülőfaluban, és jól érzik magukat. Ennek nyitja a viszonylag jó alapellátás, a családi közösségek szoros együvé tartozása, s talán nem hangzik Kismányoki hangulat A jó szomszédasszonyok, Kásler Józsefné (jobbról) és Domokos Andrásné fiával szentimentálisán, hogy a faGraff Gusztávné: „Nagyon szeretek itthon lenni, jól érzem magam, a háztartásban és a ház körül is szívesén elvégzem a munkát.” !u nyugalma, biztonsága. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR
